egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nagyon helyes könyv, bár már elmúlt a hideg, csendes, téli, sőt mi több, ünnepi esték varázslatos és sajátos hangulata, nekünk most jött el a könyv elolvasásának ideje – (egyszerűen most akadt a kezembe a gyerekkönyvtárban…) – mégis megkapó és átütő a hatás, mert olvasás közben tényleg tél van, tényleg hull a hó, tényleg érzed a sütőben sülő mézes és a frissen behozott karácsonyfa illatát; tényleg megfog a békés csend, tényleg éreztem most májusban is, hogy van várakozás, létezik ünnep és az ahhoz kapcsolódó hangulat.
Ha létezik olyan, hogy a könyv varázsol – akkor ez az.

És nem beszélek én a gyönyörű rajzokról, a kedves és kis kotnyeles Findusról, mert biztosan sokan, és még többen megtették azt már előttem, inkább arról írok, hogy a drága kisöreg Pettson mennyire emlékeztet a nagyapámra: papóra, a megértő mosolyára, hümmögésére,
a karácsonyfacsinálás is emlékeztetett arra, hogy szüleim is meséltek arról, hogy náluk is előfordult ilyen… ez a fajta békesség és csendesség hiányzik sajnos a mai karácsonyi ünnepből…

Mégiscsak írnék a rajzokról, az apró részletekről, amiken nagyot nevetgéltem, pl. amikor Findus mindent szétrámol a szekrényből, de megtalálja a karáacsonyfatalpat; a kefeszörföző Findus is cuki, vagy az éjjeliszekrényen pihenő protézist ugató éjjelilámpa-kutyaszobor; a vendégek melegzokniban.
A legmeghatóbb, amikor Pettson karácsonyfadíszeket készít – árad belőle a nyugalom, és a nagyapóság, a legbékésebb pedig amikor Pettson nyújtja a mézestésztát, Findusz pedig szív alakú formával szaggatja…
(amúgy mik azok a kis zöld állatkák, akik súroláskor horgásznak a tányérban hajózva???)

…meg a szövegről is szólok azért, amin megint csak jókat rötyörésztem: a mézes tészta valahogyan elkopott a spájzból; vagy amikor elmélkednek a csendről ( "Olyan néma tud lenni az ember, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elgondolta!" ), és, hogy Findus ki sem fogy a viccelődésből ( "Parancsára, alsógatyáslábú!" ).

…és végül a megkapóan megható szomszédokról (nemcsak Gustavsson barátja és családja jött el látogatóba és segíteni, hanem Andersson néni istenien híres kolbászával, meg Lindgrénék, sőt Jönssonék, és a Nilsson gyerekek is), akik gyerekkorom falusi emlékeit hozták vissza, amikor a jó szomszédok valahogyan mindig értesültek a bajról, és segítettek a betegen egy-egy tényér levessel, csirkepörkölttel-nokedlival, házi süteményekkel – ebben az esetben a karácsony ünnepi hangulatát ők lopták be Pettson-házába. És ez érezhetően jólesett neki és nekem is…

(Tök jó lett az ószeres karácsonyfa, amúgy…)

[Sajnos van a könyvben jó pár betűelütés: szinte rendszeresen előfordul, hogy f-betű volt ütve a hosszú í helyett… pl. így fgy, feldíszítettük feldfszftettük – hát ez van… amúgy nem vett el olvasási kedvet, csak megakasztott]