egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Nagy Bandó András: Dinoszauruszok

Jó dolog is kisülhetett volna belőle, csak a célközönség életkorában kérdés, hogy mennyi az annyi?
A „történet” eleje jó bevezetőként ráhangolt a korszakra – de hamar el is felejtődött a mesélős stílus, és azt felváltotta a „katalógus”.
Ez a könyv egy versbe szedett dinó-és társai gyűjtemény – megjegyzem, talán ez is lehetett a fő cél – minél több dinófélét összeszedni, és vmiről beazonosíthatni, hogy esetleg később is felismerje az, aki irántuk érdeklődik. A szándék szerintem jó és hasznos, és innen vetődik a kérdés fel, hogy kinek elég ez? Nyilván, azoknak a gyerekeknek, akiket ez nem érdekel, még ez is sok és tömény felsorolás, azoknak meg, akik amúgy is nyitottak a témához, szerintem kevés, vagy összecsapott, vagy kidolgozatlan. Ha versben marad, minden dino esetében 2-4-6 sorral meg lehetett volna ezeket a versikéket toldani, (már betűméret választással megoldható, hogy négy állat megmaradjon két oldalon, amit jó elgondolásnak és elrendezésnek tartok) és egyéb, adott típusra, fajra jellemzőbb infókat belerakni. Akkor már még engem is érdekelni kezdett volna (merthogy némelyik állatnál felcsaptam a wikipédiát), és talán jobban sikerültebb lett volna a végtermék.
Így tanácstalan vagyok, kinek is ajánlhatnám? Arra a következtetésre jutottam, hogy NEM a témában már jártasaknak, kizárólag kezdő dinókutató gyerekeknek – az ő szemüket ez a fajta felsorolás rányitja a faj/nem sokféleségére, gazdagságára, és továbbdiifferenciálhatja az érdeklődésüket.
Hát ez jutott eszembe most, egyetértek @Juci-val, inkább ismeretterjesztő vonal lehetne erősebb, mert az irodalmi vonal nem az: a versek gyengikék.
Zavart továbbá, hogy nem írta ki a dinók teljes nevét, hanem Pinako, Sauro, Pleuro, Psirtaco stb. néven szerepelteti a dinoszauruszféléket, de mivel tudom, hogy Nagy Bandónak unokája van, és ő inspirálhatja gyerekversek írására, gyanítom, hogy ez kettejüknek egy további játéka lehet…
A rajzok olyanok amilyenek, néhányat, amit a wikiben megnéztem, hasonlítottak.
Amatőr rajzok, de sokszor ez bejön a gyerekeknek… (van egy könyvünk, amit rég ki kellett volna dobni, a kisfiam nem engedi, pont az ilyen kisgyerek-közeli amatőr rajzok miatt…)

Ó, ezt most találtam, még hozzátenném:https://www.facebook.com/349146728442040/videos/1081845…
0:13-ig… :-D

Berg Judit: Tökmagok a piramisban (Tökmagok 4.) 

Bár nem ismerem a sorozat minden részét, de sikerültebbnek vélem, mint a Pagony Most én olvasok címet viselő sorozatából a Milu Egyiptomban c, részt. Tudom, hogy nem azonos a szint, és ennek megfelelően az olvasandó szöveg nehézsége sem mérhető, de a Most én olvasok sorozatban profizmusban sokkal magasabb szinten áll a Tökmagok sorozat, mint a Milu. Emiatt persze, nem is kellene összehasonlítani, (nem is nagyon fogom), csak megjegyzem, hogy ez sokkal komolyabb, kalandosabb, és „partneribb” olvasmány a gyerekek részére. Tárgyi tudásból is szerintem jó sokat ad át az egyiptomi kultúráról, szimbólumokról, hiedelemről, fáraóról, piramisról, rejtekhelyekről, szent állatokról, tekintve azt, hogy történelmet a célközönség nem tanult és még csak 1-2 év eltelte után fog. Úgy érzem, ezt figyelembe véve, komoly tudást is közvetít. Ezért jó ötletnek, és persze hasznosnak is tartom, hogy az elején szómagyarázatot (bevallom, én nem tudtam, mik azok az usébti babák) a végén pedig a főbb egyiptomi istenek ismertetőit találjuk.
A történettel kapcsolatban kiváló ötletnek tartom, hogy egy Tökmagokkal egyidőskorabeli gyermek idegenvezetőt kapnak, Széti alakjában, aki hasznukra van abban, hogy ne keveredjenek el, és eligazodjanak az egyiptomi szokások közt. Az is jó ötlet, hogy Széti egy kőfaragó gyereke, akinek így szerencséje van látni édesapja a piramishoz készített műveit eredeti helyükön – tudom, ez mese, de ezen akkor is jó volt elmerengenem, mert ez több, mint valószínű, hogy sosem alakulhatott így.
Természetesen a macskaszereplők is adottak voltak, na, meg praktikusak is, jó lett volna az íbisz, sakál, sólyom szerepeltetése is, de jóval munkásabb, a történet szempontjából pedig nem biztos, hogy ennyire békés szereplőválasztás lett volna; nem tudom, de ezen is elgondolkoztam. És az írónő, ha már így belement az istenségekbe, azok is megértek volna egy-két fejezetet…
A piramis belsejében lévő sírrablók és fosztogatók ellen alkalmazott csapdák és rejtélyes megoldások pedig tuti befutók fiú- és lányolvasók esetében egyaránt.
Hasznosnak tartottam a piramis létezésével ill. megépítésével kapcsolatos kifejezések összegyűjtését, és magyarázatát is: fáraó halála, bebalzsamozás, múmia, szarkofág.
Érdekes volt a két küldetés: vagyis a Tökmagok küldetése: a Titkok Könyve ill. a Széti küldetése: édesanyja gyógybalzsamának visszaszerzése összekapcsolása egy küldetéssé. És hasonlóan érdekes és (mókás) volt a macska tévedése az ellopott balzsammal kapcsolatban. Szellemes volt, ahogyan be tudtak jutni a piramisba, vagy a szkarabeusz/ganajtúró csel. (Hiába no, Minka, az Aranyorrú, volt most a sorozat kulcsszereplője.)

Kalandos, izgalmas, olvasmányos, nem tudom, hány éveseknek, de talán 3-4. osztályosaknak adnám a kezébe. Ezzel együtt simán kezükbe nyomnám a Papyrus sorozat bármely darabját – http://moly.hu/sorozatok/papyrus,
főleg a negyedikeseknek, mert kiváló előolvasmány, bemelegítés és ráhangolódás lenne az ötödikes történelem órákhoz.

Szabó T. Anna: A Fűszermadár

 Tetszett a könyv, de nem maradéktalanul.
Szabó T. Annát szívesen olvasom, és külön örülök, ha prózával jelentkezik.
De úgy érzem, nem sikerült maximálisan úgy megoldani a feladatot, ahogyan tervezte. Ahogyan indult, érdekesnek, kalandosnak, felfedezősnek, és kicsit földrajzkönyv kiegészítőnek ígérkezett. Nagyon örültem az ötletnek, találós kérdéseken keresztül eljutni egy-egy idegen földrészre, egzotikus országba, és onnan elhozni a küldetést teljesítvén az országokra jellemző megfelelő fűszereket, gondoltam, jó kis felfedezés, megismerés, ismeretbővítés lesz. De nem így lett. Változott a helyszín, változott a módszer, hirtelen irodalmi lett a feladvány, aztán már a feladványok is elmaradtak, tódultak viszont a fűszerek!
Olyan fűszerek, amit egy 10 éves gyerek nem jellemzően kell, hogy ismerjen pl. kapribogyó, gyömbér, csillagánizs, kurkuma, kardamom – a könyv első felében, amikor még ismerkedhetünk a fűszerekkel, ott fordulnak elő ezek az egzotikusabb, ritkább fűszerek, és ismerhetik meg a gyerekek, úgy, hogy a napjainkban oly népszerű, és kiragadottaktól sokkalta gyakrabban előforduló pl. oregánó, bazsalikom, majoranna, kakukkfű meg sincsenek említve. (?)
Azt jónak tartottam, hogy kissé rendszerezi a gyerekek esetlegesen rejtetten meglévő ismereteit fűszerek terén: kapor, bors, kömény, fahéj, szegfűszeg, vanília, paprika, torma, babér stb. stb. amiket nap, mint nap főzéskor alkalmazunk, nem baj az, ha a gyerek is tudja és főleg fel is ismeri. Sőt, az sem gond, ha némely, ritkább fűszert, vmivel összekapcsolva, meg is tanítja esetlegesen újként: sáfrány – a legdrágább fűszer, curry – az indiai ételek elmaradhatatlan összetevője, csili – a legerősebb paprikafajta, de amikor a köményfajták részletezése került sorra!!! hát komolyan – ezt eltúlzott ismeretnek tartottam – negyvenes éveimben járok, háztartást is vezetek, de velem most fordult elő, hogy kömény helyett véletlenül római köményt dobtam a bevásárlókosaramba, itt meg komoly oktatást találunk a köményfajtákról… a különbségre ebből a könyvből, na, meg a netről jöttem rá… addig aztán engem teljesen hidegen hagyott, hogy egy kömény hétköznapi vagy római… Szóval ezt már soknak, és nem a témához valónak, és a célközönség részére sem tartom most sem fontosnak… A Sámán kertje rész meg szinte hirtelen elvágja a fűszerekkel való ismerkedést, és új helyszínre kerülünk, ahol és ahonnan már a címszereplő kerül előtérbe. Ami ismét nem gond, mert A fűszermadár már a címével kíváncsivá tett, mégis lehetett volna még gyúrni, alakítani és összefogottabb, egybegyúrtabb az alakja. Mint főszereplő, jó ötletnek tartottam a főnixmadarat egy táltosfélével ötvözni, de hogy udvari bolondként várja, hogy eljöjjön az ideje??
Szóval én a Sámán kertjénél már elvesztettem a fonalat, a misztikus felváltotta a kalandot, a figyelmem viszont hiányolta és továbbkereste azt, és lassan össze is zavarodtam, néhány részt félelmetesnek is találtam, a Bocca della veritá részt nem is nagyon értettem.
Sajnálom, mert nagyon jól indult, és tetszett is, tetszett a fűszermadár alakja, a gyerekek bátorsága, elhivatottsága, a feladathoz és megoldásához való hozzáállása, az ikrek viccessége.
De a végén jómagam eltévedtem és magam sem tudom, hogy célba értem-e?
Újra fogom olvasni, később, ha jobban el tudok merülni benne – mert meggyőződésem, hogy ez egy jó könyvnek készült, csak én valamiért eltévedtem olvasás közben, és nem értettem meg igazán.
Schall Eszter illusztrációit nem tudom kifogásolni, nekem tetszik, ahogyan rajzol, én általában szeretem a vízfestéket, szeretem annak halvány és erősebb színátmeneteit. Tetszik a Fűszermadár alakja, a tollazata különösen, ahogyan repülnek.
Alapjában véve jó a kezdeményezés, és a versbetétek, olyan nyugalmat árasztottak, hogy a két fiam mély csöndben ülve hallgatta azokat.

Pék Rea: A Kékmandulafa erdő hősei

 Aranyos volt, és el tudom képzelni, hogy a csúfolódások célpontjában álló kisgyerek családjában segítségül vehetik a szülők a megoldás keresése során… Megoldást nem biztos, hogy kínál, de felvázol egy „hasonló” helyzetet.
Beszélgetést indíthat, ami még jobb, hiszen kibeszélheti bánatát a gyerek…
Kokkinella, a főszereplő katicabogár neve kicsit elhibázott, alkalmasabb és talán kedvesebb lett volna a Coccinella magyar fonetikával leírva: Koccsinella…
Viszont Otisz, a denevér neve – csúcsszuper!
Sámulnek is el tudom képzelni a sáskakirály elsőszülött fiát…
A mumust pedig Futrinkának hívják…aki mindenkit megszól és kicsúfol…
Aranyos volt, üde, mert a természet lágy ölén, a Kékmadulafa erdő mélyén, a császárfa legmagasabb ágán üldögélve/szomorkodva, a Gyapjaslábú fülőke foteljába huppanva, a hű barátságból származó közös percek adta kellemes együttlétekről is képet kaphatunk: lapulevélen sodorta őket a víz, nyíló virágok kelyheiben bújócskáztak, miközben a problémába ütközhetünk: a személyes sérelmeken túl a köz idilli élete is veszélybe kerül a sáskák miatt…
Kedves, mert egy lehetséges – de nem égbemarkoló! – problémát tár elénk, és igyekszik bizonyos fajta megoldást kivetíteni; de az igazi értéke abban van, hogy rövid, tömör, egyhuzamra elolvasható, gyors tálcán kínált megoldásféle is végül, ami után a gyerek joggal érezheti úgy, hogy van megoldás az ő személyes bajára, van kiút kilépni az örökös csúfolódásból, sőt, még bocsánatkérés is elhangzik Futrinkától …

Csapody Kinga (szerk.): Sokszínű mesék -

14 mese 30 kiváló művésztől, egy sokszínű világról

 Nem tetszett különösebben tartalmilag sem, de legfőképpen a „nemes szándék” vagy „nemes cél” miatt nem. Az, hogy mi nemes, az mindig relatív… nem szeretem az ilyenfélén olvasóra „dobott és irányított” olvasnivalókat…
Egy mesekönyv azért tetsszen, mert szép és jó mesék vannak benne és ne azért, mert vmilyen célból összerakták és megszületett…
Nagyon sajnálom az így előállított, propaganda szagú terméket, talán mert én személy szerint nem hiszek a különféle szándék 'küldetésű' könyvekben.

Pár mese maradt meg bennem így vagy úgy, maradandóan képeivel és a mesét kísérő kedves rajzaival. Mindenekelőtt és magasan a többi felett Körösi Zoltán: Éljen a világhírű Plotty zenekar! – még mindig itt lépked mellettem zizegve-rezegve-füttyögve Fitty fűzfamanó és puffogva-plattyogva-dubogva Plotty mocsárimanó, miközben ott pörgetik fejük felett a csíkos bevásárlószatyrot zúgva a szélben…ez utóbbi feltétlen. Nagy Eszter kísérő illusztrációi nagyon cukik. Szente Vajk-Szente Éva: Mursa Ottóról Mursa Ottónak c. szomorkás története is kedves, csak itt a címet nem értettem. Esetleg tetszett még Tóth Krisztina: Buborékok c. történetében az anyabuborék részéről rövidke élete ellenére átadott életoptimizmus, vagyHidas Judit: Szépen szóló furulya c. meséjének hangulata. De mindegyiknek vagy a történetek nagy részének az a hibája, amilyen cél létrehozta e könyvet: a másság kiemelése, előtérbe tolása azért, hogy megszeressük és elfogadjuk más másságát. Én meg azt mondom, hogy ez erőltetve nem megy – a gyerek erre ráérez és kész. A rossz benyomásokat nem javíthatja és teheti helyre egy ilyen nyomtatott kiadás. Tapasztalatom szerint a gyerekek nyitottak a másra, észre sem veszik azt, csak akkor, ha észrevetetik velük, de akkor meg már régen rossz…

(Fintorgok, igen…meg mormogok…)

A rajzokról nem fogok sokat írni, mert nem igazán ragadtak magukkal. Kicsik és halványak a rajzok. Nagy Eszter kedves manóit már említettem, Papp Anikó Míra népies motívumaira is odafigyeltem, mint Kürti Andrea emberalakjaira, de talán Nagy Norbert emberalakjai maradnak számomra legemlékezetesebbek, és Horváth Anna technikája.

Balázsy Panna: Csuromvíz (Szandra és a 3. B 1.) 

 A két kötet közül ezzel kellett volna kezdenem… ez az első rész és ez is a jobb, sokkal jobb és élvezetesebb. Ebben megtalálható volt az az osztályélet, amit a másodikból annyira hiányoltam…az órák, a szünetek, az oszifő, a gyerekek, a konfliktusos osztálytárs, akinek segítségére lehetnek, és a Víz Projekt, ami összerántja az osztályt.
Ebben a részben is gyakran említi a könyv olyan neveket, akikért a mai tinik szívesen rajonganak: Katy Perry, Anne Hathaway, Justine Bieber, Selena Gomez.
A nővére pedig a D.A.C. sorozat 2. kötetét olvassa.
Megjelenik a szülinapi partyk nagyzolása: felfújható csúszda, csokiszökőkút, bohóc, alkoholmentes koktélok (9 éves gyerekekről van szó…), Violettás papírtányér, karjukon csillámtetkó…
Megjelennek a barátság és összefogás mellett a diákcsínyek is: pl. a fiúk eltömítik a WC-t a dolgozatokkal. Ebből aztán még jó dolog is kikerekedik, mert a két lány jót tesz egy hajléktalannal.
Kifejezetten jónak és ötletesnek tartottam a környezet védelemmel kapcsolatos társasjátékot: „…közben elalgásodtunk, akkor kimaradtunk egy körre. Egy helyen olyan finom volt a csapvíz, hogy megálltunk inni, és kimaradtunk egyszer a körből.”
Megható, lendületes, jó iskolában játszódó – és emellett ott a család biztonsága – ezek a regény pozitívumai.

(még annyit tennék hozzá, nekem szúrta kicsit a szemem: a „felvágott gyümölcs” szerkezet; no, szerintem a felvágott, már magában a szalámit asszociálja, a gyümölcs meg csak simán felszeletelt vagy feldarabolt)

 Horváth Jolán – törpetűsarkúban – na ezt azért megnéztem volna…
fiús anyuka vagyok, ezért picit nehezen tudtam értelmezni a hajfánk szót (aztán rájöttem, hogy ez az lehet, amit mi pampuskának hívtunk…)

G. Szász Ilona: Álomszövő Pendula

 G. Szász Ilona és Szegedi Katalin kettőse szerencsés páros. Bizonyítja ezt a Mindentvarró Tű c. meséje, amit pár éve olvastunk a fiaimmal és emlékezetes történet marad:http://moly.hu/konyvek/g-szasz-ilona-a-mindentvarro-tu
Ezt kötetet most csak én olvastam, és visszavitt abba ugyanabba a miliőbe – egy kisvárosi polgári világ életét felkavaró varázsmesék mágiájával behintő (álom)világba – aholhál'Istennek ez a mesterség is, az álomszövés is kitanulható…
Számomra még kedvesebb is a történet, mert Palotás-on játszódik – ez a kis falu errefelé található, a gyönyörűen ejthető 'oa' és 'ao'-k vidékén, Palócföldön.
Semmi köze sincs a G. Szász Ilona-mesebeli Palotásához, de mégis eszembe juttatta…
Nagyon tetszett a mese elején a település bemutatása, az utcák leírása, és hogy ki hol lakik.
Kedves szereplőket ismerhettünk meg és egy boldog kisvárost, ahol van minden: Fő tér, patika, cukrászda, dolgos, kedves emberek, jó szomszédok, boldogság, jó kenyér, Kaptafa Tónió-nak köszönhetően príma lábbeli, Kalapos Marie-nek köszönhetően csinos kalapok,Füstfaragó Jakab-nak köszönhetően pedig tiszta kémények, és van szegény negyede is…
És hát van egy itt még valaki: Álomrabló Morkoláb*, aki ezt a idilli miliőt nagy zsákjával egyik éjjelről a következő hajnalra egy karikacsapásra megszünteti.
De jó, hogy vannak olyan szereplők a gyönyörű vöröshajú lány, Álomszövő Pendula, az őt álom-, (és mese)szövésre megtanító Alinda néni, na meg a titokzatos Pénelopé, akik nem adják fel álmaikat és örök optimisták ahhoz, hogy belenyugodjanak a rossz látszólagos győzelmébe. És egymást tanítva-segítve, na, meg a Fülemüle énekét meghallgatva visszaadják a kisváros lakóinak álmait és azzal együtt korábbi, boldog, gondtalan életüket.
Nagyon tetszett Pendula bohém, nyílt, nyitott személyisége; nem volt rest feltenni a kérdést:„Vajon mért kell Morkolábnak mások álma?” és nemcsak feltette a kérdést, de igyekezett is megoldást találni: az ő álmát is megszőni.
Tetszett ez a mondat: „A városban szétterjedt a szomorúság, mint valami szürke takaró”. Máté Angi Egyszervolt meséit és azok hangulatát juttatta eszembe.
És tetszett még ez a kép: a denevérek lógtak a ruhaszárító kötélen csipeszek gyanánt…
Nagyon tetszett ez a mese, közel áll szereplőivel együtt a lelkemhez, úgy éreztem, mint amikor a nagymama mesél unokájának saját életéből való, vele, vagy közvetlen közelében megtörtént vélt vagy valós, vagy épp az emlékezet által kiszínezett történeteket: polgári szereplőkkel telerakott varázsmeséket.
Szegedi Katalin pedig még tovább fokozza a mágiát, a felhőkön járást, a csillagokon lépdelést, az emlékszálak szövését…

Szép könyv – kívülről-belülről. Mesél és reményt ad. Bizalmat.

 Olvassátok a gyerekeiteknek, vagy adjátok a kezükbe a történetet.

Palotai Boris: Zöld dió

Gyomorszorítóan szép.
Nagyon tetszett, rég olvastam ilyen jól átérezhető könyvet.

Ha Palotai Borisnak a regényeinek a zöme ilyen aktuális, bármely korosztálynak átérezhető és átélhető, akkor ő egy jó író.

@vigili Palotai Boris c. kihívásához – ez a második olvasásom.

@Dün-nek is köszönöm, úgy emlékszem az ő ajánlására tettem molyifjonc koromban várólistámra…

 Muszáj még elolvasni...

Mán-Várhegyi Réka: Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök

 Nekem tetszett a nyomozósdi ötlete, nem tartom hozzá elég kicsinek a kicsiket.
Ami a logikát fejleszti, ahhoz nem lehet elég kicsinek lenni.
A történet hosszúsága és bonyolultsága szerint is megfelelőnek tartottam.
A magam részéről még az olvasását is élveztem; épp eléggé volt rejtélyes, esetleg szövevényes, titokzatos.
Tetszett az is, hogy édességek, ill. annak receptjei körül forgott a nyomozás.
Nem gondolnám problémának az állatszereplőket emberi minőségben, (mindentől jobb, csak ne vámpír, zombi és egyéb hasonló szörnyszülött rokonai legyenek, bár a vámpír házmestert itt nem értettem) hisz ezek most eléggé elterjedtek (és népszerűek) a gyerekek körében (lásd pl. a Geronimo- vagy a Rumini-könyveket), de felteszem a kérdést, kisgyerekekkel nem lehetett volna megoldani?
Nem volt kifogásom a nevekkel szemben sem, Kókusz Francié tetszett, sőt a titkosügynök főnöké: Manga Lacié különösen, egy lóhoz is passzol a Praliné Zsorzs, de hogy a vízilovakat hogy hívhatták Kamillának, meg Herminának, Mirabellának, Hellának, Vilhelminának stb.???
Ami viszont tetszett, és jópofának találtam, hogy az állatok nem az eddig megszokott „bélyegeikkel” jelentek meg a történetben: gondolok itt pl. arra, hogy az agárnak nem a gyorsfutó tulajdonságát hozta be a történetbe, hanem csinált belőle egy jóízlésű, tehetséges, modern, menő, keresett fodrászlányt; vagy számomra a ló is egy ilyen: vagy versenylóként, vagy hintalóként, vagy körhintalóként, cirkuszi lóként láttam eddig szerepelni, esetleg igáslóként… örültem, hogy a történetben egy (bár számomra elképzelhetetlen a szerepe, mert hogy kerül a pata a pultra és keverőtálba???) ínyenc cukrászt alakít… hasonlóan ilyen az amúgy képzeletemben mindig tompaagyúként megjelenő teknős, itt egy éleseszű, feltaláló… tetszett az is, amikor Praliné szórólapozott…
A legidenemillőbb szereplők részemről a vízilovak – sem biológiailag nem ideillőek, sem stílusukban.
A rajzok egyáltalán nem tetszettek. Leginkább gyerekkoromból a képregényekre emlékeztettek. A Bucó, Szetti, Tacsi keveredik a 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal rajzfilm rajzaival. A legjobb szerelése Francinak a 27. és a 46. oldalakon lévő képen van.
Én nem találtam benne túlzott mértékben idegen szavakat, és jó dolognak tartottam a végén a teszteld, tudod-e mit jelent lapot – szerintem, még ha a gyerekek nem is ismerik a kerevet, muszkli, klimpírozik stb. szavakat, a végén a szövegből kikövetkeztethető szavakra kérdez rá.
Örültem viszont annak, hogy Franci munka után gyakran útba ejti a könyvtárat, (és annak is, hogy nem mesés vége lett: „az agár és a ló hétországra szóló lakodalmat csaptak, és máig is éltek míg meg nem haltak.” – brrr… ez már sok lett volna!)
A pár helyesírási, ill. elválasztási hibáért én is haragudtam – ez a kisiskolás kor pont ebből a szempontból fontos korszak, mert a kicsik helyesírás szempontjából még nem kritikus, hanem elfogadó olvasók, és így fennáll a veszélye, hogy rosszul rögzül vmi.

@Honey_Fly, milyen logikai hibákra gondolsz? a nevekkel kapcsolatos, véletlenül?

Finy Petra: Milu Egyiptomban (Milu 1.) 

Aranyos, de ettől nem több. :-(
Számomra ez kevés. Szövegében, már amennyit nyújt, nem több egy képregénynél – nem is tudom eldönteni igazán, hogy ez könyv vagy mi? … könyvecske, olvasófüzetke?
És hát elnézést kérek a Pagonytól, de szerintem, lebecsüli az ifjú olvasókat. Olvasásra akart buzdítani, és az ellenkezője történik: alig van mit olvasni, inkább a képzelőerő működik, a szöveg elég kevés… A kezdeményezést jónak és főleg: fontosnak tartom, de nyugodtan lehetne hosszabb hangvételű.
Úgy gondolom, ha már kedveskedni és olvasásra szeretnénk buzdítani, 4-5 vagy 7 (egy hétre való/minden napra egy) történetet kellett volna egy kötetben kiadni*; vagy olyat, ami egy-egy oldalra elfér, és le is zárul – ezzel elejét venni, hogy ne dobják sutba, ha már hamar elfáradnak, vagy netán lankad a figyelmük. Azt hiszem, nem fáradnak el egy oldalnyi szöveg elolvasása után, főleg, ha az logikusan, okosan, intelligensen van felépítve, igényesen és stílusosan van megírva. Van eleje, vége, és van értelme olvasni.
(Az olvasókönyvben is első évvégére hozzászoknak a hosszabb szövegű történetekhez.)
Inkább a többtörténetes kiadásokat kellene szorgalmazni, nem az ilyen rövidke, nyúlfarknyi fogalmazásokat.
Időutazós történet sem a célközönségnek való – ők ilyenkor inkább még a hétmérföldes csizmát, az ott-legyek-ahol-akarok-ot, meg az Óperencián túl-t ismerik, nem az idősíkokban való lépegetést…
A vége viszont aranyos volt, ahogyan megmentették a kortársukat, ez meglepett.
A rajzok sem fogtak meg most annyira, mint ahogy Pásztohy Panka rajzai megszoktak… a gyerekalakok tetszenek, de az állatok nem igazán. A kutya-sárkány is tiszta Süsü…
Szóval ez most nem maradt meg bennem fenntartások nélkül…

Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Meghatóan cuki. :-)
Tétován bugyuta, egymást bátorítóan várakozó, izgatott újszülött kispapák hangos gondolatai az állatkórházban…
Cuki.
Azt hiszem, megvan jövőre a szavalóversenyrevaló szövegünk…

Felolvastam a gyereknek is, imádják…

Harcos Bálint: Szofi tüsszent 

Nagyon aranyos!
Gyerekeim tudják, utálom, nem viselem, nem is olvasom a láncmeséket – ideges leszek tőlük…
De van egy dolog, ami miatt bár nem szeretem, mégis megfogadtam, hogy odafigyelek a láncmesékre: egy mesélő és mesékkel foglalkozó könyvtáros, mesekönyvszerkesztő Luzsi Margó, egy estébe nyúló óvodai beszélgetős-előadáson megemlítette ezeknek a meséknek az esetleges jótékony, pozitív hatásait a gyerekekre. Onnantól kezdve megfogadtam, hogy nem mondok nemet, ha a gyerekem ilyet akar felolvastatni…
Felnőtt fejjel pedig lehet, hogy meg is szeret(t)em a láncmeséket?!?!
Ha ez így lesz, ebben Happ-ci!-zós Szofinak és Harcos Bálintnak van igen nagy szerepe…
Tetszett a történet, magával sodor, nem idegesített fel (pedig Szofi képes egy kicsit az ember agyára menni), megnevettet. Kedves, hogy mindenki a(z) (fél)országban segíteni akar Szofinak (pl. egy boltos néni zsebkendőt kínál orrfújáshoz, egy konyhás néni teát itatna vele, egy orvosbácsi az orrába cseppenteni, a tűzoltók plédet dobni rá stb.)
Jó kis helyzetek vannak benne, és kíváncsi lettem a végére – ami persze, hogy minden betegség esetében a mama. Mama! Aki gyógyít, ápol, gyógyszert ad, teát készít, lázat mér, almát reszel, krumplit főz, odaül az ágyadhoz. És mindig megsimogat, vagy ha épp csak az kell, felhúzza a lábadra a zoknidat.
A rajzok is haláliak, mint amit már a Szofi varázsol-ban megismerhettünk; ebben szép az anyuka, vicces a macska, haláli a pincér, aki a spenótot a vendég fejére önti, de a leghalálibb az, hogy mennyire élethűen tudja a huncut, picit pernahajder gyerkőcöket ábrázolni Cristina Quiles. De hasonlóan mókás a falevelekkel beborított kertész is, a borítókép pedig jobb választás nem is lehetett volna…
(hátul a pénztáros (néni) nem egy kicsit Danny DeVito?)
Na, és (elöl és) végül tetszett a sok zoknirajz…

Horgas Béla: A szarka és a szarkaláb

Kicsit gondban vagyok, mert én azt hiszem, a könyvben lévő versek zöme nem gyerekvers. Úgy érzem, ez a kötet egy kötetnyi vegyes (témájú, célközönségű, hangulatú, minőségű) vers a szerzőtől – gyerekeknek szánt, egyáltalán nem rossz illusztrációkkal, gyerekkönyvként lett ki-ill. eladva.
Ez egyik oldalról becsapás. Ezért levonok egy csillagot.
Nagyon vegyes a versek színvonala is – jónéhány, mint pl. a nyelvtani témakörben írott vers, esetében (Egy magányos magánhangzó, Ragrapszódia, Változatok melléknévre, Álom az igéről és az igekötőről, Rímkeverő) – nem értettem a költő szándékát – személy szerint nem éreztem magam többnek és felvilágosultabbnak a versek elolvasása után rag, rím, igekötő stb. témában. (a Szófacsaró és a Változatok melléknévre tetszett). Pedig nem lett volna rossz dolog néhányat nyelvtanórák adott témáit véve feldobni a tanóra vmelyik részét. Két magyartanártól kérdeztem meg, az egyik velem volt egy véleményen, és szerinte, ha nem segítség a tananyag elsajátítása során akár humorosan tanítva, és nem tesz semmit önmagával a létezésével – akkor teljességgel felesleges a felolvasásuk. A másik tanárnő tett volna kísérletet… Szóval amolyan hirtelen felindulásból, lar pour l'art, a szerző önmaga szórakoztatására született szójátékokkal gazdagított verseknek ítélem meg ezeket és még pl. a Kaptafa, Satrafa, Szamár-dalok-at.

Azok, amik tetszettek, azoknak a verseknek igazából a hangulata tetszett, de pár kivétellel olyan hosszúak, hogy elvesztettem a türelmem a versek olvasása közben. Pl. ilyen a Három galamb, Egy délután a konyhában
Sok verse kifejezetten NEM gyerekvers, pl. A bohóc, Nyárfa, Az én cirkuszom – (azokat említem, amik tetszettek). (Kifejezetten a szomorú, magányos bohóc alakját idézte nekem.)
Voltak olyan versek benne, amiknél hiányérzetem támadt, befejezetlennek találtam, olvastam volna még A szarka és a szarkaláb, Sárgarépa hercegnő történetét vagy az Álom egy szenderrel-t.
Amit pedig kitiltanék a kötetből az az Öt fa, a téma miatt, Lakodalmi szerenád – virágok nevére– felesleges.
Amit gyerekversnek, és jó gyerekversnek találtam az a Meseváros – ismerhetjük Halász Judit dalából is, Bagoly-beszéd, a Szél (nekem a Csiribiri zabszalmát idézte), az Este, Szófacsaró,Sárpogácsa, Tavaszi történet, Három kavics – ez is lehet sokaknak ismerős, gyerekverskötetből.
Elsősorban azokat, amiket gyerekversnek gondoltam, azokat is iskolásoknak ajánlanám, de nagyon valószínű, hogy amit egy másodikos-negyedikes élvezne, ill. értene, azt egy nyolcadikos már cikinek ítélne meg…
Hát ennyi, nem tudom, ki ért ezzel egyet?
Én nem értek igazából annyira a versekhez, mint szeretnék… :-(
Talán ha egy kötetben minden versét adták volna ki a szerzőnek, témakörökre bontva, szerencsésebb lett volna a helyzet, az is igaz, hogy úgy még nehezebb lett volna pozicionálni az olvasópiacon…
Az illusztrátort, Láng Annát tehetségesnek tartom, de jó lenne más művekkel kapcsolatban is látni. Leginkább az emberábrázolásait tartom sikerültnek.

Berg Judit: Tökmagok a korallzátonyon (Tökmagok 3.)

 Aranyos történet, kár, hogy hamar le lett csapva vége.
Pontosabban az egy kaland megvolt.
Nem tudom elképzelni a Tökmagok faját, mert túl aprócskák lehetnek, és ezért nem tudom behatárolni magamban a nagyságukat – nem tudom, hogy akkorák, mint egy egér, vagy egy kisebbfajta hal, vagy tényleg tökmag méretűek? Mert akkor tényleg nagyon elképzelhetetlenek… (hogy cipelik a felnőttek világából az elemlámpát vagy a filmfelvevőt?) De amúgy nagyon aranyosak, cukik, bátrak, segítőkészek, kíváncsiak, érdeklődőek és persze szeretnek kalandokba bonyolódni. A mostani kaland is egy kíváncsiságból fakad: tényleg élnek a tengerben is sünök??? Ezért indulnak el és szeretnének utánajárni Tökmagok: a lányok: Minka és Rézi, meg a fiúk: Palkó és Benő.
A fiúk nevei találóak, de a lányoké nem igazán tetszenek.
A felfedező kaland izgalmait a tökmagságuk adja – sajnos, apró voltuk miatt hamar idegen kezekbe kerülnek, ami végül egy új és szerencsés, és azt lehet mondani, gyümölcsöző kapcsolattá kerekedik. Pici méretük segítette a kutatók munkáját.
Rövidke a történet, de mindenből van egy kicsi benne: kaland, izgalom, ismeretbővítés (pl. apály-dagály, tengeri sünök), véletlenek, menekülés. szerencse.
Elsős másodikos gyerekeknek önálló (és nem fel-) olvasásra ajánlanám – elbírnak vele, vékonyka a könyv, nagybetűs a szöveg, sok rajzot tartalmaz, amiken, ha elteltek vagy elfáradtak az olvasásban lehet szünetet tartani, közben molyolgatni, nézelődni…
Tetszett, hogy a régészeknek ilyen apróságok is tudnak segíteni, hozzátenni a munkájukhoz, talán jó üzenet lehet a kisgyerekeknek, hogy még kicsiként is lehet nagy dolgokat véghezvinni. És az is tetszett, hogy a régészek/felnőttek emlékezetessé tették nekik az ottlétet és búcsúzáskor apró ajándékokat kapnak.
A rajzok nagyon aranyosak, ez is hozzá járulhat a kötet és a történet mielőbbi elfogadtatásához, mert ezek a gyerekek nagyon mai frizurát viselnek, mai stílusú ruhákban járnak – pl. a Cartoon Network-ön a rajzfilmekben hasonlóak a főszereplő…Mészely Ilka neve biztosan még sokszor eőfordul kortárs írók alkotta könyvekben…

Igaz Dóra: Katonadolog! (Doktormesék 2.)

nyári doktormesék

Nekem ez a kis könyv tetszett, bár igaz, hogy nagyon magyarázós, de a könyv szándékában ez is áll: összeszedni vagy ha már tudják a gyerekek, akkor átismételni (inkább unos-untalan) azokat a szabályokat, jó tanácsokat, amelyeket a gyerekek leghamarabb megismernek, megtanulnak egészségükkel és megőrzésükkel kapcsolatban: ilyen pl. az étkezés előtt moss kezet, vagy gyakran moss kezet, igyál üdítő helyett tiszta vizet, vigyázva közlekedj, nézz szét, mielőtt átmész a zebrán, ne egyél mosatlan gyümölcsöt – és ezekhez hasonlók. De kibővülnek olyan új ismeretekkel is, amik bizonyos évszakhoz, pl. vegyél fel sapkát napszúrás ellen, ne ugorj a medencébe felhevült testtel, nagy melegben gyakran igyál vizet, kend be magad jól naptejjel, menj árnyékba, hűvösre ha nagyon tűz a nap, vízbe csak úszógumival, karúszóval menj, vagy az erdei túrához kapcsolódnak: a kullancs (és az agyhártyagyulladás) ellen leghatékonyabban a megfelelő öltözködéssel (sapka, zokniba húzott nadrágszár) és kullancsirtóval védekezhetsz; darázzsal szemben legjobb védekezés, ha maradsz mozdulatlanul, nem hadonászol. És a kisállatok veszélyeire: a cica megkarmolhat, ha a kölykeihez, vagy a kutya megkaphat, ha az ennivalójához közeledsz.
Sőt érint még olyan témákat, amelyek – sajnos – szinte minden mai család életét megkeserítik, mint pl. a pollenallergiával járó folyamatos tüsszögés, ami nem fertőző betegség, és nem tévesztendő össze a náthával; ill. modern jelenségeket, mint pl. biciklizéshez feltétlenül viselj sisakot, vagy a forró sütőhöz ne érj hozzá.
Örültem annak, hogy felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy Ne csellengjenek el a felnőttek közeléből, ha olyan helyen vannak, ahol sok ember fordul meg. pl. strand
És örültem annak is, hogy olyan alapvető egészségügyi (higiéniai) tudnivalókat is közvetít, mint pl. a lehorzsolt sebeket fertőtleníteni kell, a bőrünkbe fúródott szálkát kifertőtlenített tűvel lehet kipiszkálni, napszúráskor hűvös, sötét szobába kell vonulni és hideg vizes borogatást tenni a homlokunkra, vagy a könnyen romlandó ételeket mielőbb hűtőbe kell tenni, mert„megsavanyodnak, megzöldülnek, megpenészednek, ha hűtés nélkül tároljuk őket.” Azt hiszem, az ételek megromlásával kapcsolatos mese volt a kedvenc történetem a könyvben:Játszótér és bevásárlás
Kedveltem a szövegekben meghúzódó könnyed (és félig meddig szleng formájában megjelenő) humort: pl. a romlott párizsit evő apuka megállás nélkül rókázott, nem szabad elkolbászolni a felnőttek szeme elől, vagy az olyan ovis, aki már klasszul bringázik, ne hagyja az iskolásoknak, hogy pisisnek csúfolják. Jót nevettem magamban, ahogyan a mesékben a virágportól  prüszkölő tündérek megjelentek képzeletemben.
Ami talán hasznos dolognak tűnt, hogy sok-sok védekező eszközzel (gyógyszerrel) ismerteti meg a gyerekeket: allergiagyógyszer/allergiateszt, sebfertőtlenítő, sebtapasz, kullancsriasztó spray, kullancseltávolító csipesz, naptej, napsapka/napkalap (mondjuk ezeket a szavakat még nem hallottam), karúszó, hideg vizes borogatás, csípésre való krém, gyógyszer, hogy ne dagadjon fel, (a fákat és a rajtuk fejlődő gyümölcsöket permetezik, ezzel védekeznek a kártevők ellen).
(És fontos: a Strand Törvénykönyve – ezt utólag jegyeztem ide meg!)

És végül, ami a leginkább tetszett és a leginkább melengető volt a szívemnek, az a nagyikkal kapcsolatos részletek:
pl. „Hintáztak, csúszdáztak, homokoztak. Sokáig maradtak. Mert a nagyi ráért. A nagyikban az a jó, hogy ráérnek. Meg persze az, hogy isteni palacsintát sütnek vacsorára.” (24.old.)

„Mert igen, a nagyi mindig ráér. Vagy legalábbis olyan, mintha ráérne. Ha kapál a kertben, Fanni húzhatja ki a gazokat. Ha gombócot készít, Fanni magozhatja ki a szilvát. Ha varr, Fanni fűzheti be a tűbe a cérnát. És együtt etethetik meg az állatokat. És mindent közösen csinálnak”. (54.old)

Továbbra is tetszenek Horváth Ildi rajzai – a kerekfejű, vidám, kiegyensúlyozott, boldog gyerekfigurái, és a gazdag színvilág, amit használ szintén boldogabbá, jó hangulatúvá teszi az olvasást. Kedvencem a jégkrémevős kép a 19. oldalon – Ákos a mamájával megy haza – a város pedig tipikus mediterrán belváros – szűk, zöldspalettás ablakokkal, utcára teregetett, száradó ruhákkal. Igaz, hogy a végén a nagyi négyszögfejű, de asszem, ennek a kendő az oka – ahogy nézegettem, @dianna76, mamám is vhogy ilymódon kötötte meg a kendőjét, persze nem volt ettől négyszögfeje…

(Én is furcsállottam, hogy 8 éves korig ajánlja a Pagony, mégis minden egyes történet szereplői ovisok – de azt hiszem, azért van, mert ezekhez az ismeretekhez való hozzászoktatás oviban veszi kezdetét…)

Pásztohy Panka: Mentsük meg a kiskutyám! 

Nagyon kedves, nagyon szerethető, nagyon aranyos kis könyv és történet!
Pásztohy Pankát eddig rajzairól ismertük, amikor a gyerekekkel a Panka és Csiribí könyvekből olvastunk. Már akkor megjegyeztem a tündérek jellegzetes csizmás lábait. Ez a fajta „lábábrázolás” annyira jellegzetes, annyira „Pásztohy-Pankás”: aranyos és egyből felismerhető, beazonosítható az illusztrátor. Itt is megjelenik a kislányon és pl. az állatgondozón.
Nagyon örülök, hogy Pásztohy Panka az illusztrálás mellett ezúttal az írással is megpróbálkozott, mert ez a történet legalább olyan kedves, bájos, szeretetteli, mint a rajzai.
A történet egyszerű, világos, érthető, rögtön a szívedbe lopja magát, és lelked mélyén a kutyus eltűnésétől szorítasz, sikerüljön a kislánynak Pitypangot megtalálni.
Én személy szerint mindig nagyon örülök, amikor apa, anya együtt található a gyerekeknek szánt történetekben.
A kedves történetet a rajzok még kedvesebbé, cukibbá teszik.
Csodálatos nagy szemei vannak a szereplőknek és a kutyus alakja is nagyon édes.
Az emberszereplők ízlésesen vannak öltöztetve, ápoltak, szépek és modernek. Az anyuka nekem egy kicsit hasonlít Szabó T. Annára :-)
Öröm volt ezzel a könyvvel találkozni, továbbra is oda fogok figyelni Pásztohy Panka nevére.
Örülhet az a gyerek, akinek van az otthoni könyvei között egy ilyen szép története és könyve. Biztosan hamar a szívébe zárja és biztos, hogy sokszor sort kell keríteni esti mesék alkalmával a felolvasásra.
Gyerekkoromból ezt a könyvet idézte fel és juttatta eszembe: http://moly.hu/konyvek/klara-jarunkova-legy-a-gazdim-kisfiu

Janikovszky Éva: Szalmaláng

 Ez tetszett, sokkal inkább, mint az ezelőtt olvasott Viharos mennyország…
Bár sokszor nekem Vera alakja sok volt, én nem voltam ilyen rámenős és túlzásig rajongó lány, ez picit kizökkentő volt, de tetszett az, ahogyan Janikovszky izgalmassá, pörgővé tudja tenne az olvasást.
Sok munkásmozgalmi elem volt benne, ill. az ideológiától hemzsegett, ez nekem zavaró és sok helyütt igazságtalan volt, de amikor összefogtak a két lányért a KISZ-ben, az szép gesztus volt.
(majd később még részletesebb is leszek)

@tonks Még mindig a pöttyös az igazi! c. kihívásához – nem újraolvasás volt.

Horgas Béla: A szarka és a szarkaláb

Kicsit gondban vagyok, mert én azt hiszem, a könyvben lévő versek zöme nem gyerekvers. Úgy érzem, ez a kötet egy kötetnyi vegyes (témájú, célközönségű, hangulatú, minőségű) vers a szerzőtől – gyerekeknek szánt, egyáltalán nem rossz illusztrációkkal, gyerekkönyvként lett ki-ill. eladva.
Ez egyik oldalról becsapás. Ezért levonok egy csillagot.
Nagyon vegyes a versek színvonala is – jónéhány, mint pl. a nyelvtani témakörben írott vers, esetében (Egy magányos magánhangzó, Ragrapszódia, Változatok melléknévre, Álom az igéről és az igekötőről, Rímkeverő) – nem értettem a költő szándékát – személy szerint nem éreztem magam többnek és felvilágosultabbnak a versek elolvasása után rag, rím, igekötő stb. témában. (a Szófacsaró és a Változatok melléknévre tetszett). Pedig nem lett volna rossz dolog néhányat nyelvtanórák adott témáit véve feldobni a tanóra vmelyik részét. Két magyartanártól kérdeztem meg, az egyik velem volt egy véleményen, és szerinte, ha nem segítség a tananyag elsajátítása során akár humorosan tanítva, és nem tesz semmit önmagával a létezésével – akkor teljességgel felesleges a felolvasásuk. A másik tanárnő tett volna kísérletet… Szóval amolyan hirtelen felindulásból, lar pour l'art, a szerző önmaga szórakoztatására született szójátékokkal gazdagított verseknek ítélem meg ezeket és még pl. a Kaptafa, Satrafa, Szamár-dalok-at.

Azok, amik tetszettek, azoknak a verseknek igazából a hangulata tetszett, de pár kivétellel olyan hosszúak, hogy elvesztettem a türelmem a versek olvasása közben. Pl. ilyen a Három galamb, Egy délután a konyhában
Sok verse kifejezetten NEM gyerekvers, pl. A bohóc, Nyárfa, Az én cirkuszom – (azokat említem, amik tetszettek). (Kifejezetten a szomorú, magányos bohóc alakját idézte nekem.)
Voltak olyan versek benne, amiknél hiányérzetem támadt, befejezetlennek találtam, olvastam volna még A szarka és a szarkaláb, Sárgarépa hercegnő történetét vagy az Álom egy szenderrel-t.
Amit pedig kitiltanék a kötetből az az Öt fa, a téma miatt, Lakodalmi szerenád – virágok nevére– felesleges.
Amit gyerekversnek, és jó gyerekversnek találtam az a Meseváros – ismerhetjük Halász Judit dalából is, Bagoly-beszéd, a Szél (nekem a Csiribiri zabszalmát idézte), az Este, Szófacsaró,Sárpogácsa, Tavaszi történet, Három kavics – ez is lehet sokaknak ismerős, gyerekverskötetből.
Elsősorban azokat, amiket gyerekversnek gondoltam, azokat is iskolásoknak ajánlanám, de nagyon valószínű, hogy amit egy másodikos-negyedikes élvezne, ill. értene, azt egy nyolcadikos már cikinek ítélne meg…
Hát ennyi, nem tudom, ki ért ezzel egyet?
Én nem értek igazából annyira a versekhez, mint szeretnék… :-(
Talán ha egy kötetben minden versét adták volna ki a szerzőnek, témakörökre bontva, szerencsésebb lett volna a helyzet, az is igaz, hogy úgy még nehezebb lett volna pozicionálni az olvasópiacon…

Az illusztrátort, Láng Annát tehetségesnek tartom, de jó lenne más művekkel kapcsolatban is látni. Leginkább az emberábrázolásait tartom sikerültnek.

Balázsy Panna: Csupaszív (Szandra és a 3. B 2.) 

Balázsy Panna, ha jól emlékszem, műsorvezetőként dolgozott, de jó régen nem láttam képernyőn. 

Hermann Marika: Teknőc Ervin nem akart óvodába menni

Hát ez azért nem tetszett annyira (ilyenre számítottam a Lucifernél is).
A rajzok ebben nem olyan szépek és aranyosak – igaz egy teknőc sem tud az életben olyan aranyos lenni, mint egy cicus…kár, hogy sok helyen, olyan halszerűek a teknősök… :-(
A spenótot falatozó rókafi és a harkály cuki, de ezen kívül nincs aranyos kép, és a borító sem fogott meg.
És igen, @Kriszta, még én sem jöttem rá, hogy mi lehet a szerepe a kétféle illusztrációnak (az egyik kézi, a másik számítógépes grafika lehet: pl a zebrán átkelést okító) (?talán az emberek világa a számítógépes, az állatoké a kézi?)
Ez a könyv egy elméleti próbálkozás lehet az ovis beszoktatás megkönnyítésére, kíváncsivá tesz, milyen sikerrel, mert nálunk szerencsére nem okozott sok gondot.
Megmosolyogtató, hogy az oktatósétán teknőcanyuka elviszi kisteknősfiát más-más oviba, ahol a kisteknős találkozik saját kifogásaival és szembesül saját problémáival. Többször már őt idegesíti a többi kisállat hisztije – el tudom képzelni, hogy a gyerekek így is viselkedhetnek, ha tükröt tartanak eléjük.
A szórakoztatva tenni könnyebbé a tragédiát – anyától való leválást – szándék teljesen kivehető. De hogy mennyire segít??? Azt sem tudom, hogy ez a tény: ovibakellmenni mennyire megszoktatható egy olyan gyerekkel, aki nem akar oviba menni – aki nem akar, az nem akar sem kiscsoportban, sem később nagyban. Mert egyszerűen nem akar, nem szereti. (Attól sajnos még elviszik:)

A könyvecske végén a vers az alvó-esti oviról tetszett, és még ez:

Puszit adok anyukámnak,
Az óvoda ajtajában.
Elköszönök, szia mama,
Már futok is a csoportba.

Vár a játék, vár a mese,
Sok pajtásom vár ott rám.
Tudom anyu értem jön majd,
A munkából délután.

Hermann Marika: Lucifer reggeli készülődése

He-he, én azt hittem ezt a könyvet nem fogom szeretni, a szerző neve miatt.
Aztán láss csodát, nagyon kedves, nagyon elég, éppen annyi, amennyi egy kis bölcsis, kisovis macskának gyereknek kell.
Átértékeltem magamban a szerzőt Marika óvónénivé.
Szeretném, ha az oviban ilyen mondókákkal tették volna élvezetesebbé a gyerekeimnek a kézmosást (mosdóhasználatot) öltözködést, cipőfűző bekötését vagy éppen a szalvétahasználatot. Tetszett az újfajta ezelmentvadászni kenyérsütés témára.
Előítéléletemet levetkőztem…

Egy szót furcsállottam, a szappancsípést, (félre is olvastam először szúnyogcsípésnek) én nem használom, de attól még létezik? Ti mondjátok, hogy szappancsípés? Nekem a szappan(hab) csípi a szememet, de így, összetett szóként, még sosem hallottam… (tudom: oikos-reklám)

Gönczi Anikó rajzai nem minden esetben tetszettek – pl. a kenyérsütéses résznél az alsós olvasókönyvemre emlékeztettek, de a főszereplő macsek igazi Luciferi, és az egeres pizsijében vagy ahogyan a szilvalekváros kenyeret eszi, vagy ahol duzzog, igazán cukorfalat.

Szóval igen, tetszett. El sem hiszem… :-D

 (Most néztem utána itt a molyon miket illusztrált Gönczi Anikó, hát van köztük több tankönyv, akkor erre jól ráéreztem…)

Lovász Andrea (szerk.): Elfelejtett lények boltja -

Mai szerzők ünnepi antológiája

 Karácsonyi ráhangolódásként indult az olvasás, de jócskán karácsony után fejeztük be a sok egyéb olvasnivaló mindig eltérít bennünket.
A versekkel nem voltam igazán elragadtatva, de a történetek közül több meghatott, szívemhez szólt.
Nehezebb olyankor értékelést írni, amikor hosszan húzódik az olvasás, de az igazán emlékezetesek tényleg bevésődtek, ha tartalomra nem is egész pontosan, de a bennem keltett érzések alapján mindenféleképp.
Feltétlenül szeretném a számomra leginkább tetszőeket kiemelni és megemlíteni. talán tetszési is a sorrend. A csúcspontnak és a legerősebb mesének Zágoni Balázs: Barni és a három angyaljárás-t tartom. Érzelmileg mélyen megérintett a benne húzódó odafigyelés és szeretet. Berg Judit: A zöldlábú angyal a következő, tetszik benne az ovis gyerek tudatának ébredezése a karácsonyt körülövező titokzatossággal kapcsolatban. Mi a titok, és mennyire titok az a titok? (Csak ne ilyen nyelvellenes neve lenne a kissrácnak: Ciska) De azért a végén megörültem, hogy engedi még magának egy kicsit gyereknek maradni, és tovább hisz a titokban, a karácsonyban, meglepetésekben, beteljesülő vágyakban… Scheer Katalin: Elfelejtett lények boltja a jó értelemben megborzongatott, totál kiakadtam, hogy még egy karácsonyi angyal is válhat munkanélkülivé, de aggodalmamat feloldotta a megoldás, nagyon frappáns, és köszönöm, mert nem vette el az optimizmusomat, igazán testhezálló szakmája lett angyalkánknak… Kedves Ariella, szeretnék pársoros karácsonyi vagy szabadságodról küldött képeslapot kapni Tőled! Köszönöm: Gelso
Rémisztő, de ugyanakkor hősies is volt Lula bátor tette Finy Petra: A télember meséjében, ritkán lehetünk manapság tanúi ilyen áldozathozatalra a köz érdekében.
Böszörményi Gyula: Lopotnyik és a banyabú-dugó c. meséjének már a címe is figyelemfelkeltő és igen ötletes, nagyon frappáns, megszerettette ezt a házat a lakóival és a banyájával együtt.
Versek közül Kántor Péter: Váci utcán egy hóember, Németh Zoltán: Karácsonyfagyerekek és a Találmány. Tóth Krisztina: Brummogda.
Boldizsár Ildikó: A Gyöngyszemű Lány c. meséje méltó befejezése a gyűjteménynek – szép hasonlat a gyöngyszem arra, hogy rávezesse a vak lányt a karácsony igazi titkára.
A gyerekeim közt is feltettem a kérdést a kötet befejezése után, kinek melyik tetszett, ez lett az eredmény:
6 éves: May Szilvia: Egérrágta karácsony (Megjegyz.: tudja a gyerek, hogy az egerektől a falra mászom…)
11 éves: Lackfi János: hagyma és az angyallárma (Megjegyz.: ő meg Lackfival elfogult, neki nem igazán létezik más szerző)
Anya: Zágoni Balázs: Barni és a három angyaljárás
Összességében pár kivétellel tetszettek a történetek.
A rajzolók eddigi munkáit is kedveltem, ebben a kötetben is tetszettek: Szulyovszky Sarolta kerekded gyerekfejei, Rofusz Kinga légies, árnyékolt alakjai, Szegedi Katalin régi képeslapokat idéző rajzai, Gyöngyösi Adrienn egyszerű, színes, festett fadobozokat idéző képei.

Kiss Judit Ágnes: Szörnyszomszéd

 Sokakkal ellentétben nekem ez kellemes meglepetés volt.
Az előzmény az, hogy az utóbbi időben több kortárs kötetet átböngésztem, mert szavalóversenyre keresek verset a kisebb fiamnak. Nem vagyok jellemzően versolvasó, sőt, a ritkábbnál is ritkábban olvasok verseket. Több hónap don quijote-i harc után ez volt az első felüdülés a szavalóversenyen előadhatónak vélt versek palettáján… – ezért most boldog vagyok; szomorú meg azért, hogy számomra Kiss Judit Ágnes neve teljesen ismeretlennek tűnik…
Úgyhogy nálam teljesen tiszta lappal indult ez a sokoldalúnak látszó hölgy.
És meglepett: teljesen normális, hétköznapi, elmondható, elszavalható verseket találtam hátköznapi elemekkel; a verselésével sincsen baj, működtek a rímek, a képek, a viccek – többször felnevettem. Engem nem zavartak a Weöres-átiratok – nem ismeretlen ez a kortársaknál, legutóbb ilyet Finy Petránál vagy László Noéminél tapasztaltam – és ha már tapasztaltam, gondolom, oka lehet. Úgy vélem, hogy kisgyerekkor(unk)ban, aki Weöres-verseken nő fel, azok belelopták magukat ritmikájukkal, zeneiségükkel, a rímeivel, a képeivel, az ütemükkel az emberek fülébe-szemébe-érzékeibe – nehéz levetkőzni őket.
Vagy egyszerűen az ismert-adott dallamiság más képet, emléket idéz, és ők az adott zenei dallamra alkottak mást… (Hányszor kaptunk hasonló feladatot a suliban mi is?)
Nem mentegetem a szerzőket, csak hangosan gondolkodom, biztos vagyok abban, hogy más is kísérletezett hasonló átiratokkal.

A kötetben az első rész, A családom tetszett leginkább, a versek meghatottak és megnevettettek, és valamennyit alkalmasnak, előadhatónak találtam szavalóversenyre. AzAnya ruhája vagy A tesó , Dédapa képe megható és szívbemarkoló, szívhez szóló. A családom, Apa kacagtató, mosolyt csal az arcra, a Nagypapa igazi történelmi tárlat. AzAnyabanyaán is nagyokat nevettem.
A Szörnyszomszéd-ból leginkább az éjszakai félszet okozó téma versei fogtak meg, a kisfiamnak is felolvastam ezeket, megértette, tetszett neki. A véres témájúak nem! Legkevésbé tetszettek a Rezervátum versei, de pl. A krokodil vagy a Csiga-litánia vagy az A szeráfoknagyon.
Talán nem ovisoknak, hanem a nagyobb korosztálynak szánt versek ezek.
Engem nem zavart a fekete-fehér ábrázolás, pl. az Ami a szívedet nyomja is úgy jelent meg anno, mégis nagy siker volt évekig. Esztojka Mónika tud azért színesben is alkotni, de itt inkább a nagy része nem tetszett a rajzoknak. A mumusok igen, meg pl. a krokodil, vagy a Két öreg hadastyán; de pl. a könyvborító egyáltalán nem, még színesben sem… :-(

 https://drive.google.com/folderview?id=0BwEnEF03apUlMndMVDNlOTFhSEk&usp=sharing

Chris Riddell: Ottolina és a Sárga Macska

 Semmit nem tudok a szerzőről és a munkásságáról, pedig a wiki szerint az nagyon gazdag és bőséges.
Az Ottolina és a Sárga Macska gyönyörű, igényes, szép, esztétikus – kívülről-belülről. És még tartós is – többen olvasták már a könyvtárból, és még csak meg sem látszik a könyvön. Szóval szó szerint igazi könyv.
Tartalomra már kevésbé ígéretes. Számomra kissé bugyuta, de aranyos, hogy Ottolina síkra száll egy ügy megoldásában. Nem ismertem még, milyen gyerek lehet, de már az elején tudni véltem, hogy magabiztos és céltudatos, így megoldja, akármilyen nyakatekert és bonyolult is az ügy. Azt nem tudom, miért ilyen, de tény, hogy számomra fura módon él a Borsszóró Torony 243-ban. Egyedül. Illetve nem, van társa: egy szőrős, arctalan ször(ny)mók, valamelyik norvég mocsárból. Viszont szülei nélkül éli napjait – ez engem zavart, egy 6-8 éves kislány nagyon egyedül van az életben a szülei – ráadásul létező – szülei nélkül éldegélve. A szüleiről csak annyi derül ki, hogy utazgatnak a nagyvilágban, időnként képeslapot küldenek a kislányuknak vagy vmi értéktárgyat felbecsülhetetlen/különlegesen értektelen gyűjteményükbe (pl. páratlan cipő, vagy esernyő)
Unalmas napjait kitöltendő és tartalmassá teend meg egy kis izgalommal megspékelendő Ottolinának kellenek ezek a közös kalandok a szőrmókkal. Egy ilyen kalandot mesél el ez a kis kötet is. Egy alkalommal olvasásra feltétlenül ajánlom, ha vki (ill. a gyereke) kedveli a modernebb, kalandos történeteket, és a belevaló kislányokat kiváló helyzetmegoldó készséggel.

A fordítás klassz, lendületes, fiatalos, zökkenőmentes.

 https://en.wikipedia.org/wiki/Chris_Riddell

https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%A0%D0%B8%D0%B4%D0%B4%D0%B5%D0%BB,_%D0%9A%D1%80%D0%B8%D1%81

Máray Mariann: Állatok ábécéje

Nem tudom könyvként értékelni, mert nincs benne szöveg. ill. szövegnek látszó tárgy van benne, de az édes kevés. Azzal már, ha lenne egyetlen információ is az állatokról, (mint pl. a Kesztyű mesében, vagy a 12 pici pintyben) azzal a mondatkezdemény szöveggé, és a kiadvány könyvvé válhatna.
Így ezt inkább egy kicsiknek – elsősöknek, akik az ábécét tanulják való zseb-lapozónak kellett volna kiadni, olvasókönyv mellé a tankönyvcsomagba, 10x10-es méretben, ami elfér zsebben, iskolatáskában.
Jó dolog lenne, mert kis-és nagybetűket tanítana, lány és fiú utóneveket (tapasztalom, hogy a gyerekek nem nagyon ismerik a női és lányneveket), állatféléket, és az ábécét.
A kiadvány így sem teljes, mondják többen, mert vannak benne, illetve hiányzanak belőle a teljes ábécét alkotó betűk/állatok – erre is volt már kísérlet, a több-kevesebb sikerrel, versekkel – gyerekek közt pár éve nagyon népszerű volt: http://moly.hu/konyvek/szabo-t-anna-toth-krisztina-varro-daniel-kerge-abc).
A rajzok viszont igen, tetszettek – Máray Mariannt sem láttam még könyvekben.
Pl. a krokodil, teljesen általános iskolás korom oroszkönyveiben látott krakagyíl emlékét idézi; vidám a csörgőkígyó, naív a cinke, a disznó tesz-vesz-városos, a fázós jegesmedve, vagy a korcsolyázó Tyukica, a fogatmosó víziló, bevásárló kocsit toló zerge.

Sokszor találó, vagy számomra nagyon is megfelelő, állathoz illő, vagy szerencsés volt a névadás: ezek: Ciprián, a cinege, Csaba, a csörgőkígyó, Györgyi, a gyík, Jolán, a jegesmedve, Ödön, az ölyv, két kedvencem: Nyina, a nyúl, Szilvia, a szitakötő, na, és a legkedvencebbem:Umberto (Eco), az uhu.
(és amit még szoknom kell: Béla, a bárány, Fanni, a farkas, Kálmán, a kakadu, Margit, a macska, Tamás, a tigris)