Václav Čtvrtek: Moha és Páfrány
Olyan meleg, olyan kedves, olyan puha, olyan békés fészekotthon, pedig csak egy fatönk…
Bármilyen hihetetlen, de ez a könyv olyan békés, nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot tud kelteni a szobában a gyerekek közt esti mesét mesélve – ritka bensőséges pillanatok részesei lehettem…szinte kézzel fogható volt a gyerekek figyelme, érdeklődése, mégis olyan nyugalmat sugároztak a mesék szavai, hogy több sem kellett a nyugis elalváshoz!
Tényleg hangulatkeltő mesekönyv, érdekes, én gyerekkoromból nem emlékszem könyvformájára, de a rajzfilmekre annál inkább!… és ha meglenne nekem, semmivel sem cserélném el!
Egyik kedvencem a Hogyan varrtak nadrágot? a Hogyan gyújtották meg Tűzemberkét? és a Hogyan találtak hegedűt az áfonyabokorban? Vagy amikor megtiltották a napocskának, hogy csúszkáljon a jégpályájukon… – különleges képi látásmódja volt ennek az írónak, ha megfeledkeznénk arról, hogy ezek gyerekművek, nem tudom, túl erőltetett feltételezés lenne-e, ha azt írnám, egészen különleges abszurdan szürreális világot teremtett amikor ennek a két manónak a szűk életébe/világába betekintést engedett nekünk…
Gondolok itt az egymutatós órájukra, a forráskinyitására, Vízimanó ködfőzésére, Szentjánosbogár kihunyó lámpására, ahonnan az ágy alá futott a lángocska, és amit Páfrány próbált holdsugárfonállal etetgetni, a napsugárbőgőre, a tündérhajat fésülő szellőkre,
az édes áfonyasötétséget dézsmáló csillagocskára. stb. stb…
Hasonlóan felejthetetlenek maradnak számomra az illusztrációk, ahol fő és alapmotívum a levéllenyomat, amit annyiszor alkalmaztunk átlalánosban a rajzórákon…
„Ibolyának nem ibolya, Verbascumnak meg nem fogom hívni, mert elzsibbad tőle a nyelvem.”
"Jdula, jdula, mákcsokár,
mololad a dákcsolad,
kankár ólav tótatla,
jdannyusz le rám, ózóllo."
(Rákaltatódal)
Szeretem ezt a különleges hangulatot, nagyon!
Ajánlott bejegyzések: