Fehér Klára: Az indián kertje
2013. újraolvasás felnőtt fejjel
Kb. kisiskolás koromban olvastam, és csak halvány emlékeim voltak a történetről, és csak reménykedtem, hogy a Zsoli könyvek közül végre ez fog tetszeni a nagyobb – 10 éves – fiamnak. Végre! Ez a reményem megvalósult, és nem tévedtem annak idején, mert arról is volt emlékem, hogy ez a Zsoli-történet tetszett – de vajon miért is?
Mindenek előtt a táborozás végett. Ki ne fordult meg az úttörő mozgalom idején táborokban? Én igen, és nagyon jól éreztem magam általában mindben. De az elsőre, aminek idestova éppen 30 éve, mindegyiknél szívesebben és mélyebben emlékszem annyira meghatározó volt az életemben. Az indián kertje valahogy felidézte ezt az első, meghatározó tábort, az összes megmaradt emlékével együtt, sőt, az is nagyon jó – bár véletlen volt –, hogy a múlt hetekben, a történet olvasása közben még a tábor mai helyszínén* is megfordultam a gyerekekkel – ez még inkább segített a visszaemlékezésben.
A regény nagyon tetszett, örülök, hogy Zsolika ilyen nagy fejlődésen ment keresztül – szinte felnőtt. Nem volt már nyávogós, sírós, nem csinált véletlenül és végtelen szerencsétlenül időzített balul elsülő kalandokat… Kezdett önállósodni, önálló döntéseket hozni, és kiállni saját magáért és a társaiért. Az is nagy dolog tőle, aki az iskolában inkább visszahúzódó és nem túlzottan tanár-pártfogolt gyerek, egyszeriben „érti a felnőttek nyelvét”, és közreműködő lesz egy igazi kalandban, részese lesz egy igazi titoknak.
Biztos nem lehetett könnyű ilyen kicsiként lakattal a száján végigcsinálni ezt a rejtéllyel teli tábort, Hatakamatapatratacsinbumm-mal, a szellemmel, a háttérben Indián tanár úrral. Örülök, hogy végre ebben a regényében nem találtam sok kifogásolni valót, és nem csalódtam, azaz nem szépítette meg az idő a régi olvasásom emlékét, hanem hasonlóképpen érdekelt, és élveztem, mint gyerekkoromban.
@Valcsa kihívásához, az Olvassunk Fehér Klárát!-hoz ajánlom ezt az ifjúsági regényt, és ezzel teljesítettem is a kért 3 ifjúsági regény és a 2 egyéb mű elolvasását.
* – A tábor mit sem változott kívülről – megmutattam, hol laktam első alkalommal, majd rá 4 évre, amikor újra ott voltam, megmutattam az étkezőt, a közösségi helyet, a helyet, ahol a reggeli tornák és az esti szabad téri discok zajlottak, és a hintát, meg a pingpong asztalt a házunk előtt, amik már minden bizonnyal nem ugyanazok, de megvannak…
Egy dolog változott – nincs már meg az őrbódé, ahol az éjszakai-nappali őrséget adtuk… ezt szomorúan láttam, hisz, "jóbuli" volt az éjszakai őrség, nappal pedig a táborért felelősséget vállalni arra az egy vagy fél órára; most pedig senki sem állt ott a bejáratnál, hogy felmerülő kérdéseimre válaszolhatott volna, vagy egyéb ügyekben útba igazíthatott volna… ;-) :-(
Ajánlott bejegyzések: