Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?
Hát nem is tudom, hol kezdjem, hiszen jó ideje elolvastam, de csak toltam magam előtt az értékelést erről a súlyosan nehéz témáról.
Ez egy hazai Anna Frank, bár nem véglegesen tragikus, de a családtagok sorsa egyenként is tragikusan alakul …
Érdekesen érzem ambivalensnek azt, hogy őket a háborús időszak „tette boldoggá” és a béke kitörése hozta meg számukra az igazi tragédiát, az igazi szomorúságot, az igazi elszigetelődést, elmagányosodást, a család teljes szétszakadását, elhidegülését, problémák rejtegetését, titkolását és nem a közös megoldás keresését.
Nagyon szétszabdalva olvastam, de nem is lehet másként, ennyi szomorúságot, bánatot nem lehet egy szuszra bevenni és megemészteni. Segít ebben a könyv szerkesztése is – rövid, szünetekkel elválasztott részek, emlékképek a múltból, visszaemlékezések, levéltöredékek, belső monológok, belső dialógok váltják egymást. Előbukkannak, beléd vágnak, élesebben, vagy erőseb vagy kevésbé fájón életre szóló, kitörölhetetlen sérelmek, fájdalmak, bánatok, vagy épp életmentő, sokszor a másiknak jelentéktelen apró gesztusok amelyek viszont a másiknak az életet jelentették.
Nem is elmélkedem most tovább, azt hiszem, ez egy olyan könyv, amit az ember életének több szakaszában kell elolvasni – a lényeg, hogy ne feledjük el a könyvet, a benne lévő szereplőket, és ezáltal a mi szeretteinket, számunkra fontos embereket – ne szigeteljük el magunkat a társainktól.
Ne feledjük el életünk Páll Ferencné Szelíd Juliannáit.
És ne dobjuk ki a kelimterítőket – családunk életének néma szemtanúit…
Ajánlott bejegyzések: