Varga Írisz Dóra: Örökség
Ez a könyv egy varázslat!
Egy kapcsolat.
Kötődés.
Egy láthatatlanul létező leheletvékony, de eltéphetetlen selyemszál, amely azóta kezdett el sodródni-fonódni, amióta elkezdtem olvasni ezt a csodálatos, finom írást.
A könyvet befejeztem, a selyemszál elkészült, itt van, bár láthatatlan – kötődés.
Egy állandó érzés.
Megfogalmazhatatlan.
Kötődés a könyvhöz, az intelligens szavaihoz, a csodálatos, szeretettel teli és szeretetben élő szereplőihez. A gyerekekhez. A gyerekeinkhez.
Állandó kötődés.
Nagyon mélyen és érzelmeimben érintett.
Amíg élek és anya lehetek meghatározó lesz.
Nem tudom, hogy gyerek- vagy ifjúsági könyv-e ez.
Számomra mindenképpen anyakönyv.
„- Ezt utálom benned a legjobban! Te még azt is kiszagolod, ami nincs is! Neked hátul is van szemed! Meg az égben! Meg a föld alatt is!” (146.o.)
…sőt, továbbmegyek szülőkönyv
„Mi felnőttek is minduntalan nyomozunk (…) Folyvást keressük az válaszokat a magunk kérdéseire.” (90.o.)
" – Anyukád nagyon erős lehet.
– Á, nagyon is törékeny, az uborkás üveg tetejét sem tudja lecsavarni, s a habveréstől mázsás lesz a karja – mosolygott D. de nyomban el is komolyodott. – De bitangerős, igazad van. A szíve, az akarata, mint a vas. (214.o.)
– Igen, az anyák erősek. De valahogy másképp erősek, mint az apák – szaladt ki Á. száján, de látva, hogy D-t nem zavarja, folytatta a gondolatmenetét. – Az apák eleve erősek. Az anyák viszont gyengeségeikből merítik az erőt. Biztos ezért tudnak példát mutatni nekünk, a fiaiknak, hogyan kell erősnek lennünk." (215.o.)
Nem tudom, hol van Olad, de mindenképpen értékes, megőrzendő hely lehet az a hely, ahol ilyen különleges, titokzatos és varázslatos kert rejtőzik.
"- Ráérsz most?
– Az attól függ, mire!
– Egy titokra.
– Egy titokra mindig. Feltéve, hogy meg akarod osztani velem a te titkodat." (137. o.)
Számomra ez a regény az év legszebb felfedezése lett – igazi társam az életem egy alapjaiban nehéz szakaszában – jó volt elmerülni benne, jó volt, hogy velem volt, hogy olvashattam. Olykor könnybe lábadt a szemem párbeszédeit olvasva.
Szerettem. Szeretem.
Minden anyának, minden szülőnek ajánlom felfedezni.
Melegen ajánlom!
fűpehelypaplan és légtüneménytan
@Varga_Írisz_Dóra: én köszönöm! bár egy kicsit már kezd a szemem homályosulni… szeretem a konyvedet
@Annamarie: de az voltál, csak nekem voltak gondjaim, és csak most jutottam hozzá…
(meg aztán húztam, hogy soká tartson a ringatás, az érzés…)
de időben történt, és soha jobbkor…
:-)
…és köszönöm!!!
…elolvasod a regényed értékelését (https://moly.hu/ertekelesek/2929178) annak a Molynak a tollából, aki cseppenként már megbizonyosított felőle, hogy nála dédelgető kezekre talált. Nem volt kétséges számodra az öt csillag azok után, hogy felfedezted, a regényedre szavazott a Merítésben, hát még amikor kedvencelt, mint alkotót (na, ezt a szót sem használtad még magadra!). Na de hát ez a szabadvers! Mert ez az értékelés – költemény. Fantasztikus érzés a kötődést megélni, amiről @Gelso ír. Mert oda-vissza dolog ez.
Amikor a férjednek felolvastad e „jókritikát”, és rázúdítottad az ugye… ugye… megerősítés-kicsikarásaidat, csak ennyit mondott: „Ha valakihez így eljutott a regény, már érdemes volt megírni”. Igen, érdemes volt. Pedig sokáig csak magadnak írtad, így volt, tagadhatatlan. Aztán ez a valami, ez a regény? egyszer csak kinőtte a szándékot, és vággyá vált, titkon, bevallatlanul. Aztán egyszer csak elszakította a köldökzsinórt, és a maga lábára állt. Onnantól szolgálattá lett számodra az írása. Ám ez a szolgálat, noha egyre jobban átérzed a súlyát, különös módon mégsem terhes, ahogy anyának, szülőnek lenni sem terhes (ha valójában nagyon is az), hanem áldott szolgálat. És ez nem a gyermek szolgálata, félre ne értessék, hanem, hogy @Gelso metaforájával éljek, a kötődés szolgálata. „kötődés” – „gyerekeinkhez” – „anyakönyv” – „szülőkönyv” – igen: ezt akarja a regény! Végre megkaptad a választ a magad miértjére. Mert írás közben nem kérdeződik a miért. Mégis, a műben, ott kell lennie a válasznak a nem kérdezett miértre. …
Most kilépek az egyes szám második személy távolságtartásából, hogy megköszönjem Neked, Kedves Enikő, hogy megadtad a választ a regényem miértjére. Így könnyebb lesz eztán nekem. Ha valaki megkérdi tőlem, mi ez a regény, majd ezt mondom: „anyakönyv”, „szülőkönyv”, örökség…
Kedves Írisz és kedves Dóra, nem is tudom, hogy szólítsalak, szégyenlem, mert talán kellene, de még meg sem kérdeztem, pedig annyiszor jeleztünk már egymásnak itt, a molyon, ahol az csak látszat, hogy az olvasás a fő téma. Az olvasás – kapocs, és ahogy írtam, a könyved – kötelék.
És Az Érzés, amikor a szerző ír neked csupa szépet? Milyen is? Mi is történik? Elakad a szavad, és órákra szótlanná, de főleg szavak nélkülivé válsz… Ilyen az az állapot, amit Az Érzés, amikor -állapotnak hívok.
Képtelen voltam azonnal reagálni, bocsánatot is kérek ezért, de elmondom és megosztom veled, hogy hasonló reakcióim voltak, mint neked. Könnybe lábadt a szemem, határtalan és megnevezhetetlen volt, amit éreztem, és meghatódva osztottam meg mindent, szavaidat a férjemmel. Majd hetek, hónapok fáradságaival és emellett mégis talán először nyugalmat érezve feküdtem le, és aludtam másnap 9-ig – ami nem fordulhatott nálam elő talán a nyár óta egyszer sem.
Újabb erőket szereztem a többi eljövendő napokhoz.
Köszönöm.
És azt is, hogy talán egy igaz és talán egy egzisztenciális felfedezés részese lehettem.
Gelso/Enikő
@Gelso: Hát Enikő, ha te így, én is így. Megnézem gyorsan, hány óra van, 1-re jönnek hozzám. Jó, addig még van pár percem a bőgésre. De nem, ezt kibőgni csak nyugodtan lehet. Most akkor visszafojtom a könnyeimet, és ha egyedül leszek, zavartalan, újra elolvasom, és írok még. De nem ide, hanem a helyére, a kedvenc helyemre: „Az érzés, amikor…” zónába. Addig is köszönöm. És pont ma nem tudtam reggel belépni, pedig már 13 órája örülhetnék.
Kösz @szadrienn-kám, hogy írtál, mert amíg még ma beléptem volna a Molyra, mennyi idő eltelt volna az örömhír nélkül.
Ui.: Valamit nem csináltam jól, mert az Örökséggel kapcsolatos frissek még mindig nem piros csücskösek… De jobb is így, ha futár hozza.