Gryllus Vilmos: Kutyát kérek, kiskutyát!

A másik hasonló könyvével olvastam egymás után, a Mókus, mókus, mit csinálsz?-szal, a két könyv színvonala talán egy és ugyanaz, mégis nekem talán ez tetszett jobban (a fiamnak a másik). Meg is indoklom azonnal: a végén található gólyás vers miatt – szépen kifejezi mindazt, ami a gólyához, mint „szimbólumhoz” az örök visszatéréshez kapcsolódik. Talán ennyi, pici tanítás el is fér ebben a verseskönyvben. A másik dolog, ami miatt ez inkább tetszik, mert a címadó vers is annyira kifejezi azt a kisgyerekes nyafizást, akarom mondani hangulatot, ami egy ilyen „ebvásárlási-projekt” előtt/közben beburkolja a családot… A Diófa kétszemszögű szerkesztése is tetszett.
Horváth Ildi illusztrációi nagyon tetszenek, aranyosak, kedvesek, felismerhetőek, közelállnak a célközönségnek, de nekem, mint szülőnek is szívhezközeliek.

Gryllus Vilmos: Mókus, mókus, mit csinálsz?

A másik hasonló könyvével olvastam egymás után, a Kutyát kérek, kiskutyát!-tal, a két könyv színvonala talán egy és ugyanaz, mégis nekem talán ez tetszett kevésbé (a fiamnak meg ez).
Horváth Ildi illusztrációi teljesen rendben vannak, Nagyon tetszenek, aranyosak, kedvesek, felismerhetőek, igazi színekben látjuk az állatokat. Ami még nagyon tetszett, hogy közvetlen élőhelyükön ábrázolja őket (mókus az odúban, tobozzal, őzike a zöldben rejtőzve, cinke az ágon, hörcsög a föld közelében, borz a barlangban), ugyanakkor a versbeli helyzetben is egyben (a rókás és a szarvasos tetszik a leginkább, mert az még nekem népmeseies is). A versek közül a középsők tetszenek főleg azért, mert játszva tanítanak a célközönségnek, és pont annyit, amennyi kell: ki, hol lakik, mit eszik. A borzos vers igazi nyelvjáték a borz szóval, szavalóversenyen ezt nem, de egy óvódáscsoporton és kisalsós osztálybeli nyelvtörő, vagymonddgyorsan vetélkedő keretében el tudom képzelni megfelelő helyen.

Harcos Bálint: Szofi varázsol

Ellentétben az előttem értékelőkkel, nekem tetszettek a rajzok, kicsit a takarós Charlie Brown és barátaira emlékeztettek Cristina Quiles illusztrációi; még nem láttam őt rajzolni korábban. A rajzos környezet 100%-ig kifejező, már a ráhangolás is: cirkusz előtt wurstli vattacukorral, gólyalábas izével, wurlitzerrel, lufikkal. A cirkuszban fellépők közül a sárga-göndör hajú bohóc az egyik kedvencem, és a nyúl, amikor Szofi varázsolja, aki pár oldallal később már cicus, és egy következő varázslatnál meg már Szofi a hóna alatt tartja, pont a haja előtt, és emiatt már oroszlánnak látjuk… Tetszett a vársárkány, de miért van szarva?, attól olyan szarvasos… :-(
Leginkább a rózsaszín állandóan változó rajza/szerepe tetszett – mindig az adott szituhoz változott az alakja – ha kell nyuszi, oroszlán, majom, papagáj, sárkány, hal, lajhár, polip, vagy épp alvóbarát estére.
Viszont a szakállas nő nálam is kiverte a biztosítékot – (először még mentettem az álarcos bállal, :-) de nem) –, még jobban, mint a sziámi-ikrek, azoktól, cirkusz lévén nem is lepődtem meg.
A történet kevésbé tetszett, az alapötlet viszont igen: cserfes-hebrencs-önfejű kislány kezébe adj varázspálcát, és cserébe, azaz jó tett helyébe jót ne várj alapon, a kislány önállósítja magát, és a főnökkel a varázslóval azt tesz, ami neki jólesik.
Szerintem Szofi jól megállta magát új szerepében, mert mindig az lett, ill. sikeredett, amit csiribált, (szegény Feribá)…
Engem a könyv felénél már zavart a túl sok lila – értem a fák fehér-lila törzsét, hogy még ez is cirkuszt idéz, ami a végére valódi cirkusszá vált, de rend, tisztaság és béke, nyugalom lett a végére. Így lett kerek a történet.
Nekem túl sok volt a kavar, zavar a történet során, még ha a végén ott is volt a megoldás – egyszóval: kaotikus, de néhol kacagtató.
És kedves az ajánlás: Kőhalmi Ferencnek a szuperbűvésznek.
Valahogy Harisnyás Pippi jutott Szofiról eszembe, (meg felvetődött bennem, hogy miért Szofi, mért nem akkor már Zsófi?)

Palotai Boris: Viharos mennyország 

Annyira idegesített Sárika alakja!
Maga a könyv sem tetszett, de a vége, igen.
Érdekes volt olvasni a hatvanasévekbeli fiatalok életkezdéséről.
De számomra annyira túlegyszerű volt minden. Sárika alakja is túl egyszerű volt. Túl könnyen, semmi erőbefektetés nélkül élhetett, minden csak úgy egyszerűen az ölébe hullott: megvolt, ő meg feltétel és ellenvetés nélkül elfogadta. Semmiért nem küzdött meg, talán egyedül a diplomájáért. Aztán megkezdte a "felnőtt"életét: férjhez ment, elhelyezkedett, tuti állást kapott, jól keresett, minőségi cuccokban járhatott, rövid anyósmelletti lét után, rózsadombi villába költözhetett. Jó állása volt és elsőre kellemes egyéniség, de Sárika túl naiv volt mindehhez. Sem azért nem tett, hogy a házassága jobb legyen, sem azért, hogy profibb legyen. Úgy dolgozott tolmácsként, hogy jóformán semmiféle protokoll ismerete nem volt, alig hiszem el, hogy boldogulni tudott… Első tolmácsolása előtt még az étlapon lévő ételek nevét sem tudta lefordítani, az étkészletet sem tudta használni, italok is ismeretlen terepet jelentett számára. Számomra ez elképzelhetetlen, ilyen dilettánsan nem lehet dolgozni kezdeni, hivatalos delegációt igazgatni…
Ezt nagyon kifogásolom a regényben. De talán még azt jobban, hogy Sárika képtelen volt fejlődni, talán ha látom a változni, a tanulni, a fejlődni, gazdagodni akarást, akkor pozitívabb személyiségnek gondolom, de mivel semmi jelét nem láttam ennek, így a szememben az ilyen emberek, mint Sárika nem sokat érnek…
Az állhatatlan természete, az elájulás a nagy egyéniségek, világhírességek láttán – ezek is olyan visszásnak tűntek előttem. Férje, Feri türelme figyelemreméltó, talán őt nevezhetném pozitív személyiségnek, de neki is hibája az, hogy egyből feladta, és kész lett volna váltani más társra. Az anyja pedig kész negatív hős. Idegesítő, állandóan dohogó, a szocializmusban becsületes munkavégzés után jogos nyugdíját töltő öregasszony. Azzal a hittel, hogy a fiának csak az a jó, amit ő tesz, más csak árt.
Nem tudom, hogyan láttam volna ezt a regényt tinifejjel, kb. 20 évvel ezelőtt olvastam Csíkosakat, de osztom @Lahara-molynak a véleményét, aki azt írta, ez inkább felnőtt regény.
Ami viszont tetszett Sárikában, hogy nem vekengett a dolgokon, amit a fejébe vett, azt gondolkodás nélkül igyekezett megvalósítani, és be is jött neki – vannak ilyen szerencsés emberek. :-) Még szerencse…

@vigili Palotai Boris c. kihívására az első olvasásom.

Gárdonyi Géza: Az én falum

 Ez a könyv nagyon jó időben talált meg, és talán hozzájárult ahhoz, hogy segítsen egy felpörgetett időszakban lelassulni a karácsonyi ünnepekhez.
Micsoda naiv rácsodálkozás, amit tapasztaltam a természetről szóló leírásaiban! Valójában azok a novellái erősek és tetszettek nagyon, amelyben a szűk környezetének az embereiről ír: a falu lakóiról, szegény asszonyokról, kettőt alig szóló, pipát pöfékelő öregemberekről, szerelmes fiatalokról, zsörtölődő szomszédokról, beteg kisgyerekekről, okos tanítványairól, átutazókról, szomszéd faluból érkező kérőkről, a falu határában állatokat őrző pásztorokról. Hasonlóképpen az állatokról: a nyájat őrző, gazdájához hű Maros kutyáról, kölykeit az égő pajtából mentő Micó cicáról, vagy Petykó tyúkról. Talán igazságtalan dolog kiemelni, de emlékezetes marad a Kék pille, Haragosok, András meg a kutyája, Festő a falun, A gyerekek, Kevi Pál halála, A nagy eff, Megmutatás, Boriska, Bűntárgyalás, Egy dal története, A bor, Petykó, A paraszt leány.
Engem a Micó c. novella vitt vissza a gyerekkoromba, ezt a történetet a bátor Micó cica-mamáról másodikos könyvben olvastam először.
Most kifejezetten jól esett a régies nyelvezet, a vidéki falun játszódó történetek olvasásakor nekem Mikszáthot juttatták eszembe, a mindennapi hősökről szóló mindennapi történetek pedig, amelyekért „csak” le kell nyúlni a porba, Vámost.

Ahhoz, hogy sikerüljön @Mazsola_78 Az én falum c. kihívását is teljesítenem, még a könyvtárunk is nagyban hozzájárult, ui. egyetlen kölcsönözhető darab sem volt bent – így, az ünnepekre és a zárásra való tekintettel hazaadták az olvasótermi, számozott – az első kötet a 60. a második a 82. számú –, kétkötetes régi Dante-kiadást, kézipéldányt.http://moly.hu/kiadasok/226579 . Még sosem volt számozott könyv a kezemben…
Mint volt gárdonyis diák, itt is köszönöm @Mazsola_78-nak ezt a kihívást, neki köszönhetően ismét egy Gárdonyi művet – ill. sok novelláját – ismerhettem meg.

Banyó Péter (szerk.) · Csányi Dóra (szerk.) · Edinger Katalin (szerk.) · Kovács Eszter (szerk.) Friss tinta! - Mai gyerekversek

Nagyon felületesen olvastam át, de sajnos, a legnagyobb jóindulattal is csak egy közepesre értékelem… lehet, hogy másnál más értékelés jut, de az én szempontom még mindig a szavalóversenyre való válogatás – és elvétve találok benne megfelelőt.
Nagyon vegyes az összeállítás, rövid, hosszabb, hosszú és túlhosszú versek.
Van, aminek témája nincs, van, amiben túl nehéz szavak vannak, vagy kisgyerek-szájába nem valók; van, ami nem tetszik, van, ami rímtelen, van, ami érthetetlen, csattanónélküli, ami meg tetszene az épp lányos, vagy túl hosszú…
Szóval nyűgös lettem a végére, persze azért kijegyzeteltem úgy 18 címet. Attól azért már el lehet indulni… :-)
Amúgy emlékeztet a Nefelejcs-re színesben…

9.o. Szabó T. Anna: Vörös mozdony, 13.o. Müller Péter Sziámi: Jó, ha van…, 16. o. Kovács András Ferenc: Kínai dallam, 22.o. Gryllus Vilmos: Jégeső, 23. o. Kántor Péter: Körúti szél, 28.o. Oravecz Imre: A szobában tavasz van, 33.o. Gryllus Vilmos: Kárókatona, 36.o. Kovács András Ferenc: Egy pettyes petymeg, 90.o. Eörsi István: Szigetországi tragédia, 92. o. Szabó T. Anna: Famese, 97.o. Szilágyi Ákos: Ti tokhalak titokhalak!, 105.o. Vörös István: Műanyag játékok, 109. o. Tóth Krisztina: A londoni mackók, 119.o. Eörsi István: Az ördögfióka és a tündér, 120.o. Kovács András Ferenc: Világjáró malacika, 139.o. Schein Gábor: Hét piros hal, 138. Kányádi Sándor: Az elveszett követ

Karácsonyi kirakóskönyv

 Pár soros olvasni, még inkább betűk összeolvasását gyakorolni-való mondatokkal ellátott könyvecske egy friss, friss és nem teljes betűismerettel rendelkező elsősnek. Tökéletes sikerélmény! :-)
(Amúgy kevés, de rakosgatni és olvasgatni – jó)

Milena Lamarová · Olga Herbenová · Ludmila Kybalová: Képes divattörténet az ókortól napjainkig

 Nagyon tetszett a könyv, nagyon alapos és igen részletes gyűjtemény még akkor is, ha régi. Egyáltalán nem éreztem avíttnak, bár az is igaz, hogy nem értek a divathoz, az öltözködés történetéhez meg még annyit sem.
Jó lett volna, ha eleve a képek színesben járulnak a kötetbe, így fekete-fehéren is nagyon érdekes és tanulságos, ízléses, de valahogy jó lett volna színesben látni a ruhákat, kiegészítőket, frizurákat.
A kisfiamnak történelem órára kezdtünk el kiselőadásokat készíteni belőle, aztán megláttam @R Divattörténet /XIX. század/ c. kihívását és nem hagytam abba az olvasást.
Nagyon érdekesnek tartottam, hasznosnak a könyv második felében lévő, a történeti áttekintést követő, külön fejezetet a ruha részek ill. kiegészítők változásairól, fejlődéséről pl. frizura-hajviselet, szakáll-bajusz, fejfedők-fátylak, gallér, nyakkendő, ruhaujjak, kézelő, öv-vállszalag, és kiegészítők: kesztyűk, legyezők, napernyők, ékszerek, harisnya-cipő stb. stb.
Nagyon fontos az is, hogy a képek mellett nem csak az adott kép alkotója és címe, hanem rövid, az adott korról, korszakról ill. stílusról szóló leíráshoz illeszkedő, a megfelelő képhez kapcsolódó magyarázat is található. A fejezeteket ezekkel együtt célszerű olvasni, mert a képek sok leírást tesznek helyre és láttatják, amit szükséges.
Legmeghökkentőbb nem is a ruhákat, hanem a frizurákat tekintve a rokokó hajviselet volt, aztán az, hogy pl. a krinolin milyen hosszú életet élhetett a divat története során. A férfiaknak milyen hamar „szerencséjük lehetett” és egyszerűsödött a ruhatáruk nadrág-ing-mellény-zakó-kabát fő részekre, míg a nőknek erre még várni kellett. A szemnek legkellemesebb női viselet számomra Napóleon korában kezdődött, és az empíre-ben folytatódott, bár nekem ott túlzásba ment már a fodor, és a ruháravaló díszek, majd a két világháború közti időszak hölgyei ruhatárai voltak még ily hasonlóan szépek…
Szóval nagyon kellemes olvasmányélmény volt, és sajnálom, hogy igazából nem tudok belemélyedni. Sem ismeretem, sem előtanulmányom nincs.

Chico Buarque: Budapest

Hát nem is tudom, szívem szerint azt írnám: felesleges időpocsékolás volt az, hogy ezt a könyvet elolvastam. Nagyon zagyva, nagyon hiteltelen, és véleményem szerint egy nagy hülyeség. Nem igazán találtam benne olyan dolgot, amivel tudtam volna azonosulni, így valójában kívülállóként szemléltem ezt a vég nélküli és értelmetlen ágról-ágra szálldogálást; egy megállapodni nem tudó, gyökértelen ember életéből kiragadott időszak történetét.
Hiteltelennek érzem, mert nem hinném, hogy egy brazilt, főleg ha az író, ennyire felveti a pénz, és ennyire nem probléma számára a mindennapi megélhetés; hogy csont nélkül repked a világban, száll meg hónapokra budapesti vagy riói szállodákban; hogy elvégzett munka nélkül kereshet pénzt; és hogy azt munkaadója minden további nélkül utalja neki.
Hiteltelen volt, mert én még (hál'istennek) ilyen emberrel nem találkoztam, aki ilyen problémamentesen, lelkiismeret furdalás nélkül, egy-kettőre hagyja ott a munkáját, a lakását, a feleségét, a gyerekét, telepszik le egy idegen országban, talál partnerre és/vagy bújik ágyba (hol a máséba, hol a sajátjába). Egészen a végéig emberi érzelmek ábrázolása sem történik, talán, amikor először lelép Kriskától, és a végén, amikor sírásba tör ki… ez elég macsós, ugye? Hiteltelen, mert nem hinném, hogy az ember, ha már észrevette, hogy csapnivaló a házassága, elhidegültek egymástól, még annak ellenére sem lép ki, ill. sokhónapos távollét után, úgy tér haza, mintha csak tegnap ment volna el, egy-kétnapos üzleti útra, holott még csak párbeszéd sem folyik a felesége és közte, valójában a gyerek és dadusa az, akitől némi infója van…
Hiteltelen az időfelfogás, de egy regénynél, főleg ami nem is történelmi, nincsenek helyén a bizonyos évekhez köthető dolgok, ez nem igazán probléma. Itt a Fecske cigarettára gondolok – gyerekkoromban még lehetett látni Fecskét, (apa is ezt szívta, meg a kémia tanárnőm is), de max. a 80-as évek közepéig. Ennek a regénynek a történéseit pedig a 2000-es évek idejére tenném.
Hiteltelennek gondolom továbbá azért, mert sajnálattal konstatáltam, hogy egyszerűen egy hétköznapi kurva szintjéig húzta le azt az egyedüli embert, aki a gondjaiba vette, és aki a magyar nyelv nehézségei leküzdésében segítette. Nem megfelelő munkával rendelkező értelmiségi nem jelent furcsaságot, gyerekét egyedül nevelő, egyedülálló nő sem megy ritkaságszámba; de amilyen negatív jelzőket ráaggatott, az kicsit túlzásnak találtam. Ja, és én még életemben nem hallottam a Krisztinát Kriskának becézni, azt a közmondást sem hallottam még sosem, hogy Magyarországon kívül nincs élet, azt sem tudtam hová tenni, hogy mik lehetnek a Margit-szigeten tett séták során látott dunai víziakrobaták, birkafuttatások és szlovén bábjátékok, hmmm? És olyan ciki volt a lány teljes neve: Fülemüle Krisztina… jájj…
Azt pedig már végképp hazugságnak tekinteném, hogy a számára idegen nyelven olyat alkot, hogy attól eláll a magyar irodalmi élet nagyjainak szeme és szája…
Több negatívumot már nem sorolok, ami amúgy megmosolyogtatott, az az volt, hogy a magyar szereplőket az Aranycsapat focistáiról nevezte el, vagy adott néhány helynek focistákról nevet. Örültem neki és kedves gesztusnak fogtam – hízelgő volt egy brazil tollából, és így már illik egy kicsit a regénybe a Fecske cigi is, de így meg akkor görkorival lógott ki a lóláb… (a Teleírt nők ötlete viszont tetszett)
remélem, megbocsájtják nekem azok a molytársak, akik ellenkező véleményen vannak, de sajnos, nekem nem tetszett.
Szívesen továbbadnám.

Sajnálom, hogy nem tudtam jókat írni a könyvről, pedig az én nyitottságom megvolt, de sajnos, engem inkább elriasztott, taszított, mint szórakoztatott volna.
Az olvasást @encus625 A year of reading the world kihívásához ajánlom.
Aki tud, szívesen venném, ha mesélne a 101. oldalon felbukkanó Iemanjá-ról, a vizek istennőjéről, akinek tiszteletére homokszobrokat emelnek a Copacabanán…

Dante Alighieri: Ha el nem tűntél volna…

Annak ellenére, hogy hosszú ideig halogattam a befejezést, nagyon tetszett; már az egyetemi éveim során olvastam Dante pár költeményét eredetiben és párhuzamosan két nyelven, és már akkor is tetszettek. Ezért, amikor megláttam ezt a kis kötetet, rögtön meg is vettem. Nem bántam meg.
Ha arra számítasz, és azért halogatod, mert nehéznek gondolod, bátran kezdj neki, mert nem nehéz az olvasásuk, persze ne röpke olvasást tervezz, mert nagyon jó átadni magadat a lassú, értő olvasáshoz, a sorokban való elmélyüléshez, ami egyben elvisz téged a középkorba, és láttatja veled a szerelmes képeket a szerelmes Dante által vetített képekkel. Én ott sétáltam az utcákon, láttam a lányokat, miközben összesúgnak, elpirulnak, lehajtják fejüket, leeresztik pillájukat, láttam díszes, földig érő ruhájukat, göndörre bodorított hajukat, Belopta a hangulatot hozzám amíg olvastam, Dante nagyon érzékletesen átadta a szerelmes hangulatot, az abból adódó boldogságot, a vágyódást, a vergődést, a szenvedést, Ámorral való perlekedést, a felszabadultságot, vagy épp lehangoltságot. Sok vers tetszett, örültem, hogy a kezdő soroknak köszönhetően belekóstolhattam a Dante által megteremtett italiano volgare-ba is, de talán a címadó Se 'l bello aspetto non mi fosse tolto… Ha el nem tűntél volna különösen megfogott.

Melegen ajánlom az előszót, egy kiváló tanulmány Rónai Mihály Andrástól, a versek fordítójától. Sokban hozzásegít a versek és a hátterük megértéséhez.

Amit egyszer elkezdtél, csináld is végig! – avagy a félbehagyott könyvek c. kihíváshoz az utolsó vállalt olvasásom.

Finy Petra: Egy marék buborék

Még mindig kortárs verseket utatok versmondó versenyre (1. és 6 osztályos fiúk részére – ha tudtok, segítsetek), emiatt vittem haza ezt a kötetet a könyvtárból.
@meseanyu értékelésével teljesen egyetértek, szeretném Finy Petrát, bár kritikus vagyok vele szemben, és bár kis humorérzékkel, de nagy zenei füllel rendelkezem, igazából engem pont az zavart, hogy a versek mögött felcsendültek a Weöres versek zenéi, viszont nagyon nagyon sok szótól másztam falra, a rímektől meg kiakadtam, a rímtelenségtől meg irtóra kizökkentem, Min, 5-6 alkalommal kellett elővennem, hogy végigolvassam…
Szóval engem zavart a versmintautánzás, a bonyolult szavak és a babagügyögés (ami gondolom, a zeneiséget kívánja belopni a verselésbe). Emiatt úgy visszavittem a könyvet a könyvtárba, hogy sajnos az általam oly kedvelt rajzoló, Sulyovszky Sarolta rajzait is elfeledtem megtekinteni…
Szóval ez egy nem túl jó kötet, viszont, lehet, hogy találtam benne olyan verset, ami megfelelő lesz az elsősömnek szavalóversenyre, (30.old. Az égbolt), de ezzel együtt is csak 3*…
Ami még tetszett: A sellőlány álma (15.old), Bunyóbanya (16.) A tündér szoknyája, Nyári tél, Az őszkirály (24-25), Anyadal és Csodaiskola (ez utóbbi hol tetszik, hol meg nem)

Giovanni Arpino: A dombok árnyéka

 Arpino nagyon szépen és békésen ír. Békésen, de ez a béke, csalóka. Szenvedélyek és szenvedések súlyos jelenléte húzódik a kisregényben.
Nehéz témákat is sűrít egy vékonyka kötetbe.
A háború, a náci ideológia és annak közös és egyéni tragédiái, felnőtté válás, s közben elmagányosodás a szülő és gyerek életében egyaránt; önmegvalósítás – karrier-e az elért pozíció vagy sem? Hogyan és honnan érezhetjük, hogy életünk befutott vagy sem? Higgyünk annak a szakmai irányvonalnak, amit egész életünkre terveztünk és sikereket értünk el, vagy ez kevés, legyünk rugalmasak és változzunk együtt a változásokkal? Mi van akkor, ha bennünket a régi sikerek és elismerések éltetnek, és képtelenek vagyunk irányt váltani, ahogyan az apa példája mutatja? Mi van akkor, ha vidékről a fővárosba jutva az elért szakmai sikereket valami oknál fogva mi, saját magunk nem tartjuk sikernek, és belül állandó és kongó ürességet érzünk, ahogyan Stefano? Párkapcsolat – legyen mellettünk valaki vagy mégsem?
A felsoroltak közül már egy kiragadott is kitűnő kisregény témát szolgáltatna, számomra mégis a legnagyobb Lu és Stefano magánéleti tragédiája. A válság, amiből sehogy sem (számomra érthetetlen okból) sikerül kilábalni, pedig a lehetőség adott. A kezdeményezés megvan, de nem tudnak egymással mit kezdeni. Egyértelmű, hogy az oka Stefano kiégettsége, nihilizmusa, és emiatt nagyon sajnálom Lu-t. Az egész Giacomohoz való utazás egy a kettejükhöz irányuló utazás, De sajnos vakvágány, hiába indultak el, a fiú részéről teljes a közöny és a lemondás. Sajnálom Lu-t, érzelmileg még mindig Stefanotól függ, érzései hol felkorbácsolódnak, hol sikerül leküzdeni azokat, de egész lényét átfogja a hiábavalóság, anyaként is (a közös gyerekük már csak a múlté) és szeretőként is, bár a legfurcsább az volt számomra, hogy a szenvedély végighúzódott a párbeszédeikben, ezt viszont végül az apával való találkozás miatti izgatottságnak és feszültségnek tudtam be. Az a reménytelenség, amely az útjuk során konkretizálódik Lu szemében – ez jelentette nekem az igazán nagy és személyes tragédiáját a könyvnek.

Ez volt az utolsó értékelésem @Tíci Olvassunk a Modern Könyvtár sorozat köteteiből! –
http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-a-modern-konyvtar-sorozat-koteteibol c. kihívásához.
És egy újabb olvasás saját a Strega, azaz Premio Strega – a Boszorkány-díj nyertes műveinek olvasása kihívásomhoz.

Alexander Lenard: Völgy a világ végén

 Ez a könyve sokkal inkább tetszett, mint az Egy nap…, ami inkább az elmélkedés, a magány, a csend, a nyugalom könyve. Az igaz, hogy az írói munkásságnak, az elmélyedéshez ez jobban szükségeltetik.
Ez már inkább mozgalmasabb, megjelennek az emberek, hacsak rövid ideig is, de szembesülhetünk az írót körülvevő mikrokörnyezet lakóival és problémáival, gondjaikkal, új lakóhoz való viszonyulásukkal.
Tetszik, ahogyan Lénárd Sándor ír, igazi szépírói stílus, választékos, nem beszélve a visszaemlékezéseiről, amelyben egy-egy, a világ vmely csücskén megélt élményt oszt meg velünk. Biztosan nagyon kalandos, izgalmakban, de bánatban, szomorúságban gazdag élete lehetett.
Külön tetszett az a rész, amikor Európára, Magyarországra jellemző növényeket szeretne meghonosítani, magvakat ültetni a völgyben a világ végén.
Szívesen olvasnám saját tollából kikerekedett élettörténetét. (ha lenne)

Abraham Verghese: Könnyek kapuja

 Hosszan vártam az értékelésemmel, ennek a vastag, de szép témát felölelő család- vagy orvosregénynek, amely amellett, hogy szórakoztat, egy afrikai nemzet kultúráját hozza közel hozzánk és történelmébe betekintést enged.
Sokszálú a cselekmény, sok szereplőt felvonultat, bőven enged válogatni pozitív és negatív jellemek közt.
Szerettem olvasni, érdekes – számomra ismeretlen, és nem túl kedvelt – világba jutottam el, ahol a család, a munka, a gyógyítás, a humanitárius segítség, az összefogás, az egymásrautaltság-és egymás megsegítése voltak az elsődlegesek, amellett, hogy mindenki egyénileg is megpróbál a fentiekben való részvétel mellett a saját boldogulásában egyénileg is kiteljesedni. Kinek-kinek így vagy úgy sikerül…
Van, aki másokkal nem sokat törődve haladt az útján előre, van, aki mindenkin átgázolva, van, aki önmagát feláldozva, van, aki minden mást maga elé helyezve, van, aki vért izzadva, és olyan is, aki lazán, dalolva tette mindezt.
Sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy az apáca és a doktor tragédiája – tragédia-e valójában? Vagy ennek így kellett lennie, hogy a két indiai orvosszülő egymáséi lehessen? És vajon ki volt-e eleve jelölve a két testvér útja? Hogy nekik is a gyógyítás terén van tennivalójuk? Vajon anélkül is szükségét látta volna a sors, hogy az egyik testvér éljen, és életét adja a másikért, ha egy hétköznapibb hivatást választanak? És vajon a kettő közül melyik élt teljesebb életet? Lehet-e a két sors között voksolni? A szemünkben melyikük volt, aki gyakrabban kényszerült a megalkuvásra, és valójában ki kapott többet az élettől, a sorstól? Melyikük élete a példaértékűbb? Megannyi kérdés, amire bonyolódik a válasz, minél jobban próbálsz elmélyedni?
Siva a nevéhez méltóan élt önpusztító életet, és végül mégis emlékezetes és dicséretes tettével felmentődött a szemünkben. Marion példaértékű, nyugodt, kissé szürke élete vajon mért nem tette lehetővé, hogy igazi társra találjon?
Megkérdőjelezhetetlen Gós és Hemá szülői és orvosi példaértékű viselkedése, aligha találhatnánk náluk követendőbb mintákat, hasonlóan követendő a Főnökasszony alakja is.
Csodálatosan kiteljesedett volt előttem Gós és Hemá házas kapcsolata, szakmai sikereik és bár nem igazi szüleik az ikreknek, igazabbak már nem is lehettek volna.
Én Thomas Stone-t sem tudom elítélni – én szívesen ismertem volna, és megpróbáltam volna vele a lehetetlent: beszélgetni.
A legmeghatóbb pillanatokra most éppen Marion-szálból emlékszem, bármennyiszer eszembe jut, mindig elhomályosul a szemem. Ezek a momentumok és emlékek pedig Szige alakjához kapcsolódnak, aki Marion szavaival is tényleg a „Sába királynője”.
A forradalmár Gannit alakja pedig? Őszintén sajnálom, hogy ő is teljesen odalett, azt kellene éreznem, hogy erkölcsileg, emberileg, szülőként lecsúszott, elbukott és megszűnt. De vmiért most (talán a karácsony is közrejátszik) ez ellen is tiltakozik a lelkem. Mindig szorítottam érte és Marionért, úgy látszik, kevés volt…
Nagy hatással volt rám a regény, nyári szabadságom idején, júliusban olvastam, és azóta nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Köszönöm még @elle-nek, hogy karcban feltette az egyik legszebb, ha nem a legszebb Tizitát – mert azóta is is sokszor hallgatom.
https://www.youtube.com/watch?v=uAmGxhzCiWw&feature=c-shelf-119
Melegen ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta, de olyannak is, aki már túl van rajta, de ki van éhezve szép történetekre, aki meg olvasási válságban szenved, meggyőződésem, hogy a könyv minden bizonnyal kisegíti az olvasatlan sorok által körülvett, mély gödörből..
Biztosan ezer gondolatom van és támadna még, de most ennyit írtam le, azt hiszem, ez volt nálam a 2015-ben olvasott könyvek közt az év olvasmánya…

Bosnyák Viktória: Puszedli és Habcsók - Télen-nyáron karácsony

 Nekem is, és a gyerekeknek is nagyon tetszett, nekem főleg az ötlet, milyen is az, ha a téli álom miatt egyáltalán fogalmunk sincs arról, mi is az a karácsony, mert egyszerűen átalusszuk?
Az ajándékokkal történt kalamajka kicsit zűrös volt számomra, de legalább rávezetett, hogy nem jó „akármi” is ajándéknak, hanem az ajándékozásra, mint olyanra, rá kell készülni…ismerni azt, akinek adsz, és olyat, aminek örül…
A végén nekem sok volt a jegesmedve ajándéknak, azt csalódásnak éltem meg, nem lehet egy barnamedve ennyire önfeláldozó…(?)
Az alapötlet nagyon tetszett, a nyomozás is, a rajzok nagyon kedvesek és szeretetteliek, és tetszett még ez a Házikó vagy a Kesztyűre jellemző ez azt csinálta, ez meg amazt stb. visszavitt a Gőgös Gúnár koromba, amikor abból gyakoroltam az olvasást…
Szóval nem volt ez olyan rossz, ahogyan sokan írták – el is szomorodtam, mert nekem úgy kb. a háromnegyedéig kellemes élmény volt…

Sütő András: Advent a Hargitán

Lackfi János: Bögre család (Bögre család 1.) 

Nagyon élveztem az olvasást, bár elég nehezen indult be, de észrevétlenül ráhangolódtam, és átragadt rám ez a jóízű, Lackfira oly jellemző felszabadultság, játékosság.
A kötet vége felé található versek tetszettek leginkább, de talán ennek oka az volt, hogy versmondó versenyre keresgélek vmi frappáns, előadható, mégis vidám, és olyan verset, aminek van némi mondanivalója a gyerekek körében; és emellett a vers nem agyoncsépelt, a szerző sem agyoncsépelt, és persze nem agyoncsépelt téma… hát nem egyszerű a feladat…
Volt benne pár ijesztő és gusztustalan részlet: pl. a rossz bácsi a fiúvécében, vagy a cserematyik szárnyát tépkedő gyerekek, vagy a légyvéres asztalunk, légypettyes plafon; de aDorottya legyőzi a hisztit, a Videó, Dorottya és a gyűjtögetés, az Alvók vagy a Johanna rendbe rakja a világot igen tetszett.

László Noémi: Labdarózsa 

Még újonc-moly koromban figyeltem fel erre a könyvre és most rátaláltam a könyvtárban.
Reméltem, hogy támpontot nyújt majd versmondóversenyre verset választani, de sajnos, nem leltem rá „életünk versére”. Ezek a versikék inkább arra valók, hogy játszadozzunk a szavakkal, szótagokkal, hangulatokkal, zeneiséggel, ritmusokkal, rímekkel. De ennek a célnak tényleg megfelelőek. Füledbe másznak, és úgy megtanulod őket, hogy észre sem veszed, majd mondogatod, hogy észre sem veszed.
Szulyovszky Sarolta rajzai, amelyek szokás szerint gyönyörűek és légiesek, még közelebb engednek bennünket ezeket a versikéket kántálva és mondogatva a természethez…
Inkább lányoknak való verseknek gondolom ezeket, és maga az egész kötet, olyan lányos.
Szép. Kívül, belül.

Alberts Bels: Szembesítés

Érdekes könyv, aminek az olvasásával az elején megküzdöttem, mert az elején elég sok közhelyes dolgot találtam, de a végére – nem is hittem volna – megkedveltem. Nagyon sok érzelmet kelt, ébreszt és vetít ki a könyv.
Juris egy pozitív szereplő, aki családjában történt tragédiák kapcsán átértékeli az addig leélt, művész-szabad, független 29 évét. A regény vége mély benyomást gyakorolt rám, mert egyértelműen kivetít egyfajta pozitív hozzáállást a jövőhöz; Juris tudatosan akar változtatni az addig bár párkapcsolatban, mégis saját gyermek nélkül leélt életében.
Pedig neki addig is viszonylag teljes az élete, hisz művész mivoltából adódóan saját alkotásaival benépesítheti életét, azonban rájön, hogy bár az élet múlandó és törékeny, és tragikusan véges – de a szabad alkotómunkán a család, a gyerek is túl tesz és igazából az ér valamit.
Tetszett ez a pálfordulás, vagy ez az egyfajta „megvilágosodás.” Tetszett az a gondolat, hogy a szobrász, aki műveinek atyja, meg szeretné valójában is tapasztalni, mi is az, igazi apának lenni.
Ami még külön tetsző rész volt, az az idős ember, Gulcevic, profiljának szobrászi megformázása körüli történet. Szimpatikus volt az öreg és Juris hozzá való viszonyulása, a kettejük közti közvetlen kapcsolat. Itt is a közvetlen emberi kapcsolatok (bensőségesség, szeretet, emberi közelség, őszinteség) ábrázolása és kivetítése fogott meg. De emellett (kb. a 118. oldalon) kifejeződik egy nagyon óvatos, nagyon szűrt társadalmi és politikai kritika egy egykori elvtárs szájába adva, ami egyre erősödik, bátrabb és szókimondóbb lesz (120).
A 101. oldalon Rudolf betegágya melletti gondolatok, a betegség átéreztetése nagyon plasztikus, megható és átélhető, bensőséges, szép – érezhető, hogy aki ír róla, nagyon szerette.

@Tíci Olvassunk a Modern Könyvtár sorozat köteteiből! kihívására.
Elolvasott kötetek:
http://moly.hu/polcok/olvassuk-a-raketa-regenytar-ra-re-koteteit-es-olvassunk-a-modern-konyvtar-sorozat-koteteibol-kihivashoz

@encus625 A year of reading the world kihívásához

—————-
Kérdésem, tudna vki válaszolni?
„Vidd be a dupla nelsont!” (15.old) – gondolom, ez egy bokszban használt kifejezés lehet.
Ingola (68.old) – минога – ez egy hidegtálon szereplő étel, halféle – de esszük is? Kóstolta már vki? Milyen? Az angolnára hasonlít? Én meg nem enném…
Kengyelfutó gyalogkakukk, libikóka, karórépapuding oroszul:
libikóka – altalena, качели, teeter-totter or seesaw
«Кролик Багз или Дорожный Бегун» (The Bugs Bunny/Road Runner Movie – Кролик Багз – Tapsi Hapsi) L'invincibile Beep Beep

Karórépapuding hogy mondják oroszul?
És amúgy olvastatok mostanság hasonlóan szépen csengő szót?

Nyulász Péter: Miazami (Miaz 1.)

Kitalálós versikék

Szórakoztató, azt is le merem írni, hogy már-már jobb, mint a Sző, fon, nem takács. Mi az? Pedig az gyerekkorom alapolvasmánya volt, szinte a mindennapjaim része.
Nagyon ötletes és kitalálható találósok vannak benne, de kár, hogy ilyen ke-vés… Többször kellett elölről kezdeni. Fürdés-zuhanyzás ideje alatt olvastuk esténként, kötelező program volt… :-D

Alessandro Gatti: Klinkusz és a sárkány könnye (Klinkusz 1.) 

Klinkusz egy nagyon helyes, kedves, segítőkész kisfiú. Kedveltem az alakját, jó gyerek. Annak ellenére megőrizte ezeket a jó tulajdonságait, hogy olyan érzelmileg sivár környezetbe csöppen, ahol kihasználják, nem szeretik; nem is csoda, hogy elvágyódik onnan, és alig várja, hogy kimenekülhessen.
Annak ellenére sikerül önmagát megőriznie, hogy egy bizonyos szintig ingerszegény árvaházba és egy munkafeladatokat ontó gyárba, Rozsdazár úr gyárába kerül, ahol egyre kevésbé találkozik a szeretettel; mégsem sikerül kiölni belőle azt az érzést, amit a szülei körében megismert és megtapasztalt.
Klinkusz amellett, hogy kedves és aranyos, udvarias és jól nevelt – okos, szemfüles, a megoldások embere, akinek minden problémára van vmilyen ötlete. Ez a szerencséje egy szerencsétlenül végződött landolás során, mert így ismerkedhet meg a limbelombi lakosokkal és égető problémájukkal.
Számomra emiatt kedves ez a könyv, mert semmiben sem különbözik a főhőse a mai egészséges, nyitott, érdeklődő, ötletektől duzzadó, „feltaláló”, szókimondó, szöget fején találó 10 éves gyerekektől. Pozitívan állt az őt nem túl szívélyesen fogadó limbelombiakhoz és gondolkodás nélkül azon volt, hogy problémájuk megoldódjon.
A limbelombiakat kissé együgyűnek, tehetetlennek, tesze-toszának, picit talán még arrogánsnak is találtam, és ábrázolásukat eléggé felületesnek. Szívesen olvastam volna még róluk, ha már idecsöppent főhősünk, de a problémájukon és az uralkodón, meg a nagyon arrogáns gyerekéről kívül nem tudtam meg sokkal többet.
Jó lett volna még ezekkel a kisemberekkel, mindennapi életükkel, öltözékükkel, étkezéseikkel, szokásaikkal jobban megismerkedni.
A kisfiún kívül a mókus és a sárkány is „jófejek” voltak.
És jó ötlet volt a barát testvérpár: Kármin és Gubacs Klinkuszt támogató és kísérőként szerepeltetése.

Azt hiszem, a következő részt is fogjuk keresni a könyvtárban.

Malter György: Rosszcsont mesék

 Érdekes helyzetek adódnak a könyvek olvasása során. Malter György nevét itt a molyon a Rosszcsont mesék kapcsán hallottam először, el is terveztem, hogy elolvasom, mert jópofának tűnt a többiek értékelése alapján. Mégis, ennek ellenére, úgy hozta a véletlen, hogy az íróval egy másik könyvének, az Állatkerti kalamajkák c. könyvének köszönhetően ismerhettünk meg.
És ha már a véletlenekkel kezdtem, úgy folytatom, hogy számomra picit csalódás ez a járműves az állatkerteshez képest; valószínű, hogy eredetibbnek reméltem a járművekről szóló mesekönyveket, a számos állattörténethez képest. És most úgy érzem, hogy pont fordítva van, mint amire számítottam.
Eredeti, élmény, friss, ötletes, emellett aranyos, kedves, kalandos volt az állatkertes, sablonos, kiszámítható, valamire emlékeztető a járműves, de persze emellett kedves, tanító, példamutató is. Csak már majd'minden helyzetet átéltük egy másik olvasmányban (esetleg rajzfilmben).
Kedves volt, és tanulságos, és talán A rosszcsont kisautó volt a legaranyosabb, legkerekebb történet, a suliban még hasznos is, mivel épp a közlekedés volt téma, így ott is felolvashatta tanítónéni a gyerekeknek.
Ezen kívül még A félénk kis mentőautó tetszett, a benne lévő oknyomozás: mi okozhatja, hogy nem ér oda időben a balesetekhez?
Harmadikként A hisztis busz-ban lévő ötlet tetszett, a normál méretet kinőtte az óvoda, a szerelő bácsi pedig áttervezte…
A vakmerő helikopter pedig kissé Daidalos és Ikarosz mondájára emlékeztetett.
A többi történtet nem érte el a jó szintet. Közömbös maradtam, elmaradt az a fajta lelkesedés, amit az állatkertes könyv olvastán éreztem.
Sajnálom, mert az alapján azt hittem, hogy hasonlóan fogok érezni.
Kevés volt a mese benne, és azon belül is a jó mese.

Frantisek Nepil: Saját manccsal írtam

Szilvahullástól szénakaszálásig, avagy képes természetrajz kis kutyáknak és nagy kutyabarátoknak, vau-vau

 Ez egy nagyon helyes, kedves, felfedezni való könyv!
A kutya szemszögéből, szókincsével élhetünk át gyorsan egy évet, pár oldalas naplójegyzetek, havi beszámolók formájában, úgy, hogy közben plusz ismereteket szerzünk a kutya életében részt kapó állatokról – észrevétlenül építő, tudományos ismereteket, nagyon humoros megfogalmazásban. Ezeket a gyerkőceink biztos egy életre megjegyzik…
Pl. hogy a süni, téli álmot alszik és hangosan hortyog; vagy a fácán szívesen pusztítja a krumplibogarakat, a kutya orr az hőmérő; a varjú és a holló nem ugyanaz, mert bár hasonlóak, mégsem: a hollók rajokban, míg a varjak magukban élnek; mindkettő éjfekete, de a holló gatyát hord, míg a varjú nem; a varjak hűségesek (mint a kutyák), párosával élnek; évekig kitartanak a fészkük mellett, évről évre karbantartják, javítgatják ugyanazt a fészket; nyolcszor hosszabb ideig élnek, mint a kutyák, és énekesmadarak, csakhogy a Zeneakadémiáról kikergették őket, szegény csöveseknek titulálva, merthogy nincs cipőjük, pedig ünneplőszerkójuk az igen… Nagyon hasznos olvasmány a cinkékről szóló rész, sokféle cinkét megnevez, és megkülönböztet: barátcinege: ebből van a legtöbb, kékcinke, széncinke, barkóscinke (aki a cinkék közt „magunk közt szólván, úgy néz ki, mint valami vén jampec"), őszapó – aki, ha nincsenek saját kicsinyeik, másokét segítenek felnevelni, függőcinkék, akik teniszlabda nagyságú fészküket fűzfaágra telepítik, és azon csüngenek… stb. A nyúl pedig igazi cselgép a kutya szemében, alaposan összezavarja a bűnjeleket, folytan túljár a kutya eszén: ui. menekülés során nem egyenesen a vackára megy, hanem saját nyomán visszamegy az eredeti helyre; gyorsasági rally-versenyben is alulmaradnak a kutyák az ugrifülesekkel szemben, hosszabb hátsó lábuknak köszönhetően hegymenetben jobban húznak; na, és hogy a tapsifüles jobban bírja víz nélkül, mint a teve, fél évig is bírja szomjan, ui. a növényi nedvek oltják a szomját, ezért elég, ha szopogat egy kis káposztalevelet, lóherét, pitypangot … A gólyák pedig Afrika déli részéről térnek haza hozzánk, naponta 150 km-t repülnek. Amikor meg megérkeznek, két gólyapár megvív a fészkéért: "gólya bácsi a gólya bácsival, gólya néni a gólya nénivel – hím soha nem csépeli az idegen tojót”, három-hét tojást raknak, és hogy óránként képesek negyven pockot is elkapni. A fecskék is a tengeren túlról érkeznek és kétszer költenek, legyekkel táplálkoznak. A csiga háza sok feladatot ellát, pl. jégszekrény nyáron, és a bejáratot ragacsos nyállal tapasztja be, ősszel viszont befúrja magát házastul a földbe, reteszt is tesz rá, és átalussza a telet. A csigák magányosak, pár nélkül élnek, mert kétneműek. A giliszták is téli almot alszanak, a fagyok közeledtével a földbe fúrják magukat; de nem egyedül, tömegszálláson: 20-30 giliszta is aluszik együtt, és hogy a giliszta is hasonló a gyíkhoz, nekik is a farkuk törik le vészhelyzetben, és képes kinőni újra. A vakond orra (eltérően a kutyáétól, ami elölről lyukas) alulról az; nem tud pacsit adni, de igen jól úszik. A békák pedig igazából két életűek, 5-10 ezer petéből ebihalak kelnek ki; „a béka ui. nem egy csapásra születik (…) ebihalból fejlődik, aminek először a farka nő ki, aztán az elülső lábai, majd a hátsók, és csak amikor a farkincájuk lehull, akkor kész a béka”; és ők terjesztik a civilizációt, azzal hogy felfedezték az elektromosságot – „a békék szépen ki voltak adagolva Galvani úr számára, mert Itáliában és másutt is a békacomb a legfinomabb csemegék egyike. Rézdrótra akasztva ott himbálóztak a huzatban egy vasrúdon. Amint hozzáértek a vashoz, összerándultak. Galvani ezt észrevette, és így szólt: "Na, nézd csak, ez az elektromosság!”

Kedves megoldás, hogy a hónapok, (amellett, hogy elmondja, időben hol járunk), a kutya által adott, az életéből vett mozzanatokról kapják a nevüket: pl. szeptember a hulló szőr hónapja, december a hideg (=befagyott) tálak hónapja, vagy január, a lekonyult farkak hónapja.
Kedvenc részeim a fecskéről, nyúlról és a cinkékről szóló. Ezeken hangosan nevetgéltünk.

Szenzációs a fordítás, nem tudom, milyen lehet eredetiben, de a fordítói munka kiemelt dicséretben részesül a részemről. Humoros, gyerekközpontú, gördülékeny, kedves, stílusos. Biztosan felismerhetők a fordító munkái.
(Bojtár Endre – tájékozatlanságomért elnézését kérem azoknak, akiknek nyilván, tőlem többet mond a fordító neve; utánanéztem, és amint látom, fontos megjegyeznem, a litván irodalom a szakterülete, és a kelet európai avantgarde, meg a balti népek irodalma (ezen kívül zárójelben a gimis irodalomkönyveimhez is van némi köze… ) Szóval nem illene most már elfelejtenem…)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bojt%C3%A1r_Endre)

A Burkus napló szerzője, Frantisek Nepil is amint látom, nálunk egykötetes, amit e könyv: (Já Baryk (1977) – také zfilmované jako večerníček) elolvasása után, igen sajnálok!
https://cs.wikipedia.org/wiki/Franti%C5%A1ek_Nepil

Alessandro Gatti: Klinkusz és a sárkány könnye (Klinkusz 1.)

 Klinkusz egy nagyon helyes, kedves, segítőkész kisfiú. Kedveltem az alakját, jó gyerek. Annak ellenére megőrizte ezeket a jó tulajdonságait, hogy olyan érzelmileg sivár környezetbe csöppen, ahol kihasználják, nem szeretik; nem is csoda, hogy elvágyódik onnan, és alig várja, hogy kimenekülhessen.
Annak ellenére sikerül önmagát megőriznie, hogy egy bizonyos szintig ingerszegény árvaházba és egy munkafeladatokat ontó gyárba, Rozsdazár úr gyárába kerül, ahol egyre kevésbé találkozik a szeretettel; mégsem sikerül kiölni belőle azt az érzést, amit a szülei körében megismert és megtapasztalt.
Klinkusz amellett, hogy kedves és aranyos, udvarias és jól nevelt – okos, szemfüles, a megoldások embere, akinek minden problémára van vmilyen ötlete. Ez a szerencséje egy szerencsétlenül végződött landolás során, mert így ismerkedhet meg a limbelombi lakosokkal és égető problémájukkal.
Számomra emiatt kedves ez a könyv, mert semmiben sem különbözik a főhőse a mai egészséges, nyitott, érdeklődő, ötletektől duzzadó, „feltaláló”, szókimondó, szöget fején találó 10 éves gyerekektől. Pozitívan állt az őt nem túl szívélyesen fogadó limbelombiakhoz és gondolkodás nélkül azon volt, hogy problémájuk megoldódjon.
A limbelombiakat kissé együgyűnek, tehetetlennek, tesze-toszának, picit talán még arrogánsnak is találtam, és ábrázolásukat eléggé felületesnek. Szívesen olvastam volna még róluk, ha már idecsöppent főhősünk, de a problémájukon és az uralkodón, meg a nagyon arrogáns gyerekéről kívül nem tudtam meg sokkal többet.
Jó lett volna még ezekkel a kisemberekkel, mindennapi életükkel, öltözékükkel, étkezéseikkel, szokásaikkal jobban megismerkedni.
A kisfiún kívül a mókus és a sárkány is „jófejek” voltak.
És jó ötlet volt a barát testvérpár: Kármin és Gubacs Klinkuszt támogató és kísérőként szerepeltetése.

Azt hiszem, a következő részt is fogjuk keresni a könyvtárban.

Ray Loriga: Égből pottyantak 

 Elég nehéz a könyvről úgy írni, hogy közben benned is háborognak az érzések.
Összeütköznek, mert nem tudod, kinek van igaza.
Ill. tudod te a józan eszedből kifolyólag, de mi van, ha a szíved is a helyén van?
Természetesen nem vitatom azt, hogy embert ölni bűn. És abból sportot űzni, vagy szórakozásból tenni, még nagyobb bűn. Nem vitatom és ennek így is kell lennie. Embert ölni sehogy sem való. Nem is mentesül a bűntől az idősebbik fiútestvér.
A könyvet számomra az teszi érdekessé, és vált ki különleges, számomra is megmagyarázhatatlan érzést, hogy vitába szállít önmagaddal, provokál, mégpedig azzal, hogy elkezded belülről védeni őt – nincs rá ok, de te mégis védeni fogod a srácot, pedig kristálytisztán tudod, hogy nem kellene, mert az erkölcsi neveltetésed, józan paraszti eszed tudja, hogy ember ölni bűn, és ilyet nem teszünk „csak úgy”. Számtalanszor nekifutsz ennek a gondolatmenetnek a regény olvasása közben, már-már mantraként skandálod: hogy ölni bűn, ez nem való, mert normális ember ilyet nem tesz, mert tudod, hogy nem szabad. Tiszta sor – mégis megint csak oda lyukadsz ki, ahová nem kéne: miért tette? és hogyhogy megtette? mi vihette rá? Hiszen alapjában véve jó gyerek volt… nem egy bűnöző alkat – már ha létezik ilyen… és önkéntelenül is keresed a lehetőséget a felmentésére – ami ugye, megint csak nem lehetséges. És kezded elölről saját magad tisztázását: igen, tudom, ölni bűn és ilyet nem teszünk stb. stb., és saját magad meggyőzését: a srác esetleges felmentésével kapcsolatban.
Ez motoszkál a nyomozást vezető rendőr fejében is, amikor meglátja a fiú könyvekkel berendezett szobáját, sőt mi több, ő előre tudja sejti a végkifejletet, amellett, hogy meggyőződése az is, hogy egy jó fiúról van szó.
De mint a végén kiderül a kettő nem zárja ki egymást – egy jó ill. jóra való fiú is lehet rossz ember, mert a véletlen (?) azt hozza.
Nem tudom, hányadán állok a könyvvel? Nem voltam oda érte, és ezt is megértem, a téma miatt, de mégis tetszett benne ez a problémához odabilincselő vmi, ami napokig játszatta velem a védőügyvédet. A pert elveszítő védőügyvédet. Mert ezt a pert megnyerni nem lehet. Mert ez bűn.
Mert ölni bűn.
Nincs mentség és nincs felmentés.

Ezért különleges ez a könyv: mert nevetségesen győzködöd magadat arról, amit te is világosan tudsz, és tudtál eddig is.

Appunti:

19. old. Antonio Lopez – ki volt?

"- És milyen?
– Mi milyen?
– Embert ölni.
– Hát nagyjából olyan, mint nem ölni embert, bár gondolom, azért kicsit más." (38.old.) ez a szitu, annyira jellemző a mai fiatalokra és párbeszédeikre – szavakat lehet cserélni, de a párbeszéd hangulatát nem.

Mint ahogyan a 11. rész hangulata is. (39-41.old)
Tud vki közelebbi infót arról a bizonyos szovjet/orosz űrhajósról, akit otthagytak az űrben, amikor összeomlott a Szovjetunió? Nekem ez a hír vhogy kimaradt.

55. old.on utalt Jimi Hendrix: Let Me Get Into Your Fire c. számát mért nem találom meg sehol?
és az a búzatáblás jelenet mért pont Vian: tajtékos napok-ját idézte fel/meg bennem?
57. old. John Lennon: Women is in the Nigger of the World ezt megtaláltam:https://www.youtube.com/watch?v=OA8N0xy3hjE
59.old. Sonic Youth együttes: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sonic_Youth
https://www.youtube.com/watch?v=cAmWkWZiZ50 – nem ismertem, de nagyon tetszik…
"- egyszer láttam a tévében egy dokumentumfilmet a skinheadekről. Akik borotválják a fejüket, és a legundorítóbb férgek a világon.
– Tudom, kik, bár jobban örülnék, ha nem tudnám." (59.old.)

„…az a kutya harap, akit vernek…” (60. old)
„A jó rendőr meg a rossz rendőr után az okos rendőrt meg a hülye rendőrt küldték. (…) Az okos rendőr bejött nekem, hasonlított egy kicsit Harry Dean Stantonra.” (65.old)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Harry_Dean_Stanton (Főbb filmjei: Kelly hősei (1970), A keresztapa 2. (1974), A nyolcadik utas: a Halál (1979), Stephen King: Halálsoron (1999)Ki nevel a végén? (2003))

"-Igen, sokat olvas, meg írogat is. Verseket.
– Hát igen, egyáltalán nem ostoba, ez mindent megnehezít egy picit.
Nagy érdeklődéssel lapozgatta a könyveket, miközben a többi rendőr úgy mászkált ott a könyvespolc előtt, mintha egy téglafal előtt mászkálna." (65.old.)

„Ha az ember bátyja bűnöző, az ember szép lassan kikészül.” (66.)

„-Én alapvetően szívesebben olvasok verseket, mint üldözök másokat. Az ember senkinél sem vágódik be ezzel a melóval. Tudod, hogy azért hagyott el a feleségem, mert zsaruszagom volt?” (66.) „Sosem sikerült véghezvinnem amit akarok. Ilyen az élet, a bátyádat sem akarom elkapni, mert biztosra veszem, hogy jó srác, verseket olvas, ráadásul ki nem állhatom a biztonsági őröket, de nincs más választásom, mint hogy a grabancánál fogva előcibáljam. talán meg is kell ölnöm. Látod, micsoda kibaszás, a feleségemet akartam megölni, de helyette a bátyádat fogom.” (68.)

74. old.
Robert Lowell – költő, akiről még soha nem hallottam…
https://it.wikipedia.org/wiki/Robert_Lowell
https://en.wikipedia.org/wiki/Robert_Lowell

86.
"- Ha már csak egyetlen dolgot tehetnél, mi volna az?
A bátyám egy picit elgondolkodott, nem tudom, vajon azelőtt töprengett-e már valami hasonlón.
-Semmit.
-Semmit?
-Igen, semmit.
-És abban mi volna a jó?
-Hogy nincs benne semmi rossz."

101. old. sztem a bengáli tűz az ott igazából tűzijáték akart volna lenni – nem tudom, hogy van a tűzijáték spanyolul (két szót találtam: candela romana és fuegos artificiales), de oroszul tuti bengalszkije agnyí, olaszul meg fuochi d'artificio – szóval ez puszta fordítói baki….
Amúgy a bengáli tűz színpadi néma képcsoportok világító eszköze volt; használták nagyobb helyiségeknek bizonyos színben való intenzív megvilágítására is.http://www.kislexikon.hu/bengali_tuz.html#ixzz3mbCrOSmN