Gillian Flynn: Holtodiglan
Őszintén megmondom, hogy vmi nagy durranást vártam. De nem volt semmi különös. Mindenféle izgalom nélkül olvastam végig a könyvet. Egyedüli csúcspontom ott volt, amikor Amytől ellopták a pénzét – ennek nagyon örültem. Különösebb érzelmi megrendülések nélkül haladtam előre, és egyszer csak vége lett.
Szörnyű ember (volt) Amy.
A végén azért bíztam benne, hogy Nick, Go és a rendőrnő, és az a vacak Tanner kis csoportjának sikerül egy apró fogódzót találni, egy pici banánhéjdarabkát, amin Amy elcsúszik. De nem sikerült. Félelmetes, hogy mekkora ész és számítás összpontosul egy emberben. Isten ments ilyen emberrel bármilyen kapcsolatba kerülni, sőt mi több,akármivel is megbántani…
Dehát ilyen emberek vesznek minket körbe az életben; talán ezért sem lepődtem meg gyakorlatilag semmin… De, hazudok: a végén mégiscsak meglepett a csaj…
Amúgy – lehet, hogy nekem van csak üldözési mániám, de nagyon sajnálom, hogy újabb tippeket és esetleges követendő példát találhatunk egy regényben.
Sajnáltam, hogy a kezdeti terhességet, ill. annak orvosi észlelését leredukálták pitiáner pisitesztig. Azért az nem csak addig tart, van ott még kitapintásos vizsgálat és ultrahang is – az pedig itt nem volt – szóval nekem már a kezdetek kezdetén ott hibádzott pár dolog…
Amy szülei is megérik a pénzüket, Amy valóban „hálás” is nekik… Pszichológus párról lévén szó, sokkal elméletibb embernek gondoltam őket, de nagyon is a való világnak élnek, a külsőségeknek, a tömegnek, miközben életük során összegyúrnak egy rajongásra ítélt idolt, akit már-már Amyvel azonosítanak…
Aztán, ha már pszichoizé (nem is tudom mi ez: triller vagy regény) ez a könyv, akkor olvastam volna még az apa pszichés állapotáról is, nem egyszerűen annyit, hogy az alczheimer miatt milyen – nekem hiányoztak az ő „gondolatai” a még ép életéről/életéből, meg arról a szakaszról, amikor Amy kezdte szisztematikusan pszichésen terrorizálni…Szóval erről a szisztematikus kicsinálásról olvastam volna még…
Hát ennyi, nekem alig volt meglepetés a könyvben, reménykedtem a Brown könyveiben átélt körömrágós izgalmakra, hogy alig győzöm lapozni – ehhez képest akár napokra le tudtam tenni és elfeledkezni róla…
Elgondolkoztató epizódok, helyzetek vannak a könyvben, ezt nem tagadom, de amilyen könnyedén és lazán olvastam el, olyan könnyedén és lazán fogom el is felejteni…
Amin viszont nem árt elgondolkozni: a média hatalmáról, ill. arról, mennyire manipulálhatóak, befolyásolhatóak az emberek…
Most pedig megnézem a filmet…
Ajánlott bejegyzések: