egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Anne Möller: Hol laknak az állatok? (Scolar mini 22.)

Ez is nagyon aranyos. (Főleg a mókusok vannak édesen ábrázolva.)
Tetszik ez a foglalkoztatva és böngészve tanítás… Szórakoztató, felerősíti benned a felfed(ez)és iránti vágyat…és elvégzed a könyv végén „kiadott” "feladatot".
Keresgélsz, (mást találsz), nézelődsz, kinyílik a szemed, egyre nyitottabb az apróbb részletek iránt is: kisegér a bokor mélyén, kisfiú almát ad a póninak, eresz alatt fecskefészek, föld alatt mászó giliszta, aki majdnem odaért már a vakondjárathoz…. stb. Felfedezed pl. a mezei és az üregi nyúl közti különbséget.
Netán utánanézel a pirók nevű madárnak…
{Most akkor nálunk melyik fészkel? (Nagy, házi vagy a rózsás?}
Tetszett

Doris Rübel: Hogyan öltözködünk? (Scolar mini 13.)

Most azt kell mondjam, hogy ez a rész profi.
Nagyon szerteágazó, nem csak az öltözködésről, ill. a ruhadarabokról szól, hanem az eredetükről is – hogyan és miből készülnek? Milyen anyagokat ismerünk, és azok miből származnak? A gyapjút az állatról nyírják, a gyapotból pedig lesz a pamut. A lábbelikről és azok „záródásukról” is szó van, hajtogatós módszerrel láttatja a zipzár, a tépőzár ill. a cipőfűző közti különbséget. Ja, és még az is klassz, hogy foltot tesz (hajtogatással) a lyukas nadrágra. (meg még megmosolyogtató, mert a nagyobb kisfiam összes nadrágja, szabadidőruhája így végezte, nem győztem rá keresni és vasalni a foltot…) És még a „libabőr” kifejezést is elmagyarázza. Szóval még humoros is. Jó kis sorozat ez.

Varró Dániel: Szívdesszert

Zseni.
Csodálom (és irigylem is) ezt a szójátékosságot, ezt a ritmusérzéket. Ezt az érzéket, ahogyan a szavakhoz nyúl és hangulatot, meg játékvilágot teremt velük.
Egyik kedvencem a Vers a szemeidről (70. old.), Nyelvismeret (22-23. old.), Átok (54. old.), Mozi (32.old.), Autó (50. old.), és az sms-változatai, bizony nagyon jók és szórakoztatók, átélhetők, megélhetők…

"hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker
nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter" (SMS #6)

(Ó, ha születne több ilyen zsenge
zseni költő, mint eme Dani gyermek.
Lenne büszke e nemzet.)

@Emmonita Olvassunk Varró Danit! kihívására olvastam.

Oravecz Imre: 1972. szeptember

 Nagyon intim, nagyon őszinte, nagyon nyílt és nyitott, nagyon fájdalmas, olykor nagyon összetört és nagyon, de nagyon magányos.
Tetszik nekem ez a férfi – és mégsem… (mindig idejutok, már-már elfogadnám, aztán szinte lököm el magamtól…)
Annyira kettős jellem, annyira szétszakad az ellentétek között, mint ahogyan csak egy nő szakadhat szét két, látszólag egyenrangú döntenivaló vmi között, két felelősség, vagy akár két férfi között…
Minden fájdalma ellenére nagyon szerettem olvasni – nagyon tetszik az írásmód, nagyon enyém ez a „végtelen-pontnélküli” írástechnika – kedvelem, és jól is érzem magam az ilyen végnélküli szótengerben – szeretem, ahogyan hömpölyögnek körülöttem a szavak – de ezek a szavak nem tömegszavak és nem szótömegek – hanem gondolat- vagy életesszenciák, súlyos szavak egymás mellett.
Mély sóhajok.
Amik után nincs megkönnyebbülés.
Nagyon szép. Megható.

„…együttérzőn próbálod, ha nem is megszüntetni, mert megszüntetni nem szüntetheted meg, legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts. Noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen.” (21.old.)

„…felkínáltad szerelmedet, de én nem tudtam viszonozni, mert hosszú út volt még előttem, csak elfogadni, és mikor már tudtam volna, mikor már nem kellett színlelnem, akkorra a viszonzatlanság és ami vele járt, felmorzsolta a szerelmedet, és nemhogy viszonozni, de már elfogadni sem tudtad az enyémet, mert a tiéd állhatatlanságára emlékeztetett, és ezt nem tudtad nekem megbocsátani.” (50.)

És válogathatnék még sok-sok lelkiállapot-idézetet…

A Héj c. kötet olvasása alapján a közös talán a verseiben és ebben a naplófélében az az, hogy nagyon lemeztelenített formájában használja a szavakat, tömör és erősen kifejező jelentéseikben, amelyekből – pedig csekély számú – olyan képeket fest elénk, mint egy 300-400 oldalas nagyregény.
Szeretem az ilyet. Szeretem az ilyen teremtést.

@olvasóbarát Oravecz Imre itthon és a nagyvilágban c. kihívására tett második olvasásom.

Ferdinando Camon: Oltár anyámnak

Régóta tervezem a könyv olvasását, mert a fordítója sokáig tanított olasz kortárs irodalomra és jártam hozzá fordítástechnikai szemináriumra.
A könyv eleje nagyon tetszett, a stílus, a fordítás.
Az oltárkészítésnél azonban megtört bennem valami, türelmetlen lettem, ideges, majdhogynem érdektelen. Nagy munkába fogott a férj, és úgy tűnt, nagyon hiábavaló az effajta tisztelgés a feleség és az anya előtt. Szép lett volna, ha a tiszteletet a felesége még életében kapja, a férj szeretető szavait még életében hallja. Értettem a tiszteletadási szándékot, mégis időn túlinak vélem, és kicsit talán hibavaló gigászi küzdelemnek is, amitől még számomra groteszkbe is váltott a kép.
Aztán a végére minden helyre került. Ismét éreztem a szép, magával ragadó stílust, a zárás méltó lett egy egyszerű, de tiszta, becsületes és tisztességes, munkával teli életet leélt anya előtt.
Azt is megtanította, ill. ahhoz a gondolathoz is igyekszem hozzászokni, hogy „a halál nem létezik, életünknek egy része csupán.” (124.)
A regényben számomra az tetszik a leginkább, hogy szűkebb értelemben tisztelgés az anya és feleség előtt, de ugyanakkor tágabb értelemben tisztelgés az író gyökerei, szülőföldje, hozzátartozói, földijei, az ott élők, hagyományaik, nyelvük előtt is.
„Mindezt a köznyelvünkön írom, vagyis a magaméról egy másik nyelvre fordítom. Aki nem használja saját nyelvét, nem lehet boldog, és nem érezheti szabadnak magát.”

Többször elém idéződött az olvasás során a Borbély Szilárd Nincstelenek olvasása közben elém rajzolódott anya-kép, és felidéződtek József Attila Mamajanak sorai; kellemes melegség áradt szét bennem, a pap kedves gesztusának láttán, amikor megáldotta a férj munkáját.
                                            __
Segítene valaki értelmezni?
„Apám egyszer a szemem láttára tartott féken egy borjút, a szarvánál fogva, mint valami Ursus.” (58.old.)

Szeretném megtudni, mi is pontosan a fugazza? (57.) – ami egyfajta cipó lehet.
http://en.wikipedia.org/wiki/Italian_Argentine
…the Argentine fugaza/fugazza comes from the focaccia xeneise (Genoan), but in any case its preparation is different from its Italian counterpart, and the addition of cheese to make the dish (fugaza con queso or fugazzeta) is an Argentine invention.

Azt is szeretném tudni, mi az a puliszkabőr zacskó? (50.)
Nagyon megrökönyödtem, amikor olvastam, hogyan vadásztak verébre, hogy megegyék (titokban) azokat (60), és hogy mennyire óvatosnak kell lenni a vasfogú fésűvel. (70-71)

@Emmi_Lotta Olvassuk a Rakéta Regénytár (Ra Re) köteteit! utolsó olvasásom. Köszönöm, hogy létrejött ez a kihívás, minden regény, amit választottam, tetszett, és további terveim közt is szerepel a sorozat egyéb tagjainak elolvasása.
Ezen a polcon gyűjtöttem össze az elolvasott és értékelt könyveket:
http://moly.hu/polcok/olvassuk-a-raketa-regenytar-ra-re-koteteit-es-olvassunk-a-modern-konyvtar-sorozat-koteteibol-kihivashoz

…és a saját kihívásomhoz is:
http://moly.hu/kihivasok/premio-strega-azaz-a-boszorkany-dij-nyertes-muveinek-olvasasa – amelyhez szeretettel várlak titeket!

Andrea Erne: Repülőtér (Scolar mini 1.)

Felfedezős, és abszolút korrekt, még frissek a valódi élményeim a valósággal, és nem mondhatnám, hogy túlságosan eltérőek.
„Írd be anya, feltétlenül, hogy nekem az tetszik a legjobban, ahol meg lehet nézni, hogy szállnak be az emberek a repülőbe.”
(Vannak felnyitható fülecskék a könyvben, és van ez a harmonika-alakú-folyosó, vagy mi, amin keresztül egyenesen beszállunk a repülőgépbe; a könyvben amikor felnyitjuk a fülecskét, eltűnik a harmonika-külső, és látjuk sorban áramolni az embereket csomagjaikkal.)
Nekem meg a pilótafülkét felfedő félkör alakú fülféle felhajtása tetszett, de érdekes volt látni, hogyan utazunk a repülőn, miután felhajtjuk a repülő oldalát.
Az utolsó oldal „kézi-kitapintású, alakzat-felismerős-játékja” is klassz, még nem láttam hasonlót gyerekkönyvekben.
Ja, és a repülőtér aulája sem uncsi, olyan mozgalmas, hogy egy egész estét el lehetne róla beszélgetni…
Mindent összevetve jó kis böngészős könyv – és csak úgy nemmellékesen megjegyzem: minden elismerésem azok előtt, akik ezt az egész repülőgép-dolgot felfedezték, kitalálták, kivitelezték, megvalósítják, és nem pánikolnak azt vezetni: megtanulják és kész: pilóták. Hát milyen nagy dolog ez!

Lackfi János: Paradicsomleves betűtésztával - Etetős versek a menzáról

 Az alcímet olvasva, szerettem volna menza hangulatot idézni, amellett, hogy vmi verset is találok a fiamnak az iskolai szavalóversenyre… ez utóbbi nem sikerült…
Ám a menzahangulat számomra nem lehet teljes a Stefánia vagdalt főtt krumplival és a rizses húúús nélkül!!!
Anyukám viszont boldog lenne, mert az ő kedvencét megidézte Lackfi, a Paradicsomos káposzta versével… – ami egy (amúgy idegesítő) szójáték, és olvasása közben a „Jóemberek-hovamentek-rumba-rumba-centrumba” reklámszlogen forgott a fejemben…
Egyik kedvencem a Kakaós csiga a ritmusával elragadott, szinte, mint egy hipp-hopp szám – csak az a kacska rím a végén, az a rím, az a kacska, az, ne lenne! (és mióta van a menzán ilyen?)
Tetszett még, mert nagyon kifejező a Tojásleves, csak a koncepciót nem értem, miért keveredett át a vers a vége felé eszperente nyelvre?
Másik szimpatikus, a Tökfőzelék a sztorija is tetszik, és igazi menzahangulatot idéz, mert mi is hasonló mozdulatokkal illettük szegény fogást…
A Tepertő is egyfajta menzareggeli – de beletörhet a fogunk, mint a rímeiben egyszer-kétszer itt is előfordul…
A másik kedvencem – na, nem a menzán, hanem Lackfitól – a Főtt hús meggyszósszal nekem annyira tetszett a ritmusa, a játék a szavakkal, játék a ritmussal, és számomra ez a játékosság Weöres Sándor Száncsengő versét ill. ritmusát idézi.
Azt hiszem, ez a vers a kötet csúcsa…
Nem tudom, hogy tetszett-e a kötet, – sajnos, verset nem találtam belőle a szavalóversenyre, sajnos, a menzán nem tökéletesek a kaják, mint ahogyan ezek a versek sem azok, és sajnos az is, hogy Palacsinta na, az sosincsen a menzán… na meg a Mákos tésztán sincs elég mák sosem… :-(
Hát ez van, csak a Körözött meg a Sóska…

Lázár Ervin: Foci

" – Apu, Isten szokott focizni?
(…)
– Isten igenis szokott focizni.
Kivirul.
- Akkor meg lehet rá kérni?
- Mire?
– Hogy álljon be egy kicsit a magyar válogatottba."

Nagyon édes-kedves könyv, fenti mondatok elhangzása után a nagyobb fiam együttérző mosoly közben és egyetértő hangját „hallatta” – már neki is tiszta, már ő is világosan látja tízévesen…
Emberek, Dzsudzsák, hát ennyire rossz a helyzet??? Nem elég a fohász? Isten is kell a nemzeti tizenegybe?
A rajzok is elég kedvesek, az apa alakja nagyon meggyőző…

@egy_ember figyelmébe :-)

Oravecz Imre: Héj

Nem sejtettem, hogy a verseihez érkezem meg először…
És megdöbbentem, hogy milyen modern a technika, a módszer. Valahogy 1972-ben születvén meg sem fordul az ember fejében, hogy akkor már lehetett így alkotni.
És azon is megdöbbentem, milyen hatással volt rám egy csomó, látszólag egymás mellett létező szó. Csakhogy ezek a szavak nagyon tudatosan vannak egymás mellé illesztve – különösen a kötet első harmadában működik nagyon jól az „előhívás” és „vetítés”.
Nagyon tetszik nekem ilyen módra verset írni, és ezzel egy időben olyan képet alkotni, amilyet te alakítasz, látszólag független a kép az írótól, mert a te képzeleted játszik az ő szavaiból összerakott sorok alapján. Rendhagyó kötésminta, amiből más pulóver kerekedik, pedig ugyanazokat a mintákat alkalmazod… ház ez most nem volt vmi férfias, mégis ez jutott eszembe – Montázs, aminek a hozzávalóit innen olvasod, keresed hozzá a képeket az újságból, találsz vmit és összerakod, elkészül a kép – az enyém, de egy kicsit Oraveczé is…
A kötet közepén találhatók talán a leg"nehezebb" versek, nagyon távoli asszociációk, kapcsolások kellenek. Tömörek, tényleg csak esszenciái annak a néhány, verset alkotó szónak… Többet nem is értettem, de ezt nem veszem hibának, hiszen nem kell egy rugóra járni az agynak.
Nagyon különleges élmény nyújtottak a különféle érzékszervek összekapcsolásával megalkotott „képek” – amelyek sokszor nem „csak” képek, hanem egy illat, egy mozdulat, egy emlék, egy érzet, egy látomás, egy villanás, egy kis valami…
Pár kedvencem:
RÉGI órán iszik a ló,
KÖZÉPKORI város felhőkben jár,
A KÉPZELET felkeresi,
UTCÁN felismer az idegen
ÜRES váza az udvaron

@olvasóbarát Oravecz Imre itthon és a nagyvilágban kihívására
(az író-olvasó találkozón még azt gondoltam, hogy a regényeit fogom elsőként elolvasni, de ami késik, nem múlik)

Ercole Patti: Gyönyörű november

 Nem is tudom, nem mondhatom, hogy nem tetszett, pedig az értékelések alapján arra gondoltam, nem lesz a szívem csücske – igaz, volt pár olyan pillanat, amikor már sok volt a kamasz-szenvelgéseiből-féltékenykedéseiből – és bár hessegettem, mégis minduntalan visszatért egy ilyen típus az ismeretségi körömből…
Nincs túlontúl sok cselekmény a kisregényben, de azt hiszem, nem is hiányzott – itt inkább a belső érzések, vívódások, szenvedések kivetítése volt a fontos, és véleményem szerint ezt nagyon jól meg is oldotta az író. Nemcsak kivetítette, olyannyira plasztikussá tette, hogy nemcsak átéreztem, majdhogynem éreztem Nino kamasz bensőjét feszítő érzéseket, szinte láttam a villámokat és a viharként kitörő magas fokú, heves, féltékeny, mindenkitől féltő, minden értelmes gondolatot agyából kitörlő érzelmeket; folyton levegőért kapkodó, kitörésig, szétrobbanásig teli lelkét. Nagyon érzékletes írás, belső feszültséget kelt az olvasóban is – és azt hiszem, nem is kell féltékeny típusnak lennünk ahhoz, hogy féltékenységet érezzünk Ercole Patti segítségével.
Mily vékony kis kötetetcske, mégis mennyi érzést közvetít és vetít ki!

Nem volt öröm olvasni, a témája igen kényes, intim és családi berkekben kellemetlen is – mégsem bántam meg, közel került hozzám az író, mert elgondolkodtatott, felvetett egy pár problémát – amit még át kell rágnom; ilyen pl. az anya szerepe: olyannyira jelentéktelen az alakja, hogy még a nevét sem tudjuk meg, talán nem is véletlen, annyira távol (tartja magát?) van a dolgoktól, észrevétlen, nem tudom nem felvetni: hogy hogy nem voltak „anyai rosszérzései”? Hol van/volt az a híres anyai megérzés??? Bár a regény nem erről szól, mégis jó lett volna az anya ott élő, fia életében részt vevő és részt vállaló szerepéről olvasni – mégiscsak Cettina a húga volt..
Egyszóval összességében tetszett ahogyan az érzelmeket ábrázolni tudta az író, és nem utolsó sorban az időszak, amikor játszódott: későig elhúzódó, még novemberben is érződő vénasszonyok nyarát idéző időjárás, a nyár végén oly jellemző „fáradtas”, de kellemesen melengető és oly szép őszies színeket varázsoló napsütés, a gesztenyésen átszűrődő, átsejlő napfény, a levegőt átszelő napfény „illata”, az avarban rejtőző gombák és az avar illata. És nem utolsósorban a szüret időszaka, ami számomra mindig utolérhetetlen és utánozhatatlan illatokat teremt – a friss, cukortól illatozó, nagyszemű szőlőfürtök illata, az összedarált szőlőszemek és csutka illata, a zúgó, működő szőlőfeldolgozó gépek szőlőlével keveredő illata, a frissen préselt must illata, a pince enyhén dohos-boros-sötétes illata, a forrásba induló/forrani kezdő must illata… ó ezek örökké belém ívódtak, sosem feledem el, és most éreztem mindezt a regény olvasása közben!
Sajnáltam Ninót, de ezeken az érzéseken túl kell esnie egy kamasznak, az első szerelmen, a bizsergetően titokzatos reménykedésen, a vágyódáson, a reménytelen várakozáson, a beteljesülésen, a féltékenységen stb. stb. Meg kell fel- és megismerni ezeket az érzéseket, és meg kell tanulni elviselni. Hát erre nem volt lehetősége Ninonak, sajnos. Éppolyan idegesítő tudott lenni a regényben, olyan „sok”, mint amilyen az az ismerősöm, akire utaltam valahol az írásom elején…

@Emmi_Lotta Olvassuk a Rakéta Regénytár (Ra Re) köteteit! kihívására olvastam – ez volt a 4. kötet.

Simó Sándor: Franciska vasárnapjai

Nagyon tetszett. Azt hiszem, elsősorban a stílusa. Komoly, sőt komor témáról és időszakról látszólag könnyed stílusban, se semmiképp nem elbagatellizálva a forradalom jelentőségét ill. az utána kezdődő nevelő célzattal nyíló táborokban lezajlott folyamatok tényét. A stílusra az a hétköznapi adomázós-mesélős elbeszélés jellemző, amely annak az embernek a sajátja, aki már túl van ennek a korszaknak a nehezén, „megjárta a hadak útját”, akit már semmi nem lep meg és ebben való meggyőződését ezzel az iróniával tűzdelt, beszélgető stílusban fejezi ki, ill. az őt körülvevő helyzetekre nem elkeseredetten, kiégve, hanem inkább élccel, enyhe keserédes humorral, esetleg öniróniával válaszol.
Sokszor az volt az érzésem, hogy nem is az elbeszélő mesél, hanem ez az elbeszélő nagyon is az egyik szereplő – Groh Lajos. Számomra – és ez most nem vesz el Franciska főszereplő voltából – ő is a főszereplő. Higgadtságával, erős, szilárd jellemével, emberségével, udvariasságával közel került hozzám alakja. Franciska is szimpatikus, de egyszerű, elfogadó egyéniség. Elfogadja és nem kérdőjelezi meg az őt körülvevő helyzetet, korszakot, történelmi időszakot, ideológiát, szerepeket stb. A regény vége felé már hébe-hóba tesz fel kérdéseket Lajosának, de nem eleget. Későn kezd el érni, felnőni, és meglehet már annyira későn, hogy a kérdések feltevésével is elkésik. Mikorra tisztázódhatnának benne apró jelenségek, amelyek motoszkálni kezdenek benne belülről, akkorra késő – felszámolják a tábort, szabadon engedik az embereket. Nem kap választ senkitől, mert már megszűnik az a hely, ahol esetleg még válaszokat kaphatna.
A baj nem csak az, hogy nem tette fel a kérdéseket, amelyekre kapott válaszokkal esetleg felnyílhatott volna a szeme, arra, hogy téves ideológiát szolgál, hanem az is, hogy ez nem fenyegetés és félelem miatt nem tette, hanem mert egyszerűen fel sem merült benne, hogy ez e rendszer nem megfelelő, téves, hibás, nem megengedhető eszközökkel dolgozik/működik. Az apró jelek (a sebesre vert fogoly, az egyik napról másikra lecsukott felettes vagy elvitt szomszéd) sem ingatják meg. Nyíltan kivehető a könyvből, hogy nem a rendszertől való félelmében hallgatott, hanem mert így volt kényelmes, zavartalan az élete. Franciska mentségére szolgál, hogy ő így jól érezte magát, öröme, „szabadsága” így is megvolt – egyetlen vágya, Lajossal zavartalanul együtt lenni – teljesült, és neki ez elegendő is volt.
Szimpatikusnak szimpatikus volt Franciska, sokszor Angi Verát idézte, de a Lajos, még idős korában is fiatalabbnak tűnt felfogásban és gondolkodásban, mint Franci.
Tetszett a könyv és úgy érzem, alkalmas volt arra, hogy október 23-áról megemlékezzek…

Az asszonyok közül soha senki nem adta fel a szabadulás reményét, mégis, éppen mert fogságukat nem magyarázhatták meg logikusan, ok szerinti összefüggések segítségével, szabadulásukat sem képzelték el másképpen, mint ésszerűen megmagyarázhatatlan távoli és ismeretlen dolgok csodálatos következményét. Az is lehet, hogy a szakadatlan reménykededés maga a csoda, a remény, hogy kell legyen az eszmék szülte rendszer embertelensége fölött valami olyan érvényes rend, amely a kizökkent világot, ha nem is egyszerre, de apránként visszaterelgeti egy barátságosabb kerékvágásba, amelyet a többség igazságosnak, a kisebbség elviselhetőnek és talán mindkettő emberi méretűnek érez.” (p.202.)

„Nemhiába mondta a bölcs Zollner Magda: A reményhez is hozzá kell szokni, s a szabadságot is meg kell tanulni, meglássátok, az sem lesz sokkal könnyebb.” (p.204.)

„Könnyű annak, aki csibész, annak könnyű, az ugyanis mindig tudja, hogy miért rúgják seggbe!” (p.210.)

@Emmi_Lotta Olvassuk a Rakéta Regénytár (Ra Re) köteteit! kihívására olvastam – ez volt a 3. kötet.
Ezekkel együtt: http://moly.hu/konyvek/graham-greene-a-tizedik/tag?user[id]=15056
http://moly.hu/konyvek/richard-brautigan-gorogdinnye-edes-leveben/tag?user[id]=15056

Kiss Péter (szerk.)-Molnár István Géza (szerk.)-Tóth László (szerk.): Képeslapok és fotók a 20. századi Egerről

Csodálatos Könyv, gyönyörű kivitelezésben.
Érdekes volt látni azt a környezetet és városképet, városkép részleteket, amelyeket még a polgári világ hagyott ránk, azokat az épületeket, amelyeket mi már nem az igazi és eredeti szerepükben és funkcióikban ismerhettünk meg, és amelyeket már egyáltalán nem láthattunk a „városrendezésnek köszönhetően”.
Élményt jelentett azoknak az épületeknek a böngészése is, amelyek 45 utáni időszakban épültek, és amelyeket már én is láthattam egriként, és amelyeket manapság már én sem az eredetiként megismert szerepben láthatok manapság.
Igazi időutazás egy magamfajta „fiatalnak” is, hát még a töritanáromnak, vagy Eszterházy Károlynak, aki azon kívül, hogy a Főiskola épületét építtette, a Dohánygyár területét adományozta a városnak, Dr. Gross Józsefnek, akinek villája volt Eger belvárosában, Kánitz Dezsőnek, aki pénzintézetet alapított Egerben, de akár az Angolkisasszonyoknak is, akik iskolát alapítottak és vezetettek, ill. vezetnek újra Egerben; de ne hagyjuk ki Gárdonyit sem, aki nem „Csak a teste”-t hagyományozta a városnak, vagy akár Bárány Istvánt vagy Bitskey testvéreket akik tágra nyitott szemmel csodálnák meg ma a Makovecz uszodát…
Sorolhatnám vég nélkül a példákat – nekem nagy élményt nyújtott a könyv, igazi időutazást képekben.
Szívből jövő köszönet a kölcsönzésért @pwz-nek, és @encus625-nak, aki elhozta és visszajuttatja majd eredeti tulajdonosának. :-)

Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?

Marliese Arold: Szellempark – A titkos ajtó

Hát engem nem ragadott magával – meglennék nélküle… nincs egy jó ötlet benne.
Nem izgi volt, hanem egyszerre félelmetes. A kisfiam el is kezdte a sírást, mert ijesztgetik a nagyok, hogy jön ez a szellem, az a rém, amaz boszorkány…
Biztos azért vagyok nagyon kritikus, mert haragudtam az eseménytelenségért és a félelemkeltő helyzetektől.
A kisfiam biztosan jobbra értékelné, de én 3 csillagnál többet nem ítélek meg….
Jó ötlet volt a Cerberuszparittya – de hát un-do-rí-tó…és kicsit a zsupszkulcsra ill. hoppanálásra emlékeztet a HP-ből… és a védőgemma is tetszett volna, ha többet is tudtam volna meg róla…
Most bekeveredtem, én eddig rossz lényeknek gondoltam a lidérceket, erre azt találom olvasni, hogy a lidércek „veszélytelenek. Hatalmuk a gondolat erejéből áll. Nem harapnak, és nem köpködnek, csupán megsokszorozzák a belső félelmeket, s visszaültetik a tulajdonod fejébe.”

Nem volt annyira meghatározó, hogy még egy könyvet olvassak az írótól, sem a sorozat könyveiből.

Babay Bernadette: Helló, csokicsaj!

 Az írónő már nem ismeretlen számomra, mert két gyerekkönyvét is olvastuk a gyerekekkel. Most új oldaláról, kamaszregényíróként is megismerhettem.
Úgy érzem, otthon van a témában, mert kamaszokról szóló történetében kamasz problémákat érint, amelyben természetesen a szerelem, az osztályközösség, a barátságok, sport stb. kap szerepet. Ideális a téma közegbe helyezése (iskola, osztály, sport-, ill. színészkör), mert itt aztán felvonultatható minden: kamasz-kamasz közti barátság, szerelem, ellenségeskedés, vetélkedés, utálat, fölényeskedés, kamasz-felnőtt közti viszonyok: tanár-diák, szülő-gyerek között bonyolultabb ill. egyszerűbb élethelyzetekkel tarkítva.
Igaza van az előttem értékelőnek: a könyv egyik (nagy) előnye, hogy fiú meséli el a történetet, és az ő látáspontjából ismerjük meg a szereplőket is, és eközben a saját érzéseit (pl. Caramella iránti vonzalma, Erik félreértékelt alakja, vélt és tévesen megítélt értékei), belső problémáit (pl. válófélben lévő szülők gyereke), őt feszélyező – általa képzelt – hibáit/hiányosságait (elvörösödés, pattanások, kellemetlen lehelet vagy egyéb szag) is elénk tárja.
Izgalmakat is tartogat a végére: egy túszejtő akciót – teljesen hihető a szituáció, mégis azt hiszem, már ez nem kellett volna a végére – izgalmas volt, de a saját hazautazásomat is izgalmassá tette, mert megfordult bennem a rossz érzés: csak nehogy ilyen helyzetre érjek haza…
Örülök a két főszereplő szerelmi szálának. Még ha a fiú amolyan butácska és szerencsétlenke is…

A könyvet @molyocska04 Olvassunk Babay Bernadette-től! c. kihívásra olvastam.

Tóth Krisztina: Az árnyékember

 Én igazán kedvelem Tóth Krisztinát, de ezzel a kötettel, ill. pontosabban több verssel ebben a kötetben nem tudtam mit kezdeni. Egész egyszerűen nem értettem.
Volt a versek között néhány, aminek a hangulata megérintett, meglepődtem, amikor elsősorban inkább hangulatot ébresztettek bennem, mint a szavak hatottak értelmemre…
Ezek: Hajónevek – http://moly.hu/idezetek/51565
Ősz – http://moly.hu/idezetek/51566
Ellentétes irányú metrók.
A Jóslat c. vers utolsó két sora pedig jó sokáig bennem/előttem marad:
"Mint megszidott osztály, álltak kint szemlesütve
a kiégett földeken a napraforgók."

@korkata Olvassunk Tóth Krisztinától c. kihíváshoz 2.olv.

Zdeněk Miler – Kateřina Miler – Hana Doskočilová: A kisvakond és az ősz

 Annyira jó az a kis közösségben végzett munka – pár szem szilva, és boldoggá lehet tenni az egész baráti társaságot a belőle készült lekvárral, ill. lekváros sütivel… Aranyos, hogy mindenki vidám, és az ősz nem az elmúlást, hanem a bőséget, boldogságot sugallja…

Graham Greene: A tizedik

 Meglepett, mennyire érdekes és egy bizonyos részen mennyire „idegesítő”, feszültséget okozó írás…
Greene szereti a meghökkentő helyzeteket, és szereti pimaszul kihasználni, kihívó helyzetekkel „hergelni” (=, felkavarni, elgondolkoztatni) a jóhiszemű olvasót.
Kb. a feléig tetszett a könyv, egészen pontosan az „ál-Chavel” felbukkanásáig – onnantól nagyon idegesített. Carosse-t a maga kihívó, provokáló, ellenszenves alakjával nagyon visszataszítónak találtam…
Végül beteljesül Chavel „semmilyen” sorsa – olyan véget kapott, mint amilyen egész élete volt: semmilyen. És az egészet még „savanyította” az, hogy bár a szerelem érzése megérintette, mégsem teljesedhetett be, mert mégiscsak meg kellett halnia. Semmilyen, öntelt, gazdagok módijára élte életét, bármit megtehetett, amit a pénze megengedett, de szerelmet, barátot, felebaráti szeretetet, megbecsülést stb. nem vásárolhatott. Egyedül az életét válthatta meg a vagyonának köszönhetően, de az üzlet után, amikor oda is visszatért, a sors iróniája, nem élvezhette, nem is örülhetett ennek igazán, hiszen egyrészt már nem volt az övé, másrészt inkognitóban lehetetlen önmagát átadni egy titkos vágynak vagy örömnek. Savanyúan volt szomorkás Chavel (Charlot) az ottléte – az ő házában, ami már nem az övé. Savanyúan volt szomorkás, mint ahogyan a neve is – Chavel franciául nem tudom, mit jelent, de oroszul sóska – aminek jelentésétől nem tudtam elszabadulni az olvasásom során. Végig egy vékony, magaskás, sápadt, beteges külsejű férfit láttam magam előtt.

 „Az emberek tudják, hogy a vágyban mindig ott a bánat, de azt már kevésbé, hogy a bánatban is ott a vágy.” (p.143.)

Tóth Krisztina · Lackfi János · Varró Dániel: Állatok a tubusból -

Alföldi Róbert válogatása

Kellemes meglepetés volt.
Első találkozásom egy ilyenfajta kezdeményezéssel – aki tud még ilyenről, szóljon, ajánljon, mert nagyon jó böngészős és tanulós és festményekkel ismerkedős közös program ez a gyerekekkel.
Az Állatok Világnapja alkalmából gondoltam, hogy elolvassuk az állatos verseket – a tubusból – ui. a verseket festmények kísérik – melyeken végül meg kell lehet találni az állatot, melyet a vers említ. A összeválogatott festmények nagyon jó ízlésre vallanak – van benne ismert, de inkább kevésbé ismertek – mind tehetséges magyar festő ecsetéből, van köztük szép és kevésbé. Nekem ismerkedés volt ez az olvasás a festőkkel, a gyerekeknek állatkeresgélés a festményeken. Harmadik szerephez jutott az olvasás, de kb. színvonalban is ott állnak a versek a 3. helyen. Azt hiszem, Lackfi versei tetszettek leginkább, bár a szokott módon döccennek néha a ríés mek, de mégis; hosszabbak is a másik két költő verseinél. Tóth Krisztina versei állnak érthetőségüket tekintve legközelebb a gyerekekhez, ezek a legegyszerűbbek. Varró Dani versei hozták a megszokott varródani-stílust, a ezek voltak legjátékosabbak, ezek utaltak leginkább a festményen való játékos böngészésre.
A számomra legszebb képek:
Jeges Ernő: Majális Rómában
Schönberger Armand: Aktok kutyával
Gyenes Gitta: Garni szálló
Márffy Ödön: Ticharich Zdenka és Csinszka
Rippl-Rónai József: Kerti jelenet gróf Somsicsek kertjében
de amúgy mind tetszett vmiért… úgyhogy nincs is sok értelme ennek a felsorolásnak…
@korkata Olvassunk Tóth Krisztinától c. kihívásához.

Graham Greene: Gyógyulás

 2014.09.29. Újraolvasás
Féltve őrzött érzésekkel kezdtem egy oly régen olvasott és bennem mély benyomásokat hagyó regénybe. Ritkán olvasok újra, s erre a könyvre már régen vágyakozom. A „félelem” abból fakadt, hogy értékelem-e majd annyira, most érettebb fejjel ezt az önkereső regényt, mint annak idején, fiatal, érettségi idején éppen beérő fejjel?
Őszintén szólva, nem egy egyszerű olvasmány. Sem a közeg, sem az ott végbemenő lelki folyamatok, sem pedig könyvben felvetett morális kérdések nem könnyűek. Mert lehet innen is nézni és onnan is, lehet erről az oldalról megadni a választ, de már halljuk is a másik oldalról az ellenvetést. Tetszik nekem Greene merész szereplőkeverése, ill. szereplők „összetalálkoztatása” – egy hitehagyott építész, aki egykor templomokat tervezett, de minek? hisz művei használói csak átformálták azokat saját ízlésükre? használatukra… pont egy, az egyház, és keresztény papok által irányított telepen próbál meg visszatalálni az élethez – nem az ő volt életéhez, hanem úgy általában, visszatalálni az igazi értékhez: megnevezni mi is az, ha van számára olyan, és megtapasztalni ismét az Érzéseket. Nem hiába viseli a könyv a Gyógyulás címet, mindez a folyamat szerencsés irányt kaphat, mert asszisztál hozzá egy orvos, aki végül gyógyultnak is minősíti „betegét”. Bátor a hitehagyottság problematikájának papok közé helyezése, elgondolkodtató a tudomány és a vallás kérdéseinek megvitatása. (Részemről) megvetendő (?) az istenhez fűződő szeretet agyonmagyarázása, erőltetett kinyilvánítása, és maga az a nyilvánvaló tény, hogy miközben vki fitogtatja „istenszeretetét” maga sem tudja, van-e mögötte igazi, meggyőző érzés, ill. felveti azt a sejtést, hogy nem csak azért van ez a hangosan harsogó szeretetkinyilvánítás, mert ő maga sincsen tisztában azzal, mi is az: Istent szeretni? Hiába a győzködés, ha mellette olyan viselkedésformák nyilvánulnak meg, amik totálisan szembehelyezkednek a vallás/erkölcs/etika szabályaival? Nagyon sok kérdés született meg bennem a regény olvasása közben, megérné szóban is elemezni.
Tetszett nekem a két betegség (lepra és a lelki sebzettség/kiábrándultság) regénybeli párhuzamba állítása, tetszett a remény fenntartása, hogy minden elcsonkolt részünk visszaszerezhető, annak ellenére, hogy a csonkolás nyomai láthatóként megmaradnak. Nagyon szimpatikus volt az orvos, Colin, hozzáállása a betegséghez (nem a betegekhez), tetszett regényben megrajzolt alakja, de kedvencem mégis Querry, volt, mert egy-egy ilyen jellemábrázolás mindig visszaadja reményemet az írásban, az írókban, a regényekben, és a bennük elrejtett üzenetben. Tetszett, hogy bár tragikus a vég, de hitet hagy az olvasóban arra, hogy onnan is van felállás, ahonnan már valójában az ember nem is meri remélni… és végül az is tetszett, hogy Greene azért ebben sem hagy bennünket igazából meggyőződni…
Számomra nem volt váratlan a befejezés, sejtettem, hogy a főhőst elveszítjük, de végig szorítottam, hogy nehogy az orvos haljon meg, mert neki végig kell vinnie a küldetését…
Rycker egy idióta barom, Parkinson nem kevésbé, aljas pojáca. Legnagyobb csalódás a szereplők közül Thomas atya – azt hiszem Querry után ő a leginkább hitehagyott, de tetejébe ő még nevetséges is… Marie jelleme az, akit a leginkább valótlannak érzek. Nem is tudom magamban hová tenni… eleinte kedveltem naiv, tapasztalatlan alakját, de aztán megharagudtam, mert rájöttem, hogy naiv, tapasztalatlan emberek is olyan tehetséggel tudnak álságosak és hazugok lenni, mint a hétpróbás bűnözők…
Még szerettem volna pár idézetet, de most nem lelem őket, viszont örülök, hogy most bíztam az akkor, fiatalkori, éppen érett ítéletemben, és a mostani olvasással sem csalódtam: szép könyv volt, maradandó emlékekkel…
                                    __
1996:
ez az egyik kedvencem tőle, nagyon szép, annak ellenére, milyen (el)borzasztó környezetben játszódik

W. Awdry: Thomas, a gőzmozdony nagykönyve 4.

Nem ez a legértékesebb és legklasszabb történeteket egybegyűjtő nagykönyv…
Az öt történet közül a Gordon és a mérnök és az Edward és a posta a legkellemesebb. Az előbbiben egy félreértésé a főszerep, és megmutatja, hogyan is lehet összefogni az ebből fakadó problémát, és helyreállítani a Kövér Ellenőrnek oly sokat jelentő rendet. Az utóbbiban megbúvik a tanulság: még egy ismeretlen és szokatlan feladat is sikerülhet és jól végződhet, ha ésszel közelítünk hozzá, ill. átgondoljuk, mielőtt belekezdenénk. A többi nem tetszett annyira, a Fújóbújócska pedig még idegesített is – nem tudtam, hogy Percy ilyen rossz(csont) mozdony… A Duncan változatosságra vágyik kissé zavaros és szeles történet a feladatok közötti kapkodás közt…
Ami mindig újat hoz, a bosszankodások. Találtam egy újat az oly régóta emlegetett „Ezerszikraésparázs!” és a „Szentszeneslapát!” mellé: „Azt a beragadt sebességváltóját!”
Összességében a kisfiam boldogítására (így hát javára) szolgált. És emiatt boldog vagyok.
A különbségkereső nagyon klassz benne. És a Gordon számol feladat is. És persze a részletkereső is…

Gyermekrajz - Égi és földi őrzők: állatok és virágok a gyermekrajzokon

Égi és földi őrzők: állatok és virágok a gyermekrajzokon A gyermek eredendően nyitott az őt körülvevő élővilág szépségére. Észreveszi a lepkét, a madarat, szereti a cicát, nyuszit, és ragaszkodik más kisállatokhoz is. Természetes módon ezek az élőlények a rajzán is megjelennek... De milyen szerepben?

A gyermekrajzok a gyermeki lélek történéseiről beszélnek, így természetes, hogy az apai és anyai védelmező jelenlét a gyermekrajzokon is ránk köszön. Ennek két síkját fedezhetjük fel.

Égi őrzők: Nap és felhők

A legtöbb rajzon megtaláljuk az „égi őrzőket", amelyek a rajz felső síkjában, az ÉG szintjén jelennek meg. Az apát (tágabb értelemben a Teremtő férfi erőt) a jellemzően bal oldalon tündöklő Nap, míg az anyát (az óvó-védelmező anyaságot) a jobb oldalon feltűnő Hold vagy felhő jelöli. Ezekkel az „égi őrzőkkel" folyamatos kapcsolatot keres a gyermek: égig érő fát és létrát rajzol, amelyen feljuthat az égig (Égig érő fa, Lurkó Világ 2008. 3.sz.), lelke vágyaként az ég felé repíti lelke pillangóit és katicabogarait, míg a Nap felől madár ereszkedik alá, hogy az életet adó fényt hozza el számára (Fényt hozó madár, Lurkó Világ 2008. 2.sz.).

Földi őrzők: kisállatok, virágok

Az „égi őrzők" mellett azonban gyakran megjelennek a földi őrzők is, amelyek közvetlenül a gyermek alakja mellett tűnnek fel, vele egy síkon állnak. A földi őrzők leggyakrabban valamilyen kisállat (pl. nyúl, macska) képében jelennek meg, de őrködhet virág (jellemzően tulipán), fa, ház és sátor is. Ezek az alakok a földi biztonságot adják, a testközeli szülői védelmet idézik, varázsolják a gyermek mellé.

	Az 1. rajzon csodálatos rendezettségben tárul elénk a gyermeki lélek biztonságot áhító világa! A rajz közepén a királylány áll, mellette a gyermek lelkét-szívét idéző „varázsvirág", amely a királylánnyal azonos koronát visel. Az eget az égi őrzők (Nap és felhők) uralják, míg a földi őrzők tulipán képében őrködnek. A bal oldalon őrködő tulipán színe a férfi erőt (apát) idézi, míg a jobboldali tulipán az alkony-est (anya) színében tündököl.
	A 2. rajz dombon álló, vidám királylányalakját zárt virágsátor védi, ami a domb mellett „őrködő” két virágból fakad. A rajzoló elmondása szerint a virágsátor „virág, ami körbenőtt”, és aminek az íve alatt a kislány teljes biztonságban érezheti magát. Az égen láthatjuk a Napot és a felhőket is, a két világ között pedig madarak, lepkék és egy „varázsfa” teremt kapcsolatot.
	A 3. rajz alkotója egy óvodás kisfiú, akinek égi őrzőit határozottan választja ketté az ég szinezése: a Nap árnyékos-barnás égről süt, míg szinte a teljes eget a felhő kékje takarja. A földi őrzők között is határozottabb szerepet kapnak az anya-oldali őrzők (nyuszi, virág, süni, fa). Az apa földi szinten való idézője a bal oldalon leveleit bontó kis fácska, és a Nap sugarait idéző égő gyertya.
	A 4. a rajzon teljes az egyensúly! A forgó Nap és az esőt adó felhő élteti a földi létet, amelynek gyümölcse a gyermek, és annak életörömét mintázó indás virág. Ennek a viruló életnek földi őrzői is akadnak: egyik oldalról vidám mókus, a másikról pedig a kicsinyére vigyázó őz-mama védi a gyermeket és annak indás-virágos „életörömét" is.

Köszönetet mondunk az óvodás gyermekeknek, akiknek a rajzait rovatunkban bemutathatjuk.

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2009. őszi (III.évf. 2.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2013-09-26.

Forrás: http://lurkovilag.hu/index.php?c=1865

Gyermekrajz - A gyógyító-rendező rajz

Lengyel Katalin, alapító szerkesztő A gyógyító-rendező rajz

Sokszor tapasztalhatjuk, hogy gyermekünk hónapokon keresztül egy adott témát rajzol, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Ezekre a rajzsorozatokra érdemes odafigyelnünk, idővel egymás után rendeznünk, mert itt általában egy rendező-feldolgozó folyamatról van szó.

A gyermek, külső késztetés nélkül, mindig azt rajzolja, amivel bensőjében amúgy is sokat foglalkozik. A kisleányokban megszólaló anyaság előképe a királylány rajzsorozat, a fiúknál ennek párja az égig érő fa és létra „korszak”. Gyermekrajzokon gyakran feltűnik a ház és a vár (otthon), a családtagok (emberalakok, virágok, stb.) és az égi és földi őrzők (felhő, szivárvány, madarak és egyéb állatok) ábrázolása. A gyermek családja bűvkörében él, ez a téma kimeríthetetlen számára. Ezek a „klasszikus” gyermekrajz témák minden gyermekben „megszólalnak”, más kérdés, hogy talál-e megfelelő időt és helyet arra, hogy ezt papírra is vesse…

Különös figyelmet érdemelnek ezek mellett azok a rajzok, amelyek számunkra nehezen érthetőek. Sokszor merül fel a szülőkben a kérdés: „Miért rajzolja gyermekem unos-untalan ugyanazt a formát? Miért rajzol csak egyszerű vonalakkal, amikor már nagycsoportba jár? Miért nem használ színeket? Régebben pedig olyan „szépeket”, és olyan változatosan rajzolt…” Esetleg robotokat és ijesztő harcosokat látunk? Ezek sokszor a még fel nem dolgozott tévéfilm élményekből adódnak. Hagyjuk, hogy a gyermek kirajzolja magából ezeket a képeket, ne tegyünk rájuk megjegyzést, és leginkább ne irányítsuk, mert ezzel megszakíthatjuk a feldolgozás folyamatát!

A gyermek nem céltalanul rajzol, hanem rajzaival üzenet közvetít, amit más módon nem is tudna kifejezni, értésünkre adni. Emellett a rajzok által próbálja feldolgozni, rendezni, magában helyére tenni az átélt eseményeket, ezáltal a gyermekrajz gyógyító-rendező hatást gyakorol a gyermekre.
A gyermekrajz, még a legegyszerűbbnek tűnő rajz is, a gyermek lelkéből indul ki, teljesen tudattalanul. Ezért soha ne minősítsük azokat, ne állítsunk fel követelményeket, hogy a gyermek mit és hogyan rajzoljon. Bánjunk a rajzokkal tapintatosan, hiszen általuk a gyermek lelkébe nyerhetünk bepillantást! Becsüljük meg, hogy a rajzok által újra és újra feltárulhat előttünk – sokszor a felnőttek által többnyire már elfeledett – gyermeki lét világa.

A születés titka?
Ősképek jelentése egy 4 éves kisfiú rajzain

E két rajzot egy négyéves kisfiú rajzolta, pár hónap eltéréssel. Sem előtte, sem azóta sem rajzolt témájában, forma- és színvilágában ezekhez foghatót.
A kisfiú utólag nem fűzött mondandót a rajzaihoz, így az üzenetet a szerves műveltség által átörökített szimbólumokon keresztül próbáltam megtalálni.
Az 1. rajz első látásra is igen szokatlan, hiszen a földi szemmel látható tárgyi környezetre (pl. ház, virág, fa, autó, stb.) egyáltalán nem emlékeztet. Formavilágát tekintve egy különös alakú, lezárt burkot látunk, ami egy nyolcágú csillagot fog körbe. A burokban erős sárga szín, fényesség uralkodik.

A 2. rajz „rokonságot” mutat az elsővel.
Itt már egy felismerhető emberalakot is látunk, amelynek karjai szárnyszerű képződményként, lábai pedig az első rajz mellé helyezve a burok folytatásának tekinthetők. (A gyermek tud „rendes” lábat is rajzolni, de itt nem ez lehetett a célja.)

A rajzokon a burok mellett a nyolcágú csillag és a körkereszt is megjelenik, amelyek a szerves műveltség gyakori ősképei. A nyolcágú csillag a teljesség szimbóluma (Szent Hármasság), az isteni jelenlétre utaló jel a szerves műveltségben. Rovásírásunkból visszafejthető az Atyaisten X és Fiúisten + jelének ligatúrája, amelyet az Istenanyai erő jele (O) fog körül.

A gyermek a második képen a keresztet a lélek helyére rajzolta a testen (együtt: körkereszt). Ez a jel már a Földi létezésre utal, ahová megérkezett a születő. A nyolcágú csillag a 2. rajzon is jelen van, elérhetően, és az alak „szárnyaival” szinte meg is érinti azt. ) A rajz színvilága is összhangban áll a fenti szimbólumok jelentéstartalmával. A rajzokon nem jelennek meg a gyermek szokásos kedvelt színei (piros, kék), hanem ezek helyett a sárga és a zöld dominál. A sárga, a Fény (élet) színe, amit a föld (barna) és a zöld (újjá)születés színe kísér. Ez a sárga rokon a Matyó rózsa közepében őrzött sárga maggal, amit az atyai-anyai erők, piros és kék szirmok ölelnek körül.

Az ősképek és a színek jelentéstartalmából kiindulva a két rajz az Élet teljességének és isteni eredetének titkát tárja fel előttünk, a gyermek csodálatosan egyszerű kifejezésmódján, ami bizony fontos üzenet lehet mai világunk számára.

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2010. nyári (IV. évf. 2. sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2011-07-13.

Forrás: http://lurkovilag.hu/index.php?c=1040

Gyermekrajz - Ég és Föld között, Isten tenyerén- Emberábrázolás 3-7 éves kor között

Ég és Föld között, Isten tenyerén- Emberábrázolás 3-7 éves kor között A földi életnek rendje van, ami mai világunkban felborulni látszik. A kerek esztendő legjelesebb napjait is beárnyékolja a munka, a saját időnkkel sem rendelkezünk többé, hanem csak magunk előtt kergetjük a perceket… A népi szerves műveltség elhagyásával nagy tudástól estünk el. Magyar népünk csodálatos nevekkel illette, és népmeséibe beleszőtte a minket fentről őrző csillagokat, hiszen Isten fényírásának tartotta azt a mennybolton, ami utat mutat a földi élet során.

Történjék pedig bármi is a földön, a csillagos ég őrzi számunkra a teremtett világ rendjét, csak olvasni kéne tudnunk üzenetét. Az égi csillagokon túl van azonban egy másik „közvetítő” is, aki által az életet adó fény és tudás újra és újra eljuthat hozzánk.

A régi világ „csillagnak” is nevezte őket: a gyermekeket. A gyermeket, aki fényt hoz, és aki a régiek szerint hét esztendős koráig még Isten tenyerén él, és csak ezután „érkezik meg” teljes egészében a földi világba. A gyermek, aki játszik és rajzol. Játékain és rajzain keresztül az Isteni rendhez nyúl vissza, azáltal rendezi, gyógyítja lelkét, és ha nyitottak vagyunk rá, környezetét. Csak arra ügyeljünk, hogy ne szakítsuk szét gyermekeink idejét sem, hanem tanuljunk tőlük, játékaik, beszédeik és rajzaik által.

A következőkben egy kisfiú emberrajzain keresztül nézzük végig annak lépéseit, hogy a gyermekrajzok emberábrázolása szerint hogyan „érkeznek le” a földre csillagjaink, a gyermekek.

A rajzokon két dolgot figyeljünk meg!

• Milyen arányban rajzolja a gyermek a test egyes részeit? A fej a szellemiséget, a törzs a lelkiséget, a láb a testiséget jelöli.
• Hogyan helyezi el a gyermek saját magát, környezetéhez viszonyítva? (lebegő alak, kitárt kezek, stb.).

Hároméves gyermek emberrajza Az anyai gondoskodásban lebegve. A háromévesen készített rajzon az emberalak a teljes lapot kitölti, szinte légüres térben való lebegést idéz. A test arányait tekintve a fej a leghangsúlyosabb. Az egész testet az anyai gondoskodásra, védelemre utaló fészekből formálja.

Négyéves gyermek emberrajza Fellegekben Az emberalakot már könyezetében ábrázolja. Pontosan jelölésre kerül már az ég és a föld, illetve az azokat összekötő égigérő fa. A test elhelyezését illetően a fej még magasan, a fellegekben jár, a felhő kékje színezi az egész testet. Az arcon már megjelenik a szem és a száj, de a test fészket formázó jellege még megmaradt.

Ötéves gyermek emberrajza Kitárt karokkal Ég és Föld között Mosolygós arccal, kitárt karokkal, napsugaras ujjacskákkal Ég és Föld között. Az égből pottyant közénk? Vagy épp a Nap felé repül? Létsíkjának legtermészetesebb közege még az Ég és a Föld között van. Szabadon „közleke dik” e kettő között. Ruhája a szivárvány minden színében pompázik, míg vékony kis lábacsakái épp csak kilátszanak a ruha alól.

Hétéves gyermek emberrajza Itt vagyok! A lábak már a földön, de még mindig a mosolygós arc, mellkas és az ölelésre tárt kar a meghatározó. Biztos háttérként vörösen fénylik a Nap, amelynek földi mása, a virág, megjelenik az emberalak mellett.

Minden kedves érdeklődőnek ajánljuk Molnár V. József „Ég és Föld ölelésében” című könyvét!

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2009. tavaszi (III.évf. 1.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2011-06-29.

Forrás:http://lurkovilag.hu/index.php?c=1031

Gyermekrajz - Létra és fa

Létra és fa Régen, már az élet kezdetén különválasztották a fiú és leánygyermekek útját. A fiúk születése után a mását körtefa, a lányoknál pedig almafa tövébe ásták. A fiúk fürdővízébe kakast, a lányokéba jércét mártottak, mert más sorsa, más feladata van az élete során, és ez a különbözőség a mai gyermekek rajzán is még megfigyelhető.

Korábbi írásainkban láthattuk, hogy két-háromesztendős korban a Napot, férfiasságot idéző szálkarajzot meghatározóan fiúgyermekek formálják, míg a leánygyermekek az anyaságot idéző fészekrajzot vetik papírra. Óvodáskorra is megmarad e kettőség. Jelen írásunkban az óvodáskori fiúgyermek rajzok magasba vezető létra és fa rajzainak üzenetét elemezzük.

Létra

A fiúgyermekkel együtt születik a padlásra létrázó, örökösen kerítésre és fára mászó természete: föl a csúcs törékeny ágkettőséig, s onnan lélek ben, képzeletben még tovább… Hány kisfiú kedvence az égigérő fa meséje, amiben ő Jancsi, s őt viszi az aranyszőrű paripa a fa legteteje fölé, s szállás közben ő szakítja le és hozza a földi világba a fa leggyümölcsösebb ágát. A kockatorony építése során is, ha hagyjuk a kisgyermeket, s van miből építkeznie, a mennyezetig tornyoz…

A kőkori barlangrajzok létra alakjait az ember, föltehetően a férfi, már akkor karcolta, véste, amikor még el sem készítette. A mai óvodáskorú fiúgyermekek rajzain is gyakori elem az égig vezető létra; ez a fönti fényt, a teremtő-lény aranyát kereső gyermeki természet, különösen, ha fiúnak született. Ha kell, három létrát is „indít” hozzá a föld köldökéről, a dombról, hogy aranyos bimbókat hozzon lelke-kedve, Napig érő fája (1.rajz).

Vázlatos elemzésünk következő két rajzát egymás után készítette el alkotója, egy négy esztendős fiúgyermek. Első rajzán a torony kellős közepén ő a harangozó, a harangszó pedig a létra fölfelé. A második rajzon a torony csúcsában láthatjuk őt, oda „harangozta föl magát”.

Számos vidékünkön még ma is a harangszó hallatára ki-ki abbahagyja egy perce munkáját, fölegyenesedik, kalapját emeli, keresztet vet, fohászkodik – hagyja, hogy Isten a tenyerére emelje, s ott rendeződjék lelke.

Sok gyermekrajzon a padlásra vezetnek a létrák, s onnan még tovább! Hasonlóképp régen a nászágyat a padláson, „Istenhez közel” vetették meg, hogy áldott legyen, „fénymagot” foganó – az ölelkezés.A mai kor gyermeke is az osztatlan szent időben és térben él. Ők is ősképek rendszerét hozzák magukkal, birtokukban van a tudás: a világmin denség rendje, a tisztaság, a romlatlanság ereje. Ne tegyünk ezen erőszakot rajzfilmekkel, videóval, tévével!

A fiúgyermek fényt, szellemiséget őrző, s közvetítő toronnyá akar lenni, felnőttként a Teremtő fénymagot adó „tornya”, eszköze – ezért eget, Napot kereső létrás kedve örök és parttalan! Ezt tanúsítják rajzaik is!

Elemzés: Napig érő létra és fa

Valaha, emberöltők előtt, valahány emberlény születésekor társat, életfát kapott. A férfigyermeknek körtefát ültettek, a leánygyermek társa pedig alma- vagy diófa lett. Mert az ember társa volt a fa, szeme, lelke, fényessége, őre. Lombja, virága, termése együtt szépült vagy fonnyadt gazdája életével. A régiségben a fa és az ember misztikus módon együtt lélegzett: az életfában, a Teremtő okán az ember lénye-lelke-arca lakozott.

Az alábbi rajzot ötesztendős fiúgyermek rajzolta. A kép közepét ő, a földön már két lábon álló Nap vitéz uralja; pajzsán az égi fényes arcának pontos mása látható. Balján társa, az égigérő fa, törzsén létra vezet a fényt és életet adó Napig. A gyermeki tisztaságot idézik a létrafokok szélének pöttyei, ágak kifakadás előtti rügyei. A Napot és a fa csúcsát egy másik őskép, a fényt hozó madár köti össze (erről a későbbiekben bővebben írunk), népi műveltségünkben ez a Turul, galamb, pacsirta, fecske.

A létra legfelsőbb fokán fészket találunk, melyet a Nap vitéz kardot tartó és félig megrajzolt, lefelé nyúló karja átlósan köt össze a rajz jobb oldalán víz fölé hajló, virágot szedő királylánnyal. A férfi védelmező, óvó, és égi fényességet hozó feladatát beszéli el ez a rajz.

A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2007. őszi (I.évf. 3.sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2012-02-20.

Forrás: http://lurkovilag.hu/index.php?c=777