Fiep Westendorp, meg kellene jegyezni a nevét – nekem ennek a könyvnek ugyanis inkább a rajzai tetszettek, mint a történetei.
A történetet tekintve pedig őszintén szólva én nem vagyok ennyire liberális – nem hiszek abban, hogy egy „szutyoksári” nagy dolgokra lehet képes – pl. megmenteni a tóba eső, tortát szállító cukrászfiút…
Én abban hiszek, hogy tiszta, rendezett gondolatai tiszta, rendezett, rendezett családi háttérrel rendelkező gyerekeknek lehetnek. Szutyoksári és kedves barátja, Koszmók kutya koszosak – hogy hogyan lesznek olyanok, azt már maguk sem, de még az anyukájuk sem tudja. Véletlenül. Mert úgy hozza a sors, a körülmény… A lényeg az, hogy bármilyen sima esetben is van a lányka, a vége az lesz, hogy vagy festék borul rá, vagy tóba esik, vagy ragad a ruhája a lekvártól, de akár zöld hínártól is, vagy elárasztja a házat habbbbal, esetleg a konyhát sűrített paradicsommal, vagy éppen csak maszatos lesz – és akkor sikálhatja anyukája jó ideig…
Kedvenc történetem az Esküvő – szerintem a könyvben a legeredetibb ötlet a fehér menyasszonyi ruha sorsa a fekete színű írógépszalagból pórázzá avanzsált zsineggel…a rajzokat is itt kedveltem a leginkább: az ifjú pár, a nászmenet, az esküvői asztalnál ülők a kedvenceim. De imádtam (és egyben falra másztam) az Anyu beteg c. fejezettől, ott a rajzokon haláliak a konyhát paradicsomlétől takarító és sikáló apa, doktorbácsi, vagy nővérke. A Születésnap részben pedig a kerekező, (majd tóba eső) cukrászfiú, és a nagynéni fehér szőnyegének újfajta mintáján is jót kacarásztam…
Szutyoksári viszont rajzon tényleg egy belevaló kislány, aki kezdeményező, bátor, vakmerő, belevaló, de hát meggondolatlan, mint nagyon sok gyerek, és hajmeresztő és meghökkentő dolgok jutnak néha az eszébe…
Összességében közepesen tetszett, a rajzok és az Esküvő miatt emeltem még egy csillagot.
[*- az amúgy nagyon béna, hogy malacorrúak a szereplői, akár Szutyoksári az elején, vagy akár a polgármester úr a végén… :-D ]
Ajánlott bejegyzések: