G. Szász Ilona: Álomszövő Pendula
G. Szász Ilona és Szegedi Katalin kettőse szerencsés páros. Bizonyítja ezt a Mindentvarró Tű c. meséje, amit pár éve olvastunk a fiaimmal és emlékezetes történet marad:http://moly.hu/konyvek/g-szasz-ilona-a-mindentvarro-tu
Ezt kötetet most csak én olvastam, és visszavitt abba ugyanabba a miliőbe – egy kisvárosi polgári világ életét felkavaró varázsmesék mágiájával behintő (álom)világba – aholhál'Istennek ez a mesterség is, az álomszövés is kitanulható…
Számomra még kedvesebb is a történet, mert Palotás-on játszódik – ez a kis falu errefelé található, a gyönyörűen ejthető 'oa' és 'ao'-k vidékén, Palócföldön.
Semmi köze sincs a G. Szász Ilona-mesebeli Palotásához, de mégis eszembe juttatta…
Nagyon tetszett a mese elején a település bemutatása, az utcák leírása, és hogy ki hol lakik.
Kedves szereplőket ismerhettünk meg és egy boldog kisvárost, ahol van minden: Fő tér, patika, cukrászda, dolgos, kedves emberek, jó szomszédok, boldogság, jó kenyér, Kaptafa Tónió-nak köszönhetően príma lábbeli, Kalapos Marie-nek köszönhetően csinos kalapok,Füstfaragó Jakab-nak köszönhetően pedig tiszta kémények, és van szegény negyede is…
És hát van egy itt még valaki: Álomrabló Morkoláb*, aki ezt a idilli miliőt nagy zsákjával egyik éjjelről a következő hajnalra egy karikacsapásra megszünteti.
De jó, hogy vannak olyan szereplők a gyönyörű vöröshajú lány, Álomszövő Pendula, az őt álom-, (és mese)szövésre megtanító Alinda néni, na meg a titokzatos Pénelopé, akik nem adják fel álmaikat és örök optimisták ahhoz, hogy belenyugodjanak a rossz látszólagos győzelmébe. És egymást tanítva-segítve, na, meg a Fülemüle énekét meghallgatva visszaadják a kisváros lakóinak álmait és azzal együtt korábbi, boldog, gondtalan életüket.
Nagyon tetszett Pendula bohém, nyílt, nyitott személyisége; nem volt rest feltenni a kérdést:„Vajon mért kell Morkolábnak mások álma?” és nemcsak feltette a kérdést, de igyekezett is megoldást találni: az ő álmát is megszőni.
Tetszett ez a mondat: „A városban szétterjedt a szomorúság, mint valami szürke takaró”. Máté Angi Egyszervolt meséit és azok hangulatát juttatta eszembe.
És tetszett még ez a kép: a denevérek lógtak a ruhaszárító kötélen csipeszek gyanánt…
Nagyon tetszett ez a mese, közel áll szereplőivel együtt a lelkemhez, úgy éreztem, mint amikor a nagymama mesél unokájának saját életéből való, vele, vagy közvetlen közelében megtörtént vélt vagy valós, vagy épp az emlékezet által kiszínezett történeteket: polgári szereplőkkel telerakott varázsmeséket.
Szegedi Katalin pedig még tovább fokozza a mágiát, a felhőkön járást, a csillagokon lépdelést, az emlékszálak szövését…
Szép könyv – kívülről-belülről. Mesél és reményt ad. Bizalmat.
Olvassátok a gyerekeiteknek, vagy adjátok a kezükbe a történetet.
Ajánlott bejegyzések: