egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Suzanne Paul: A ​világ titokzatos meséi

Mit is írhatnék mást, mint amit még nem írtak le előttem?
Nem tudok újat hozni, sajnos.
És mivel nem vagyok egy manga rajongó, azt sem tudom igazán megállapítani, hogy ezek eredetleg annak készültek-e?
Viszont szép és kamaszoknak készült a borító, a tartalom – azt viszont nem tudom megállapítani kinek? Rémisztő történeteket találunk a könyvben – ill. számomra elsősorban rémisztőek, félelmetesek voltak, ijesztőek és nem titokzatosak. Horrorisztikusak. Biztos vagyok benne, hogy a nagyobb tinik, kamaszok kezébe fog kerülni, mert mindenhol vannak az átlagtól eltérő ízléssel, érdeklődéssel rendelkező gyerekek, de valójában én nem adnám a kezükbe – nem tudom, megítélni, mikor fél egy gyerek igazán attól, amit olvas, és mikor válik el az, hogy azért olvas ilyeneket, mert félni akar… Erre nem tudom a választ, de biztosan kezükbe veszik a könyvet azok az ifjak, akik félni/borzongani akarnak. (Én nem ilyen beállítottságú vagyok, így fel sem merül bennem, hogy olvasásra ajánljam – elnézést kérek ezért azoktól, akik másként gondolják.)
(Sajnos, csak) két novella volt (amellett, hogy elsősorban félelmetes és ijesztő volt) titokzatos, amikben megjelent a misztikus és felsőbbrendű/istenség/varázsló valaki – eleinte azt hittem, ez a téma lesz az alapmotívum, mely köré gyűlnek a novellák, mint egy közös, összekötő kapocs a történetek között. A többi pusztán riasztó, és el is vette a kedvemet az olvasástól. Naponta egy történet olvasása bőven elég volt – nem élveztem, nem szabadultam fel, nem találtam feloldást, bár hál istennek mégsem rossz véget értek, de rengeteg gyermekszenvedésnek voltam szemtanúja a sorok között – és ennek nem örültem.
Az első novella (Testvérség – milyen szó ez?) bármennyire is fura, bennem Csáth Géza gyerekszereplős-rosszul végződő meséit idézte; még a másodiknak is tetszett az ötlete (Elvarázsotl Afrika), felépítése, a misztikuma – viszont kiábrándító volt a szóhasználata, a mondatszerkesztése, a szöveg magyartalansága – mindezek már az első történetek esetében is megkeserítették az alapvetően érdekesnek ígérkező történetek élvezetét. Néha azt hittem, hogy idegen nyelvről rosszul magyarra fordított szöveg ez, aztán, hogy egy határontúli magyar írta, aki inkább használja országa nyelvét, mint a magyart, és nagyon rátelepszik az ott beszélt „idegen nyelv” hatása az általa használt magyarra. Aztán már nem tudom, merre, de elvesztettem a fonalat, nem kerestem a magyarázatot a megértésre, csak olvastam…
Legfélelmetesebb a Sötétségbe zárva és a Terrornagyi volt – ezek elborzasztottak, és tényleg szántam a gyerekekeket a gonosz ill. pipogya és hihetetlenül ostoba felnőttek miatt. Az Északi para és a Csiszolatlan életek számomra érthetetlenek voltak – nem találtam helyüket a gyűjteményben. (Talán pár percre eszembe juttatta a honfoglalós korszakomból a Honfoglaló kora idejében „megtörtént” vérnyulas időszakot – és jót mosolyogtam ezen az emléken – rég volt és mennyi embert megmozgatott, megnevettetett…)
De visszatérve általában a könyvre – a szöveg élvezhetetlenné tette az olvasást, a magyartalan, bonyolultan szerkesztett mondatok mellett rengeteg helyesírási hiba is maradt az amúgy gondozottnak írott szövegben. Nagy hiányosságnak éreztem, hogy nincs tartalom! A távoli tájakra kalauzoló összekötő szövegeknél hol az volt az érzésem, hogy utikönyvet olvasok, hol pedig hogy egy repülőn leszállás előtt hallgatom a stewardest. De a legmeglepőbb számomra a párbeszédek megoldása volt: megy az elbeszélés/leírás, majd hirtelen Beszélő1-kettőspont-mondandó pármondatban//Beszélő2-kettőspont-mondandó pármondatban formába ütköztem – ezen is jól megütköztem, annyira kizökkentő volt! Ahogy elolvastam az első ilyet, úgy éreztem, mint a nyolcvanas években, amikor egy-egy barátunknál összejöttünk videonézésre, ahol nem volt rendes szinkron, hanem a rendes idegennyelvű filmre rá volt mondva a magyar szüveg. Nem tudtam már ezután ettől szabadulni. Hallottam magamban ezeket a furán összerakott párbeszédeket. Ez nekem teljesen új és sajátos volt. Ilyen formában párbeszédekkel még nem volt alkalmam – szövegkönyveken kívül – találkozni.
Nem tudom mit is írhatnék még?
Én magamtól nem adnám gyerek kezébe. Több okból sem. Nem.
De mangának sem tudnám elképzelni – van egy manga és anime rajzoló ismerősöm – talán rákérdezek tőle, ő hogyan érzi?

Nicholas Sparks: Minden ​szívdobbanással

Csodálatos könyv a kitartó és állhatatos* szeretetről.
Megkapó a történet és annyira valóssá és valódivá teszi az az írói fogás, hogy az író beleszövi saját magát – mintha saját, tulajdon ismeretségéből halászta volna ki ezt a szép, megható, magával ragadó és emlékezetes történetet, és mintha személyes küldetéséül választotta volna azt, hogy ezt a két szereplő közé rejtett történetet, miután mindketten szabaddá lettek, új erőre kapva, minél több ember tudomására juttassa.
Elemezhetnék a szereplőket, én nem teszem, inkább az a moralizálás fogott meg, ami normális helyzetben nem kérdés, mégis Tru és Hope helyzetében megoldhatatlan és örökké feszítő problémává nőtte ki magát – feladjuk-e az igaz szerelmet és feláldozzuk-e az odaadó társat annak fejében, hogy a jövőben szülessen gyerekünk, még ha az a gyermek nem az igaz szerelmünktől is fog megszületni?
A könyv viszonylag lassú, nyugodt, emlékező stílusa az olvasás mellett ezekre a gondolatokra is enged időt szakítani. Nem túl sok könyvet olvastam még a szerzőtől, összesen ez a negyedik – de háromra volt jellemző, ez az általam említett stílus.
A szereplők felett én nem akarok pálcát törni, nem értékelem rosszul Hope döntését, ha nem is teljes mértékben, de részben megértettem, és emellett nem tehettem mást, mint Trut sajnáltam, aki valójában az általa választott életet élte magányos oroszlánként, amelyet viszont ő később kész lett volna feladni a szeretett nőért.
Az én lelkemet, bár elég ritkán simogatom azt hasonló könyvekkel, most ez a történet különösen mélyen megérintette és meghatott; közel kerültek hozzám a szereplők, a hely szintén – olyannyira, hogy eddig nem is akartam hallani egy USA-beli utazástól, de most különösen vágyakozom egy Sunset vagy Carolina Beach-en vagy akár a Bird Islandhoz közeli szigeten lévő tengerparti nyaralásra.
Mindennapi történet, mégsem érezzük azt mindennapinak, talán a kicsit misztikus Rokonlelkek miatt, és hát azt is remélem, hogy nem mindannyiunk kerül ilyen szívet-lelket próbára tevő helyzetbe – ahol bármit döntünk is, az egész életünkre nézve még ha nem is tragikus, de mindenképpen embert-próbáló lehet.
A műfajban eddig olvasott könyvek alapján egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy a minőségi romantikus regények szerzői között Nicholas Sparks az első helyet foglalja el.

*ez itt most egy nagyon pozitív értelemben vett szó akar lenni…
A szerző által választott nevek nagyon tetszettek a regényben – Hope örökké reménykedett, Tru pedig mindig is egy igaz, egyenes ember volt :-)

Trux Béla: A ​torony titka

Ez egy nagyon kedves könyv, nagyon élveztem a humort, a három gyerek tündéri. A testvéri szeretet ábrázolása nagyon kellemes a lelkemnek.
Manapság talán ritkaság a történelmi regény műfaja kicsiknek – ill. a kisebbeknek – gondolok itt a kiskamaszokra, akik még vagy a történelem tantárgy tanulása előtt állnak, vagy éppen elkezdték azt. Mindenképpen jó egy ilyen könyvet a kezükbe adni – ráhangolódásnak – biztosan segíti a történelem felé való érdeklődésük kialakulását, vagy a tantárgy (ami nem egy egyszerű tantárgy) felé történő odafordulásukat.
A mi időnkben (a 70-es, 80-as években) talán mi szerencsésebbek voltunk – történelmi regény volt, a jó történelmi regényen van ám itt a hangsúly – abból már meglehet kevesebb jutott nekünk is.
A torony titka sokmindenben ideális: főszereplők szimpatikusak, korban egyidősek azokkal, akiknek elsősorban megírta a szerző, bátrak, okosak – vág az eszük –, szemfülesek, nem estek a fejük lágyára; számíthatnak egymásra, sőt, követendőek is lehetnek olvasóik számára – nekem mindig tetszenek az olyan könyvek, ahol kis példaképek születnek a kis olvasók előtt. Ki ne szeretne olyan ügyesen bánni a karddal, vagy hősiesen küzdeni egy lovagi tornán, mint Duran? Ki ne szeretne kísérletezni különféle szerekkel, és megtalálni a bölcsek kövét, vagy akár híres egyetemeken műveltséget szerezni, mint Mathieu? És melyik lány ne szeretne zabolázatlanul lovagolni, fergetegesen szaladgálni a mezőkön, fiús játékokat játszani fivéreivel, rejtélyes kalandok megfejtése után járni, vagy akár lovagi tornán résztvenni, „döntőbíró” lenni – és ritkán azért női bájait és szeszélyeit is megmutatni, mint Isabéu, úgy, hogy közben végig komolyan vegyék a fiúk vagy inkább úrfik?
A helyszín kellően rejtélyes, kalandos – egy vár, ahol hétköznapi lépcsők, folyosók, alagutak, kutak, csapóajtó, pince, helyiségek mellett titokzatos lépcsők, folyosók, alagutak, kutak, csapóajtók, pincék, helyiségek is vannak. Csupa felfedezésre váró lehetőség! Mi kell a gyermeki kalandokhoz egyéb? Kezdeményezőkészség, kalandvágy és bátorság. Mindezek megvannak a testvérekben.
A három testvér első kalandjainak lehetünk ebben a kötetben tanúi, izgalmas, humoros, pergő oldalakon keresztül tárulhat elénk egy igazi középkori kép a hétköznapokból. Bepillanthatunk egy középkori vár falain belül zajló életbe, életképeket kapunk az őrök, vagy akár a konyha felől is, nemcsak a várúr és családjának életéből. Elkísérhetjük őket egy igazi lovagi viadalra, és több apró izgalomba is berántanak bennünket a gyerekek – és mi szívesen szaladunk, vagy nyomozunk, vagy kalandozunk velük – vagy éppen szorítunk értük, és mindazért, amiért küzdeniük kell.
Nagyon érett, a mainál jóval érettebb gyerekek keltek életre a regény lapjain – érződik, hogy a kor is erre az érettségre késztette őket – sokkal korábban kell megérniük, felelősséggel, komolysággal gondolkodniuk és cselekedniük, tudatában vannak annak, hogy az ő jövőjük, boldogulásuk itt valójában a cél. Fura volt első pillantásra, hogy egy 12 éves fiú szégyen nélkül csókolózik egy lánnyal, de akár az is, hogy a kislányok természetesen fogadják, ha 10 évesen eljegyzik őket. Ez ma már jócskán másként van a mi életünkben.
Mindhárom gyerek kedves volt valamiért a szememben, az ikrek különösen: Isabéu a féktelenségéért, Mathieu az elméletiségéért, de Durant is megkedveltem a könyv végére. A rejtély és az a körüli kalandok is igen izgalmasak, pergősek, intrikával telik – pont amilyen a középkorban ez lehetett.
A végén felbukkanó szereplőre még szántam volna pár fejezetet, de így sem volt rossz – csak olyan rövid, mint amilyen gyorsan eltűnt.
Ideális még azért is, mert pont olyan vastag a könyv, amit még a célközönség elbír, és viszonylag rövid, pár hét alatt játszódik, amit még kellően el tud képzelni egy kis olvasó.

Fura, és milyen az ember, ha ma él, (de meglehet, hogy hozzátett ehhez a borító is) – szóval fura, de a regény elején azt hittem, hogy ez egy igen modern regény lesz, ahol számítógépes játékot játszanak a gyerekek, amely a középkorban zajik – de a rózsalugas megmászásakor nem fért hozzá kétség, hogy itt kérem, igazi „hús-vér”-szereplős kaland bontakozik ki előttem.

Mindenképpen jó és remélhetőleg szerencsés kezdeményezésnek tartom (de akár nevezhetjük egy régi téma leporolásának és újra elénk helyezésének) a történelmi regényhez, mint műfajhoz való visszanyúlást – reméljük jó pár évig fog tartani reneszánsza.
Még tisztán emlékszem a Kartal, a Rab ember fiai, Akli Miklós, Tőr és paróka, a görög gálya vagy éppen a Koppányi aga és még biztos van jó néhány, amit ide kellene sorolnom – keltette izgalmakra. Egyszóval mindenképpen szükség volt már erre!

Nem szeretnék elfeledkezni a humorról sem, a szerző humora jócskán hozzátesz még a könyv könnyen fogyaszthatóságához olvashatóságához!

Támogatni fogom a zsűriben és ajánlani fogom a gyerekek között.

Mészöly Ágnes · Molnár T. Eszter: Az ​emberek országa - Kalaallit Nunaat

Állítólag tudom magamról, hogy sem az utópiát sem a sci-fit nem szeretem – aztán Zágoni Balázs Gömbje jó két évvel ezelőtt ezt megkérdőjelezte; az idő múlásával nem kerestem az ilyen témában íródott könyveket – és most ismét szerencsésen szembesültem eggyel – igaz, ami igaz, időközben helyére került a műfaji besorolás, már nem sci-fi, hanem @Annamarie frappáns szóalkotásával eme regény műfaja: a cli-fi*.
Sajnálom a borítót, ami igazán ridegre sikeredett – de valójában a klímaváltozás miatti felmelegedés (80 fokos napi hőmérséklet van igen sok helyen a Földön) ellenére a regényben ábrázolt világ is igen rideg – így valahogy még meg is értem… de mégis valamiért taszító… Talán jobb lett volna olyan borító, ami a gyerekek/felnőttek kezében is marasztalja a könyvet.
És hogy mit is olvastam itt fényévekkel, de legalább 650 évvel később a maihoz képest?Eleinte azt hittem ez egy szép családregény lesz valamilyen módon elképzelt és szavakkal elénk festett Jövőben. Aztán most, amióta befejeztem egyre inkább azt érzem, hogy ez a könyv a szeretet, a kitartás, a bizalom, az egymásért élés, az áldozathozatal, a barátság, a hit – szóval számomra a legtöbbet jelentő és a legszebb érzések és értékek regénye.
Gyönyörű!
Elmondhatom, hogy alig van a regényben negatív szereplő; (talán az anyától vártam többet, nekem az anya alakja „nem volt elég” – meglehet az ideológia, a mozgalom, a bizalmatlanság, a túlzott óvatosság, vagy a kiszolgáltatottság miatt).
Nagyon megkedveltem a gyerekeket, Umiát, Nanoukot, Oorsit – valóban Oorsinál látványos a jellemfejlődés, de nem kisebb az Umiánál vagy Nanoukná sem. Talán Yukánál nem volt erre elég idő. Lenyűgöző bátorságuknak, tettrekészségüknek, az összetartozásuknak, az egységüknek, az intelligens vitáiknak tanújának lenni; annak, hogy azonnal képesek felmérni a helyzetet, reagálni, és a lehető legjobban dönteni. Elképesztő, ahogyan megtanulták a stratégiákat…
Míg Oorsi alakja a közösségért, a Másikért való stratégiai harcban teljesedett ki, addig Umia és Nanouk a testvéri szeretet felfedezői és kiemelkedő bizonyítékai. Yuka pedig alig tízévesen már tudja, hogyan tudja tudását, ismereteit és pusztán magas intelligenciáját feltétetel nélkül a közösség hasznára fordítani – önként és önzetlenül.
Yuka alakja a legkevésbé elképzelhető számomra SPOILER.
Az anyán, Inuksukon, kívül talán Kallik alakja is kevéssé volt kidolgozva – de azt is írhatnám, hogy számomra sok titok bent ragadt még róla – jobban örültem volna, ha több kézzelfoghatót, konkrétabb információt is megtudhattam volna még alakjáról. mert a regénybeli első felbukkanáskor igazán szimpatikusnak tűnt. A felnőttek közül Tootega és a rövid időre felbukkanó Todzseki is pozitív hősök.
Nagyon örülök, hogy kezembe került ez a könyv! És még inkább örülök annak, hogy el is olvastam. Sok kedvenc részem volt, hol a kalandok, hol a talpraesett gyerekek cselekedetei, hol pusztán az ébredező/felfedezett érzelmek miatt.
Kedvenc szereplőm Umia volt, a tudatos, mindig tisztán látni kívánó mentális harcos, szellemi vezetőnek termett lány – emlékeztetett valakire. És Nanouk is szívemhez közeli – a bátor lázadó, aki nem szégyelli újra felfedezett érzéseit..

„Az érzés, ami átcsapott rajta, amikor összekapcsolódott a tekintete anyjáéval, semmihez nem volt hasonlítható (…) Elementáris erő volt, természeti törvény, amit képtelen volt kontrollálni, ahogy a vasreszelék sem dönthet, hova esik, ha mágnes közelébe szórják. Amikor megölelte az asszonyt, egy pillanatra csend, béke és tökéletesség vette körül, mintha minden a helyére került volna, de csak azért hogy utána még fájdalmasabban marcangolják a kérdések és a kétségek. Most viszont hála a három pár bakancs ritmusának végre képes volt újra gondolkodni.” 302. old.

„a nem sokkal több, mint a semmi” 448. old.

Mindenkit a hetediktől felfelé korosztályból erre ösztönzök és kapacitálok: olvassatok cli-fi irodalmat: olvassátok az Emberek országát és mellette a Gömböt is!
Csak nyerhettek vele, mint ahogyan én is nyertem! Bármennyire is hihetetlen ez nekem!
                                                    __

SPOILER - De kérlek, áruljátok el nekem, ki az a Laura Spencer??? Hogy került be, milyen alapon van ebben a könyvben? Annyit tudok, hogy egy színésznő, a másik két színész: John Wayne, Clint Eastwood említését még valahogy értem, de az övét nem

*"Egy olyan disztópikus társadalomban járunk, ahol az emberiség katasztrófáját a klímaváltozás okozta. Ez az új műfaj a climate fiction,"

Berg Judit: Az ​őrzők

Ez nekem – bár felnőtt vagyok –, nagyon tetszett!
Nagyon izgalmas volt és igen érdekfeszítő.
Nagyon érdekelt a nyomozások mindkét iránya.
Ezek a gyerekek igen belevalóak! Talpraesettek, merészek, kíváncsiak, ötletesek, kezdeményezőek.
Számomra minden, a történetben szereplő gyerek pozitív szereplő.
Nagyon jó látni, hogy több felnőtt szereplő is (Földvári testvérek: Gábor, a töritanár, és Laci, testvére, a templom biztonsági szolgálatának vezetője; anya főnöke, a "meztelen igazság") közreműködő, nyitott és segítőkész a gyerekekkel szemben.
Számomra sok érdekességet tartalmazott a Mátyás templomról – kedvem támadt ott egy templomi műemléknéző sétát tenni és végighallgatni ott egy vérbeli idegenvezető történetmesélését. Azt sajnálom, hogy nem került a könyvbe mellékletként pár érdekes látni-, és megnéznivavaló a templom egyes részeiről. (Én igyekeztem a neten rákeresni, több, de inkább kevesebb sikerrel. Gondolok itt fotókra a gorgókról, a menyasszonykapuról, a Hunyady címerekről, a szentélyről, a főoltárról, a mandorláról, a koronáról, a hollóról, vagy a gömbökről, amibe a régi építők emléktárgyakat hagytak stb., mindaz, ami felbukkan és említésre kerül a regényben) .
Jó érzést keltett bennem annak a fikciója, hogy Mr. Renard, egy francia, (nem Lütyő-féle bohókás) komoly ügyben nyomozó egy magyar műkincset választott nyomozása tárgyául és azonnal Budapestre látogat a nyomozás sikere érdekében.
Sajnálom, hogy a koronaőrség idősödő tagjai engedték magukat ennyire lóvá tenni.
És a megoldásoknak is örültem – izgalmas, pörgős regényvégi nyomozásoknak lehettünk szemtanúi a könyv sorait olvasva, szerencsére komolyabb áldozatok nélkül.
És annak is örülök, hogy végre az is megnyilvánult, hogy ha valaki hittant tanul, az nem hátulütője életének, hanem éppen ellenkezőleg – építően hat a személyiségére, tudására (148-150.old.).
És megdöbbenve láttam, hogy hogyan is képesek a tolvajok manapság is hasznosítani egy ókori haditrükköt, a Trójai faló modernebb változatát, elhagyott pendrivek formájában.
Hát szóval rengeteg klassz dolog van ebben a történetben, és emellett a barátság sokoldalúsága is megmutatkozik (bizalom, egymásrautaltság, egymásra számíthatóság, munkamegosztás, a többiek segítése, odafigyelés, empátia).
Egyedüli bizonytalanságot a gyerekek életkorának meghatározása okozta – a könyvben gimis 10-esek, de számomra a viselkedésük alapján inkább 7-8. osztályosaknak tűntek.
Ezt leszámítva tetszett, és ajánlom mindenkinek – gyereknek, szülőnek egyaránt!

Ez az 1400. értékelésem a molyon.

Solymos Ákos: Frici, ​Fülöp és a hackerek - Történetek az Internet sötétebb oldaláról gyerekeknek és felnőtteknek

Sajnos, ez a könyv is inkább nem tetszett, mint tetszett – pedig annyi potenciál lenne benne!
Sajnálom, hogy nem lett kihasználva – de a szerző mellett szólok annyiban, hogy fontos érdeme, hogy ő valójában elkezdett betömni egy igen nagy lyukat a könyvpiac ezen szegmensén; hisz mindenki elektronikus kütyükön lóg, intéz, játszik, szórakozik, lazít, egyeztet stb. – egyszóval létezik – és alig tudunk védőhálókról!
Mi felnőttek tudunk valamennyiről, de azért nem lehetünk elég óvatosak, mert az ördög sosem alszik és neki, az elektronikus ördögnek pedig bitcoin forog a szeme helyén – hát még az ember, aki gyarló, hajlik, mint a nád és hamar el is bukik!
Szóval kezdek frászt kapni, hiszen minden család mellett nem élhet Csuka bácsi, aki pont mindig ott van, ahol és amikor kell és jó tanácsot ad! De azért jó, ha beszerzünk egyet, mert tényleg rengeteg probléma következhet be egy-egy óvatlan pillanatban elkövetett hiba, nem-odafigyelés miatt…
De ha már mi, felnőttek, ott is tartunk – ahol – legalább a gyerekeink lennének óvatosabbak – de sajnos, ők meg még nem tartanak ott a pszichés fejlődésben, hogy megértenék ennek fontosságát.
A könyvet jó dolognak tartom, hogy van – de nem ilyen formában kellett volna kijönnie.
Ez egyfajta tanári kézikönyv, segédlet, vázlat lehetne – beszélgetések beindítására.
Valami hasonlót el tudnék képzelni informatika órákon – mondjuk negyed órákat elcsípve az órák elejéről, beszélgetési témaként minden órán mást, bizonyos alkalmanként ismételgetve. Vagy havonta, kéthavonta egy-egy témát egész órán feldolgozva.
El tudnám képzelni az egyes történeteket kis füzetek formájában kinyomtatva – pl. nyári táborokhoz egy-egy téma megbeszéléséhez…
A könyv első fele egyáltalán nem tetszett – elnagyolt volt, nem megfelelő gyereknyelven írott, kevés pedagógia szakértelemmel keverve, kicsit unalmaska, és kissé butuska – a szakmaiság szerintem elegendő volt – hiszen fontos, hogy mindenki – gyerek/felnőtt – megértse a leírtakat. Jó lett volna egy kicsivel több pszichológia is, mert bár szerintem nem lenne baj, ha (túl) didaktikus is lenne (hisz úgy tanulunk) de véleményem szerint pl. pont a iskolai routerrongálásos történetben nyoma sincs a megfelelő pedagógiai és pszichológiai érzéknek a helyzet kezelésében – igazságtalannak éreztem, hisz oka volt annak a tettnek a gyerek részéről!
A könyv második fele viszont tetszett (A szellemes levél, Virtuális húsvéti tojások, Berédzselő gyerekek).
A szerzőnek sok sikert kívánok a továbbiakban és azt szeretném, ha folytatná ezt az igen fontos feladatot – de kérem, fogjon össze pedagógussal, pszichológussal, iskolaigazgatóval, rendszergazdával, illusztrátorral egy sikeresebb, hatékonyabb, tetszetősebb, gyermekbarát nyelven íródott, azaz tömegesen fogyaszthatóbb könyv létrehozása végett.
Mi is tudjuk, hogy ez muszáj és kell – a gyerekek annyira felnőtten viselkednek már ha ilyen kütyük vannak a kezükben – ha mellé még egy igényes könyvet kapnak „komoly” vagy fontos problémákkal, amikről tisztában vannak, hogy őket, mint mindennapos felhasználókat (usereket) érinti, és valahogyan fel kell nekik vértőzni ellenük/vagy szembe kell velük nézni – talán inkább fogja érdekelni őket. (felvilágosítás/megelőzés/védekezés – olyan ismerős kifejezések ezek kamaszkoromból – úgy néz ki, hogy most már más témában is alkalmaznunk kell ezeket)
Sajnos, az most az érzésem, hogy ezt a könyvet ilyen formában a gyerekek nem fogják kezükbe venni (ha igen, nem biztos, hogy örömmel) – de jó lenne, ha mégis olvasnának és képeznék őket ezen a téren az egyre gyarapodó fenyegetések kivédése érdekében.

Nyáry Luca: Vigyázat, ​törékeny!

Fiala Borcsa: Balatoni ​nyomozás

Hát sajnos, nem voltam túlontúl oda ettől a könyvtől, pedig annyira akartam szeretni és kedvelni! (Mindenek előtt Huba miatt..)
És a szerző miatt is, pár évvel ezelőtt olvastam már tőle a Szerinted? c. ifjúsági regényt, és kíváncsi voltam a további könyveire; és még tervben van tőle más egyéb is.
Sok előnye van a könyvnek, de úgy érzem, most szigorú leszek: pont az az előnye, ami a hátránya. A Balaton, Huba, idős, független, belevaló hölgy, Tihamér, kalandos nyomozás, különös kocsival … – kiváló ötlet, de ezek mind-mind egy másik, gyerekkoromban általam igen kedvelt és olvasott és filmen látott könyv „hozzávalói”; ez a gondolat az első oldalon eszembe ötlött és sajnos, a további olvasás során sem tudtam ettől a gondolattól szabadulni. A fantasztikus nagynéni életem első nagy és fontos mérföldköve, hiszen az idén 16. életévébe lépő elsőszülöttem nevét eme könyv/film inspirálta…
Azóta mindig örülök Huba nevének felbukkanásakor, a Balatoni nyomozás esetében is örültem, de mégis vissza-visszagondoltam az eredetileg megismert műre.
Csakhogy sajnos számomra ez a könyv nem hozta azokat az izgalmakat, mint az 1980-ban megjelent nyári kalandozás és nyomozás. Sőt mi több, felnőttekből igencsak a negatívabb tulajdonságokkal rendelkezők közül válogatott szerző: rossz erkölcsű, becstelen, hazug, másokat megtévesztő, kijátszó és kihasználó, meglopó emberek, akiknek a tábora további bénácska, tesze-tosza, bizonytalan, esetleg öntelt szereplőkkel gazdagodik. Felnőttként ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy milyen követendő példát tudnak ebből kapni a könyvet olvasók? Merthogy én egyetlen felnőttet nem választanék követendőnek (még a „szívenagy és független” nagyit és a (z álmait kergető) rendőrnyomozót sem). Ezt nagyon sajnálom, mert ezt fontos „összetevőnek” tartom egy ifjúsági könyvben.
Aranyos volt és jólelkű a nagyi, de nem túlzottan véltem hitelesnek. Biztos léteznek „sz@rrá” tetovált nagymamák, de még nem annyira bővelkedünk bennük; az almás pités nagymamákat inkább kedvelem példaként.
Az erkölcsi feladat jó, megoldani egy bűnténysorozatot – és ez sikerül is – büszkék lehetünk a két gyerekre; de sajnos, minden a főszereplővé választott Kriszti (nem így hívják, de ez a neve) érdemének van kikiáltva, ámbár Huba keze is bőven ott van a sikerben…
Kriszti egy idegesítő hölgyemény, rengeteget tud, és még annál többet is beszél – muszáj lenne a jövőben tanítania! (Legalább lenne miből levezetnie feles energiáit, és megosztani a kisebbekkel hömpölygően érkező információit!)
Huba az örök második (ámbár malomszakértő), de akinek mindig helyén az esze és mindig kész ötlete van, ha elakadnak a két nyomozás során.
Ui. is a rossz emberek leleplezésén kívül van egy másik nyomozás is – ez viszont nagyon tetszett és ötletes volt: feladványok megoldása alapján megismerni egy részét szűkebb pátriánknak, jelen esetben itt a Balaton-felvidéket, a Káli-medencét.
Ez nem utolsósorban jó kirándulóötlet is egy hazai nyaralást pl. a Balatonon tervező családnak – rosszabb idő esetére, vagy akkorra, amikorra már elegük lett a forró napozásból. Én sok látnivalóról itt, ennek a könyvnek a lapjairól szereztem tudomást, pl. Kornyi tó, Ábrahámhegy, Hegyestű, Folly Arborétum, Salföldi major és bányatavak, Mindszentkállai titkos lépcső, Gyulakeszi Csobánc vára. Egyedül a Kékkúti ásványvízről, a révfülöpi lángosról és a Szentbékkállai lengőkőről (a könyvben lengőkő, valójában ingókő!) hallottam eddig. Ez az egész csillagtúrásdi, mint már említettem, nagyon tetszett (még akkor is, ha már ezt a témát is felhasználták szerencsésen ifjúsági könyvben nem is olyan régen, Bíró Szabolcs az Elveszett csillagok-ban).
Csodálatos helyekre hívja fel a regény lapjain a figyelmünket a szerző, és ezért külön köszönet neki.
Jó lenne, ha ennek a regénynek köszönhetően, több gyerek is javasolná túra-úticélnak akár családi nyaralás, akár osztálykirándulás keretében a könyvben megemlített helyszínek felkeresését.
Remélem, a mai fiatalok kezükbe veszik, és szívesen olvassák majd – mert sajnos, a másik, az 1980-ban megjelent regény már bizonyára feledésbe merült.

„Az emberek szeretik a régi dolgokat, főleg azokat, amiknek történetük van.” (35.old.)

Szabó Erzsébet Mária: Olasz ​tesztek - társalgási témakörök szerint

Egész éves gyakorlásra választottam – mivel nem szeretném elveszíteni a már megszerzett olasz tudásomat, ezért azt tervezem, hogy a meglévő sok gyakorlókönyvemből évente egyet kiválasztok és feldolgozom – és sikerült is rendszeresen elővenni, megoldani, ismételni egy év alatt.
Ami új volt a korábban megszokott tesztekhez képest, hogy ebben a könyvben 25 mondatból álló tesztek vannak (a korábban megszokott 50-es csoportokhoz képest), természetesen alapvetően nyelvtani gyakorlást segít, de emellett még a lexikai gyarapodást is igencsak! Ennek nagyon örültem, bár a sok idegenként feltűnt új szó az eredményeimet gyengítette, mégsem panaszkodom, mert rengeteg új szóval gyarapodott a lexikális tudásom (vagy egy témán belül rendszereződött is, pl. természetvédelem, távközlés, internet). Ugyanis a tesztkönyv másik újítása, hogy a tesztek témakörök köré vannak csoportosítva.
A tesztkönyvben összesen 13 témakör található (pl. természetvédelem, család, olasz és magyar országismeret, étkezés, egészség, család stb.), egy-egy témakörhöz 4-4 darab, egyenként 25 mondatból álló tesztsor tartozik, megoldókulccsal.
A 25-re csökkentett mennyiség végett gyorsabban haladhattam, egyszerre több témából válogatva is, a könyvben össze-vissza ugrálva is gyakorolhattam, így nem lett unalmas, száraz illetve monoton a tanulás.
Összességében, még ha ritkábban több hibát is vétettem a fentiek miatt, az esetleges gyengébb eredmény sem vette el a kedvemet attól, hogy végigcsináljam, amire büszke vagyok. Gyakorlatilag 23 éve nem nyelvtanoztam ennyire intenzíven, és örülök, hogy nem mondható nagy tudáskopásnak, amit az értékelésekkel tapasztaltam.
A legjobban sikerült három témakör az evés, a szabadidő és a magyar országismereti, míg a leggyengébb hármas a természetvédelem, otthon és a távközlés.
Az új szavakat igyekeztem megtanulni, a rosszul sikerült tesztmondatokat külön megjegyeztem, és kis idő elteltével ismétlés után újra megoldom.
Összességében jó gyakorlókönyvnek tartom, segíti az önálló tanulást, ajánlom minden közép és felsőfokú nyelvvizsga előtt állónak gyakorolni.

Galla Miklós: Különbusz ​Kristóf, avagy száz csónak is egy a vége

A nagy szóvicckönyv

Kapcsolatunk Gallával nagyon vegyes, de összességében inkább jó és pozitív, mint rossz és negatív. Ezt a könyvét is a nyáron a nyaralás alkalmával egy hirtelen ötlettől vezérelve vettem meg, mert nagyon tetszett a címe: Különbusz Kristóf első olvasásra megvett. és a szavai is, hiába hogy száz csónak, mégis vége…
Nagyon jó is, hogy vége, és nagyon rossz is.
A könyv első felébe bele- és elfáradtam; nagyon fárasztó viccek, ahogy Galla is – imádom és mindig az első kép róla, ami bennem megjelenik a Attiláék zenekarának felkonferálása a Csinibabában megrendezett Ki-mi-tud?-on.
Amúgy jó volt lefáradni ezeken a kép- és szóvicceken.
A könyv fele inkább tetszett, picit többet megtudtam Galláról, érdekes adalékokat: pl. éltek Tanzániában, ő sem szerette az oroszt a gimiben, ő fordította magyarra a Monthy Python minden epizódját, de pályafutását popzenei újságíróként kezdte, még (egyébként egy jóképű fiatalkori) fotót is mutat középiskolás korából. meg voltam győződve Laár Andrással való sziklaszilárd barátságáról, de az őszintén meglepett, hogy majd 18 évnyi mosolyszünet is volt benne. A kötet második felében közölt rövid jelenetek tetszettek (továbbra is nagyon de jó értelemben fárasztóak) legkedvesebb a Fokhagyma – simán előadnám végzősként szalag (vagy gomb-)avatón. A Nem semmi éttermet szintén. Később érdekes kis jegyzetemlékek emlékjegyzetek következtek, amiben megtudhattuk, pl. hogyan lepleződtek le az egykori NDK-sok, akik NSZK-tévéadást nézték, vagy hogy mért dől az egész család a „Feni a kaszát” mondaton vagy éppen hogyan beszélt E r dős Péte r a Hanglemezgyárban, és tetszett a Derrick írás is. a könyv belső borítójára került képek pedig levezetésnek kiválóak – képjóga.
Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, tetszett, és jól szórakoztam.
Ember(ibb)közelségbe került vele Galla Miklós hozzám.

„A részletekre való odafigyelés egyenlő a tehetséggel.” (Hitchock)

„Petőfiéknél az ajtót az Anyám tyúkja be.”

Hartay Csaba: Köszönöm ​a befogadást! 

Viharsarki kattintós

Összességében elégedett vagyok a könyvvel, bár a középső résszel nem tudtam sokat kezdeni – nem nagyon értettem, ezért el is távolodtam a könyvtől – jól jött a befejező rész – visszahozta az kedvemet és érdeklődésemet – és a vidámságot: ez a rész tetszett a leginkább, sokat mosolyogtam, nevettem a találó, mindenki által azonnal beazonosítható helyzeteken. Az első részt is nagyon szerettem olvasni (meg nem is) _ ugyanazért – találó görbetükör ez mindenkinek és senkinek. Kínos és elszomorítóan kényelmetlen, és egyben kacagtató és nevettető.

Köszönöm az élményt, bizalommal olvastam és még fogok is tőle!

(a helyreigazítást írásban megtettem)

Nikodémusz Elli (szerk.): Ég ​és föld között

Szovjet írók új elbeszélései

Olvasás előtt végigböngésztem a tartalmat és első látásra kiszúrtam Tokarjeva, Velembovszkaja, Belov nevét, a fordítók közül pedig Rab Zsuzsáét, Makai Imréét és Karig Sáráét – hát aztán nagyon vegyes képet kaptam.
Tokarjeva novellája, az Ég és föld között sajnos elmaradt az érdeklődési köreimtől és a figyelmemet sem hívta fel – unalmas volt és egyáltalán nem érdekelt egy olyan exóvónő élete, aki egykedvű és céltalan életet él. A címadó novellát elolvasva komolyan megijedtem, hogy újra egy semmitmondó és a közepestől is elmaradó novellagyűjteményt sikerült olvasásra választanom – aztán láttam, hogy a stílust, a témát, a fő vonalat jelölte ki, haszontalan embernek lenni és hasztalan életet élni.
Sajnos ez a vonal folytatódott a következő, Jeszin Reflektorfényben c. novellában, ahol a főhős, Burlej fel sem fogja, hogy a nagynénjének köszönhetően milyen szerencse éri és hogy az új élete mintegy ugródeszka lehetne a továbblépéshez – de nem tesz semmi építőt azért, hogy kiemelkedjen korábbi életéből. Nem tud mit kezdeni ezzel, egy helyben toporog és megreked – és ennyi.
Első novella, ami érzelmileg megmozdított Velembovszkaja: Kilátás az erkélyről c. novellája sajnos szomorúsággal és lemondással teli, és a depresszióval teli gödörből, amibe a szomorúsága beleránt, valahogy azt érzed, hogy nincs is felfelé vezető út…
Popov Szerelmet én, nem hamisat és Afonyin Álláskeresőben c. átlag alatti színvonalú novellái után igazi érzelmi csúcsot jelentett a számomra ismeretlen nevű Uvarova Mi-férfiak és Kalinovszkaja Paramon és Apollinaria c. írásai – úgy érzem, Belov Találkozások reggelente c. novellájával együtt ezek jelentik a kötet csúcspontját – mindegyikben más miatt nehezedik el a szív… Különösen szép és igényes Rab Zsuzsa Paramon és Apollinaria fordítása, mély érzelmeket ébreszt és közvetít.
Nyikolszkij Kis családi ünnepség-ében pedig tetszett az a nyitottság, amit az író az elbeszélés végén hagyott.
Az utolsó elbeszélés Szmehov „A múzsát léhán nem szolgálhatod…” – sem hatott meg sajnos, egy tehetséges és felkapott színész egyetlen, a zsúfoltnál is zsúfoltabb napját követhetjük végig. A zsúfoltsága és eseménydússága ellenére engem mégis untatott, bár voltak benne gondolatok, amin szívesen elgondolkodtam volna, de annyira zűrös és mozgalmas és rohanós volt az egész történet, hogy mihamarabb a színész, Lonya, napja végére akartam én is érni, és végre lepihenni a hosszú és tevékeny nap után az ágyba – így hát valójában közömbös maradtam, végre befejeztem az utolsó novella olvasását is és végre becsuktam a kötetet. Felejthető.
Mint ahogyan a kiemelt négy elbeszélésen kívül – felejthető a többi szintén.
Remélem, az ezekben a novellákban felbukkanó, haszontalan emberek alakjai nem a XIX. századból megismert felesleges emberek további (esetleg módosított) ábrázolása akarna lenni modernebb, szovjet közegben…
(Nem árulok el titkot azzal, hogy valójában jobbra számítottam…)

@borbolya3 Szivárványos Európa Zsebkönyvek kihívásához 4. olvasásom
– hát, nem volt egy szórakoztató olvasmány, sok türelem kellett hozzá és idő is…

Szabó Magda: A pillanat

Sajnos, vagy nem – de nagyon örülök, hogy végeztem A pillanat olvasásával – amely számomra nem egy pillanatig tartott…nagyon elhúztam, sokat szenvedtem, szinte sosem nyitottam ki érdeklődéssel és komoly odafordulással – ezért elnézést is kérek Szabó Magdától, és magától Creusától.
Valójában bennem van a hiba, mert minden bizonnyal nem megfelelő könyvet választottam, viszont a Szabó Magda kihívást szerettem volna teljesíteni.
Nagyon távol áll tőlem ez a korszak, és abban is tévedtem, hogy talán Szabó Magda segít azt közelebb hozni, amelyhez minden tökéletes volt az ő részéről: zseniális ötlet áll a középpontban, egy nő alakjának, fontosságának, intelligenciájának, okosságának, műveltségének, talpraesettségének, belevalóságának elénk helyezésével tulajdonképpen a háttérbe szorított, soha jelentőséget nem kapó, figyelmen kívül hagyott NŐ k szólalnak meg és bizonyítják be, hogy nem minden a férfi, nem minden a fegyver, a „kegyesatyaság” – kellő ésszel, tudással, csiszoltsággal, intelligenciával megvalósíthatjuk önmagunkat.
Creusa alakja számomra lenyűgöző, (ha tényleg élt volna) zseniális, tájékozott, művelt, okos, talpraesett, taktikus személyiség lehetett (volna) – mély önuralommal, belső fékekkel, másokra kész odafigyeléssel. Kiváló politikus válhatott (volna) belőle – akkor is és napjainkban is.
Tele nemes gondolatokkal, nemes, törhetetlen viselkedéssel, jó és hasznos emberi tulajdonságokkal; higgadt, összeszedett, átgondolt, megfontolt, és mindig megfelelő választásokkal/válaszokkal az adott pillanat-okban. Jó ember, jó anya. Akire mindenben lehet számítani. Aki emellett azért nincs híján az iróniának, szarkazmusnak, aki sosem volt előtérben, mégis kihasználta az élet/történelem adta megfelelő pillanatot és utat engedett a benne rejtőző összes elfojtott feszültségnek és panasznak. valójában ez a könyv az ő lényének megvallása, elénktárása – gátnélküli, elénk ömlő szóáradat. Creusa egy a korábbi életét igen kritikusan szemlélő, reálisan látó, igaz nem indulat- és érzelemmentesen értékelő „csodanő”, és tapasztalataiból hasznosan építkező tökéletesen „uralkodó” mindig a megfelelő válaszokkal.
Ugyanakkor megtudhatjuk, hogy nő is – aki, bár az adott pillanat nyújtotta szerepbe önként bújik, és eleinte élvezi azt, de végül szenved is…

Kedvenc részeim a regény közepén találhatóak, ilyen pl. az Oktatás vagy Az örökség.
Összességében számomra kettős és fura viszony ez az olvasás – nem szerettem, ugyanakkor Creusa alakja lenyűgözött.

@Mariann_Czenema Kategóriák között Szabó Magdával kihívás teljesítéséhez ez az utolsó olvasásom – és azt, hiszem, most egy jó darabig nem fogok Szabó Magdát olvasni, mert bárhogyan is szerettem volna, nem tudtam hozzá – az ifjúsági regényein kívül – közel kerülni.

Morag Prunty: Használati ​utasítás fiúkhoz

Lehet, hogy 20-30 évvel ezelőtt jópofa volt, de most már alaposan eljárt az idő a könyv és az abban közölt tippek és módok felett – pedig, ha jobban belegondolok apáink és nagyapáink//anyáink és nagyanyáink is így csinálták – és mégsem… 
Kíváncsi lennék, hogy a mai lányoknak hogy tetszene, de az az érzésem, nem vennék komolyan a könyvben leírtakat, hallom a hátam mögött kuncogni őket… 
Szóval eljárt az idő a könyv felett, a pontokba szedett koreográfiák, ismerkedési technikák felett. Túl didaktikus, és túl jót akar, jószándékú… de randik alkalmával a lányok talán szeretnének egy kicsit rosszacskák is lenni… 
Talán tudnék egy pozitívumot mondani – „szülőbarát” – világossá teszi a tiniknek, hogy a szülők a randizások, fiúzások/csajozások esetében elsősorban megértő partnerek – de a háttérben, valójában halálosan izguló és aggódó felnőttek… fordulhatnak hozzájuk bizalommal – és ha azt akarják a gyerekek, hogy máskor is elengedjék őket, akkor bizony, a legjobb lesz a randit úgy lebonyolítani, hogy időben, azaz a megbeszélt időre haza is érjenek. 
Tényleg jópofa, de stílusában és tartalmában is eléggé megfakult, elporosodott…valójában untam…

Szabó Magda: Abigél

Számomra nemrég lett nyilvánvaló, hogy még nem olvastam gyerek- kamaszkoromban. Valahányszor vetítették a tévében, mindig megnéztem – bennem él Bessenyei higgadt, nyugodt hangja, Szerencsi Éva vadóc, fiatal alakja, Ruttkai Éva szemtelenül csillogó szeme, Garas Dezső mindig jókor jövő jelenléte, Piros Ildikó szégyenlősen elpiruló alakja. stb. stb. emiatt lehettem abban a tévhitben, hogy olvastam. 
A könyvről biztosan sokan sokfélét leírtak. Számomra leginkább Gina belső fejlődése tetszett, ahogyan a vadóc, mindent őrjöngve kirobbanóan kikiabáló, teleszájjal hahotázva nevető, vagy gyöngyözően nevető, kissé elkényeztetett kamaszlányból, lépéseit, cselekedeteit meggondoló, megfontoló felnőtt, felelősségteljes nő válik. 
Ezeket közvetítő belső monológok kerültek hozzám a legközelebb. 
És természetesen, mint minden kollégiumot megjárt és megélt lánynak, Abigél titka és rejtélye marad meghatározó. (minden iskolához, vagy kollégiumhoz létezik ilyen legenda – nálunk Egerben Gárdonyi orra volt már olyan fehér a sok babonás kéz simogatásától…hogy csak na!)

Megjegyzem magamnak, mert ezt nem tudtam, és valahol megtaláltam: az Abigél-szobor magántulajdon, Budapestről szállították a forgatási helyszínére; ma is fellelhető az V. kerület, Október 6. u. 19. házának belső udvarában de nem látogatható.

@Mariann_Czenema Kategóriák között Szabó Magdával kihíváshoz a második olvasásom.

I. Grekova: A hölgyfodrász

Grekova két könyvét, A hölgyfodrász-t és A tanszék-et egy, (talán a YouTube-n látott) kóbor video miatt vettem meg; sajnos, már nem találom. Az volt az apropó, hogy egy középiskolai magyartanár a diákjaival színpadra vitte ezt vagy azt a művét Grekovának. Bevallom, meglepődtem, mert akkor még nem is volt ez a név számomra ismert, és hát mostanság oroszul sem tanulnak sokan, ill. annyian, mint 30-40 évvel ezelőtt, mégis egy viszonylag elfeledett, vagy elő sem szedett írónő darabját adják elő magyar diákok – azt hiszem az aktualitása és a humora miatt – sokat nevettem azon a videon. Szóval ez volt az apropó, de már feledésbe merült, most pedig a @borbolya3 Szivárványos Európa Zsebkönyvek kihívásteljesítése végett az egyiket kiválasztottam a tíz közé… Hát, nem mondom, hogy rajongok… sajnos, kissé unalmasnak tűnt ez a világ, ahol van is férfi, de inkább nincs – megjelenik ez A Nagy Orosz Nő, aki látszólag sérthetetlen, aki a férfiakkal egyenrangúan képes dolgozni, munkát és felelősséget vállalni, tanulni, kvalifikációt, doktori címet szerezni, és emellett a háztartásban, gyermeknevelésben helytállni – leginkább egyedülélőként, férj/férfi támasz nélkül. A Bámulatos Szovjet Valóság az, hogy nem. Pedig a rendszer mindent eléjük tett – A minden, az nem más, mint a lehetőség, és aztán semmi más. A novella soraiból kitűnt, hogy bizony nem elég a pozíció, boldogulnak, boldogulnak, de valami a sok közül, mindig hiányt (hol a gyereknevelés, hol a kutatómunka, hol a háztartás, hol a vacsorakészítés stb.) szenved – nem kicsi lekiismeretfurdalást okozva ezzel a főhősnőknek. 
Akik amúgy – vitathatatlan – férfiasan helyt álltak férfi/férj nélkül – munkahelyre tettek szert, kerültek vezető pozícióban, meg is tartották azt, és nevelték fel gyereküket. 
De mindegyik érezhetően bánkódik valami miatt. (Még az is lehet, hogy mindenek előtt a férj miatt) 
A novellagyűjteményt nyitó meglehetősen szürke, egyhangú elbeszélés, A belépő-irodán túlbemutatja egy kommunista években működő laboratóriumban a meglehetősen kaotikus módon és érdekesen felfogott munkamorálban zajló labor dolgozóinak hétköznapját. Unalmas volt, férfi-női szereplők bemutatásán kívül nem történt semmi, hacsak az nem állt a szándékban, hogy erkölcsileg mi is dobjuk ki a legselejtesebbet. 
A Ketten a lámpa alatt már inkább megszólítja az érzelmeket, (megnéztem, bár nem tudom, hogy értem-e az okát, ez az eredeti orosz kiadás címe is egyben); egy középkorú magányos asszony belső vívódása önmagával, aki becsülettel felnevelte a gyerekeit, helytállt a munkahelyén, bár lelkiismeretét szürkíti otthonának pora, folyton felteszi (de úgy tűnik, azonnal megválaszolatlanul el is veti a kérdést: van még egyáltalán esélye egy újrakezdésre egy férfival az életében? Nem ad egyértelmű választ. De érzelmeket mozdít… 
A hölgyfodrász – talán a magyar kötet szerkesztője is érezte, hogy ez a legerősebb írás, ezért adhatta inkább ezt a címet a magyar kiadásnak –, a szerző által közvetített sors érdekes megközelítése a szocialista kiemelkedés és önmegvalósítás lehetőségének: állj be a sorba, legyél lakatosinas, mint a többi huszonegyezer, mert ha szép fejeket alkotsz, különleges technikákkal és fantáziával, nem vezet sehova, mert hiába leszel ezzel a legnépszerűbb fodrász, a tervet nem tudod teljesíteni, mert hát khm, nincs meg a fejdarabszám…Akiben van némi más, tehetséges és különleges, az átlagtól más út azt előbb-utóbb bedarálja a rendszer – ismerős, igaz? Mi még átéltük…Igen szimpatikus volt Vitalij alakja, ötletes, egyéni elgondolásaival, nyitottságával az önképzésére és tudásszomj-igényével, nem sajnált másoktól bármit is megtanulni. A másik tragédia Marja Vlagyimirovnáé, aki elért pozíciója ellenére még az egyszerű fodrász munkahelye mellett sem tudta befolyását érvényesíteni – hát akkor mire volt való az, amit az életben elért? Ráadásul teli önsajnálattal, hogy kutatásra, tudományos munkára, elmélyedésre holmi csipp-csupp ügyek, aláírni- és döntenivalók miatt ideje nincs… minden visszáján van… 
A negyedik novella Az első légitámadás a háborúba és a bombázások idejére visz vissza, ahol a három gyerekével küszködő anya, egykori, de sosem próbált tanítónő próbál fennmaradni, a háborútól távolra költözve túlélni és hazavárni a valahol harcoló férjét. Rettenetesen félelmetes helyzet. 
Az utolsó novella, a Nyár a városban szintén a modern, szocialista polgártársnő története a háború után kb. 20 évvel – két hasonló, ill. majdhogynem ugyanonnan kiinduló sors 20-25 év különbséggel történő elmesélése. Az alapszituáció itt is ugyanaz: magányos, elhagyott anya, aki megszüli és egyedül neveli fel gyermekét, akit később ő maga sem tud a hasonló sorstól megmenteni – a drámát ez adja. 
Hiába tanult nők, sorsukban a tanulás és a képzés csak a pozíciójukra lehetett pozitív hatással, de saját magánéletük javítása, jobbá tétele érdekében nem. Nem tudták okosabb és szerencsésebb pályára terelni gyereküket, nem tévedtek el, de nem sikerült a gyerekeiknek többre vinniük tőlük.

Egyöntetűen jellemző a lehangoló légkör, a szürkeség, a szomorúság, egykedvűség, ostoba viccek, rengeteg cigaretta, értéktelen gondolatok, hiábavaló munka – kilátástalanság, reménytelenség. És valami embertelen körülmények közti társbérlet-hegyek. Zsúfoltság.

@borbolya3 Szivárványos Európa Zsebkönyvek c. kihívására a 3. olvasásom.

Király Anikó: Strand, ​papucs, szerelem

Ez egy nagyon jó könyv, szerethető karakterekkel, működő poénokkal – semmi egyéb, nagy, világot rengető szándék nincs, csupán a szórakozás és a szórakoztatás a lényeg! És ennek maradéktalanul eleget tett a szerző, akinek szívből gratulálok! 
Most indulunk a Balatonhoz nyaralni, ha nem olvastam volna el tegnapra, ezt a könyvet, feltétlenül magammal vinném… ha te még nem olvastad, és a Balatonhoz mész nyaralni, ki ne hagyd a csomagodból! Ha Balatonfüredre mész, akkor pedig egyenesen kötelező! 
Ez a könyv nem szól másról, mint egy tinicsapat okoskodásmentes marhulásairól, önfeledt és kicsit hangos kikapcsolódásáról, egy felejthetetlen élményekkel, barátsággal tarkított, nevetéssel teli nyári vakációról Balatonfüreden. 
Nagyon édes és jó gyerekek a szereplők az összes hibájukkal együtt szerethető, pozitív esendő hősök. De jószándékúak, akik szeretik egymást, akik számíthatnak egymásra, rendesek, kedvesek – igazi laza, saját életüket élni akaró és minél jobban élni akaró kamaszok, akik vidámságot hoznak az éledbe! Amíg olvasod, garantált a széles mosoly. 
Lehet, hogy mások szerint klisék sorozata, de „a legnagyobb klisék sokszor a legnagyobb igazságot hordozzák”. 
Jó volt olvasni, és ha már a nyaralásra én most nem is viszem el, balatoni fílinget érezni, ráhangolódásnak mindenesetre kiváló volt! Én ajánlom sokaknak télen is elővenni, amikor már minden bajunk van a munkából-tanulásból, amikor a végét járjuk a vitamin-, és boldogságbonbon-tartalékainknak, a napfényt hozhatja ez a könyv! 
Szerettem Robika visszahúzódó, háttérből szemlélődő félszeg alakját, Arnold harsány magabiztosságát, társaságközponti alakját, de legfőképpen Bogi szerencsétlenkedését, boldogulni akarását az életben, és egyáltalán, az élethez való, próbálkozásokkal teli hozzáállását! 
Nagyon sokszor megmosolyogtam hatalmas nevetéseiket,vidám perceiket, szerettem velük (és egy kicsit rajtuk is) nevetni. 
Gratulálok az írónak, Király Anikónak, mert ez a könyv, (amely valójában az első megjelent műve) igazán könnyed, szórakoztató, vicces, szívből szerethető könyvre sikeredett! Remélem, számos rajongót szerez vele, akik még tőlem is jobban fogják szeretni könyvét! 
Ez egy szuper történet, olvassátok!

UI: most egy kicsit (inkább viccből, mint komolyan) de haragszom azokra a zsűritagokra, akik inkább lebeszéltek a könyv elolvasásáról – igazán kár lett volna kihagyni.

– 
271. „Két hónapja csak nézlek, és azon gondolkodom, hogy egy ilyen aranyos lány mégis hogy értékelheti alul önmagát. Nem vagy megelégedve magaddal, miközben annyi mindenben jó vagy.” 
105. „Csak bámultam Robi arcát, amin a koncentráció már mértékegységben volt mérhető. Szeplői minden egyes beállításnál különféle koreográfiára mozogtak. Már tudtam, hogy ha a bal szemöldöke feletti tizenhat szeplőből álló sor és az orra hegyén terpeszkedő nyolc egymás felé nyújtózik. akkor nem tetszik neki az eredmény.”

Majoros Nóra: Pityke ​és prém

Hú, nagyon hosszú történeten és vaskos könyv olvasásán és befogadásán vagyok túl! De sikerült! 
Vegyesek az érzelmeim, mert oly sok kérdés és dilemma merül fel bennem, annak ellenére, hogy a könyvet minden könyv- és mesés történetet kedvelőnek ajánlom! 
Pl. ilyen dilemma bennem a korosztálybesorolás… Kik olvashatják ezt a könyvet jószívvel, boldogan, megelégedettséggel? Mindenek előtt azok, akiket nem riaszt a vastagsága, az erőszak, a sok háborús, kegyetlen rész. 
Sok helyen emlékeztetett a Trónok harcára, de itt nem olyan széles világra kiterjedő, talán inkább kisebbek által is befogadható és elképzelhető világba behelyezhetőek a szereplők és a történések. 
Nagyon sok szereplőt felsorakoztat, inkább pozitívak, mint negatívak, vannak kegyetlenek és gyűlölködők – de véleményem szerint a végére a szeretet nyer és vele együtt az elfogadás. 
Kevés főszereplő van, annál inkább sok mellékszereplő és mégtöbb kiegészítő szereplő jelenik meg. 
Felnőtteknek ez egy új, (felnőttvilágban) játszódó, háború kipattanása előtti kegyetlen időszakot ábrázoló történet, ahonnan végül is lesz remény a kilábalásra, viszonylag kevés veszteséggel, hangzatos követendő tettekkel, például választott, követendő főhőssel. 
Gyerekeknek vagy kamaszoknak ez egy új, elképzelt, tündérmitológián alapuló történetből kiserkent mesevilágban játszódó varázslatos mesebeli történet, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig megbűnhődik. 
Egy történeten belül vagyunk tanúi a kegyetlen harcoknak, aljas öldökléseknek és az idilli, békés, nyugodalmas, csendes, zölderdei környezetben élhető hétköznapi teendőkkel teli életnek; különféle „országok” területeit, lakóit, (fura) szokásait ismerhetjük meg.

Minden hibája ellenére ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, (bármilyen korosztályból való is) akit nem riaszt a rengeteg oldal, és lesz kitartása végigolvasni, túllendülve és ezzel abszolválva a viszonylag egyhangúbb, vontatottabb részeket is; mert ez egy szép történet, egy szép kimenetelű mese, rengeteg erőszakkal, bánattal, lemondással, ahol a szeretet, bölcsesség, bátorság, vakmerőség és a változásra való hajlam és készség mindenen felülkerekedik.

De mindemellett, javasolnám a könyv teljes átdolgozását a tulajdonneveket illetően! 
Nem volt szerencsés ezekkel a személynevekkel, de még inkább nem a benne lévő földrajzi nevekkel megjelentetni. 
Ezeket bizony jól megfontolnám egy esetleges újabb kiadás esetén. 
Borzasztóan hangzó, egyáltalán nem nyelvbarát, sőt mi több nyelvtörő, abszolút nem emlékezetbe véshető, sokszor igen gyermeki és túl hosszú neveket már a végére idegpróbáló volt ismét és ismét el-, vagy-végigolvasni… ezt igen sajnálom. 
(meg a király pipogyának történő ábrázolásával is eléggé lehangoló volt szembesülni – holott szerintem egyáltalán nem volt az!) 
Említettem már a Trónok harcát – a felnőttek világából, amihez hasonlíthatnám, de ha már kétfelé írtam az értékelésemben, nem hagyhatom párhuzam nélkül a fiatalabbakat sem, a gyerekkönyvek világából Áfonykát és történetét juttatta eszembe – persze az sokkal egyszerűbb és kisebb terjedelmű világban játszódik – alig kell kitekinteni, de sokféle szereplőbe botlik és ismer meg Áfonyka vándorlása során, és fogadja el őket. 
Számomra ez volt a könyv elsődleges üzenete – és hasznosítsa minden olvasó a neki kellő és emészthető módján. Az elfogadás fontossága és annak tényleges gyakorlása és „tevése”; az emberek/világok és abban élő szereplők békés egymás mellett élése. 
Bár ez manapság eléggé lehetetlen, még igen nehézkes és bonyolult dolog sokszor egy országon belül is – mégis ennek szorgalmazása a könyv elsődleges és követendő üzenete.

Jeli Viktória · Tasnádi István: Kettős:játék

Elolvastam, de egyáltalán nem tetszett. 
Nagyon sajnálom, hogy a gyerekek ennyire befelé fordulva élik a maguk világát és valahogyan azok vannak onnan leginkább kirekesztve emiatt a befelé-fordulás miatt, akik az életükhöz alapvetően odatartoznak. 
Sajnálom, hogy befelé fordulva egy irreális világban inkább érzik reálisnak és élhetőnek életüket, tapasztaltként, felnőttként viselkednek, felnőttes gondolatokat teremtenek, nem pedig a valós világban teszik ezt – ezen gondolkodom, hogy ez miért van? A való életben mért nem lehet komolyan és felnőttesen viselkedniük, gondolkodniuk, másokon segíteni? 
Mért csak virtuálisan képesek erre? 
A való világban miért nem próbálják meg? 
Nem mondhatom, hogy nem mozgatott meg bennem semmit, de amilyen gondolatokat ébresztett, azoknak semmi köze a műhöz – sokkal inkább a mű által beindult dilemmák foglalkoztatnak: mit tehet egy szülő, ha a virtuális világba menekül/vonul a gyereke és inkább ott éli a világát a gyereke és nem pedig velük, szülőkkel, testvérekkel? Sőt, a virtuális világban gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül semmisíti meg a neki ellenszenves, vagy éppen kellemetlen perceket okozó szereplőket… mi lesz a következő lépés és reakció? 
Pár óra alatt elolvasható, még nagyobb ész- és összpontosítás sem szükséges – de mély nyomokat nem hagy.

Rácz-Stefán Tibor: Élni ​akarok!

 Nagyon féltem a téma miatt a könyv elolvasásától, de végül kellemeset (ha lehet ilyet írni) csalódtam. 
Nem, vagy csak igen ritkán olvasok betegséggel kapcsolatos, beteg emberekről szóló könyveket, mert félek, hogy nem fogom lelkileg bírni a hasonló témájú regényeket. 
A könyv főszereplője egy olyan tini, aki követendő példa lehetne sok ember számára kitartásban, lelkesedésben, erőben, szeretetben, barátságban. 
Olyan életereje van, hogy felnőttek is megirigyelhetnék. 
Példaértékű és gazdag életet élt Lilla és büszke lehet arra, hogy ilyen sok embert boldoggá tett ilyen fiatalon. 
Amellett, hogy kedves, nyíltszívű, érzelmekben nagylelkű, segítőkész, önmagát azonban csak „kisértékű” boldogságbonbonokkal jutalmazza, mint pl. hóember építés, közös korcsolyázás a barátnőjével, szánkózás, vagy akár a saját ágyban alvás. 
Aki csak azt szeretné, hogy egy számára kedves fiú „annak lássa, ami lehetett volna”… 
Nagyon szép és rendhagyó „emlékkönyvnek” tartom a róla készült fotókat szobája falára kitűzve.
És rettentően lehangolt, hogy egy ennyire energikus, ötletdús, lelkes lány a sors keze miatt nem képes megvalósítani saját magát, sem megélni azt, ami előtt sokan pedig ott áll(hat)unk. 
Nem egy vidám hangvételű történet, de minden bizonnyal építő jelleggel van és lesz bárkire és mindenkire, aki veszi a bátorságot és elolvassa. 
Ajánlom!

Gabriella Eld: Talpig ​feketében (Legendák a Bagolyvárosból 1.)

 Kellemes meglepetés volt számomra ez a könyv – egy, számomra alapvetően nem egy szimpatikus világban játszódó, és nem hétköznapi történet; futurisztikus elemekkel, adottságokkal, melyekről egyébként az X-men és világa jutott eszembe. 
Mégis nagyon is emberi jellemzőkkel rendelkező emberek adták a főhősöket ebben kietlen, de csak látszólag érzelemmentes világban*, ahol az Impérium érdekei mozgatnak mindent és az Impériumnak kell mindent alárendelni. 
*Utópisztikusnak ígérte magát a regény, de mégsem az lett, mert nem egyhangú és kietlen az érzelmek szemszögéből, hanem nagyon is érzelem-dús – rengeteg különféle érzelmet vonultat fel, olyat, ami az igazi falanszterekben megtalálhatatlan. Emiatt nem válik egyhangú szürke világgá Bagolyváros, és ez ennek a városnak egyben a szerencséje is – az emberekben rejtőző annyiféle fajta és intenzitású érzelem feszíti a főhősök életét kívülről-belülről, továbbá mozgatja a hozzájuk kapcsolódó történetek folyását, fejleményeit. 
Kíváncsi voltam a sorsukra, végig feszülten és érdeklődéssel olvastam és vártam, mi is bontakozik ki előttem. 
…És ami előttem állt a végén – jó kis eredmény – könnyen fogyasztható, élvezetes, dinamikus, izgalmas. 
Talán az volt számomra szokatlan és nehezen megszokható, hogy minden részt más-más szereplő mesél el, és a mesélők emiatt állandóan váltogatják egymást – de miután erre rájöttem, igyekeztem megszokni és elfogadni. 
Szívesen olvastam és jó szívvel látom a Merítés ifjúsági top10-es listáján lévő könyvek között. Várom a folytatást.

Ecsédi Orsolya: Banyavész (Kell egy csapat! 1.)

Kedves Orsi, kedves egykori zsűritársam, @Littlewood, 
csodás történtet alkottál! 
Fantasztikus a történet, amelyben jógyerekek a szereplők (titkon mindig erre vágyom, róluk olvasni, és oly ritkán sikerül) – az egészet átjárja a lélekmelegség, és a behálózza a szeretet. 
Hálás vagyok Neked! 
Ebben a történetben annyi minden van! 
Összefogás, egymás segítése, bátorítás, harmónia, optimizmus, lelkesítés, lelkesedés, empátia, szeretet, megbecsülés (felnőttektől, gyerekektől egyaránt), humor – és még számtalan fontos dolog, amit kihagyhattam! 
A tavaly olvasott és zsűrizett Cirrus kiváló ujjgyakorlat volt ehhez. 
A stílus, az írásod picit Bálint Ágnes Szeleburdi családját és a Hajónaplót idézte bennem, és Zsé meg a haverokat – szép és jó emlékek!

Kedves @molyok, 
ez egy nagyon szerethető könyv, olvassátok és szeressétek ti is! 
Jön az évvége, jönnek a jó bizonyítványok, gyerekek mindenféle téren elért jó eredményekkel! Jutalmazzátok, kedves molyszülők, gyerkőceiteket idén ezzel a könyvvel! 
Csodálatos, és biztosan nem fognak csalódni!

Egyértelműen a Merítés Top10-ben van a helye! Nagyon érzem! Feltétlenül támogatom! 
Ma kaptam kézhez, és nem hagyott békén – szinte egyhuzamban elolvastam. 
Köszönöm Orsi, köszönöm @Littlewood! 
Olyan sokszor felnevettem, egyik kedvencem Lali, a rendőr. Nem semmi egy nagymama Emi néni, a gyerekek mind csodálatosak! 
UI: Báti apját, szívesen látnám KO-val kiütni egy bokszmeccs ringjében, és üzenem neki, hogy a Bátor a harmadik legszebb fiúnév a Huba és a Kerény után. ;-)

László Maya, vagyis @Leoni rajzai ezt a könyvből áradó kedvességet még tovább fokozták. Nagyon kerek, szép munka!

Igaz Dóra: Egy ​fiú a csapatból

 Nagyon sajnálom – véleményem szerint ez egy meddően félresikerült próbálkozás; nagyon fontos, nehéz és kényes téma, de a gyerekek nem fognak érte kapkodni – úgy érzem, ezt nem így kellett volna… 
Szívfacsaróan fájdalmas történeteket kapcsol össze az írónő – de sajnos, az eszköz (kisregény a focis borítóval) félrevezető, a szócső (magányos, zsidó kisfiú, ill. nagypapa) elégséges, és nagyon magára hagyatott; talán a kivitelezés, a csatorna – vagyis a nyelv még a legmegfelelőbb – igényes írás, amelyben szerencsés arányban fér meg egymás mellett a mai gyerekek és a nagyapa történetmesélésének nyelvezete. 
Eddig tudom dicsérni, aztán csak kifejezni felháborodásomat, hogy erről az igazán kényes és fájdalmas témáról tényleg ennyire magára hagyatottan kellett beszéltetni a gyereket? Még a nagypapát megértem, ő már egyedül maradt „fiú” az egykori csapatból a megrázó élmény átélése óta; de Dani példája, személyes érintettsége? Úgy gondolta az írónő, hogy ha egy kisgyerek zsidó, ami miatt nem tagja a hittan-csapatnak, később vallása miatt már a focicsapatnak sem – a kirekesztettség problematikájának megoldását magára vállalhatja egyedül??? 
A kisregény nagy hibájának tartom a felnőttek pipogya, erőtlen, ötlettelen, gyenge, bezárkózó, jobb esetben elesett, tanácstalan ábrázolását, akiket ugyanúgy bénít, (vagy csak azt hiszik, hogy bénítja őket) a múlt keserű emléke, mint az igazi áldozatokat, akik valóban átélték a holokausztot. Nem értek egyet az ilyen felnőtt-ábrázolással, nem tudom, igazából, mi volt ezzel az írónő igazi célja? Valójában magamra is vehetném, hogy én, mint a szülők nagy csoportjának tagja, én is ilyen tehetetlenül és gyengén és fantáziátlanul oldanék meg hasonló problémá(ka)t? Nagyon rossz ítéletnek tartom, és ami még rosszabb, hogy az írónő rólunk, felnőttekről, ezt az egyoldalú képet alakítja ki, festi meg és hiteti el a könyvét olvasó gyerekekkel/fiatalokkal. 
Ami azért is nagy baj, mert tudom, hogy nem minden szülő és felnőtt ilyen, (ahogyan a nagypapa példája is mutatja), vannak, akik odafigyeléssel és felelősségteljesen közelítik meg a kérdést – de erről viszont a szerző alternatívát nem kínál. (…hacsak nem a matektanár, akitől minden gyerek retteg egyébként). Másrészt annyira kevés alkalommal beszélnek erről a témáról az iskolában (engem, emlékszem, először a zsidók üldözéséről, gettósításáról, lágerbeli sorsukról elbeszéltek harmadikos koromban borzasztottak el, a gyerekem is körülbelül ekkor említette, hogy találkozott a témával), hogy minden bizonnyal nem rendelkeznek elégséges ismeretekkel a holokausztról. 
Hiánypótló lett volna ez a könyv a maga témájában – de a megvalósítás nem lett megfelelő – pedig vannak példák arra, hogy a történelem bizonyos nehéz és fájdalmas témáit lehet gyerekszemszögből, gyerekszemek mögül, gyermeki gondolatok kivetítésével gyermekeknek megfelelően átadni. (pl. az 56-ban történteket az Orsi és a tankok c. könyvben, a holokausztot az Élet szép c. filmen keresztül, vagy ott a szovjet lágerről szóló könyv, az Ivan Gyenyiszovics egy napja – de igaz, ott már idősebb a főhős, vagy az Őrkutya története – csak hogy pár példát hozzak fel, és van, minden bizonnyal, még több jól sikerült ilyenféle kezdeményezés is).

Valeria Screwy: Miss Screwy csavaros árvái

Aranyos kis könyv. 
Az a szülő, aki Mary Poppins történetein nőtt fel, meg Copperfield Dávidon és a többi klasszikuson túl van – 100%, hogy a gyerekei kezébe fogja adni, disztópiája ellenére. 
Számomra nehezen indult a történet, ami aztán Miss Valériában teljesedett ki. 
Most, olvasás és befejezése után közvetlenül dilemmázom, hogy a világvége felütés miatt való-e gyerek kezébe – de talán inkább hajlok az igenre – a szerethető szereplők és kalandos vállalkozásuk nemes célja végett. 
Amiatt vagyok inkább bajban, hogy lehet hiába adnám a gyerekeim kezébe, mert valójában az az érzésem, hogy nem olvasnák el. 
Érdekes, meg bíbelődős, meg szerelős, van benne kaland is – de kérdés, érdekelné-e őket. 
És erre a kérdésre nincs egyértelmű válaszom. 
A döntést megkönnyítendő kezükbe adtam és beleolvastattam a szövegbe – segítsenek – annyit mondtak, hogy nagyon kedves, de picit zavaros… (?) 
7 éven felüli gyerekeknek ajánlja a kiadó, a betűtípus, betűnagyság és az oldalon lévő szöveg elosztása, a rajzok éppen megfelelőek, de még a 10 évesemnek is gondot okozott megérteni pár gondolatot (ködburok, savas tenger, mechanikus gyerekek, mechanikus papagáj, políroz). 
Sajnálom, mert engem a történetben megjelenő és kiteljesedő jó ügy nagyon megfogott, valódi nemes tettessé varázsolja a két Miss-t; nagyon tetszett a kutya, Flex, alakja és a köré kapcsolódó öltet, rejtély. A legszórakoztatóbb rész pedig a léghajó visszaszerzése. 
A pontomat még megálmodom a 2018. évi Merítés zsűrizésben. Amit adtam, még nem végleges, még változhat.

Tasnádi István · Jeli Viktória · Vészits Andrea · Gimesi Dóra: Az ​ellopott időgép (Időfutár 7.)

Ez egy nagyon jól kitalált sorozat, ahol visszatérő, (gondolom, már az első kötetben megismert) szereplők csöppennek bele újabb és újabb kalandokba a történelem során.
Emiatt is mertem belevágni a megelőző részek elolvasása nélkül, mert gondoltam, nem függenek össze, így nem is járok rosszul, vagyis nem lesz kedvezőtlen nekem az adódó helyzet, miszerint az utolsóval kezdem. Nem is volt az – annyira, de mégis – zavart, hogy annyira ismeretlenül csöppentem be – nyilván énhibám, és ezt nem is teszem fel a könyv rovására. Bátorkodtam, mert tavaly is meg mertem lépni így egy-két olvasást. És akkor nem jártam rosszul; most inkább elveszett voltam a szereplőkről való hiányos ismereteimnek köszönhetően – valójában úgy érzem, elveszettebb voltam, mint a gyerekek a történelem egy eléggé zűrös időszakában. 
Nagyon izgalmasnak találtam a helyszín és történelmi időpont/időszak választást, talpraesettnek a gyerekeket, nagyon modern és szellemes, vicces a nyelvezet – élveztem olvasni. 
Csak találtam benne apróságokat, amiken én már felnőtt fejjel felfigyelek – ilyen volt Búné aljas fortélya gyerekekkel szemben, ami végig ott motoszkált bennem és nyomasztott – értetlenkedtem – biztosan felnőttként, többször is feltettem a kérdést, hogyhogy nem ismerték már ki? De hallgatok a nálam tapasztaltabb olvasókra, akik szerint és ajánlásuk alapján olvassam el az első részt, mert abban találom meg a kulcsot…Megpróbálok szót fogadni nekik. 
Azt viszont érdekesnek találtam, hogy sokféle ember, sokféle tehetség, sokféle érzelem, befolyás fordult meg a könyv egyetlen általam olvasott részében is. 
Nem vetettem még el magamtól, hogy belekóstoljak az előzményekbe – remélem, időm fogja engedni az előretekintést! 
Most viszont bajba kerültem, mert elveszítettem a jegyzeteimet – de remélem, jól emlékszem a nevére – Barbara a kedvencem – a szegedi lány. Ha nem jól emlékszem, valaki segítsen pontosan megnevezni. :-) 
Javasoltam a Merítés top 10 listába, de most, hogy túlvagyok a Panthera 3. részén is, A párduc hazatér c. kötet olvasásán – inkább ez utóbbi mellett döntöttem.