Nem a megszokott Durrell-történet, és a stílus sem az.
Érthetetlen számomra, hogyan lehet az, hogy egy ilyen állatbarát ember, mint Durrell ír olyan könyvet is, amelyben alig van állat??!! Vannak ebben is, de csak szamarak, és azok sem úgy, ahogyan Durrell eddig írt az állatokról… – a szamarak itt eszközök egy probléma megoldásához…
Kedves, könnyed olvasmány volt, eleinte azt hittem, végre itt egy Durrell-könyv, amelyet ajánlhatok általános iskolás gyerekeknek – ezt eddig egyetlen olyan könyvével kapcsolatban sem tudtam kimondani, amelyet eddig olvastam. Most abban reménykedtem, hogy könnyed szívvel tehetem ezt, hiszen minden megvan benne, amit a gyerekek kedvelnek: kikapcsol, megnevettet, izgalmas, kalandos és nyáron játszódik!!
De van itt egy pár olyan momentum, amely miatt vérzik a szívem, de nem merem nyugodt és tiszta szívvel ajánlani általános iskolásoknak – esetleg 8-osoknak.
Amint megjelent a lopás ötlete, a veszélyes kaland kivitelezése – már számomra több és kockázatosabb lett, mint egy hétköznapi gyerekcsíny, és megszűnt igazi gyerekkönyv lenni. Ehhez jött még hozzá a kommunisták elleni össz-összefogás és össz-közutálat – ismét szkeptikus lettem, hiszen a gyerekeknek ez sem fontos, nem is valószínű, hogy tudnák is hová tenni ezt a fogalmat… egy féllábú szülő sem valami gyermekbarát összetevője egy gyerekkönyvnek.
Szóval azt mondom, hogy ez nem egy gyerekkönyv, hanem egy jó adagnyi iróniával teli élmény fel-, és visszaidézése. Egyszeri olvasásra jó volt, kikapcsolt, olykor megnevettetett. Kicsit irigykedtem a gyönyörű nevű Melissza sziget és Kalanero lakóinak nyugodt és gondmentes életét – akiket a szamarak eltűnésén kívül nem sok minden zavart. És hiányoltam a déli országok történeteiben felbukkanó, öreg, a település legvénebb, mindenkinél tapasztaltabb valakinek a megjelenését és javaslatait olyan ügyben, amely a köz lakóit érinti. Kellett volna egy „szóvivő”, merthát a polgármester erre alkalmatlan és pipogya…
Tetszett a tipizálás, azaz a lakosokra jellemző közhelyek elszórása a regényben: pl. sűrűn vetettek keresztet, babonásak voltak, féltek az ördögtől, sosem keltek fel nagymelegben déli 12 előtt; a nap bármely szakában magukhoz tudtak venni a helyi kocsmában némi pálinkát. A kocsma amúgy is a központi helyet foglal el a faluban történtek megbeszélésére és a népet összegyűjteni.
Ami a legjobban tetszett – azok a keresztnevek – a tipikus, archaikus, eposzbeli emlékeket ébresztő keresztnevek: Prometheusz – a főfelügyelő, Menelousz – a helyi rendőr, Oizusz – a polgármester. És gyakran fohászkodtak Szent Polykarposzhoz.
____________
Ez a másodikként elolvasott könyv az Olvassunk Durrellt! – kihíváshoz (@sssajt)
__________________
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szm%C3%BCrnai_Szent_Pol%C3%BCkarposz
| Michael Burghers metszete (1685 körül) | |
| Születése | 69 előtt |
| Halála | 155. február 23., Szmirna |
| Tisztelik | római katolikus egyház keleti katolikus egyházak ortodox kereszténység antikhalkédóni egyházak Anglikán Közösség evangélikus kereszténység |
| Ünnepnapja | február 23. (korábban január 26.) |
| Jelképei | palliumot visel és a Filippiekhez írt levelét jelképező könyvet tart |
| Minek/kiknek a védőszentje? | ffülfájás, vérhas |
Szmirnai Szent Polikárp (69 előtt – Szmirna, 155. február 23.)f [1] a kis-ázsiai Szmirna (a mai Izmir) keresztény püspöke a 2. században. Életéről kevés hiteles adat maradt fenn.
Szent Ismeus tanítványa volt, talán János apostolt is ismerte. 145-155-ben részt vett az úgynevezett húsvét vita megoldási kísérletében. A 2. század derekán kis-ázsia egyik legjelentősebb egyházi személyisége volt, Szmirna püspöki hivatalát több mint 50 évig töltötte be.
A Filippiekhez írt levelében kifejti a keresztény hit alapigazságait. 155 február 23-án szenvedett mártírhalált.
Ajánlott bejegyzések: