Sütő András: Advent a Hargitán
Nehéz értékelést írni…nem sorrendben olvastam a könyvben lévő Sütő András műveket, de talán a legnehezebbel kezdtem, az Advent a Hargitán -nal.
Nagyon nehezen hangolódtam rá, nem volt könnyű olvasmány, de a végére nagyon megszerettem, szerettem benne lenni a drámában, valójában a sorokat olvasva a színpadon voltam a szereplők mellett. Még mindig látom ahogyan Bódi Vencel a gyertyákat meggyújtja, vagy ahogy a tükör előtt áll az öreg Réka. Gyönyörű posztmodern mesebeli történet, erdélyi misztikus, mágikus realista elemekkel…
A Vidám sirató igazi mosolyt fakasztott az arcomra, miközben olvastam. Szegény Fügedes, vallást váltva (talán lányai védelmezése vagy további életében való boldogulás végett?) válik nevetségessé, bár helyzete inkább sír(at)nivaló. A helyzetkomikumok jól működnek, Prédikás és Lenke viszik előre a cselekményt.
Pompás Gedeon élete, halála és feltámadása pedig olyan, mint maga az élet. Az ember hibákkal, erényekkel, és szenvedésekkel teli földi élete során csak reménykedni tud abban, hogy a mennyországban nyugalomra talál. De ott is ügynökök nyomorítják és nehezítik a rég remélt nyugalmat.
Féltem és mindig félek Sütő Andrást olvasni, mert tartok tőle, hogy nem kevés éveim ellenére nem vagyok elég érett hozzá és nem értem meg.
Talán ezzel az olvasással és köszönhetően a @madárka által indított Olvassunk Sütő Andrást! kihívással egy lépéssel kerültem hozzá.
