Pék Rea: A Kékmandulafa erdő hősei
Aranyos volt, és el tudom képzelni, hogy a csúfolódások célpontjában álló kisgyerek családjában segítségül vehetik a szülők a megoldás keresése során… Megoldást nem biztos, hogy kínál, de felvázol egy „hasonló” helyzetet.
Beszélgetést indíthat, ami még jobb, hiszen kibeszélheti bánatát a gyerek…
Kokkinella, a főszereplő katicabogár neve kicsit elhibázott, alkalmasabb és talán kedvesebb lett volna a Coccinella magyar fonetikával leírva: Koccsinella…
Viszont Otisz, a denevér neve – csúcsszuper!
Sámulnek is el tudom képzelni a sáskakirály elsőszülött fiát…
A mumust pedig Futrinkának hívják…aki mindenkit megszól és kicsúfol…
Aranyos volt, üde, mert a természet lágy ölén, a Kékmadulafa erdő mélyén, a császárfa legmagasabb ágán üldögélve/szomorkodva, a Gyapjaslábú fülőke foteljába huppanva, a hű barátságból származó közös percek adta kellemes együttlétekről is képet kaphatunk: lapulevélen sodorta őket a víz, nyíló virágok kelyheiben bújócskáztak, miközben a problémába ütközhetünk: a személyes sérelmeken túl a köz idilli élete is veszélybe kerül a sáskák miatt…
Kedves, mert egy lehetséges – de nem égbemarkoló! – problémát tár elénk, és igyekszik bizonyos fajta megoldást kivetíteni; de az igazi értéke abban van, hogy rövid, tömör, egyhuzamra elolvasható, gyors tálcán kínált megoldásféle is végül, ami után a gyerek joggal érezheti úgy, hogy van megoldás az ő személyes bajára, van kiút kilépni az örökös csúfolódásból, sőt, még bocsánatkérés is elhangzik Futrinkától …
Ajánlott bejegyzések: