Giovanni Arpino: A dombok árnyéka
Arpino nagyon szépen és békésen ír. Békésen, de ez a béke, csalóka. Szenvedélyek és szenvedések súlyos jelenléte húzódik a kisregényben.
Nehéz témákat is sűrít egy vékonyka kötetbe.
A háború, a náci ideológia és annak közös és egyéni tragédiái, felnőtté válás, s közben elmagányosodás a szülő és gyerek életében egyaránt; önmegvalósítás – karrier-e az elért pozíció vagy sem? Hogyan és honnan érezhetjük, hogy életünk befutott vagy sem? Higgyünk annak a szakmai irányvonalnak, amit egész életünkre terveztünk és sikereket értünk el, vagy ez kevés, legyünk rugalmasak és változzunk együtt a változásokkal? Mi van akkor, ha bennünket a régi sikerek és elismerések éltetnek, és képtelenek vagyunk irányt váltani, ahogyan az apa példája mutatja? Mi van akkor, ha vidékről a fővárosba jutva az elért szakmai sikereket valami oknál fogva mi, saját magunk nem tartjuk sikernek, és belül állandó és kongó ürességet érzünk, ahogyan Stefano? Párkapcsolat – legyen mellettünk valaki vagy mégsem?
A felsoroltak közül már egy kiragadott is kitűnő kisregény témát szolgáltatna, számomra mégis a legnagyobb Lu és Stefano magánéleti tragédiája. A válság, amiből sehogy sem (számomra érthetetlen okból) sikerül kilábalni, pedig a lehetőség adott. A kezdeményezés megvan, de nem tudnak egymással mit kezdeni. Egyértelmű, hogy az oka Stefano kiégettsége, nihilizmusa, és emiatt nagyon sajnálom Lu-t. Az egész Giacomohoz való utazás egy a kettejükhöz irányuló utazás, De sajnos vakvágány, hiába indultak el, a fiú részéről teljes a közöny és a lemondás. Sajnálom Lu-t, érzelmileg még mindig Stefanotól függ, érzései hol felkorbácsolódnak, hol sikerül leküzdeni azokat, de egész lényét átfogja a hiábavalóság, anyaként is (a közös gyerekük már csak a múlté) és szeretőként is, bár a legfurcsább az volt számomra, hogy a szenvedély végighúzódott a párbeszédeikben, ezt viszont végül az apával való találkozás miatti izgatottságnak és feszültségnek tudtam be. Az a reménytelenség, amely az útjuk során konkretizálódik Lu szemében – ez jelentette nekem az igazán nagy és személyes tragédiáját a könyvnek.
Ez volt az utolsó értékelésem @Tíci Olvassunk a Modern Könyvtár sorozat köteteiből! –
http://moly.hu/kihivasok/olvassunk-a-modern-konyvtar-sorozat-koteteibol c. kihívásához.
És egy újabb olvasás saját a Strega, azaz Premio Strega – a Boszorkány-díj nyertes műveinek olvasása kihívásomhoz.
Ajánlott bejegyzések: