Gyermekrajz
 |
|
| A kisgyermek első firkáiban jellemző elemként fedezhetjük fel a szálkák, szárak, sugarak „verését”, csakúgy, mint a körök, karikák gubancát, a fészket. Ezek a jelek az éltető fény (sugár, Nap, férfi) és a növelő-nevelő sötétség (anyaméh, Hold, nő) archaikus jeleivel azonosíthatók, amelyek egymást feltételező és kiegészítő kettőségként vannak a teremtett világban. „Kerek udvarodat a Nap útján járom” – énekli a legény Székelyföldön ma. Kerek udvara a lánynak adatott, a napút pedig a férfié. |
Kőkori sziklarajzokon is felfedezhetjük ugyanezeket a jeleket.   |
|
|
 A szálkákat rajzoló gyermek indulatossá válik, cselekvésébe belevörösödik, de nem minden esetben. A rajzon (4.ábra), ahol a szálkák szivárványt formáznak, óvó fénykapuját adják a virágoknak; nyugalom, csönd honol, ellentétben a Napot övező fönti mezővel. |
| Minden gyermek kíváncsi arra, hogy neki ebből a szálkásságból mennyi adatott, e tulajdonság varázslásában a határig kell eljutnia. Szülő, óvónő ne szóljon rá e cselekvés közben, ne szakítsa félbe a műveletet, ha ez történik, a gyermek újra meg újra kezdi, teszi ezerszer, ezeregyszer. Neki, e benne, vele létező tulajdonságból, ami a szálkafirka vonzata, kellő tapasztalást kell szereznie. Ő elindult fölfedezni a világot, s neki azt efféle módon is föl kell fedeznie! |
 A fészek Ahogyan az indulat adta lendület lecsöndesül a szálkák görbülni kezdenek, ívek formálódnak, megmutatja magát a fészek-kezdemény (5.ábra). Két-háromévesként mindkét nemű gyermek rajzolja a fészket; bár akad olyan kisgyermek is, aki esztendősen firkál. Mindkét nemű gyermek rajzolja, szántja a szálkafirkát is, ám meghatározóan a szálka a fiúhoz, a fészek a kislányhoz tartozó. Amikor a fészket formálja a gyermek – elcsöndesül, nyugalom tölti be, ölelővé válik. Miképpen a szálka a Naphoz rendelhető, akképpen a fészeknek a Hold a legközelebbi rokona. A szálka száras, száraz, szúrós, férfias, a fészek telt, nedves, nőies. |
 Íme, egy “önarckép” (6.ábra). Óriási az arc, hiszen a kisgyermek számára az arc-idézte fényesség a legfontosabb – a lélek-szárnyas szellem fényessége. A kisgyermek az ember arcára kíváncsi, az ember arcát nézi – a szemét. E képen az emberalak teste fészek. A gyermekrajzokon az embertest a lelkiségre utal, a láb a testiségre, ez utóbbi a legtöbb esetben - amint itt is! – alig jelölt, elhanyagolt. A kisgyermeknek – belső késztetésre – a szellemi és lelki „táplálék” az elsődleges; ezen a rajzon mindkettő kitüntetetten szerepel: a szellemiség sugaras, a lelkiség fészekmeleg. Biztos vagyok benne, hogy e rajz alkotója szívesen mondókázik, énekel, hallgat mesét; s ölelő természető, de abban is biztos vagyok, hogy az otthona is ilyen. |
 A pöttyA kisgyermek nagy gonddal, hoszszasan, s szívesen rajzolja a pontot is, s a vele egyenértékű kicsi köröket, s apró foltokat (7. ábra). Ezzel is rokon egy fényes fönti – a csillag. Nem akármelyik – az Északi Sarkcsillag. Az északi félteke mennyboltjának egyetlen moccanatlan (alig moccanó) pontja, fénypöttye. A kisgyermek úgy rajzolja ezeket a roppant egyszerű rajzi formákat, mintha soha nem akarná befejezni, mintha örökkévalóság adódna neki e cselekvéshez. Hasonló ok és belső késztetés miatt az ausztráliai őslakos - közel tizenötezer évvel ezelőtt, ha hozzáfogott, addig véste a sziklába a kis köröket, vagy a csésze alakú pöttyöket, amíg a sziklafal tartott, beborította az egész felületet (ld. fenti három ábra). |
| A régiek azt tartották, hogy a gyerek hétesztendős koráig Isten tenyerén él. E tenyér jellemzője a tér-időn kívüliség, az osztatlan szent idő amely a maghoz hasonlatos. A pontok, kicsi karikák vagy pöttyök rajzolása közben a gyermek azzá válik, amit tesz (a legtöbb tevékenységére jellemző ez!); kilép a tér-időből, a maghoz hasonló állapotban él, amelyben az élet esszenciális, alig moccanó, amelyben a száz-színű jövő ígérete szunnyad. A mag és a vele analóg gyöngy a régiségben a szűzséget varázsolta; a nőt, amíg asszonnyá nem lett gyöngykaláris, gyöngyös párta ékesítette. A gyermek saját állapotáról ad hírt e formahármassal, a benne, általa testesülő szűzségről. Mindkét nemű kisgyermek szereti a pöttyös („babos”) kendőt, szoknyát és a hétpöttyű katicabogarat; de ragaszkodik a pöttyös labdához is. Rajzaikon is gyakori elem a pötty (ld további rajzok). |
 A pöttyös Nap sugarai végén virágok nyitják szirmukat. Teremtő és teremtett egysége valósul meg ekképpen. |
| Ötesztendős kislány rajza. A Nap valahány sugárvége pötty, s ím, az egyik fénymag lánylénnyé szépül |
 Hatesztendős kislány rajza. Gyöngy és pöttyös virágfátyol borul a királylányra, akit gyöngysor ékesít. Szoknyáját, s annak virágát (a tudattalanban vágyott magzatot), jövendő anyaságát gyöngyös sátor óvja |
 Ötesztendős kislány rajza. A napocskák pöttyöket hullatnak, hogy "nőjön a virág". Nő is a virág, s pöttyös kedve támad. |
|
|
| Köszönetet mondunk Molnár V. Józsefnek, hogy hozzájárult a rovatunkban szereplő szemelvények és rajzok közléséhez. Forrás: Molnár V. József: Ég és föld ölelésében (Örökség Könyvműhely, 1998), Újraszülető világ (Örökség Könyvműhely, 2001) |
A fenti írás a LurkóVilág nyomtatott magazin 2007. téli (I.évf. 4. sz.) számában jelent meg. Feltöltés dátuma a lurkovilag.hu óvodai portálra: 2008-06-09.
Forrás. http://lurkovilag.hu/index.php?gyermekrajz&r=5
Ajánlott bejegyzések: