Dumitru Radu Popescu: Akik csak az erdőt látták
Nagyon nehezen haladtam a könyvvel, és nehezen is írom az értékelést. Talán nem értettem, talán nagyon zűrzavaros volt, talán az elbeszélés módja nem tetszett, nem tudom. Még az is lehet, hogy nem olyan körülmények közt olvastam, ahol ki tudtam zárni minden zavaró tényezőt.
A téma súlyos és örök, két fiatal elmenekül a kirekesztés avagy/és a megnemértettség elől. Rendbontó módon két külön nemzetiségből származó dacolva a történelmi gyökerekből táplálkozó gyűlölködéssel és a faluban kialakult íratlan szokások ellenére, érzésekben találkozik, de nem talál támogatásra legfőképpen a lány testvére részéről nagy a gyűlölet. Mondhatni csak egy öreg, mások szerint eszement öreg fogadja el és veszi oltalmába őket.
Több minden elgondolkodtatja az olvasót, engem leginkább ez gondolkodtatott el: miért van az, hogy a normális világ sokszor képtelen elfogadni azt a látványt, tényt, képet stb. amin még egy félig dilis, (vagy mások által dilisnek vélt dilis) sem akad fenn?
Ijesztő volt a szamárhátra tett falábú Csonkáról szóló rész – mégis talán hozzám legközelebb álló, és érdekes, összetett szereplő ő volt.
Azt viszont nem értem, miért ez a házaspár meséli el a történetet, ill. ha meg lehet nevezni azt, mi nem tetszett a regényben, hát az ez: a dokumentarista elbeszélésmód.
Mintha egy kihallgatáson lettem volna, ill. visszarepített a gyerekkoromban oly sokszor a tévében vetített fekete-fehér dokumentumfilmek világába, amit gyerekként untam, halálosan… Mikor lesz már vége? skandáltam magamban elveszetten és sajnos nem láttam a reményt, hogy mihamarabb…
Azt viszont érzem, hogy az író profi, tetszett a témaválasztása, és ahogy egyedien hozzányúl egy-egy problémához, így hát úgy érzem, megpróbálkoznék másik írásával. talán van neki még magyarul.
Olvasásomat @Tíci Olvassunk a Modern Könyvtár sorozat köteteiből! c. kihívásához ajánlom.
Ajánlott bejegyzések: