Nicholas Sparks: Eltékozolt évek (Szerelmünk lapjai 2.)
Sajnos, nem most olvastam el, de megpróbálom felidézni az emlékeimet az értékelés megírásához.
Talán igazuk van azoknak (is), akik szerint kissé nyálas és csöpögős – hogy túl sok volt benne a férfi és túl késő az igyekezet.
Nem értek velük egyet, mert sikerült neki!
Igaz, hogy egész életében eszébe juthatott volna mindaz, amit az egy év alatt tett – mégis azt mondom, ez a könyv bizonyítéka annak, hogy soha nem késő észbe kapni, ha arról van szó, hogy ne engedjük elveszni, ami a miénk, és nekünk sokat ér – az életünket.
Nem tudtam, hogy a Szerelmünk lapjai-nak van folytatása – de én nem tekintettem a két könyvet egymás folytatásának, bár egymás után olvastam. Természetesen jó volt ráébredni arra, hogy egy szép könyv számunkra kedves szereplői egy újabb élettörténetben lépnek újra életünkbe – de én két különálló egészként tekintek a két regényre.
Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik szerint túl sok Wilson jótéteménye, és (körül)rajongása, de szerintem jól tette, hogy megpróbálta, mert a felesége szerette. És ebben az egész udvarias és elegáns igyekezetben az volt a leginkább szép és megszívlelendő, hogy végig szem előtt tartotta és ha úgy ítélte meg, megfogadta apósa, Noah tanácsait. Nem úgy tekintett rá, hogy Noah egy „Vén Hülye”, hanem türelmesen meghallgatta, elbeszélgetett vele, amit egyenesen irigyeltem Wilsontól.
Tetszett, hogy felesége sem mondott le végleg róla, Jane fiatalkori érzései is voltak olyan erősek, hogy nem engedték szétmenni ezt az értékes házasságot.
Szép volt és önfeláldozó is tőlük, hogy a lányukat engedték az esküvő „fényében” fürödni, pedig az ő évfordulójuk sem bírt kevesebb érdemmel. Kissé önzőnek találtam Annát.
Bevallom, szorítottam neki(k) Wilsonnak és Jane-nek – és örülök, hogy sikerült – a gyerekek kirepültek, most jöhet egy olyan, nem kevésbé gyümölcsöző szakasza életüknek, ahol tényleg már saját maguknak, hobbijaiknak és kettejüknek élhetnek.
Ez szép, nagyon szép – és megérdemelt.
Jó lenne egy ilyen életvéghez való halált megelőző utolsó nekifutás – ahol nem a betegség, hanem a szórakozás, nem az egymás gyámolítása, hanem egymással való kölcsönös együttlét, megbecsülés, odafigyelés szerepel, tölt fel és vezet át az öregkorba.
Valaki említette az értékelés írók között, hogy a tulipános borítót nem érti, igazat adok neki abban, hogy a hattyús találóbb – de ez a tulipános – szép…
@b_anett95 Nicholas Sparks kihívásához ez a harmadik olvasásom.
Ajánlott bejegyzések: