Marton Mária: Tájképre nincs idő

Vegyes érzelmekkel fogtam a regény olvasásába, mert valahogy az alcíme által sugallt szocialista brigádokról, zacskós tejről, elvtársakról, Kádár Jánosról nem nagyon akartam olvasni – mégis örülök, hogy elolvastam.
A főszereplője, Halmos Anna, a regény elején még nagyon ellenszenves, azt is mondhatnám egy undok dög – aki elmar mindenkit maga mellől, szüleit, barátait, szerelmeit, szeretőit… pedig jó dolga van: egyedül él a szülei házában, olyan munkája van, amiről sokan álmodnak, kevés munkával, eleget keres; kényelmesen él, ha akar, kiskocsmába megy vacsorálni vagy sörözni, de az sem zavarja soha, ha üres a hűtője – mert az mindig az – legfeljebb csak sörrel van megpakolva.
Kényelmesen él, de magányosan – egyrészt saját maga miatt, másrészt a körülmények hozzák így – de ő ezt szereti, és nem is érződik, hogy ezen változtatni szeretne – szóval nálam, mint lányregény, nem bukott meg, ui. a klasszikus (ifjúkorú, nem kamasz) lányregények mindenáron-elkelni-férjet-gyereket-akarok-erről-álmodok-görcsös törekvése teljesen hiányzik belőle. Igaz, és nem is ezért tartom lányregénynek; sokkal inkább érzem, hogy olyan szempontból lányregény ez, hogy bemutassa egy lány boldogulni-tudását (és végül akarását) egy kései szocialista időszakban, egy olyan időszakban, amikor a szülei magára hagyták… én nem tudtam volna ezt szülőként megtenni: otthagyni egy szem lányomat, ifjúkora hajnalán.
Nem igazán szerettem a főszereplő, Halmos Anna alakját, jó és kényelmes munkahelyét irigyeltem, és egy kicsit a lazaságát is, ahogyan carpe diem éli kalandokkal teli mindennapjait, de a végére, az igazságkeresése és egyáltalán a kérdések feltevése miatt, ahogyan kezébe vette az életét és nagy elánnal nekiindult – emiatt nőtt azért a szememben, csak remélni lehet, hogy az ambícióját siker és kitartás is koronázza.
Ez a ”fiatal-Venczel Vera-alkatú” leány (nem tudom, miért, de ő jelent meg előttem olvasás közben) könnyen bújt férfiak, fiúk, barátok, ismeretlenek ágyába – próbált élni és élvezni, szexuálisan is, és mindezt nagymértékű alkohol, kávé és cigi fogyasztásával kísérte; bár az együttlétek teljesnek tűntek, mégis magányos maradt ezekben a kapcsolataiban is, mert talán egynél többször senkivel sem feküdt le – és csak egyetlen férfi emléke maradt meg végül szívében (az apján kívül). A Tátisz-szál a legszebb, legbensőségesebb, legmeghatóbb és hát a legszomorúbb is az egész történetben.
A szereplők közül az anya szerepe a legnegatívabb – képzeletemben: ”Venczel Vera idősen” –, nem szerettem, kimondottan ellenszenves: hibát hibára halmozott, önző, érzelmek nélküli, hazudós nő, és talán szívtelen is- kiengedte élete gyeplőjét a kezéből, s végül már csak az események és az útjába akadó emberek alakították mindennapjait…
Anna a regény végére sarkára áll, és érzéseim szerint megvalósítja (majd) önmagát – és a legjobb, hogy ebben önmagán kívül még hisz egy-két ember, pl. a főnöke… ez jó dolog, emiatt a fejlődni tudás miatt nem ítéltem el végül, mivel személyiségében változás tapasztalható, egyrészt igénye van az igazság megismerésére, másrészt nem hagyja magát sodródni, sem nem támaszkodik másra, hogy az oldja meg helyette, és nem is reked meg a mindent a szőnyeg alá seperni állapotában…

Vajon mi tesz egy regényt szocialistává? Erre nem tudom az egyértelmű választ: talán az, hogy a szereplők élete kivétel nélkül valahol kisiklik; a Pintér Gézák, Bakos Andrások, Szilágyi Lászlók, Szalainé Jutkák, Karcsik, Verák, Gyurik stb. csak ténferegnek a világban, elfogadják a létüket, ellébecolnak, jó minden úgy, ahogy van: eszükbe sem jut változtatni. A belenyugvás pedig azt eredményezi, hogy a szereplők nagy része elrontja az életét: a szülők „távolból” szeretik lányukat, a férfiak többsége, pohárhoz nyúl, először egyszer, majd többedszer, a nők pedig más férfi karjában remélnek boldogságot – így válik első hibás lépésük életformává: az iszogatásból vedelés lesz, a félrelépések gyakoribbá válnak, egyik férfi karjából a másikba kerülnek – életüket felemésztik ezekkel a hazug-téves válaszokkal, amiktől a felejtést vagy a megoldást remélik.

Idézetek:

Arra gondolt, egyszer minden megváltozik, itt, ahol él, itt, ebben az országban. Nem érzett magában keserűséget. Szerette a hazáját. Sosem fogalmazta meg senkinek, de ez a szeretet erősen élt benne. A fontos érzéseit senkinek sem fogalmazta meg. Élvezte belső magányát. Erőt adott neki.

Karcok: