Fábián Janka: Emma fiai (Emma 2.)
Sajnos nem írtam meg azonnal a trilógia második részének befejezése után az értékelésemet, most, miután már a harmadik rész felénél járok, nehezebb.
És olyan sok vélemény találkozik és ütközik itt, és talán mindenkinek igaza is van…
Mégis én most a szülői szerepemből nem tudok kilépni, és itt szeretném megjegyezni abból származó félelmeimet, gondolataimat, amelyeket ez a regényrész ébresztett bennem. Talán a jövőre nézve hasznosak is lehetnek még…
A szülői szerep, a szülői feladat és gondoskodás, problémafelismerés – ezekkel kapcsolatban gondolkodtam el. Tudom, hogy ez a Szülők, mint olyanok állandó problematikája, és azt hiszem, ez a kérdéskör adja a regénytrilógia igazi fontosságát. Vajon jól teszünk-e mindent? Vajon tesszük-e amit kell, és ami tőlünk telhető? Vajon jól választunk-e, amikor egy-egy gyermekünk esetében valahogyan ill. bárhogyan is döntünk? Vajon meddig mehetünk el? vajon beavatkozhatunk-e? Vajon meddig ér el a befolyásunk? Vajon meddig ér el a szavunk? Vajon meddig húzódik szülői határvonalunk, és érezzük-e a fontos és lényeges határvonalat, amelyet már mi, szülők nem léphetünk át, és ne is lépjünk át?!
Vajon eléggé figyelünk-e szeretteinkre? Vajon jól vesszük-e a jeleiket? Vajon jól látjuk-e az őket körülvevő ill. fenyegető rosszat, ártót stb.? Vajon elég körültekintőek vagyunk-e az ismerőseikkel szemben? Milyen környezetben forog a gyermekem? Megannyi kérdés, megannyi probléma, amelyre még a gyakorlott szülők is csak sejtik a (jó) választ, ill. még a gyakorlott és jó szülők is csak sejteni vélik, hogy jó választ adnak/adtak életük és gyereknevelésük során.
Olyan problémák, amelyekre nehéz választ adni, olyan világban, ahol mindent láthatunk, mert megannyi kamera és egyéb figyelő-technika vesz körül bennünket, mégis sokszor kevesebbet tudunk szeretteinkről, mint a szomszéd…
Nem tudom a választ, csak merem remélni, hogy sejtem – és ez, Emma és Gábor esetében is valószínűleg így volt.
Azt gondolom, hogy ez a rész sokkal jobban is sikerült, mint az első, talán a történelmi környezet, eseményeknek köszönhetően izgalmasabb, mozgalmasabb, de azt hiszem, az írónő is szerzett több rutint, vagy talán okult az első regénye hibáiból. Nem tudom, mindenesetre szívesebben olvastam ezt, bár szörnyebb volt minden tekintetben a történelmi háttér, az intrikusok – ezek azt hiszem igazán jól sikerülten kidolgozott jellemek (?) – bár ebben az esetben ez nem a legmegfelelőbb szó sem Zách Pistára, sem varga eszterre…
Szóval örömömre szinte eltűntek az olvasói szemet félreirányító nyomdai kiemelések, egy-két kivétellel a bosszantóan hamar ismétlődő visszautalások. Szívesen és érdeklődve olvastam, és persze izgultam is a szereplőkért.
Bevallom őszintén nagyszabású vállalkozás ez, családregényt írni nem mindennapi időszakban élt családtagokról, akik nem mindennapi szerepekben tűntek fel, és hát nem mindennapi sikereket értek el, nem mindennapi pillanatokban.
Nehezen tudok kedvencet választani, de talán Öcsi-Gábor mellett tenném le a voksot, ha többet tudtam volna meg róla, azon kívül, hogy igazi férfiként végezte a bátyja által rábízott családi oltalmazó feladatát a háború idején, ugyanakkor hősiesen élte túl az első csalódását is.
Tamás jellemileg áll hozzám a legközelebb, de talán az apja felé irányuló állandó bizonyítási kényszer őt sodorja leginkább veszélybe, és emiatt talán ő követi el a legtöbb hibát is, mint csellengő, bár egyáltalán nem jellemgyenge férfiként…
Péter pedig – hát igen – sajnos forrófejűségének és az ideológiának a rabja, aminek végül is áldozata is lett…Mozgalmas és szép, de sajnos tragikus sors is az övé, és érdemes lenne elgondolkoznunk azon, mi lett volna vele, ha háborúmentes időszakban él, mint katona, lesz szerelmes és olimpiai bajnok…stb. Azt hiszem, bár nem értek egyet azokkal az eszmékkel és beidegződésekkel, amelyek szerint, élt mégis úgy gondolom ő egy igazi hősnek nevezhető a regényben.
A két szülő pedig a fentiek végett számomra „passzív”. Igaz, hogy nagyon sokat tettek társadalmi szinten, de családi szinten nem tettek meg mindent, nem égtek maximális hőfokon, és úgy érzem, mindaz, ami a fiaikkal történt, az nagymértékben köszönhető Emmának és Gábornak a hibájának (?), szülői tapasztalatlanságuknak (?) – nem tudom, minek is nevezzem –, is.
@dinnyemano Olvassunk Fábián Jankától!c. kihívásához és
@Elhaym Olvassuk el az Emma trilógiát! c. kihíváshoz.
Ajánlott bejegyzések: