Dániel Anna: Margot királyné gobelinjei
A Csíkos-könyv kihívásra választottam ezt a könyvet, hogy de jó lesz nosztalgiázni, visszamenni tinikoromba, és keresni a rejtélyeket Lonkával – ahogyan végigizgulhattam (?) akkoriban a regényt. Sajnos, vagy nem, de nem emlékeztem a végére, és a gyarlóságom, azazhogy a „meglelni-a-titok-nyitját-érzés” legyőzte a dilemmámat, hogy akkor most ez a könyv vagy a Napraforgó-lány. Mert ezt a kihívást mindenképpen egy olvasott Csíkos újraolvasásával szerettem volna teljesíteni.
Most azt érzem, hogy rosszul döntöttem. Nem volt jó könyv. Nem volt jó olvasni. Még az sem zavart, hogy eléggé átitatta a „rendszer” ideológiája… sőt, számomra meglepő volt, hogy kb. tőlem 10-15 évvel idősebbek esetében még inkább erőteljesebben érződött ez az ideológia iskolában, szabadidőben, építőtáborban stb.
Nem tetszettek a szereplők, az anyát túl despotának, akarnoknak, „önmagát megvalósítani egyedül is képesnek”, zsarnokoskodónak láttam, aki saját képére akarta formálni Lonkát, a lányát. Ő az elsős gimit végezte éppen túl nyafkának, hisztisnek – elnézést a kifejezésért, de az agyamra ment az engem nem szeret senki-gondolataival… Talán a barátnő, Varga Mari (ez lehetne akár az anyukám is) alakja volt a leginkább elfogadható és elképzelhető. Igyekezett megtenni a tőle telhetőt és barátnője maradni annak, aki kétségbeesésében nem hitt már sem a barátságban, sem a szülői szeretetben, sem a pedagógusokban, tanáraiban, társaiban, elvált apjában, annak szeretetében, és talán még önmagában sem. Ezért jött kapóra neki az építőtábor, egy „a köz javára közösbe adott” kastélyban, ahol keringtek a legendák és falusi mendemondák az elrejtett gobelinekről. Lonka saját maga előtt szeretett volna bizonyítani, hogy ő is ér annyit, mint társai, mint a féltestvére, és főleg, mint az anyja, azzal, hogy eltökélte: meg fogja találni ezeket a gobelineket; bárcsak ne ez lett volna a vége…
Nekem kiábrándító volt.
4*-ot adok, mert 5* volt az emlékeimben, de most nem adnék rá 3*-nál többet, így átlagra vettem. Összegezvén sajnálom, hogy nem a Napraforgó-lány mellett maradtam.
A könyvet @Pistacchio kihívására, az Olvassunk Csíkost is! címűre olvastam.
Meglepődtem a "leszerelni a fülbevalót" ill. "leszerelt fülbevaló" kifejezéseken – én ezt egyáltalán nem hallottam, teljesen idegen. Max. kiszedni igével használom.
Amire utaltam az elején, az ideológiával kapcsolatban, az az, hogy volt egy ún. "X kategória" (=osztályidegenek) – ami a legalacsonyabb származási kategória volt a szocializmusban, akit ilyenbe soroltak, az nem kerülhetett akkoriban középiskolába… ezt a kategóriát az anya azzal „orvosolta”, hogy elvált az apjától (miatta lett ui. X-es Lonka) és egyedüli eltartója lett lányának, így az iskola máris eggyel feljebb sorolta: "alkalmazott" származásúba…
(Az apa a MONIMPEX-nél dolgozott, az anya pedig az IBUSZ-nál volt öt nyelven beszélő idegenvezető, és megjelent a Nők Lapjában.)
Az is fura volt, hogy tábortűzhöz, szalonnasütéshez szoknyát, meg fehér blúzt vett(ek) fel – hát nem t'om…
Na, jó abbahagyom, mielőtt végleg kiábrándulnék – amúgy nem volt ennyire rossz, csak biztos rossz hangulatommal párosult az olvasás…
Ami jó volt, hogy említették benne a Szelíd motorosok-at.
Ajánlott bejegyzések: