egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

„Na mennyé te is. Utazzá.” – nyitottam ki és kezdtem olvasni, miközben a Nápoly felé induló repülő emelkedni kezdett. Elmosolyodtam magamban: kell ennél jobb felütés? Annyi mindent magában foglal ez a két, szűkszavú mondat: irigységet, sajnálatot, lemondást, dühöt, lenézést. Nagyon jól értem én ezeket a besűrített érzelmeket… Eddig még nem találkoztam Tóth Krisztinánál a hajléktalanok életének ill. életérzéseinek közvetítésével, új elemként jelenhetett meg anno a könyv megjelenésekor. Nem szívesen olvastam ezeket a novellákat, és később sem fogom szívesen olvasni. De találtam pár érdekes momentumot, amire az írónő fókuszált rá: pl. a homokakvárium.
Alapvetően tetszett a novellagyűjtemény, de kiemelném a Szólánc c. novellát, amelyben megjelenő felnőtt férfi miatt sokáig él bennem szégyenérzet a kisfiúnak okozott félelemérzet miatt, vagy a Sziránke c. amelyben figyelemreméltó az, hogy a férj lehet hű társa is a feleségének. Elgondolkodtató a Talált levél mondanivalója, szép, és talán igaz, Csáthot idéző a Mansuelo-ügy-ben elénk tárt történet. A Páter noster íródhatott volna akár rólam is, a Vót tanulságát karcoljuk fel valahová, a Kamu figyelmeztet, hogy ha egy olyan udvarló keresztezi utunkat, akinek Kamunak hívják a kutyáját, az nem lehet véletlen. A Damil-ban az emberi tehetetlenségről olvashatunk, az Alagút-ban pedig arról, hogy ne nézd hülyének a veled élő társadat, mert nemcsak érzései, de tiszta és tévedhetetlen megérzései is lehetnek… A Térkép pedig arról is tanúskodik, hogy már egy őrangyalnak sem fenékig tejfel az élete.

@korkata Olvassunk Tóth Krisztinától! kihívására – kicsit megkésve az értékeléssel…

Szeretem Tóth Krisztina érzékenységét a környezetében megjelenő sorsok, visszásságok, örömek, félelmek, apró pillanatok, kósza mondatok, belülről többször átrágott, tépelődő gondolatok, elharapott félszavak, ki-, és ki nem mondott szavak iránt. Azt hiszem, ezekkel tudja azt a melankolikus, régebbi emlékeket felidéző, előhúzó atmoszférát megteremteni, amivel engem maga mellé tud állítani.

„Mert a szenvedély ilyen: mint a honvágy egy ország iránt, amelynek határain jártunk már, de messzi fővárosát még sosem láttuk, és azt képzeljük, minden valaha látott hely szépsége ott vár minket titokzatos utcáin és megnyíló homlokzatai mögött.” (225. old. Disznósajt)