egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Szilágyi Domokos: Élnem adjatok

Nehéz dolog verseket értékelni, amikor olyan széleskörű a paletta, mint ebben a kötetben. Azt hiszem, a versek közül a Zúzmarás tavasz rész versei tetszettek a legjobban. Anyám, Édesanyám (az egyik legszebb és újdonság ízével ható anyáknapi vers lenne egy anyáknapi műsorban), Szemedbe nézek, Gyűlöllek, Csodaszarvas – ez örök kedvenc, Orgonaillat – az egyik legszebb szerelmi vallomás, amit mostanában olvastam, – vagy mind, amelyben a természetről, időjárásról, tájról ír. (de őszintén elmondom, hogy pl. a szocialista szellemben írott versei zavartak) A Amennyit parlag hevertem c. rész versei közük a Magyarok gondolkoztasson el bennünket… 
A Bájoló címet viselő paródiák, tréfás rögtönzések közül felejthetetlen a Piroska és farkas c. (Négy szinopszis) – http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm#131 – sulis vidám rendezvényeire felfedezhetnék tanárok, diákok, szülők…

Szerintem a legjobb rész, és nekem a leginkább tetszett: a MIÉRT? – (karcolatok, novellák) – a Veréb, Az Szépséges Arzéna úrhölgynek és két két lovagnak keserves históriája, Kutykurutty, Liána, Látogatás, Monológ unokáért – időszakonként újraolvasandó! Amikor pedig olvasod – mélyen elgondolkoztat… 
http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm#178 
Nagyon tetszettek a KERÍTSÜK SORJÁT A CSODÁKNAK – rész játékos, színes, gömbölyű, varázslatos gyermekversei – Már a fejezet címe is csodálatos. 
http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm#153 
A kötet végén található Kortársunk, Arany János c. esszét pedig elsősorban azért olvastam el, mert a gyerekeim általános iskolája is a költő nevét viseli, és érdekes adalékokat kaptam egy költőről, akinek a neve gyakran elhangzik itthon, de életével maximum érettségi idején foglalkoztam utoljára. És jól esett olvasni róla.

A Kántor Lajos szerkesztésében és gyűjtésében megjelent Élnem adjatok c. kötetet @fiókaHervay Gizella és Szilágyi Domokos – családi olvasás kihívásához szánom. Ezzel az olvasással teljesítettem is a kihívást. 
A MEK letölthető anyagának köszönhetően olvashattam: 
http://mek.oszk.hu/02900/02917/02917.htm

MAGYAROK

…ez örült sár, ez istenarcú fény 
(Vörösmarty)

Isten, küldd e helóta népre 
Földed legszörnyűbb zsarnokát, 
Hadd kapjon érdeme díjába' 
Jármot, hátára kancsukát! 
(Petőfi)

Cigány egy nép. Nem hogy tudatlan, 
nem az a baj: nem is akar 
tanulni! – Bárgyú zsibbadatban, 
másfélezer éve, míg vihar 
zúgott körötte (tudniillik 
a szellemé), ül bávatag; 
igricei – míg múlton múlik 
az idő – fölvonítanak 
olykor; a jobb nép vigad sírva, 
hogy „hajh, a régi szép idők!”, 
s hogy aszongya: „így volt megírva” 
s hogy aszongya: „hajh, azelőtt” – 
és így tovább. – 
Melyik úristen 
írta meg így? mikor? hova? 
hisz tohonyaságban térdiglen 
caplatott már Árpád lova; 
eszik, iszik, ölel és alszik 
„az istenadta nép” rogyásig 
s robotol nyögve (égre hallszik) 
– mit néki más, mit néki másik –, 
méri magát a sárga földdel; 
az okosabbja is azért járt 
tanulni külországokon, 
hogy vettessék Gyulafehérvárt 
le a toronyból! fű se zöldell 
sírján, mert sírja sincs: a hon 
ennyi – vagy volt csak; a modernje 
kimegy, kitanul és kitűnik 
és szétszóródik, mint a pernye, 
és anyanyelvének betűit 
mintha bal kézzel írná már; a 
nyelve hánytató makaróni, 
és a haza emléke pára 
(isten, ki tudná fölsorolni 
e sok miért – miért-nemet! ) – 
nagynéha, talán, meglehet, 
hogy izzón szívébe hasít: 
élnek – ha élnek – rokonok 
a Kárpátoktól le Vasig; 
s itt benn és odakünn konok 
dühvel marják egymást: mit elvet 
az egyik, az a jó az ellen- 
félnek; s egy-gyöngyünket, a nyelvet 
disznók elé szórjuk, a szellem 
őrét hátulról ütjük főbe, 
mint se tatár, török, se német 
nem bírta, és „tejfoggal kőbe…” 
s szánk a másik száját enné meg – - 
cigány egy nép, nem tesz, csak jajgat, 
hogy ez s az eladta magát, 
és az s ez el fogja előbb- 
utóbb. 
Feleim, vigasztalhat, 
hogy jól becsapja a vevőt. 
Véres porond. Korlát, se gát. 
Önkéntes gladiátorok: 
egyik a másra acsarog 
és támad újra, újra, újra, 
s az öregisten hüvelykujja 
lefelé bök – rajt, hejjehujja!

Nyomunk a szél porral befújja.

Hát ezek vagyunk, magyarok.

(Kolozsvár, 1974. július 12.)

CSODASZARVAS

Feketemárvány sötétség-kockák 
ülnek az égen. 
Olyan piros a hold, 
mintha arcát égetné a szégyen.

Feketemárvány-kockák közül 
a lusta felhőket messzi fújják vígkedvű szelek. 
Feketemárvány-kockák közül 
távoli bolygók fény-üzenete csepereg.

A nyugtalanul mocorgó város utcáin 
úgy járok, mint aki 
a soha-el-nem-érhetőn száguldó 
csodaszarvast kergeti. 
Paripám: az őszi szél. 
Száguldás-robajába 
a százéves tölgy is beleremeg. 
Tegez-szívemben nem nyilakat viszek: 
csak egy maréknyi meleget.

Ez a maréknyi meleg éltet, 
éltet és éget és űz tovább, 
nem ad megállást, sürget, sürget 
éveken, álmokon, utcákon át: 
lihegtet, hajt a csodaszarvas után. 
Kergetem, mint egykor Hunor és Magor. 
Talán még nem késő. Talán még elérem, 
bár elrejtik az ágak. Nyomát szél fújja el, 
és belepi a por. 
Remegő inakkal törtetek utána, 
ágak csapkodják-horzsolják arcom –

s ha erőmből már nem futja tovább: 
megpihenek a Meotisz-parton. 
Megpihenek, és azokra gondolok, 
akik utánam fognak élni: 
talán unokáim között 
lesz egy ügyes vadász, 
aki megtépázva, véresen – de: eléri.

S a Meotisz partján boldogság lesz akkor: 
Hunor és Magor és sokmillió daliája 
megnyugszik: hogy íme, mégis: sikerült, 
hogy mégsem volt hiába.

(1957)

ORGONAILLAT

Nem jöttél el – mióta is? 
Hiányoztál – egy éve már. 
Most bezuhansz az ablakon, 
oly hirtelen, hogy szinte fáj,

alattomosan, nesztelen 
rohansz reám – s én, áldozat, 
riadt örömmel, részegen 
fuldoklom csókjaid alatt.

Leültetnélek, hogy mesélj, 
mindent, mindent mondj el nekem, 
de torkomon nem jön ki hang, 
és nem tudsz szólani te sem,

csak ez a csönd ujjong, dalol 
– mint szerelmes lány mosolya –, 
hogy május van, kacag a nap, 
s lobog, lobog az orgona. 
– - – - – - – - – - – - – - – - – - –

(1958)