Az olasz kortárs irodalom a gyengém.
Elfogult is vagyok a kortársakkal szemben is, meg az olaszokkal szemben is.
Ez a regény nem akart tetszeni, ill. én nem akartam, én nem akartam engedni, hogy tetsszen…
És a végén – el kell ismernem, hogy megtetszett, meggyőzött arról, hogy jó író, és csak remélni tudom, hogy nem egykötetes író lesz Paolo Giordano.
Jó pár éve kedvenc olasz neveim az Alice, a Fabio és a Mattia.
Emiatt is külön odafigyeltem, előtérben tartottam, és evidenciában A prímszámok magánya-t – és alig vártam, hogy végre vmikor olvashassam. A könyv feléig mondhatni kínlódtam, nem tetszett, és kimondottan idegesítettek a sznob, kastélyban lakó, gazdag olasz tinik. Tudom, hogy ilyenek. De vannak nemcsak ilyenek – kár, hogy csak ilyen egyoldalú képet tárt elénk az író.
(Második gondolatom pedig az, hogy nem tudom, nem lett volna-e jobb csak az ifjúkori időszakot kidolgozni…)
Túl sok olyan félreérthető momentum van az életben, ami félrevezet bennünket, és mi ezek hatására – talán téves következtetéseinkkel felvértezve – határozzuk meg következő lépésünket. Cselekszünk valahogy – de ha már megtettük, az akkor már végzetes, megfordíthatatlan tett.
Azt a gondolatot ébresztette az író bennem, hogy Ne emelj magad köré fal(ak)at, és mást se kényszeríts arra, hogy falat emeljen, sőt, meg is erősítse határfalait…
Nehéz a szívem, mert egy ilyen regény megerősít abban, hogy minden úgy jó ahogy van, nincs szükség erőre, értelemre, bátorságra vagy egyéb hatásra – a legjobb belenyugvással, egykedvűen fogadni a dolgokat, és hagyni haladni az élet folyását… – de ez inkább egy beteljesületlen élet…
Szép volt a vége, szép, megismételhetetlen és végzetes – de elszomorított… és megannyi nyitott kérdés maradt bennem, meg "mi-lett-volna-ha" …
Nagyon tetszettek a matematikai-fizika „elmélkedések” mint pl. az esőcseppek a szélvédőn, vagy az utca felezővonalainak problematikája vagy az oxigénmolekulák szétáradása.
Nem kifejezetten ragadott el a fordítás a regény első felében, és itt túl negédesnek, vagy giccsesnek éreztem… (pl. nem tudok most mit kezdeni a „gondolj rám viola” kifejezéssel" – 86. o., vagy a bubukálni számomra túlságosan vicces volt; viszont nagyon tetszettek az ilyen mondatok, mint: "Érezte, hogy a kettejüket elválasztó keskeny léghézag megtelik a lányból áradó melegséggel, és puhán, akár a vatta rátelepszik a bőrére." – 159. o. vagy "A Mattiához az utóbbi hetekben oly kitartóan visszatérő gondolata úgy vibrált erőtlenül a levegőben, akár egy meglazult hegedűhúr, egy hamis hang, mely elvész a zenekar játékában." – 196. o. "Mert közte és Mattia közt mindenféle jelentéktelen dolgok mögött egy rugalmas és láthatatlan szál feszül, amely csakis két olyan embert köt össze, mint ők: akik egymásban ismernek rá a saját magányukra." 284. o.)
De lehet, hogy ez a technika az egymás iránt érzett, burkolt szerelmi vallomások fejlődésének, érettségének kifejezőeszköze?
Sajnáltam, hogy senki nem figyel fel/és senki nem segíti Alicet betegségében és annak leküzdésében.
A szülők közül leginkább Mattia apját kedveltem, Pietro-t, sajnáltam, hogy nem talált vissza fiához – és talán az anyját Adelet gyűlöltem.
Kettős érzéseim vannak Alice férjével kapcsolatban, kedveltem, de…
És szerethető fickó volt a fényképész is.
A legszebb és legvidámabb résznek A másik szoba c. részt tartottam. A 29. fejezethez pedig azt írtam – ez a legszebb rész és talán a legszomorúbb.
…és azon gondolkozom, hogy ki érzett először szerelmet a másik iránt…?
és nagyon elkeserítő dolog az, hogy két, valamikor egymáshoz közelálló ember – egy idő után idegenné válik egymásnak…
_________________
A könyvet az alábbi kihívásokra olvastam el:
1/ A prímszámok magánya – @angelina1991
2/ Kedvenc könyvek olvasása – @Bogas kihívása – 2.
__________________
Regénye: La solitudine dei numeri primi, Mondadori, 2008.
Elbeszélései:
La pinna caudale, Nuovi Argomenti, n. 41, gennaio-marzo 2008.
Farokuszony
Vitto in the box, Il corriere della letteratura, 12 giugno 2008.
L'uomo che dà un'anima ai sassofoni, La Stampa, 29 ottobre 2008.
A férfi, aki lelket öntött a szaxofonokba
Mundele, in Mondi al limite, Feltrinelli, novembre 2008.
Vari racconti pubblicati sul settimanale Gioia (vedi).
Különféle, a Gioia-ban leközölt elbeszélések
Ajánlott bejegyzések: