egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Lázár Ervin: A kalapba zárt lány

 A kisfiam jobban érti Lázár Ervint, mint én – azt mondja, neki a történet mondanivalója egyértelmű: ne mondjunk nemet sosem az ismeretlenre, mert sosem tudhatjuk, mikor, mit adhat az életünkhöz, ill. ha kihagyjuk, sosem tudhatjuk meg, milyen pluszt adhatott volna számunkra.
Hát én ehhez nem is tennék semmit.

Kiss Ottó: Ati a tükör mögött (Ati 3.) 

Amíg vártam, hogy kinyisson a játékbolt, leültem és elővettem mielőtt olvasatlanul visszaviszem a könyvtárba. Ha a gyerekek most nem is kapták meg az olvasás-hallgatás élményét, nekem sikerült elolvasni. Örültem neki, mert szép érzésélményt kaptam, és engem nem zavart, hogy egy 3. részről van szó, hisz nem is tudtam, hogy ez az Ati-trilógia záró kötete. A történetben az az új, bár az Ati történetek, ha jól tudom, mindig tartalmaznak vmi szomorú eseményt a család életéből, hogy nem felhőtlen gyerekkort ábrázolnak kizárólag, hanem szerepel bennük olyan dolog, ami szomorúságot okoz a család valamennyi tagjának, de itt gyereklélekre levetítve találkozhatunk vele. Biztos, hogy eszünkbe jut egy-egy szomorú, saját életünkben bekövetkező esemény során, mi is játszódik le a gyerekben, vajon hogy viseli meg, de csak gondolhatjuk, biztosra nem tudhatjuk. Viszont ez egyfajta elképzelése, szavakkal történő kivetítése a lehetséges átéléseknek, érzéseknek, amik a gyereken átfuthatnak. Biztos, hogy a gyerekeket is foglalkoztatják a keserű történések, hisz nem külön, elszigetelve, hanem a család_ban_ élnek, és így ők is részesei nemcsak a boldog, de sajnos, a szomorú eseményeknek is. Annyira érzékeny „antennáik” vannak, hogy szavak nélkül is felmérik ha jön, vagy itt a baj.
A könyvet úgy látom egy tanmondatra építették: „Amit látunk, az nem biztos, hogy van, és ez fordítva is igaz: nem mindent látunk, ami létezik.”. Számomra azonban elsődleges volt a gyerek élményeit olvasni és az ő szemszögéből elképzelni a történetet, és az alaphelyzetet, valamint öröm volt a keresztszüleiről alkotott kedves és szeretetteli képet látni, és a velük együtt töltött idő és annak élményeinek részese lenni. Szép volt, szívesen olvastam és szívesen éltem át. Vonzott a titokzatosság, a kaland, a nyári élmény és a szeretet, ami a családból áradt.
Csodálatosan átélhető mindez Hanga Réka illusztrációival – annyira megfogott a szereplők arcábrázolása, a többi testrész el is törpül, és kevéssé kidolgozott, de az érzés, amit a szemekből, arcokból kiolvasható, az nagyon ígéretes. Képekben is közvetített érzéseket. A hangulat pedig igazán olyan, mintha valamelyik nyaradba repültél volna vissza. Ha a tények nem is egyeznek, a kaland, a kacagás, a felhőtlen, gondtalan nyarak emlékét egyértelműen felidézi. Ezért volt számomra különleges az olvasás.

Malter György: Állatkerti kalamajkák (Állatkerti kalamajkák 1.)

Számomra biztató ismeretség volt ez a mesekönyv. Kellemesen kedves és vidám illusztrációival is belopta magát a szívembe. Első olvasásom volt az írótól, akinek a neve minden bizonnyal nehezen lesz kitörölhető elmémből.
Tetszett a mese-gyűjtemény. Jó ötletnek tartom, hogy elindít egyfajta morfondírozást a gyerekekben/olvasókban arról, mi is történhet az állatkertben élő kisállatkákkal, hogyan élik életük azon részét, amely nem a látogatók orra előtt történik, zárás után. Tetszett még a két földrészről való állatkölyök választás főszereplőnek: pandalány és mókusfiú.
A történetekkel elvarázsolt engem, sokat mosolyogtunk és nevettünk a gyerekekkel; egyik kedvenc történetem a zsiráfos, azaz Zsiráf Zsófi gyógyítása. Eredeti ötlet és „két legyet egy csapásra”- megoldás a zsiráf nyakának masszírozása csúszdázással. ami Másik mese, ami nagyon tetszett, egy kedves és megkapó történet egy amúgy undorító állatról, a krokodilról. aki krokodilkönnyeket hullat, mert elveszítette, de Marci és Panni segítségével meglelte a kicsinyeit. A hullaéhes Tigris Tibor története igazi kacagtató színfolt volt (olvasás közben két gyerekem között), amikor a nagy felfordulásban felfalta a virsliskocsi tartalmát. Hasonlóan élveztem a láma és a teve évődését és veszekedését egymással. Leginkább figyelmetekbe ajánlanám, mert óvatosságra intheti a gyerkőckéinket a Király Kobra történetét, melyben a már ismert sssssssssziszegő kígyónyelv ütközik össze a rá vigyázó Mongúz Misi sajátos, csak magánhangzókat ejtő beszédével. A történet során a két állatkölyök veszélybe sodródik, de egyikük működésbe jövő veszélyérzete és Mongúz Misi megmenti őket az esetleges tragédiától. Számomra ez a történet különösen tanulságos és nevelő hatású is, mert talán a mi gyerekeinkben is felébreszti ezt az ösztönös veszélyérzetet, és remélhetőleg óvatosak lesznek hasonló veszélyt jelentő helyzetekben, és esetleg rávetíthetik ezt az alaphelyzetet. Felhívja a hosszú előkészítés a figyelmet arra, ha vki mézesmázos, akkor ne dőljenek be neki, vagy ha többen vannak, hallgassanak arra az emberre, aki azt javasolja, nem hallgassanak rá, és így elkerülhetik azt a veszélyt, amibe kerülhetnek – és amire remélhetőleg nem kerül sor. Szóval ez amolyan figyelmeztető érzést előcsalogató és emlékbe-rakó mese. A másik kedvenc, felejthetetlen és történetem pedig a kaméleoné, azaz kaméleon Kamillé; nagyon érzékletes az, ahogyan az író elmagyarázza vagy bemutatja a mimikrit. Nekem nagyon tetszett ez a történet, és biztos, hogy az emlékezetembe vésődik, és még sokáig fogok rá emlékezni… Számomra csak az utolsó sántított: szerintem nincs majom módjára őrjöngő, hiperaktív lajhár, mégha ez egy mese is, de valós helyszínen játszódik és nekem ez nem kapcsolódott össze.
Amit megmosolyogtam, az az volt, hogy minden egyes fejezetben egy konkrét szó olvastán Medgyessy Péter Magyarország egyik volt miniszterelnöke jutott eszembe.
Szívesen olvasnék még tőle, mert megkedveltem a humorát – a szerző-rajzoló tekintetében meg kellene tartani ezt a szerzőpárt és még több könyvet alkotniuk együtt, mert nagyon szerencsés eredmény alakult ki „belőlük”.
Végigolvasva az értékeléseket, igazat kell adnom annak, aki azt írta, a belső borító alkalmas hely lett volna egy Zoo-térképhez. Ott is szívesen elidőztünk volna a kutakodással, ill. azzal, hogy na, vajon a mai este hová is mennek? Szóval igen, hasznos lett volna a térkép.

Bartos Erika: Irány az iskola! (Anna, Peti és Gergő 4.)

 Azt hittem, ez a kötet nagyon jó lesz, és a címből kiindulva segít ráhangolódni a „sulibakellmenni” állapotra… Á, dehogy… félig stimmel, de sajnos a sulival ill. sulikezdéssel kapcsolatban csak egy történet van…tehát ebből a szempontból csalódás volt, de igazából a megszokott, kedves, családi idilli, több kalanddal, hirtelen bekövetkezett problémával jelenkező történeteket kaptuk.
Nem lenne ez gond, csak akkor meg a cím nem a legmegfelelőbb… Mivel „ebben születik meg” a harmadik gyermek: Gergőke, és ebből adódóan a történetek szereplői is bővülnek, természetes, hogy a család minden szereplője megjelenik a történetekben – inkább ehhez közelítő címet választottam volna: Bővül a család, Kiscsaládból nagycsalád, vagy hasonlók.
Személy szerint a sulikezdés izgalmait reméltem, hogy megkönnyítik ezek a történetek, de valójában a harmadik gyerek hiányát növelték meg a családunkban és a „kistestvér (=Rozi)-jólenne” érzését a gyerekekben. Olyan történetek, amikből már a mi kisgyerekeink is kinőttek: babára várakozás, éjszakai sírás, apahasán alvás, első fogacska érkezése, első szó kimondása, az első gyertya a szülinapi tortán, "ne-segíts, mert én egyedül akarok enni, harisnyát húzni, fésülködni stb. Vagy a közlekedési járművek órákig való nézegetése (mi az ablakunkból szemléltük a kukáskocsi működését, és a betonkeverő valamint betonpumpa működését tanulmányoztuk hidegbe fagyva a babakocsiról), a szánkózást nálunk a korizás váltotta ki, mézeskalács sütését mi is mindig betervezzük. A felsorolt momentumok mellé érkezett még a pici baba érdeklődéséből adódó nagyobb gyerekek féltett kincseinek megrongálása, de akár az éjjeli kórházi kalandok már kevésbé, – mind-mind olyan eset, esemény, amely nosztalgiát ébresztettek bennük és bennünk szülőkben…
Ismét volt "felfedezős"történet, amiben sorra utazgatnak különféle városi tömegközlekedési eszközökön – hát ezt sajnos vidéki városban nem tudjuk megtenni, de erre jók a rajzok, legalább elképzelik a gyerekek a villamost, trolit, hévet, metrót… (a múltkor meg már megtanulták – egyik Bartos könyvből a fogaskerekűt, megint másik gyerekkönyvből a siklót), a Margitszigeti történet és a Vasúttörténeti parkban tett kirándulás pedig nekem tetszett nagyon.
Szóval a jósága mellett egy csillagot levonok azért, mert az egyetlen sulitörténet kevés volt, és a nosztalgiaébresztés miatt…

W. Awdry: Thomas, a gőzmozdony – A nagy felfedezés

Én is azt mondom, mint az előttem értékelők: aranyoska, aranyoska, de – mért kell kiemelni és a másik mozdonyok elé helyezni egy másikat? Nem tartom igazságosnak, hogy egy új mozdonyt (de bármit és bárkit), még érdemei megismerése előtt felemelnek… a többiekkel (=a régebben ott lévőekkel, a rangidősekkel stb.) szemben igazságtalan és nem becsületes…
Sajnáltam szegény Thomast a végén, hogy nem ő vitte a polgármestert, hanem azt is Stanley – sajnos, vagy sem, de nem lehet mindenki „Superman”, az átlag embereknek is meg kell adni az esélyt, hogy másoknak megmutassák rejtett érdemeiket, kincseiket. Az átlagtól eltérők úgyis kimagaslanak és kitűnnek. Azok nem vesznek el, de a „szürke” átlagok, akik csendben teszik a dolgukat, egy-két-három-több belenyugvás után eltűnnek a szemünk elől…
Emiatt nem tetszett maradéktalanul – mert nem indultak egy rajtvonalról a mozdonyok…

Manuela Gretkowska: Metafizikai kabaré

Notórius fülszövegnemolvasó vagyok – hát most ennek vagyok az áldozata… a borítóképbe inkább beleszerettem, és attól nem tudtam elszakadni…talán emiatt is vettem meg…
A szöveg erősen 16-18 éven felülieknek való, és csak vájtfülűeknek és vájt ízlésűeknek…
Nekem nem tetszett különösebben, de az is igaz, hogy hasonlót sem olvastam soha.
Több dolog tetszett benne, de talán ugyanennyi nem.
Sajnos nem értettem a *csillagozott szavak* jelentését (vagy jelentőségét) – nem tudtam rájönni, hogy bizonyos és konkrét szavakat jelöl csillagozással az írónő vagy szakaszokat.
Meghökkentő a felütés, és legalább annyira meghökkentő (és egyben sokkoló) a befejezés. Közben meglepő részletekbe ütközik a szemed és/majd a tudatod. Mivel épeszű értékelés azt hiszem nem telik ki belőlem, ezért ezekből a morzsákból kapirgálok össze néhányat: pl. nem tudtam – de jó ötletnek tekintem – az egészséges pezsgőgyártást: aszpirin pezsgőtablettákat dobálnak fehérboros üvegekbe. Sosem tudhatod, mikor lesz szükséged egy portréborbélyra, de ha igen, én szívesen bemutatlak neki Szicíliában. (44) a szereplők közül pár figyelemreméltó sor erejéig feltűnik Leila, akinek meggyőződése, hogy menstruációja alkalmával kis agydarabkák folynak ki belőle; azt is elmondom, hogy a lengyelországi Bytom, a világ metafizikai centruma, „ahol egy kilométer mélyen a föld alatt lüktet a világmindenség kozmikus energiát sugárzó csakrája”, neve pedig szlávul lét, sein, OM, a szanszkrit szent szótag. Pironkodva említem meg a pénisz és a pillangó esetét, a pillangó halála a spermábafulladás – az egyik legbetegebb kép a könyvben, (volt még ami megelőzte, de az most nem jut eszembe), az azt követő a mise alatt ételt lakomázó csámcsogó olasz pap riasztó látomása… a duplacsikló sztereó orgazmusa, a végbélbe saját farkát becsusszantó akrobata sztriptíztáncos, vagy a leharapott csiklócafat már csak egy enyhe levezetése az izgalmaknak…
És még számtalan képtelenebbnél képtelenebb kép…
Egyelőre ennyire emlékszem **és hát azt hiszem, a hajam égnek áll, de mindenesetre a buszon biztos nagyon megnéztek elkerekedett szemeim végett**…
Néha átéreztem ezt a hangulatot: „Kiszálltak és eltűntek a sötétségben, ahol csak a sötétséget látni.”

Amúgy van pár jó hírem, ha mindez eddig egy nagy katyvasz a szemedben:
van kedvenc történetem: nuuu, az orosz órásé, „aki visszaadta az embereknek a megjavított időt”
és van kedvenc szereplőm: Jonatán, a csirkéspultnál, ahogy eladja és megkopasztja a csirkéket, szárnyasokat… „a szépségről szóló tudomány nem létezik, mert a szépséget csak sejteni lehet, nem tudjuk definiálni.” (94)
az egyik kedvenc festményem (a címlapon láthatón kívül) is felbukkan a 49. oldalon: az il mondo – sienai palazzo Pubblicoban láttam rég, Ambrogio Lorenzetti-é:http://www.chometemporary.it/2011/03/30/buon-governo-carlotti-cosa-insegna-un-affresco-senese-del-300-alla-politica-milanese/
És az elmélkedést a mazochizmusról/szadizmusról is el tudom fogadni: „Csak a szadista szenved, aki rosszat tesz önmaga ellenére önmagának. A mazochista elmerül a fájdalomban, ami gyönyörrel tölti el (…) Mazochisták nincsenek, kizárólag önmagukat kínzó szadisták vannak…” (81)

És majd elfelejtettem: olvasásomat tisztelettel ajánlom: @csend_zenésze molytársamBolyongás a kelet-közép-európai kortárs irodalomban c. kihívásához, aki és kihívása nélkül nem jött volna kapóra ennek a könyvnek az olvasásra betervezése sem egyhamar… (kívánok még – magamnak – sok ilyen kapóra jövő olvasásokat hozó kihívásokat…)

Jules Verne: A dunai hajós

 Könnyedén elolvastam, és örülök, hogy a gyerekkoromban – bár igaz, hogy nem olvastam túl sok Vernét – kapott kalandhangulatot megkaptam.
Egy rész – menekülés Iff várából a börtönből nem tetszett csak.
Könyvben korábban még soha, filmen többször is láttam. Koncz Gábort nem kedvelem, soha nem fogom megszokni és megkedvelni nyers, lenéző modorát. A kettőt összehasonlítva a könyv sokkal sokkal jobb és izgalmasabb, a filmet megérteni bonyolultabb és sokszor el is tér a könyvtől.
Tetszett a hazafias vonal a könyvben, ráébresztett, hogy minden népnek megvan az török áfiumja", és megvan a maga függetlenedési szándéka, amely igaz hazafiakat szül…
Tetszett a magyar tehetséges detektív alakja és regénybeli szerepeltetése, akit nem hagy nyugodni a hiányzó láncszemek felderítése, igyekszik rájönni a bonyolult eset nyitjára, nem bélyegez vkit csak azért bűnösnek, mert minden terhelő jel ellene szól, és nem utolsó sorban megérti a bolgár nemzet fiának függetlenedési ügyhöz csatlakozását, és a tőle telhető módon támogatja ügyük sikere érdekében.
A filmet a könyv felénél néztem meg, és megállapítottam, hogy már addig sokkal inkább eltértek a könyvtől, de ahogyan haladtunk előre a filmben egyre inkább ez volt tapasztalható.
Pedig a könyv jobb.

A könyvet @Balázs_Erőss Két csodálatos írótól, Jules Vernétől és Fekete Istvántól… kihívás teljesítéséhez olvastam.

Granasztói Szilvia (szerk.) - Beck Anna (szerk.): Ünnepsoroló

Igazából nosztalgiázni akartam egy évvel ezelőtt, amikor kinyitottam, hogy felolvasom, és ízelítőt adok a fiaimnak, hogy nekünk milyen alkalmakra milyen verseket, meséket olvastak annak idején. Hát meg kell mondjam, a könyvet jócskán túlhaladta a történelem, aktuális idejében meg a gyerekek irodalmi, verses művelését (ha az óvó és tanítónők megengedték) legyőzte az ideológia és a történelem… nagyon sajnálom ezt, mert engem a jó szándék vezérelt, és azt kell mondjam, hogy csalódtam a könyvben, de nagyot… voltak benne ismerős és kedves versek, de főleg a tavaszi hónapoknál egyre inkább túltengett benne az előző rendszert eluraló ideológia – elkerekedett szemmel olvastam, ill. próbáltam felolvasni de egyre elkedvetlenedettebben lapozgattam egyre nagyobb lépésekben.
Nem hiszem el, hogy ezeket annak idején gyerekeknek felolvasták és esetleg meg is taníttatták velük! … (?) Csak volt annyi felelősségtudat a pedagógusokban…(?)
Az már csak a másik defektje a könyvnek, hogy annyi esetlen kéz(műves)ügyességi feladat van benne, de szinte egytől-egyig hasznavehetetlen, nem beszélve arról, hogy szinte egyik sem mutatna jól a szobánkban mostanság kirakva.
Szóval örülnék, ha ezt a könyvet a mai pedagógusok a felejtés oltárára tennék, és választanának helyette ettől sokkal inkább szerencsésebb válogatásokat. Minden bizonnyal akad belőlük jócskán. Akár pusztán verseskötetekre, akár tematikus gyűjteményekre, akár ehhez hasonló, ünnepekhez kapcsolódó verses és foglalkoztató feladatokat tartalmazó kiadványokra is gondolunk – mind hasznosabb kell hogy legyen ennél.
Vagy esetleg ezt is jócskán átdolgozhatták és megújult a kiadás?

Bartos Erika: Játsszunk együtt! (Anna, Peti és Gergő 5.) 

Nekem ez a rész nagyon tetszett – talán eddig ez a legjobban – még meg is hatott…
Kövezzetek meg érte, de olvasás közben nemcsak a gyerekem élvezi, hanem én is.
Szégyellnem kellene?
Biztosan leírtam már, hogy miközben olvasom, felderülök, mosolygok, mert annyira aranyos, annyira kedves, történeteket rejt a könyv – és milyen kedves ez az anyuka, hogy ezekből ízelítőt is ad nekünk…pici bepillantások az életükbe…
Nagyon kedves emlékeket ébresztettek pl. a Falfirka – kinél ne fordult elő, hogy a gyerekek a frissen festett falat intézték el röpke fél óra csendes pihenő alatt… Telefon vannak még kisgyerekek, akik nem üvöltős-hangosan-zajoskodó játékokkal is tudnak játszani… vagy aMacipark ahonnan a mi gyerekeink is élményekkel teli értek haza… És igen, a Fagyi a családok többségénél már csak ilyen: hangos és bánatos sírást szülhet…De a Fülgyulladás is hasonlóan komolyan megoldandó feladat a családok életében. Nagyon klassz történet aLakodalom közeli rokon esküvőjén részt venni, az az egyik legnagyobb buli. Hasonlóan kedves történet a Tábortűz amelyben a szülői szeretet annyira érződik…A Sikló Bartos Erikára jellemző írás, eddigi könyveiben mindig elvitt valahová kirándulni, most is – a Budai Várba. És talán ebben a kötetben az Alagút a kedvencem: ebben minden benne van: szeretet, kedvesség, tanítás, okulás, áldozathozatal, és engem meghatott…
Szóval kövezzetek meg, mert Bartos Erika könyve tetszik nekem…

Paulovkin Boglárka: A nagy utazás (Róka és Egér 2.)

Hm, nem is tudom, nem volt ez rossz, csak nekem nem kedvenceim az ilyen állatszereplők – az egereket látni sem bírom és utálom, a rókáktól meg tartok – már ha ugye ravaszok – ez a Róka nem volt az, de az Egér az nagyon pipogya, nem sikerült megkedvelnem most sem…
A gyerekekkel kedveljük Paulovkin Boglárkát A katicabogár elveszett pöttyei óta. A nagy utazás is helyes, de számomra nagyon didaktikus, túl magyarázós, túl tanítani akaró – de persze, nincs ez ok nélkül – a gyerekek így (is) tanulnak. csak nekem tűnik túlságosan iskolásnak. A másik ami még eszembe jut, hogy az alsós osztályok fogalmazás óráira kötelező tartozéknak tenném, mert az elbeszéléses fogalmazások mintapéldái ezek a történetek… Formailag tökéletesen megfelelnek, a gyerekek ezt is megtanulhatják innen.
A könyvben számomra a városi kaland tetszett a leginkább (Róka és Egér a városban), de ezt is elrontotta az a fránya Egér…
Sajnos, ebben a könyvben is megjelenik az a defekt, amit mindig szeretek megemlíteni, ha hiányát látom, és itt igeni is azt látom: oly sok férfi felbukkan ebben a könyvben (a szomszéd, és már-már tolakodóan készséges, segítőkész Pali bácsi, a balatoni barátja, Sanyi bácsi, a metrószerelő Józsi bácsi, na, és a síelés közben csatakiáltozó buszsofőr: Gyuri bácsi, de sehol sincs a kisfiú, Andris, édesapja – még csak említés szinten sincs a könyvben, ha jól emlékszem… :-(
Ezt sajnálom, mert emiatt egy kicsit társkeresőssé vált a szememben a mesekönyv, főleg amikor az utolsó történetben elmentek Pali bá'val együtt Picur kutyástul az erdőbe kirándulni… tudom, tudom, a beteg eszem és lelkem…de nekem emiatt nem lett igazán jól sikerül ez a kötet… amit őszintén sajnálok…
Az emberek magánszféráján belülre bejutó az állatok már csak a másik probléma – nekem borsózott a hátam a róka-egér befogadásról, állandó pátyolgatásukról, Andris egyébként normális, hétköznapi kisgyerek, talán ő a legnormálisabb szereplő, kár, hogy inkább állatok barátságára vágyik és nem a többi gyerekére… azért jó lett volna, ha ők is felbukkannak pl. a Balatonon, vagy a hegyekben síelés közben. A többi történetben nem volt gáz a hiányuk.
A rajzokat tekintve, viszont nekem tetszik a Róka alakja.

 Dumitru Radu Popescu: Akik csak az erdőt látták

Nagyon nehezen haladtam a könyvvel, és nehezen is írom az értékelést. Talán nem értettem, talán nagyon zűrzavaros volt, talán az elbeszélés módja nem tetszett, nem tudom. Még az is lehet, hogy nem olyan körülmények közt olvastam, ahol ki tudtam zárni minden zavaró tényezőt.
A téma súlyos és örök, két fiatal elmenekül a kirekesztés avagy/és a megnemértettség elől. Rendbontó módon két külön nemzetiségből származó dacolva a történelmi gyökerekből táplálkozó gyűlölködéssel és a faluban kialakult íratlan szokások ellenére, érzésekben találkozik, de nem talál támogatásra legfőképpen a lány testvére részéről nagy a gyűlölet. Mondhatni csak egy öreg, mások szerint eszement öreg fogadja el és veszi oltalmába őket.
Több minden elgondolkodtatja az olvasót, engem leginkább ez gondolkodtatott el: miért van az, hogy a normális világ sokszor képtelen elfogadni azt a látványt, tényt, képet stb. amin még egy félig dilis, (vagy mások által dilisnek vélt dilis) sem akad fenn?
Ijesztő volt a szamárhátra tett falábú Csonkáról szóló rész – mégis talán hozzám legközelebb álló, és érdekes, összetett szereplő ő volt.
Azt viszont nem értem, miért ez a házaspár meséli el a történetet, ill. ha meg lehet nevezni azt, mi nem tetszett a regényben, hát az ez: a dokumentarista elbeszélésmód.
Mintha egy kihallgatáson lettem volna, ill. visszarepített a gyerekkoromban oly sokszor a tévében vetített fekete-fehér dokumentumfilmek világába, amit gyerekként untam, halálosan… Mikor lesz már vége? skandáltam magamban elveszetten és sajnos nem láttam a reményt, hogy mihamarabb…

Azt viszont érzem, hogy az író profi, tetszett a témaválasztása, és ahogy egyedien hozzányúl egy-egy problémához, így hát úgy érzem, megpróbálkoznék másik írásával. talán van neki még magyarul.

Olvasásomat @Tíci Olvassunk a Modern Könyvtár sorozat köteteiből! c. kihívásához ajánlom.

Ciril Kosmač: Ballada a trombitáról meg a felhőről / Ammega

Ez a könyv merő szomorúság. Novella, balladára jellemző ritornello-val, és balladára jellemző nem csak egy, hanem sok-sok egyéni és közösségi tragédiával.
A _Ballada a trombitáról meg a felhőről_-ben banális témák zöme alkot egy viszonylag izgatott, feszült helyzetet, ahová megérkezik az alkotói válságba került író; vidékre utazik, abban a reményben, hogy ihletet nyer és befejezi _művét_ melyben egy egyéni, történelmi hősnek állít(ana) emléket; mialatt azonban várja az ihletet (a történet már kész és összeállt, csak novellává kell gyúrni) a véletlen úgy hozza, hogy megismeri a vidéki falucska néhány emberét, és fokozatosan megtudja azok egyéni tragédiáit. Érdekes a novella szerkesztése: egyszer a történelmi hősről olvashatunk, Temnikarról, és az ő története hívja elő a falu lakóinak egyéni életéből bizonyos mozzanatokat, epizódokat, mintha közös pontok lennének. Felváltva vagyunk a történelmi múltban és a falu lakóinak jelenében, de a két történet szereplői mégiscsak találkoznak a közelmúltjukban, mindegyikük múltjában a háború a közös. Mindkét esetben a háború jelentette azt a súlyos megrázkódtatást, ami megpecsételte életüket, és egész későbbi életükre nézve kiheverhetetlen, megrázó következményei lettek, és mind a történelmi hősnek, mind a falu lakóinak balladára jellemző tragédiába fulladtak. Nagyon tetszett az idősíkoknak ez az érdekes használata: az eszem tudta, hogy a falu jelenidejében olvasok a történelmi hős múltjáról, mégis bekerültem abba a régebbi, történelmi időbe, ami a tragédiák forrása, a falu lakóinak elszólásainak, beszélgetéseinek köszönhetően.
Szép és szomorú történet, szomorú "csattanóval".
_Ammega_ a kötet másik szomorú története, amely visszavitt gyerekkorom Brémai muzsikusok meséjéhez. Ammega amolyan falu bolondja, aki mindig meg akar halni, és mindig reménykedik, hogy a soron következő alkalommal most tényleg megtalálta az "igazi" halálhoz vezető utat. De a falu plébánosa, valahányszor ilyen ötlete támad, kéri, hogy gyónja meg neki, és ezáltal valahányszor megvan az igazi ötlet, a plébános mindig megmenti ilyen-olyan átlátszó indokkal, ami egy együgyű embernek ép eléggé ésszerű ahhoz, hogy ne tegye meg. Ezek a részek mindig meghatóak számomra a novellában; szép gesztus ez a plébánostól, hisz nem könnyű rendszeresen olyan indokokat kisütni, hogy az célravezető legyen; azaz a plébános akarata: _megmenteni egy lelket_, győzedelmeskedjen egy újabb, halálhoz vezető kísérleten. És hogy honnan jött mégis, ilyen borzalmas téma mellé a Brémai muzsikusok? Ebben a faluban több, Ammegához, a törpéhez hasonló együgyű van, és ezek rendszeresen összetalálkoznak a vásáron, piacon. Valahogy a Brémai muzsikusok gyülekezete jutott eszembe róluk.
Nem túl mai, nem túl modern író, nem is nagyon ismert; való igaz nem túl könnyű olvasmány a két novella, nem is divatos témában íródtak, vidámnak pedig egyáltalán nem nevezhetőek. Mégis azt hiszem, aki szeret szépet, szomorút, tragikusan történelmit és balladaian tragikus egyéni életekről olvasni, annak emellett a kicsiny könyv mellett nem szabad elmennie...

Az olvasást @csend_zenésze _Bolyongás a kelet-közép-európai kortárs irodalomban_ c. kihívásához ajánlom, a meglévő cseh és szlovák mellé megérkezett egy szlovén is.

Jékely Zoltán (szerk.)-Kolozsvári Grandpierre Emil (szerk.)-Rab Zsuzsa (szerk.): A három pillangó

 A kisfiam, a hatéves, nagyon élvezte ezt a – szerintem – átlagos és a közepestől aligha jobbat érdemlő – könyvet. Nagyon vegyes történetek, mesék vannak benne. Aranyosak, érdekesek, megmosolyogtatnivalók, sok köztük unalmas, semmitmondó, se-füle-se-farka – nekem.
De nem biztos, hogy a gyerekeknek is – számomra ebből a könyvből most ez volt a legnagyobb tanulság.
Túl sokáig – takarékosan – olvastuk, így nem részletezem.
De az biztos, hogy A három pillangó végett kezdtük el, volt egy csomó „elsős-olvasókönyv-színvonalú” történetecske, jó sok orosz mese, A kesztyű-t vagy A vityilló-t gyerekkoromtól még most is emlegetem. Csibe-kacsa, Mese a fehér csillagos sündisznóról, A fürjecske, A kismadár kertje, Jankó és a mákszemtündér jók mesemondóversenyre.
A vajaspánkó-t pedig százszor, de minimum 98-szor is elmeséltem…
(Kolobók, ej, te Kolobók)

Luigi Garlando: Kezdőrúgás (Gól 1.) 

Kedves könyv, jól induló regénysorozat. Szimpatikus az, ahogyan Gaston Champignon Úr önzetlenül segítségére lesz Tomminak, majd az egész összeverbuválódó focicsapatnak. Érdekes társítás: az egykor sikeres focista, ma sikeres séf a vendéglőjében, társadalmi munkában meg gyerekek támogatója. Hasonlít a Vad Foci bandák sorozathoz, de vhogy ez kedvesebb, mert bár, természetes, hogy ha két egymással szemben álló banda szerepel egy regényben, akkor az egymás elleni harc és küzdelmek természetes velejárói egy ifjúsági regénynek, de itt mégsem „vérre menőek” ill. a másikat megalázóak a szó-, és egyéb párbajok. Tetszett Tommi belső vívódásának bemutatása, egyéni fejlődése, magába és jövendő csapatába vetett hitének tükröztetése, édesanyja támogatásának ábrázolása, a csapatszellem fontosságának hangsúlyozása, és tetszett, hogy a felnőttek is fontosnak tartották a gyerekek problémáit.
(Lehet, hogy inkább ezt a sorozatot folytatjuk pár másik kötettel, mint inkább a Vad Foci bandát.)
Tetszett még a sajátos szerkesztés/tipográfia – az, hogy a regény fejezeteibe be-beékeltek egy-egy helyen egy oldal, fél oldal, vagy egy soros képregényt a regény egy-egy rövid epizódjáról, mozzanatáról.

W. Awdry · C. Awdry: Thomas, a gőzmozdony – Válogatott mesék 10.

Hát, kedveseim, új mozdonyvilág-rajongó alakul át/ki bennem/belőlem személyemben…
A nagyfiamnál még csak elolvasgattam néhány könyvet, ő nem volt Sodor-függő, de a kicsi… a kisfiam engem is megfertőzött…
Kedvelni kezdem ezeket a mozdonygyermekeket, akik kedvesek, aranyosak, rakoncátlanok, játékosak, viccesek, de jószándékúak, segítőkészek, barátságosak. Szerethetőek. A Kövér Ellenőr adományozta „hasznos mozdony”-címért pedig mindent megtennének.
Ez a 10. rész könyvtári, de biztos nagyon népszerű a gyerekek körében – lévén szinte rukkolasaláta…
A benne megismertetett mozdonyok közül is csak Rustyt ismertem eddig.
Mighty Mac, Fergus, Harvey vagy Molly alakja ismeretlen volt számomra, de rájöttem, hogy nem csak új, kedves alakokkal gazdagodott a mozdonyvilág…függő lettem én is…
Mighty Mac olyan mozdony, aminek két feje van – egyik oldalon a hajfürtös Mighty, a másikon kap helyet a szeplős Mac – és sziámi lévén sok kalajmajkát okoznak mindenekelőtt saját maguknak, aztán a Kövér Ellenőrnek, meg a szigetlakóknak, mert ellenkező akaratok ellenkező irányba törekednek, emiatt nem érnek célt sokáig – persze miután rájönnek arra, hogy ha összedolgoznak, minden simábban megy, onnantól kellemesebb lesz saját maguknak is az élet.
Fergus egy kis vontatómozdony, nagyon cuki – de jóságos, tiszta lelke nincs Bill és Ben szemtelen kellemetlenkedéseihez szokva – hát igen, aki eleve olyan, hogy betartja a szabályokat és rendesen figyel mindenre, miközben teszi a dolgát, annak nehéz elképzelni, hogy vannak olyanok is, akik direkt vétenek a szabályok ellen. Bill és Ben időközben azért rájöttek, hogy a direkt szemtelenkedés egy idő után szégyellnivaló dolog. Jó dolog, hogy ezt megértették…
Harvey egy darus mozdony – ezáltal más, és a többiek nem fogadják el – divatos kifejezéssel kirekesztik a mozdonyok maguk közül, nem szokták meg a másság látványát, és elég elszomorító, hogy a Vasúti Bizottság előtt tett demonstrációja, illetve inkább egy Percy-mentő akció teszi lehetővé, hogy közéjük tartozhasson végre. Amúgy tök jó, hogy a jó Thomasnak mindenkihez van egy jó és türelmes szava, így Harveyt is türelemre kéri, adjon nekik időt, míg e viszonylag zárt mozdonyvilágba beengednek vki újat…
Rusty a kis dízelmozdony előzékenyen szeret segédkezni a keskeny nyomtávú vasúton, Skarloey és Rheneas barátja. Ebben a jó kis történetben megtisztítja vonalukat a letöredezett ágaktól, kidőlt fáktól és lezúdult kőtörmeléktől, és eközben barátságot köz Elizabeth-tel, a teherautóval (vhogy nem szoktam még meg, hogy ilyen beosztásokban nőket is tisztelhessek), pszichológiailag Rusty nagyon alkalmas arra, hogy megnyerjen (jó) ügyeknek embereket, mozdonyokat. …
Végül itt van a citromsárga mozdony, Molly, akinek „egy szégyene van”, mégpedig az, hogy üresen vontat vagonokat a széntelepre… Thomas ebben segít neki, és szó szerint elleplezi ezt a tényt a többi mozdony elől; sajnos, elég egy kis szellő, hogy a többi mozdony szájára és górcső alá vegye Mollyt – de hála Thomasnak és jóindulatának, meg barátságának és segítőkészségének, ez a mese is jóra fordul és Molly is igazi része lesz a mozdonytársadalomnak.
Hiánypótló rész ez a kiadás a sorozatnak – hisz ritkán előforduló mozdonyokról szóló történeteket olvashatunk benne, és persze okulhatunk a történeteiken.

Gurmai Beáta: Világszám

Ez a könyv sokkal jobban tetszett, mint ez:http://moly.hu/konyvek/annick-beyers-alomorszag
– számomra ez is az álmok netovábbja, késő éjjel fennmaradni, sőt mi több, elröpülni egy helyre, ahol fellépnek profi számukkal a lányok, felteszem olyan helyen, ahová a kisgyerekek nagy számban vágynak. Az álom, a vágyak, a varázslat, a rajongás mind benne van ebben a rövidke könyvben. De ami nagyon tetszett: itt vannak a szülők, tanúi a lányok sikerének, és nemcsak itt vannak, de izgulnak értük, szorítanak nekik, meghatódnak, tapsolnak, és büszkék.
Együtt a család, és mind boldogok.
És ezt nem is volt nagyon nehéz megfogalmazni, leírni, ábrázolni.
Aranyos és ízlésesen, szépen illusztrált könyv. (kivéve a 23.oldalon lévő pelenkás lánykát)
Egy aprócska megjegyzésem, a nevekkel kapcsolatos – nem ábrándozom Katikról meg Zsuzsákról, de eléggé periférikus helyre szorult lányneveket kapott a négy szereplő: Léda, Minna, Lola és Paula – nekem szörnyen idegen – talán egy kivételével mind. sőt az egyikről vmi tisztítószer, a másikról meg egy boci jut eszembe – szóval a nevekre kényes vagyok, és ez elvett az élvezetből…

Gillian Flynn: Holtodiglan

Őszintén megmondom, hogy vmi nagy durranást vártam. De nem volt semmi különös. Mindenféle izgalom nélkül olvastam végig a könyvet. Egyedüli csúcspontom ott volt, amikor Amytől ellopták a pénzét – ennek nagyon örültem. Különösebb érzelmi megrendülések nélkül haladtam előre, és egyszer csak vége lett.
Szörnyű ember (volt) Amy.
A végén azért bíztam benne, hogy Nick, Go és a rendőrnő, és az a vacak Tanner kis csoportjának sikerül egy apró fogódzót találni, egy pici banánhéjdarabkát, amin Amy elcsúszik. De nem sikerült. Félelmetes, hogy mekkora ész és számítás összpontosul egy emberben. Isten ments ilyen emberrel bármilyen kapcsolatba kerülni, sőt mi több,akármivel is megbántani…
Dehát ilyen emberek vesznek minket körbe az életben; talán ezért sem lepődtem meg gyakorlatilag semmin… De, hazudok: a végén mégiscsak meglepett a csaj…
Amúgy – lehet, hogy nekem van csak üldözési mániám, de nagyon sajnálom, hogy újabb tippeket és esetleges követendő példát találhatunk egy regényben.
Sajnáltam, hogy a kezdeti terhességet, ill. annak orvosi észlelését leredukálták pitiáner pisitesztig. Azért az nem csak addig tart, van ott még kitapintásos vizsgálat és ultrahang is – az pedig itt nem volt – szóval nekem már a kezdetek kezdetén ott hibádzott pár dolog…
Amy szülei is megérik a pénzüket, Amy valóban „hálás” is nekik… Pszichológus párról lévén szó, sokkal elméletibb embernek gondoltam őket, de nagyon is a való világnak élnek, a külsőségeknek, a tömegnek, miközben életük során összegyúrnak egy rajongásra ítélt idolt, akit már-már Amyvel azonosítanak…
Aztán, ha már pszichoizé (nem is tudom mi ez: triller vagy regény) ez a könyv, akkor olvastam volna még az apa pszichés állapotáról is, nem egyszerűen annyit, hogy az alczheimer miatt milyen – nekem hiányoztak az ő „gondolatai” a még ép életéről/életéből, meg arról a szakaszról, amikor Amy kezdte szisztematikusan pszichésen terrorizálni…Szóval erről a szisztematikus kicsinálásról olvastam volna még…
Hát ennyi, nekem alig volt meglepetés a könyvben, reménykedtem a Brown könyveiben átélt körömrágós izgalmakra, hogy alig győzöm lapozni – ehhez képest akár napokra le tudtam tenni és elfeledkezni róla…
Elgondolkoztató epizódok, helyzetek vannak a könyvben, ezt nem tagadom, de amilyen könnyedén és lazán olvastam el, olyan könnyedén és lazán fogom el is felejteni…
Amin viszont nem árt elgondolkozni: a média hatalmáról, ill. arról, mennyire manipulálhatóak, befolyásolhatóak az emberek…
Most pedig megnézem a filmet…

Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

 Nagyon érdekes és kiegyensúlyozott „élménybeszámoló” egy vadidegen területen gyökeret verni próbáló, szerethető és olvasható stílusban alkotó írótól (vagy író alkotótól?). Egy nagyon tapasztalt, világ"utazótól", ill. olyan embertől, akit sokfelé vetett a sors, és akinek sokfelé meg kellett tudni tanulnia élni, fennmaradni, megmaradni. Annak tud igazi élményt jelenteni, aki kellően le tud lassulni a sorokhoz. Nagyon sok érdekes, megfontolandó és átgondolandó gondolat van benne, majd ahhoz is nekiülök, és kiírom.

Első olvasásom @olvasóbarát Lénárd Sándor völgye a világ végén c. kihívásához.

                                
Meg kell fejtenem, ki is volt ez a matematikus Warren Weaver – A kommunikáció matematikai elmélete c. mű megalkotója, és mi is ez a mű?
ill. még ezért is érdekes megjegyezni: „Számos új matematikai eredményt ért el, több általános tudományelméleti munkája jelent meg, és sok szórakoztató cikket írt Lewis Caroll: Alice Csodaországban c. könyvével kapcsolatban.”

Szőke József: A síró hóember

A korábban olvasott könyvét ez a kiadás nem érte el, nekem A napraforgóvá változott lány
http://moly.hu/konyvek/szoke-jozsef-a-napraforgova-valtozott-lany
jobban tetszett, varázslatosabb, titokzatosabb volt. Ezt inkább kisebb 4-5-6 éveseknek ajánlanám, több benne a rövid mese, állatmese, tanulságokat hordozó mese.
Mosolyt csaltak az arcunkra az Édesanyám kis meséi és a Nagyapám meséi részben található történetek.
Legszebbek talán a könyv második felében olvasható mesék, mint pl. A zöld kavicsszem meséje, A csóka találta arany, Mese a boldogságról. De a könyv elején is figyelemreméltó aMese meséje, A síró hóember, Az ostoba cinke – de ezek jórészt szomorúságot is árasztanak.

Örülök, hogy elolvastuk, mert bár sok ismerős történet volt a könyvben, mégis úgy érzem, jó hatással volt ránk: lelassított bennünket a mindennapos rohanásban, és egy mese erejéig megtöltötte a gyerekszobát egy kis elalvás előtti nyugalmas idill.
Ajánlom, bár vannak ettől kivitelezésében szebb könyvek – mégis ennek ellenére, megfoghatja hangulatilag a gyerekeket.

Luigi Garlando: Kezdőrúgás (Gól 1.) 

Kedves könyv, jól induló regénysorozat. Szimpatikus az, ahogyan Gaston Champignon Úr önzetlenül segítségére lesz Tomminak, majd az egész összeverbuválódó focicsapatnak. Érdekes társítás: az egykor sikeres focista, ma sikeres séf a vendéglőjében, társadalmi munkában meg gyerekek támogatója. Hasonlít a Vad Foci bandák sorozathoz, de vhogy ez kedvesebb, mert bár, természetes, hogy ha két egymással szemben álló banda szerepel egy regényben, akkor az egymás elleni harc és küzdelmek természetes velejárói egy ifjúsági regénynek, de itt mégsem „vérre menőek” ill. a másikat megalázóak a szó-, és egyéb párbajok. Tetszett Tommi belső vívódásának bemutatása, egyéni fejlődése, magába és jövendő csapatába vetett hitének tükröztetése, édesanyja támogatásának ábrázolása, a csapatszellem fontosságának hangsúlyozása, és tetszett, hogy a felnőttek is fontosnak tartották a gyerekek problémáit.
(Lehet, hogy inkább ezt a sorozatot folytatjuk pár másik kötettel, mint inkább a Vad Foci bandát.)
Tetszett még a sajátos szerkesztés/tipográfia – az, hogy a regény fejezeteibe be-beékeltek egy-egy helyen egy oldal, fél oldal, vagy egy soros képregényt a regény egy-egy rövid epizódjáról, mozzanatáról.

Pordány H. Ildikó · Zs. Nagyné Tóth Zsuzsa · Fodor Papp Mónika: Mesevár

 2015.04.28.
Pár évvel ezelőtt írott értékelésemhez, nem tudok sokkal többet hozzátenni – a kisebb gyerekemnél is jól vizsgázott a könyv, nem kellett félbehagyni, szívesen nyitottuk ki „gyakorlásképpen”, nem volt belőle unalmas az a 15-20 perc foglalkozás, amire őt még rá lehetett beszélni. Valóban kevésbé ismert versek vannak benne, de érdekesek, a gyerekek világában elsősorban felvonuló szereplőkkel – állatokkal, növényekkel, évszakokkal stb. Jó kis logikai „gondolkodtató” gyakorlatok és gyakorlati kézműves munkára sarkalló feladatok szakítják meg a verses-mesés felépítést. Javaslom szülő-gyerek együtt gyakorlásra (együtt éneklésre, verselésre, kézműveskedésre stb), óvodáskorúaknak, esetleg elsősöknek. Kicsit engem emlékeztet az Ünnepsorolóra, de persze itt másabb a tematika.
—————
elég szép könyv, eléggé szerethető rajzokkal, még szerethetőbb tartalommal belül; a könyv felépítése megkönnyíti a keresgélést a szülő számára, ha egy-egy évszaknak, eseménynek, ünnepnek megfelelő verssel, énekkel, kézműves foglalkozással/alkotással szeretné gyarapítani gyereke ismereteit;
szerintem egy jól összeállított, ismert és kevésbé ismert, viszont könnyen tanulható versekből, dalokból álló könyv, amiben még feladatok is gazdagítják a közös 'tanulásokat', foglalkozásokat…

W. Awdry: Thomas, a gőzmozdony – Válogatott mesék 9.

 Szülinapra kapott könyvnél a legfontosabb, hogy legyen benne olyan mese, amilyen játékmozdony érkezik a kollekcióba – ezért fontos ez a mesekönyv – Rheneas ez a fontos főszereplő…aki mindig várta a fontos feladatot, míg végül megkapta, de amíg el nem végezte, azt gondolta, ez is csak egy olyan hétköznapi feladat, mint a többi – végül a gyerekek öröme és jókedve elhitette vele, hogy gyerekekkel megismertetni Sodor nevezetességeit is ugyanolyan fontos dolog, mint a többi. De a legfontosabb: biztonságban hazahozni mindenkit. Új 'rosszmozdonyokat' ismerhettünk meg Harry és Bert 'személyében' akik megtapasztalhatták saját bőrükön, milyen érzés is, amikor ijesztgetik a másik mozdonyokat. Kapunk ízelítőt nem mozdony szereplőről is: George egy rátarti kis úthenger, aki folyton sértegette a mozdonyokat. Mindegyikhez volt egy bántó szava, ebben a történetben Sir Handellel ütközik – George, miután látta, hogy a többi mozdony egyöntetűen segít a bajbajutott társuknak, elszégyellte magát, és elismerte, hogy mégsem haszontalanok – de ekkor meg Sir Handelnek szállt fejébe a dicsőség… A történet mindkét szereplője megkapta a maga kis leckéjét, és végül csak barátság szövődött köztük… Jack történetében még én is megtanultam valamit: azt, hogy ahomlokrakodó nem homokot rakodik – ugyanis félreolvasásomnak köszönhetően egyre csak kerestük a rakodandó homokot, de hiába – akkor derült ki, hogy Jack – homlok-, és nemhomokrakodó… aranyos, és segítőkész munkagép, de emiatt a tulajdonságai miatt eleinte nem túl népszerű a többi munkagép közt, aztán elég egy hőstett, amivel mégiscsak kivívja a többiek elismerését. A mesekönyv Annie és Clarabel, Thomas két vagonja történetével zárul. Ők már ismerőseink, hiszen Thomas minden nap velük indul munkába…ebben a történetben sok kalandot élnek át: elvesztik a kalauzt, Thomas elromlik, míg megjavítják, Duckkal járnak dolgozni, ami miatt a kis kék mozdony némi féltékenységet érez. Duck nyugalmát példaértékűnek érezte a két vagon, aminek akkor vették hasznát, amikor egy rossz fékbeállítás miatt Thomas elszabadult. Ez a történet egy újabb bizonyítéka volt annak, hogy a régi társakra mindig vakon számíthat az 'ember' a mozdony.

Szilágyi Domokos: Élnem adjatok

Nehéz dolog verseket értékelni, amikor olyan széleskörű a paletta, mint ebben a kötetben. Azt hiszem, a versek közül a Zúzmarás tavasz rész versei tetszettek a legjobban. Anyám, Édesanyám (az egyik legszebb és újdonság ízével ható anyáknapi vers lenne egy anyáknapi műsorban), Szemedbe nézek, Gyűlöllek, Csodaszarvas – ez örök kedvenc, Orgonaillat – az egyik legszebb szerelmi vallomás, amit mostanában olvastam, – vagy mind, amelyben a természetről, időjárásról, tájról ír. (de őszintén elmondom, hogy pl. a szocialista szellemben írott versei zavartak) A Amennyit parlag hevertem c. rész versei közük a Magyarok gondolkoztasson el bennünket… 
A Bájoló címet viselő paródiák, tréfás rögtönzések közül felejthetetlen a Piroska és farkas c. (Négy szinopszis) – http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm#131 – sulis vidám rendezvényeire felfedezhetnék tanárok, diákok, szülők…

Szerintem a legjobb rész, és nekem a leginkább tetszett: a MIÉRT? – (karcolatok, novellák) – a Veréb, Az Szépséges Arzéna úrhölgynek és két két lovagnak keserves históriája, Kutykurutty, Liána, Látogatás, Monológ unokáért – időszakonként újraolvasandó! Amikor pedig olvasod – mélyen elgondolkoztat… 
http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm#178 
Nagyon tetszettek a KERÍTSÜK SORJÁT A CSODÁKNAK – rész játékos, színes, gömbölyű, varázslatos gyermekversei – Már a fejezet címe is csodálatos. 
http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm#153 
A kötet végén található Kortársunk, Arany János c. esszét pedig elsősorban azért olvastam el, mert a gyerekeim általános iskolája is a költő nevét viseli, és érdekes adalékokat kaptam egy költőről, akinek a neve gyakran elhangzik itthon, de életével maximum érettségi idején foglalkoztam utoljára. És jól esett olvasni róla.

A Kántor Lajos szerkesztésében és gyűjtésében megjelent Élnem adjatok c. kötetet @fiókaHervay Gizella és Szilágyi Domokos – családi olvasás kihívásához szánom. Ezzel az olvasással teljesítettem is a kihívást. 
A MEK letölthető anyagának köszönhetően olvashattam: 
http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm

MAGYAROK

…ez örült sár, ez istenarcú fény 
(Vörösmarty)

Isten, küldd e helóta népre 
Földed legszörnyűbb zsarnokát, 
Hadd kapjon érdeme díjába' 
Jármot, hátára kancsukát! 
(Petőfi)

Cigány egy nép. Nem hogy tudatlan, 
nem az a baj: nem is akar 
tanulni! – Bárgyú zsibbadatban, 
másfélezer éve, míg vihar 
zúgott körötte (tudniillik 
a szellemé), ül bávatag; 
igricei – míg múlton múlik 
az idő – fölvonítanak 
olykor; a jobb nép vigad sírva, 
hogy „hajh, a régi szép idők!”, 
s hogy aszongya: „így volt megírva” 
s hogy aszongya: „hajh, azelőtt” – 
és így tovább. – 
Melyik úristen 
írta meg így? mikor? hova? 
hisz tohonyaságban térdiglen 
caplatott már Árpád lova; 
eszik, iszik, ölel és alszik 
„az istenadta nép” rogyásig 
s robotol nyögve (égre hallszik) 
– mit néki más, mit néki másik –, 
méri magát a sárga földdel; 
az okosabbja is azért járt 
tanulni külországokon, 
hogy vettessék Gyulafehérvárt 
le a toronyból! fű se zöldell 
sírján, mert sírja sincs: a hon 
ennyi – vagy volt csak; a modernje 
kimegy, kitanul és kitűnik 
és szétszóródik, mint a pernye, 
és anyanyelvének betűit 
mintha bal kézzel írná már; a 
nyelve hánytató makaróni, 
és a haza emléke pára 
(isten, ki tudná fölsorolni 
e sok miért – miért-nemet! ) – 
nagynéha, talán, meglehet, 
hogy izzón szívébe hasít: 
élnek – ha élnek – rokonok 
a Kárpátoktól le Vasig; 
s itt benn és odakünn konok 
dühvel marják egymást: mit elvet 
az egyik, az a jó az ellen- 
félnek; s egy-gyöngyünket, a nyelvet 
disznók elé szórjuk, a szellem 
őrét hátulról ütjük főbe, 
mint se tatár, török, se német 
nem bírta, és „tejfoggal kőbe…” 
s szánk a másik száját enné meg – - 
cigány egy nép, nem tesz, csak jajgat, 
hogy ez s az eladta magát, 
és az s ez el fogja előbb- 
utóbb. 
Feleim, vigasztalhat, 
hogy jól becsapja a vevőt. 
Véres porond. Korlát, se gát. 
Önkéntes gladiátorok: 
egyik a másra acsarog 
és támad újra, újra, újra, 
s az öregisten hüvelykujja 
lefelé bök – rajt, hejjehujja!

Nyomunk a szél porral befújja.

Hát ezek vagyunk, magyarok.

(Kolozsvár, 1974. július 12.)

CSODASZARVAS

Feketemárvány sötétség-kockák 
ülnek az égen. 
Olyan piros a hold, 
mintha arcát égetné a szégyen.

Feketemárvány-kockák közül 
a lusta felhőket messzi fújják vígkedvű szelek. 
Feketemárvány-kockák közül 
távoli bolygók fény-üzenete csepereg.

A nyugtalanul mocorgó város utcáin 
úgy járok, mint aki 
a soha-el-nem-érhetőn száguldó 
csodaszarvast kergeti. 
Paripám: az őszi szél. 
Száguldás-robajába 
a százéves tölgy is beleremeg. 
Tegez-szívemben nem nyilakat viszek: 
csak egy maréknyi meleget.

Ez a maréknyi meleg éltet, 
éltet és éget és űz tovább, 
nem ad megállást, sürget, sürget 
éveken, álmokon, utcákon át: 
lihegtet, hajt a csodaszarvas után. 
Kergetem, mint egykor Hunor és Magor. 
Talán még nem késő. Talán még elérem, 
bár elrejtik az ágak. Nyomát szél fújja el, 
és belepi a por. 
Remegő inakkal törtetek utána, 
ágak csapkodják-horzsolják arcom –

s ha erőmből már nem futja tovább: 
megpihenek a Meotisz-parton. 
Megpihenek, és azokra gondolok, 
akik utánam fognak élni: 
talán unokáim között 
lesz egy ügyes vadász, 
aki megtépázva, véresen – de: eléri.

S a Meotisz partján boldogság lesz akkor: 
Hunor és Magor és sokmillió daliája 
megnyugszik: hogy íme, mégis: sikerült, 
hogy mégsem volt hiába.

(1957)

ORGONAILLAT

Nem jöttél el – mióta is? 
Hiányoztál – egy éve már. 
Most bezuhansz az ablakon, 
oly hirtelen, hogy szinte fáj,

alattomosan, nesztelen 
rohansz reám – s én, áldozat, 
riadt örömmel, részegen 
fuldoklom csókjaid alatt.

Leültetnélek, hogy mesélj, 
mindent, mindent mondj el nekem, 
de torkomon nem jön ki hang, 
és nem tudsz szólani te sem,

csak ez a csönd ujjong, dalol 
– mint szerelmes lány mosolya –, 
hogy május van, kacag a nap, 
s lobog, lobog az orgona. 
– - – - – - – - – - – - – - – - – - –

(1958)

Hervay Gizella: Kobak könyve 

Inkább nosztalgiából nyúltam ezután a könyv után, mint gyerekeimnek felolvasni… vhogy éreztem, hogy nem fog nekik bejönni… 
Elkezdtem olvasni és találtam benne számomra szívemközelit, kíváncsiságból a gyerekeknek is felolvastam párat, de nem aratott sikert. Nem biztos, hogy igazán gyerekkönyv ez… de én mégis nosztalgiából kezdtem el, mert emlékszem, hogy az alsós olvasókönyvünkben több Kobak-történet szerepelt, és azok tetszettek nekem. 
Most viszont elkedvetlenített, hogy a gyerekeknek nem jött be. 
Voltak benne olyan mesék, amik tényleg meghatottak, és leginkább a Kobak harmadik könyvében lévők tetszettek: Lusta-mese, Mérges-mese, Árulkodó-mese, Rakétás-mese; ezek mellett pedig a Labda-mese, Kötényes-mese vagy a Piros-autós-mese, és hát örök, felejthetetlen mese marad alsós koromtól kezdve a Tréfás-mese. 
„Kutyagumi!” 
„Fafejű!” 
„A kutyafáját!”

Nagyon élveztem viszont a gyerekrajzok szerepeltetését a könyvben; ezek nagyon tetszettek, és jó ötletnek tartom. 
A Kobak-történeteteket @fióka Hervay Gizella és Szilágyi Domokos – családi olvasás kihívásához szánom.

Kántor Lajos (szerk.): A költő életei

Szilágyi Domokos (1938-1976)

 Nagyon sokoldalú értékeléseket magába foglaló kötet. 

Sokféle kortárs, barát, szakmabéli írása került bele abból az apropóból, hogy összegyűjtsenek minden a költővel kapcsolatos, barátoknál, szerkesztőségek fiókjai, irattárai mélyén lapuló, fennmaradt „emlékeket”. 
Az írásokból, de főleg a magánlevelezésekből és a gimnáziumi időszakot elénk táró részből lehetett leginkább megrajzolni, hogy milyen személyisége is lehetett Szilágyi Domokosnak. Hát, nem lehetett könnyű ember, viszont igen nagy tudású, a dolgokat univerzálisan látó és szemlélő, bonyolult személyiség, akinek szüksége volt a környezetére, de arra is, hogy időnként elvonuljon. 
Nagyon tetszettek a kötet közepe táján megtalálható, a képzőművész barátok költőt megmutató, különféle technikával készült ábrázolásai. pl. Deák Árpád Szilágyi-szobra, vagy Zolcsák Sándor vagy Balázs Imre festményei. 
Nagyon sok jó tanulmány olvasható a könyvben, de nekem egyértelműen a végén található Egyed Péter: A meggondolt véges c. tetszett a leginkább. 
A versei közül több is tetszett, de itt leginkább most a Csodaszarvas-t teszem szívemközelinek.

A tanulmányolvasást @fióka Hervay Gizella és Szilágyi Domokos – családi olvasáskihívásához szánom.