Markwarth Zsófia: Bob a Mester – Válogatott mesék 2.
Hát, most erről nagyon vegyesek az érzéseim…
Én szeretem Bobot – a mesefilmen. Kedves, dolgos, és mindezt mindig vidáman teszi. Kedvelem a figuráját, kellemes a szemnek – jó ötletnek tartom a sok gépet is, amint kötelességüket teljesítve beszélgetnek, viccelődnek egymással, segítenek a másiknak.
A gyerekeim viszont jobban szeretik Bobot, mint én.
Azért vettem meg, mert megörültem, hogy örömet fogok szerezni – a gyerekeknek ez sikerült is – de magamnak sajnos nem…
A mesék – egyébként direkt – rövidebbek vagy hosszabbak. De nekem vagy túl rövid, vagy túl hosszú volt valamennyi. A rövidből még meséltem volna, a hosszabbakba meg már beleásítottam – már bocsánat. Az ábrákat szeretem benne, és azt is hogy különféle színű oldalakra készült a nyomtatás.
Szegény Piff, a rakoncátlan madárijesztő – valahányszor viccelődni támad kedve, mindig megjárja…Szegény Wendy, aki amúgy gondoskodó, és mindig el van havazva munkával…
Szegény Muki – elkapta a náthát a beteg Bobtól, (méghogy egy gép náthás legyen???)
Legjobban a Mókamester Márkus c. történet tetszett, mert ebben látok némi erkölcsi rávezetést egy rossz magatartásból származó problémára.
Kedvenc gép: Márkus, a markoló, és sajnálom, hogy a betonkeverőt Trixinek hívják – mért pont ő a nő??? Tódor a traktor, Muki pedig szintén egy markolóféle…
Plusz fél csillagot Bob-ért adtam, meg azért, mert a gyerekek kedvelik – elárulták, hogy ők már 3-4-szer hallották ezt a könyvet papától…
Ajánlott bejegyzések: