Alessandro Gatti: Klinkusz és a sárkány könnye (Klinkusz 1.)
Klinkusz egy nagyon helyes, kedves, segítőkész kisfiú. Kedveltem az alakját, jó gyerek. Annak ellenére megőrizte ezeket a jó tulajdonságait, hogy olyan érzelmileg sivár környezetbe csöppen, ahol kihasználják, nem szeretik; nem is csoda, hogy elvágyódik onnan, és alig várja, hogy kimenekülhessen.
Annak ellenére sikerül önmagát megőriznie, hogy egy bizonyos szintig ingerszegény árvaházba és egy munkafeladatokat ontó gyárba, Rozsdazár úr gyárába kerül, ahol egyre kevésbé találkozik a szeretettel; mégsem sikerül kiölni belőle azt az érzést, amit a szülei körében megismert és megtapasztalt.
Klinkusz amellett, hogy kedves és aranyos, udvarias és jól nevelt – okos, szemfüles, a megoldások embere, akinek minden problémára van vmilyen ötlete. Ez a szerencséje egy szerencsétlenül végződött landolás során, mert így ismerkedhet meg a limbelombi lakosokkal és égető problémájukkal.
Számomra emiatt kedves ez a könyv, mert semmiben sem különbözik a főhőse a mai egészséges, nyitott, érdeklődő, ötletektől duzzadó, „feltaláló”, szókimondó, szöget fején találó 10 éves gyerekektől. Pozitívan állt az őt nem túl szívélyesen fogadó limbelombiakhoz és gondolkodás nélkül azon volt, hogy problémájuk megoldódjon.
A limbelombiakat kissé együgyűnek, tehetetlennek, tesze-toszának, picit talán még arrogánsnak is találtam, és ábrázolásukat eléggé felületesnek. Szívesen olvastam volna még róluk, ha már idecsöppent főhősünk, de a problémájukon és az uralkodón, meg a nagyon arrogáns gyerekéről kívül nem tudtam meg sokkal többet.
Jó lett volna még ezekkel a kisemberekkel, mindennapi életükkel, öltözékükkel, étkezéseikkel, szokásaikkal jobban megismerkedni.
A kisfiún kívül a mókus és a sárkány is „jófejek” voltak.
És jó ötlet volt a barát testvérpár: Kármin és Gubacs Klinkuszt támogató és kísérőként szerepeltetése.
Azt hiszem, a következő részt is fogjuk keresni a könyvtárban.
Ajánlott bejegyzések: