Nagyon az elején, 4-5 novella elolvasása után vagyok, igencsak szerencsésnek mondhatom magam, hogy potom 2oo ft-ért hozzájutottam egy egészen színvonalas könyvhöz, és megismerhettem egy igen érzékeny írónőt. Remélem, nem tévedek és ő is annak tartja elsősorban magát. Bevallom, hogy az első novella elolvasása után megijedtem, hogy iyen sötét hangulatú lesz a többi is, aztán az Etnás novella (A Hegy) után megnyugodtam, bár a hangulat mit sem változott, mégis mind a hangulata, mind a nyelvezete, filmszerű volta nagyon megfogott...örülök, hogy az utolsó pillanatban mégis visszanyúltam érte a boltban, (nem volt csak ez az egy példány), és itthon ki is nyitottam, mielőtt helyet találtam volna a kötetnek a könyvespolcomon.

Remélem, követendő példa lesz előttem;nemcsak az írás tekintetében, hanem két-hérom kötetét még elolvasásra ítéltem meg, pl. Az én Toszkánám - (több novellájában előjött valamilyen talján vonatkozás) vagy Kamasznapló

Eddig A Hegy az abszolút első, de nagypapa emlékét felidéző A bűvös kör is nagyon megható. A hozzám közelálló novellákban közel azonos motívumok: anya elvesztése, két különböző nemű testvérek közelállósága, a közöttük húzódó szeretet, a kizárólagos egymásrautaltság, a kisebb - és fiú - önmegvalósítása, a nagyobb - és lány - küzdelmei az egyetemre nembekerülésért..., belső lelki küzdelmei, egy zsarnok és valahonnan a disszidálásból visszatérő apa, akitől szenvedtek a gyerekek az édesanyjukkal együtt; a csak egymásra számítható testvérek, akik felnőtt korukra távol egymástól élnek, de rendszeresen találkoznak, pl. hogy lezárjanak az életükből egy-egy fejezetet, felidézzenek egy szép nyári nyaralást, kirándulást, vagy akár egy rossz emlékre fényt derítsenek. A Testvérek c. novella olvasásakor attól tartottam, hogy Tabucchi Ameliája és Guidója történetét fogom magam előtt találni, de mégsem - a testvéri, méginkább nővéri rajongás az öccs felé azért megvan. A Gyermekkorunk városa már inkább tetszik, de ez a novella a I pomeriggi di sabato-t idézi, a szűk befelé élő hármassal, azaz a már féléve halott édesanyának már csak az emléke tér ide vissza szereplőként, a két testvér, A. és E. mellé. Itt van még a rossz, különélő apa emléke és a rejtélyes négynyelven beszélő mérnök M., akinek a gyerekek inkább szurkoltak gyerekkorukban, mint apjuknak, és akivel a Szombat délutánok rejtélyes biciklis idegenje állítható párhuzamba. Persze csak nekem, és ez azt bizonyítja, hogy a legjobb irodalmi remekeit a hétköznapjaink írják, az írók közvetítik, és ezzel érzékennyé teszik lelkünket a mindennapi témák iránt...

A Hegy, Gyerekkorunk városa, Bűvös kör

Már több, mint a fele könyvet elolvastam, túlvagyok a szerelmi háromszög, szeretőm van téma titkos élményein, olvasásuk közben átéltem az ezzel járó vibráló, idegesítő feszült pillanatokat, az Írónő igen jól ismer az emberi jellemekből jónéhányat...egyre inkább örülök, hogy enyém lett ez az olvasmányélmény. Kedves Írónő, így ismeretlenül is nagyon köszönöm, és nagy tiszteletem Ön iránt...mindig szomorú vagyok ettől a szomorú képtől...valami biztatóbb máris nyitna a fiatalabb, energiával teli jövő felé.

Ezt a képet később meg is találtam, na, ezen már olyan, amilyennek elképzeltem magamnak. Nem is értem, még mért nem készített Önnel riportot a magyar 1-en Veiszer Alinda?...:-)

Sajnos nekem a majális nem hozott eredményt; festő barátném nem szedett össze számomra képeket, így nem tudom elkezdeni az ihlet-beindította írást...marad az "egy tengerparti osteria asztalának elbeszélései"...téma, vagy a Kínai porcelán életének állomásai...de remélem, nem Vámos Miklós másolatok/utánzatok lesznek...:-(

Mára már elolvastam az összes novellát, amit a kötet tartalmaz, és nagyon a hatása alatt állok. Van benne egy olyan novella is, amilyennek Vámos "gyulai páros"-stílusban megírott könyvét képzelem:  egy történet - a történet két főszereplőjének kétféle nézőpontjából.

Gyönyörűek ezek a novellák, szinte mindegyik levett a lábamról. Az elmúlással, édesanya elvesztésével kapcsolatosak nagyon mélyen átérezhetők, mégis közülük a Költözés a kedvencem. "Főszereplője" az az életerő, ami ahhoz kell, hogy egy vallásos meggyőződést, mely egész életünket meghatározta, és keretek, rend, szabályok közé rakta, félretegyünk, mert felismerjük, hogy saját boldogságunkat mégsem ezek a keretek határozzák meg, hanem a döntéseink. Döntéseink, melyeknek köszönhetően, ha egyszer is, de az életben egyszer végre megtapasztalhatjuk a szabadságot, függetlenséget, felszabadultságot, örömöt.

Gyönyörűek a háromszereplős kapcsolatokról szóló elbeszélések is, azzal együtt, hogy több főszereplője miklós.

A Hegyet elkezdtem lefordítani - biztosan sosem lesz kész...

http://www.pim.hu/object.61569fce-c63a-4d04-9a9c-2c7b89877855.ivy

Ézsiás Erzsébet

1950. május 23-án született Budapesten. 1977-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahol a mai magyar drámából szerzett doktorátust. 1976-ban elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját, azóta a kulturális sajtóban tevékenykedik mint újságíró, kritikus és szerkesztő.

Dolgozott a Magyar Rádióban, a Film–Színház–Muzsikánál, a Színháznál, az Annánál, a Pesti Riportnál és a Nők Lapjánál. 2000-ben a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatalában zenei ügyekkel foglalkozott. Azóta szabadúszó.

Lánya, Zsófia 1985-ben született.

 

Az elmúlt években számos könyve jelent meg:
Mai magyar dráma (Kossuth, 1985.)
Básti Lajos (Múzsák, 1987.)
Mészáros Ági (Múzsák, 1988.)
Fényes Kató (magánkiadás, 1993.)
A Mágus. Portré Gyurkovics Tiborról (K.u.K., 1998.)
Az érzelmek papnője, Pitti Katalin életútja (K.u.K., 2001.)
Az éjszaka sárkányai, novelláskötet (Hét Krajcár, 2002.)
Babanapló, regény (Felsőmagyarország, 2003.)
A hit pajzsa. Olofsson Placid atya élete (Papirusz Book, 2004.)
Berek Katalin: Tájkép magammal - társszerző (Papirusz Book, 2004.)
Kamasznapló, regény (Papirusz Book, 2005.)

 

 

A Digitális Irodalmi Akadémia Gyurkovics Tibor-szakértője 1999-től.

 

http://www.terasz.hu/terasz.php?id=konyvsarok&page=cikk&cikk_id=12953&rovat_id=227

 

 

Ézsiás Erzsébet – Az én Toszkánám

Papirusz Book Kiadó

Ézsiás Erzsébet Az én Toszkánám című új kötetét, nagybátyjának Herczeg Gyulának – a neves italianistának – ajánlja. A szép kiállítású könyv borítóját, mint általában, most is Madarassy István tervezte – ezúttal Boticelli Tavasz című képének felhasználásával. A személyes hangú előszót Baranyi Ferenc írta.

 

Előszó  Eltoszkánosodunk Könnyű Katát táncba vinni! – tartja a magyar szólásmondás. Nos, én most olyan Kata vagyok, akit sikerült még egyszer táncba vinni, noha az utóbbi időben kosarat adtam mindenkinek, aki felkért. Ugyanis lehúztam a rolót: nincs több kiállításnyitás, magánlektorálás, előszó könyvekhez, irodalmi estek bevezetése – már csak Dante van. Az utolsó métereken ráerősítek, mint a hosszútávfutó: sok lefordítani- és megírnivalóm van még, időm viszont kevés. Hogy Ézsiás Erzsébet táncra kérésének mégis eleget tettem – méghozzá vonakodás nélkül -, annak több oka van. Először is az, hogy a barátom. Persze, ez még nem elég ok a táncra: számtalan barátom kérését utasítottam vissza az elmúlt két évben. Igen ám, csakhogy Erzsi a legjobb barátaim egyikének volt a barátnője, tehát duplán a barátom. Emellett unokahúga néhai Dr. Herczeg Gyulának, aki kedvelt tanárom volt az ELET olasz tanszékén. Mit mondjak még? Könyvet írt rólam, nagyon tisztességeset. Sokat nyomott a latban ez is. A téma szerelt le elsősorban. Az, hogy ezúttal Toszkánáról írt könyvet. Itáliának arról a tartományáról, ahová már ifjúkoromban vágyakoztam, de nem én költöztem végül is oda, hanem Toszkána költözött belém. Dantéval, Michelangelóval, Puccinival és még számos óriással, valamint egy olyan szellemiséggel, amely iránytű volt számomrasokáig. S még ma is az, nem kis mértékben. Mert a Toszkánok szabad emberek. Tartásuk van. Ahogy Sztanó László írja Olasz-magyar kulturális szótár című, igen figyelemre méltó munkájában: ”…sem a mai, sem az antik rómaiakkal nem vállalnak közösséget. Ők az etruszkok leszármazottai, akiket ugyan meghódítottak, a rómaiak, de akik valójában sohasem hódoltak meg, inkább kultúrára tanították a barbár harcosokat. Nagyjából így állnak a későbbi hódítókkal (franciákkal, Habsburgokkal) is.”   Nos, szeretem a kultúra hatalmának ilyenfajta lenyűgöző megmutatkozását, amilyenhez hasonló nem nagyon volt máshol a világon. Toszkána tehát nem csupán geográfiai egység, hanem világlátás, életérzés, habitus is. Un toscano morto val meno di un toscano vivo – tartják az ottaniak. A holt toszkán kevesebbet ér, mint az élő. Bölcs alapállás. Fejjel falnak rohanni nem szokás ott, ahol tiszták, gőzmentesek, józanul mérlegelő fejek. Nem volt otthonos a hangoskodó hősködés Toszkánában, ám a hősiesség – ha arra érdemes ügyekért kellett kiállni – annál inkább. Ezt kellene eltanulnunk tőlük. Ézsiás Erzsébet könyvét nem tudom belegyömöszölni egyetlen műfaji kategóriába sem. Talán irodalmi bédekker, olyasféle, mint amilyen a hatvanas években Szabó György A lagúnák városa című könyve volt Velencéről. Ám annál sokkal személyesebb. Útinapló, amely roppant izgalmas olvasmány. Szórakoztatva tanít. A történelmi események, személyek, műemlékek, hasznos tudnivalók az ő szemszögéből nézvést felkavaróan új fénytörésben mutatkoznak meg. És a szerző a saját történetével sem marad adós mindeközben. Járjuk be Toszkánát Erzsivel. Magyarságunknak sem árt, ha lélekben eltoszkánosodunk egy kicsit az olvasmány hatására.

2009-03-20 22:02:00

http://est.hu/cikk/53296

Keszthely, Fejér György Városi Könyvtár, 2008. február 25. 17:00

Ézsiás Erzsébet