Kertész Erzsi: A párduc hazatér (Panthera 3.)
Hát nekem ez a második részhez képest pozitív csalódás!
Izgalmasabb, pörgősebb, alig bírtam letenni, lehetőségeimhez képest gyorsan végigolvastam.
A szereplők továbbra is tetszettek, Jácint most is hozta jófejségét, őt és Noémit továbbra is nagyon kedvelem, Mihály (egy hajóútra alias: Michel) bácsival együtt.
Ha nincs Mihály bácsi kiválóan működő hetedik érzéke, akkor valószínű nehezebben ért volna el a sikerig a gyerekek vállalkozása.
Rozi(ka) (hajóútra: Rosie) néni vicces, de engem idegesített – nem emlékszem már, hogy az előző részekben is, de most nagyon! Picit szégyenkeztem felnőttként a naivságán, hogy ennyire felült annak a két hamis perszónának – hiszen gyerekeket vett a szárnyai alá, plusz a tetejébe még egy mentőexpedíciót is! Szóval, hiányoltam a felnőttekből érkező felelősségtudatot.
Jávor feltűnése és talán a Márkusé is – üdeséget hozott a történetbe – talán a Márkus és Noémi, ill. Jácint és Noémi történetei szempontjából kellene folytatni a sorozatot – ezek még kifejtésre váratnak, és talán vannak olyan olvasók, akik szívesen olvasnának még róluk.
Jávor feltűnése új Pantherán-lakó, kihalás/eltűnés szélén álló „fajfélével” – nem tudok rá alkalmasabb szót, a Hójárókkal ismertet meg minket, és érdekes tulajdonságainak megismertetésével hozza közelebb az olvasókhoz, Márkus küldetésre választott és küldött alakja talán pozitívabb szereplővé tudja őt változtatni az olvasók szemében. Noémi továbbra is csodálatos és lenyűgöző, de azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha az írom, ez a kötet Kismukké (Rozika néni szavaival: Mukkocska) – akinek bátorsága, vakmerősége, helytállása egyértelműen feledtette velünk esetleges lúzerségét, félénkségét, visszahúzódó csendesebb jellemét, és egyértelműen a jó ügyért küzdő csapatjátékosként került a Panthera-történet és az olvasók figyelmének fókuszába. Amit a második kötetben sajnáltam, hogy ő a krónikás, de ennek ellenére őt ismertem meg a legkevésbé – most itt kárpótolt a szerző, mert közelebb kerültem hozzá és jellembeli értékeihez.
Gratulálok a szerzőnek, mert jó pár éve tartó olvasásom folyamata során talán ez az első, (vagy második, ha a Szabadlábon-t idevesszük) kötet, amin nem a torkomon erőszakkal lenyomva-leszuszakolva éreztem a másság különcség különféle formáira történő figyelemfelhívást és azoknak mintegy kötelező elfogadását az olvasó részéről.
Szívesen olvastam, látogattam vissza a Panthera különböző részeire, és ott pillantottam be az éppen folyó életekbe, örültem, hogy ismét láthatom Aurát, és örülnék, ha egy esetleges következő részben a többiekből elpárologna minden őt és személyiségét körülvevő kétely.
Ajánlom mindenképpen elolvasásra, bár nem rövid a kötet – ezért nem javaslom kezdő olvasóknak, hanem inkább gyakorlottabb, olyan gyerekeknek, akik kitartóan képesek sokat olvasni a történet és a cselekmény előrehaladása végett, és nem adják fel az elején, vagy éppen egy intrika kellős közepén.
2018. évi Merítés Top10-be javaslom.
–
Madártitkok ismerői, ugye a valóságban a tövispintyek nincsenek is? 57.old.
Nagyon tetszett a könyvben az ún. „üzenő sziklák” ötlete.
És hála Rozika néninek, eszembe juttatta (már) a 80. oldalon a Női szeszély isteni süteményt, amit szerintem nyolcadikos korom óta nem ettem!
Ajánlott bejegyzések: