Elolvastam életem első krimijét magyar szerzőtől. És mindjárt egy nőtől!!!…
Kellemes csalódás volt, főleg egy krimiket nem túlzottan olvasónak; a rendszerváltozás előtti időkben játszódik, a nyolcvanas években. Elénk tárul egy budapesti peremkerület pár utcájára korlátozó emberek élete, bepillanthatunk magánéletükbe, házaikba, picit beleláthatunk a napirendjükbe, és benyithatunk munkahelyük ajtaján irodájukba, ill. a mellékhelyiségbe mosdóba. Azon keresztül, természetesen, hogy peregnek az események a rendőrség vonalán is: gyilkosság, sőt gyilkosságok történnek, és hogyan sikerül azt felderítenie a fiatal(os), bőrkabátos (Doszpot-előfutár ő vajon?) Kertész Pál nyomozónak. A rendőrség belső dolgairól igen keveset tudhatunk meg, (pl. egyszer nem találtam utalást rendőr egyenruhára) szakmailag annyit, hogy szokás volt követni a gyanús elemeket, tehetséges volt a helyszínelő szakemberük, állandóan jelentéseket gépeltek, a Ladák előrejutását a forgalomban URH segítette, éjszakáikat gyakran töltötték az irodájukban az íróasztal mögötti székeken görnyedve aludták ki magukat, amelyet elmerevedett nyakú ébredés, fiókból elővett tiszta ing, cigi, kávé követte, munkájukat szinte semmi egyéb „gép” nem segítette (kivéve: telefon, autó, fényképezőgép, írógép, URH), mindent "kétkezi"leg oldottak meg: pl. a kasszában tekergő kilométer hosszú számla átnézése.
Mint említettem, én jól kikapcsolódtam, ezt is szerettem volna, a krimitől várt izgalmat megkaptam, és ezen kívül visszarepülhettem az olvasás idejére a múltba, ahol bejuthattam munkahelyekre, piacra, kocsmába, rendőrségre, bérházba, otthonokba. Amit kicsit hiányoltam, az az emberek ábrázolása külsőleg: frizura, öltözék tekintetében. Csak azt tudtam meg, hogy a nyomozónak bőrdzseki volt a vállára vetve, az öreg Tüske használt ruhásaktól vásárolt magának öltönyfelsőt, cipőt; a menyének az akkor hiánycikknek számító, és amúgy pult alól (vagy szabóismerősön keresztül) beszerezhető mikrokordot és bársonyt ajándékozott; inkább a „csináltatott” ruha dívott, mint a „készen vásárolt”, a munkahelyen még az irodista hölgyek (=bérszámfejtés) is köpenyt viseltek (ez számomra új, mert az anyukámon sosem láttam ilyet), a kocsmároson meg koszos kötény lógott, Tándi Mihály (autó)szerelőruhában is megjelent valahol a háttérben, úgy, ahogyan a felesége is pongyolában egy munkanapi reggelen. A munkaidő nem volt olyan feszes, mint manapság – pl. az adminisztrátor egy titkon asztalfiókjába dugott, romantikus könyvön pityereg, az anyagbeszerzőt pedig senki nem számoltatja el munkaidejével.
Ajánlott bejegyzések: