Janikovszky for ever esemény olvasásai és értékelései 1. rész
Janikovszky Éva: Örülj, hogy lány! 91%
Ez nem hatott meg annyira, mint a kék színű testvérkönyve, az Örülj, hogy fiú!, meglehet, a személyes érintettség hiánya lehet az ok… itt nem záporoztak a könnyeim, de azért a meghatottság a végére megérkezett, sajnos csak az utolsó lapokon homályosodtak el a szemeim… Itt (is) a kedvenc részem a végén a fotós rész.
Én (is) szerettem volna egy BorbélyRozit, aki „szép, kedves, melegszívű és anyás.” Aki norvégmintás pulóvert köt az apjának – bár az nem is hord olyat, csak nehogy maradék fonalból!. És hájas süti helyett rétest tud majd sütni az apukájának, mert neki az a kedvence. Biztosan az ő ballagási bálján, és az esküvőjén a mi esetünkben is igaz lenne, hogy édesapja feladja táncellenes elveit…
Nincs lányom, így én a fiaimat próbálom arra rávenni, hogy minél több házimunkát ismerjenek, merjenek megpróbálni és elvégezni. Biztos hasznukra válna, ha nem szorulnának rá másokra ilyen téren.
De most a nem létező lányomról merengek én, és csak ismételni tudom az írónőt, miszerint, ha lányom lenne, ő lenne az, akit kipécéz a tévékamera a közönség közül, és „ő nyújtja át a virágcsokrot a győztesnek”, ő biztos kapna könyvjutalmat az iskolában, és bárhová beadjuk a jelentkezési lapot két kézzel kapkodnának érte a sulikban…
De most már csak elnézem – mások lányait és örülök az ő szépségüknek, és boldogságuknak… nekem már nem lesz Rozim…
____________________________
Ez volt a soron következő olvasásom a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz. (5.)
Nagyon jó ám felnőtt fejjel egy rossz eleven kissrác elmélkedéseit olvasni!
Persze, tudom, hogy ezek az írónő gondolatai… és most, immár a 4. kötetnél járva kérdezgetem magamtól: hogy csinálja? Felnőtt fejjel hogy tud 6-8 éves "rosszcsontpeti" lenni?
Nagyon tetszett ez a kötet is!
Kezdem ám megérteni, hogy gyerekkoromban mért is nem vonzódtam Janikovszky Éva könyveihez – a gyerekeim sem túl lelkesek, amikor felolvasom nekik – ezek a könyvek igazából Janikovszky Éva kézikönyvei a gyerekes és (még) gyerektelen szülőknek, mintegy használati utasításfélék felnőtteknek, akik már elfeledték, milyen is volt gyereknek lenni, pedig minden bizonnyal, nekik is, nap mint nap eszükbe jutott az a gondolat gyerekkorukban: mi lenne "ha én felnőtt lennék".
Réber László rajzai egyszerűen zseniálisak, nagyon sokat mosolyogtam, nevettem képen-szövegen; picit Irma nénit és Károly bácsit juttatták eszembe a Frakkból azokon a rajzokon, amikor a mutatóujjukkal intve példáloznak…
A könyvnek egy a lényege, amit már egy odafigyelő kisgyerek is meglát (nem is kell túl éles szeműnek lennie), hogy a felnőttek bármit, bármikor (="sok mindent") büntetlenül vagy legalábbis mindenféle figyelmeztetés nélkül megtehetnek, ami eszükbe jut, és főleg azt, amiért egy gyerek csupán lelkesedhet, vágyakozhat: pl. csokit ehet evés előtt, vizet ihat leves után, szipoghat orrfújás helyett vagy akár tarthat otthon (furcsa) állatot…
Nagyon tetszett a fiúcska lányokról kialakított véleményalkotása: pl. a levelibéka, papírzacskódurrantás, sárkányra-zsinór felkötés esetében, (rajzokat tekintve is ezek az oldalak a kedvenceim) és a végén az apuka-nagycsalád esetében, hogy azért az a picike kis kivételezés "felnőttségére" tekintettel megmarad, és ő kapja a nagyobb lufit, a nagyobb fagyit, a nagyobb pocsolyát stb.
Talán utoljára írom az értékelésemben, hogy nagyon tetszett, igazi tükör ez rólunk felnőttekről, és megláttatja velünk ha nem is az életbevágó hibáinkat, csupán esendőségeinket, amelyek mosolyra fakasztják környezetünket, és persze saját magunkat is…
Ez volt a soron következő olvasásom a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz. (4.)
__________________
Tudom, a napokban olvastam, de most a 7 és fél éves fiamnak olvastam fel – kíváncsi voltam, és nagyon értékelte, nagyon élvezte, vette a humorát, némely részeknél hangosan felnevetett, pl. datolyamag-fogmosópohár viszonyon, az asztalnál történő lábkalimpálásnál, és hát felvilágosított, hogy valószínűleg ez a kisfiú sosem fog megnősülni, mert ilyen lányt nem talál, aki sosem-elpattanó-szappanbuborékot tud fújni, ill. aki nem mondja egy levelibékára, hogy undorító… – szóval fel vagyok világosítva; imádta a tömeges kalimpálást, a hátrafelémenetelt, és megválaszolta az utolsó oldalon lévő kérdést: "én tudom, mert a felnőttek feladata, hogy példát mutassanak, és így megtanítsanak bennünket a helyes dolgokra…"
Ezt a könyvet most végigbőgtem… ;-)
…mert én mindezt kétszer éltem végig, na, jó, igazából másodszorra már csak félig, mert a családban egyedül én számítottam titkon arra, hogy mégis talán fiúcska lesz – …még ha olyan nehéz is neki nevet találni…
Tetszettek, nagyon tetszettek az anyuka rajongó álmodozásai, ábrándozásai a pici fiáról, akire büszke az apukája, a nagyobb fiáról, aki óvodából, meg iskolából ballag, a felnőtt fiáról, aki lehet akár feltaláló is (meg kőműves, meg ács), és ha nem is lel kishúgra a jövőben, azért még hozhat kedves lányt a házhoz… "olyat, aki szereti a mamáját. Nemcsak a sajátját, hanem engem is."
(Szeretném, ha nekem is lenne egy pöttyös ruhás, fűzfa alatt készült fényképem, arra az esetre, „ha netán meg akarják mutatni az édesanyja fényképét is” egyszer valaha.)
______________
Ma megjött a munkaszerződésem, 2011. november 7-től ismét teljes jogú alkalmazottja leszek munkahelyemnek…
Szeretnék egy harmadik kisfiút!!!… :-)
_______________
Ez volt a soron következő olvasásom a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz. (3.)
Ez a könyv, jobban mondva ennek a kissrácnak a morfondírozásai, „hangos” gondolatai is tetszettek, bár nem vettek le annyira a lábamról, mint a Már megint c. kötet. Viszont felolvastam a hétéves fiamnak, és ő nagyon értette, megnevettette a könyv sok helyen, és értelmezte is, visszakérdezett, ha biztosan akarta érteni… ez jó…
A kötet visszavitt a gyerekkoromba, az ostoba, értelmetlen felnőtt-kérdések világába, ahol némán vonogattam kislányként a vállamat, vagy ráztam meg a fejemet összezárt, félszegmosolyra húzott szájjal, és inkább nem válaszoltam semmit, minthogy pl. döntsek anya vagy apa között…
A könyvecske figyelmeztet is engem, mint szülőt, hogy ne essek abba a hibába, mint az én gyerekkoromban tették ezt a felnőttek, és ne tegyek fel idióta, értelmetlen kérdéseket, amelyek kényelmetlenek (lehetnek) a kisgyerekek számára is, hiszen, válaszolni kell, muszáj, tartja a mondás: Felelj szépen, ha kérdeznek!…
A rajzokat tekintve már modernebbeket kaptam, a már említett Már megintben látott képekhez képest, bár olyan rajzokat vártam, mégsem csalódtam, tetszettek.
Szeretném, ha a gyerekeim ilyen kérdezősek maradnának, mint most, én szeretek nekik magyarázni és nem fáradok bele a kérdéseikbe, és szeretném, ha általában a gyerekek kérdezősek lennének, mert akkor tudom, hogy van olyan dolog, ami mozog bennük, foglalkoztatja őket, nem hagyja őket békén… és szeretném, ha minden felnőtt legalább egy kis mértékben a könyv-béli Kálmán bácsi le(het)nne, "aki mindig ráér, mindenre válaszol, és sosem kérdez tőlem olyat, amire nem tudok felelni." És szeretném, ha minden gyerek mellett lenne egy ilyen Kálmán-bácsi, vagy akárhogy is hívják, aki mindezeket előhúzná belőlük…
A kedvenc részem a Kálmán-bácsis, és a Nekem az az újság…, vagy a Mondtam is apukámnak, hogy milyen kár… kezdetűek – de ezt elég nehéz meghatározni, mert gondolom, ez amolyan "közös-élmény-függő-dolog"…
Ez volt a soron következő olvasásom a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz. (2)
Kacagtató minitörténetek egy alsós, a kisfiamtól talán egy-két évvel idősebb, kb. 3-4. osztályos kisfiúról, csuda szellemes rajzok kíséretében.
Egyhuzamban kétszer olvastam el, másodszorra a kedvesebb részeimet: pl. az influenzás, bizonyítványos, farsangi tombolás, vízcsapos vagy éppen a libegős sztorikat, de másodszorra inkább a rajzokra fordultam oda, és rötyögtem sokat…
Tündérien eleven és életrevaló kissrác ő, szerettem volna megsimogatni, amikor együtt tanult Attilával a nagy semmiért, vagy amikor a ferdefejű hörcsögöt kapta karácsonyra, de leginkább, amikor elment bevásárolni suli helyett, vagy amikor a GáborÁront kántálta az iskola padlásán, de leginkább átölelni a végén… A rajzokat tekintve Boriról, a nagytesóról, hosszú hajáról, és hosszú sáljairól készültek tetszettek leginkább…
Mivel ez a könyv amúgy is várólistámon volt, ezzel kezdtem meg a nevezésem teljesítését a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz. (1)
____________________________________
Ismét elolvastam, mert a kisfiam tévedésből ezt hozta el a sulikönyvtárból – ha már itthon volt, felolvastam neki(k) – a kicsit még persze nem érdekelte, neki az anya-duruzsolás a fontos, de a nagy jókat kuncogott, tetszett neki, meg is értem… :-)
Ajánlott bejegyzések: