Harcos Bálint: Szofi tüsszent
Nagyon aranyos!
Gyerekeim tudják, utálom, nem viselem, nem is olvasom a láncmeséket – ideges leszek tőlük…
De van egy dolog, ami miatt bár nem szeretem, mégis megfogadtam, hogy odafigyelek a láncmesékre: egy mesélő és mesékkel foglalkozó könyvtáros, mesekönyvszerkesztő Luzsi Margó, egy estébe nyúló óvodai beszélgetős-előadáson megemlítette ezeknek a meséknek az esetleges jótékony, pozitív hatásait a gyerekekre. Onnantól kezdve megfogadtam, hogy nem mondok nemet, ha a gyerekem ilyet akar felolvastatni…
Felnőtt fejjel pedig lehet, hogy meg is szeret(t)em a láncmeséket?!?!
Ha ez így lesz, ebben Happ-ci!-zós Szofinak és Harcos Bálintnak van igen nagy szerepe…
Tetszett a történet, magával sodor, nem idegesített fel (pedig Szofi képes egy kicsit az ember agyára menni), megnevettet. Kedves, hogy mindenki a(z) (fél)országban segíteni akar Szofinak (pl. egy boltos néni zsebkendőt kínál orrfújáshoz, egy konyhás néni teát itatna vele, egy orvosbácsi az orrába cseppenteni, a tűzoltók plédet dobni rá stb.)
Jó kis helyzetek vannak benne, és kíváncsi lettem a végére – ami persze, hogy minden betegség esetében a mama. Mama! Aki gyógyít, ápol, gyógyszert ad, teát készít, lázat mér, almát reszel, krumplit főz, odaül az ágyadhoz. És mindig megsimogat, vagy ha épp csak az kell, felhúzza a lábadra a zoknidat.
A rajzok is haláliak, mint amit már a Szofi varázsol-ban megismerhettünk; ebben szép az anyuka, vicces a macska, haláli a pincér, aki a spenótot a vendég fejére önti, de a leghalálibb az, hogy mennyire élethűen tudja a huncut, picit pernahajder gyerkőcöket ábrázolni Cristina Quiles. De hasonlóan mókás a falevelekkel beborított kertész is, a borítókép pedig jobb választás nem is lehetett volna…
(hátul a pénztáros (néni) nem egy kicsit Danny DeVito?)
Na, és (elöl és) végül tetszett a sok zoknirajz…
Ajánlott bejegyzések: