Oravecz Imre: 1972. szeptember
Nagyon intim, nagyon őszinte, nagyon nyílt és nyitott, nagyon fájdalmas, olykor nagyon összetört és nagyon, de nagyon magányos.
Tetszik nekem ez a férfi – és mégsem… (mindig idejutok, már-már elfogadnám, aztán szinte lököm el magamtól…)
Annyira kettős jellem, annyira szétszakad az ellentétek között, mint ahogyan csak egy nő szakadhat szét két, látszólag egyenrangú döntenivaló vmi között, két felelősség, vagy akár két férfi között…
Minden fájdalma ellenére nagyon szerettem olvasni – nagyon tetszik az írásmód, nagyon enyém ez a „végtelen-pontnélküli” írástechnika – kedvelem, és jól is érzem magam az ilyen végnélküli szótengerben – szeretem, ahogyan hömpölyögnek körülöttem a szavak – de ezek a szavak nem tömegszavak és nem szótömegek – hanem gondolat- vagy életesszenciák, súlyos szavak egymás mellett.
Mély sóhajok.
Amik után nincs megkönnyebbülés.
Nagyon szép. Megható.
„…együttérzőn próbálod, ha nem is megszüntetni, mert megszüntetni nem szüntetheted meg, legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts. Noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen.” (21.old.)
„…felkínáltad szerelmedet, de én nem tudtam viszonozni, mert hosszú út volt még előttem, csak elfogadni, és mikor már tudtam volna, mikor már nem kellett színlelnem, akkorra a viszonzatlanság és ami vele járt, felmorzsolta a szerelmedet, és nemhogy viszonozni, de már elfogadni sem tudtad az enyémet, mert a tiéd állhatatlanságára emlékeztetett, és ezt nem tudtad nekem megbocsátani.” (50.)
És válogathatnék még sok-sok lelkiállapot-idézetet…
A Héj c. kötet olvasása alapján a közös talán a verseiben és ebben a naplófélében az az, hogy nagyon lemeztelenített formájában használja a szavakat, tömör és erősen kifejező jelentéseikben, amelyekből – pedig csekély számú – olyan képeket fest elénk, mint egy 300-400 oldalas nagyregény.
Szeretem az ilyet. Szeretem az ilyen teremtést.
@olvasóbarát Oravecz Imre itthon és a nagyvilágban c. kihívására tett második olvasásom.
Ajánlott bejegyzések: