Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
kicsit bosszús vagyok magamra…
kicsit bosszús vagyok magamra, mert idestova két hete lesz, hogy befejeztem a regényt, és nem akaródzott kiírni magamból az élményeimet (?), tapasztalataimat (?)…
És igazából nem is biztos, hogy összefüggésekben fogok majd tudni írni róla. Elolvastam többek értékelését, vegyes érzelmekkel, már-már kis haraggal is ültem le a regényt elolvasni, de kicsit bosszús vagyok magamra, mert nem hittem mások (negatív) véleményének – mondjuk nagyon ritkán, vagy inkább sosem szoktam – végül aztán arra jöttem rá, hogy nekem nem biztos, hogy azokért lesz negatív, mint másoknak…
És hinni szerettem volna az ítélőképességemnek, ami meglehet most viszont cserbenhagyott: ezt a könyvet már több évvel ezelőtt, talán a Coelho-divat kezdetén vásároltam, egy vele készült interjú elolvasása után. Abban ő egyenként beszélt röviden az addig megjelent könyveiről, és azok alapján választottam ezt, mivel egy könyvét mindenképp szerettem volna megvenni. (Aztán a Tizenegy perc is követte – a polcon.) És én annyira bíztam az ítélőképességemben, abban, hogy nem tévedhetek, emiatt már-már bosszantottak az itt negatívan szólók.
Aztán most az jött el, hogy most meg én sem tudok írni a tökéletesről…
Nehezen barátkoztam meg az írói formával, azzal, hogy a főszereplővel konkrétan sosem találkozunk, csak mások elbeszéléseiből lehet megrajzolni alakját. Jó volt és tetszett is az írói ötlet, miszerint azokkal az emberekkel meséltet Athenáról, akikkel valamilyen kapcsolatban állt élete során, viszont az már nem tetszett, hogy ezek a beszámolók nem különültek el egymástól, sem stílusban, sem szóhasználatban – szóval én nem vettem észre, hogy különböző emberek beszélnek – emiatt nem éreztem hitelesnek, pedig a vége miatt nagyon is annak kellene éreznem…
Több értékelővel ellentétben és a fentiek ellenére azonban nekem tetszett a vége, a megoldást kifejezetten intelligens és elegáns befejezésnek tartom. Örülök, hogy kiderült, hogy aki összegyűjti ill. leírja ezeket a vallomásokat az nem maga az író, bár végig nyomoztam magamban, ki is lehet a gyilkos – nem találtam el…
És sokakkal ellentétben számomra nem volt irritáló vagy arrogáns személyiség Athena, (tőle sokkal inkább tartottam annak Andreát, vagy akár Eddát, ők voltak számomra a legellenszenvesebb szereplők) kifejezetten pozitívnak találtam azt, hogy ő ennyire ragaszkodik a tánchoz, mint az önkifejezési eszközhöz. Vagy kifejezetten díjaztam a szorgalmát, ahogyan a kalligráfiát tanulja, hajthatatlan és töretlen elkötelezettségét, hogy megtalálja anyját, nyitottságát a cigányok, mint más kultúrájú népcsoport iránt, de legfőképpen anyai kötődéséért becsültem, ahogyan fiától, Vioreltől lehetetlen volt elszakítani.
A regény első fele nagyon tetszett, teli volt szépen kifejezett, és kifejtett sűrű, mély, filozófiai gondolatokkal, többet közülük meg is fogadnék; én ezt a részt kifejezetten szerettem olvasni, a nehézsége ellenére is haladtam a könyvvel egészen addig, amíg sikerült találkoznia az édesanyjával. Egy csillagot muszáj vagyok levonni azért, mert ezt tartanám a regény legfontosabb részének, de elmaradt (bennem) az a katarzis, amit elvártam volna egy ilyen találkozástól. Nagyon vártam, hogy ez bekövetkezik-e egyáltalán, és ha igen, hogyan lesz majd ez a találkozás? Gondoltam, hogy itt lenne az érzelmi csúcspont, de valahogy olyan semleges volt – távoli. Nem élhettem át érzelmileg, nem élhettem meg benn a regényben ezt az oly régen várt találkozást. A másik csillagot több apróság miatt: a korábban már említett stílusok elkülöníthetetlensége miatt, a regény második részének unalmassága, vontatottsága, az első részben megszokott mély gondolatok elmaradása miatt vonnám le, ill. még azért is, mert engem zavart az író tájékoztatási készségessége: ezeket a (zárójelbe szúrt, dőltbetűvel szedett írói ismertetőket) nem bírtam, idegesítettek – de visszaadom ezt a második levont csillagot a megoldás miatt.
Biztos, egyedül maradok a véleményemmel, de nem baj, mert mégsem tudtam meggyűlölni a regényt, sem Athenat – talán még Coelhot sem.
Tetszett, de nem maradéktalanul. Sajnálom (magam), mert annyira szerettem volna szeretni legalább ezt a könyvét Coelhonak.
_______________________
A könyvet két kihívásra olvastam:
@Ferer kihívására: a Paulo Coelho – A Bruxa de Portobello 5. éves megjelenés alkalmából c. kihívására és
@Miamona: ~°°~ Olvassunk Coelhót ~°°~ kihívására is.
P.S. : Még pár dolog, amik a regény mellett szólnak, és amik miatt nem vontam le több csillagot:
– a borító nekem nagyon tetszik (belül a megsárgult lapok már kevésbé)
– Szt. Sára – nem tudtam, ill. a regénynek köszönhetően tudtam meg, olvastam utána, hogy Kali Sara, magyarul Fekete Sára a romák védőszentje.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kali_Sara
– a cigányoknak a koncentrációs táborba történő elhurcolásukkor fekete háromszöget kellett viselniük – mindig a másik elhurcoltakról esik szó, így emiatt ismereteimnek még a perifériájára sem került ez az információ:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_h%C3%A1romsz%C3%B6g_%28jelv%C3%A9ny%29
- ez volt az első Coelho-könyvem, amit olvastam
...és mindezt @mankus-nak ajánlva :-)
„Lehetséges, hogy a név meghatározhatja az ember életét?”
p. 25. Athenaeum, Budapest, 2009
Idézetek:
Senki sem gyújt gyertyát azért, hogy aztán ajtó mögé zárja: a fény célja, hogy még több fényt gyűjtsön maga köré, hogy felnyissa a szemeket, hogy megmutassa a körülötte rejtőző csodákat.
(első mondat)
Ha létezik vigasz a tragédiában, amikor elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk, akkor az nem más, mint a gondolat, hogy talán mégis jobb ez így.
11. old.
…azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, hogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem eszményeinkre és álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve. A testünk tovább él, de a lelkünk előbb vagy utóbb mindenképp elszenvedi a halálos döfést. Tökéletes bűntény: soha nem tudjuk kideríteni, ki ölte meg az örömünket, hol vannak a bűnösök, és miféle okok vezérelték őket.
p. 12. Athenaeum, Bp. 2009.
…a nő természeténél fogva könnyedén kitárja magát a szeretetnek.
p. 17. Athenaeum, Bp. 2009.
Azt hiszem, a balett-táncosok azért állnak lábujjhegyre, hogy egyszerre érintsék meg a földet és az eget.
p. 67. Athenaeum, Bp. 2009.
Egy egyszerű betű is megköveteli, hogy adjunk bele minden erőt, ami benne rejlik, mintha kőbe akarnánk vésni a jelentését. Így, amikor a szent szövegek a papírra kerülnek, bennük van az ember lelke is, aki eszközül szolgált a terjesztésükben. És ez nemcsak a szent szövegekre igaz, hanem mindenre, amit papírra vetünk. Mert a kéz, ami a vonalat vezeti, tükrözi az író lelkét.
p. 85. Athenaeum, Bp. 2009.
Az elegancia nem valami felszínes dolog, hanem egy módja annak, hogy az ember kifejezhesse tiszteletét az élet és a munkája iránt.
p. 88. Athenaeum, Bp. 2009.
Az ember számára az egyik legdurvább agresszió, amikor szétrombolják azt, amit szépnek talál.
pp. 205-206. Athenaeum, Bp. 2009.
…egyetek mértékkel, de élvezettel! Nem az a rossz, ami bemegy, hanem ami kijön az ember száján. Ne felejtsétek el, hogy évezredeken keresztül azért küzdöttünk, hogy ne éhezzünk. Kinek támadt ez az őrült ötlete, hogy mindenkinek egész életében soványnak kell lennie? Majd én megmondom: a lélek vámpírjainak, azoknak, akik annyira rettegnek a jövőtől, hogy azt hiszik, meg lehet állítani az idő kerekét. (…) Azt az energiát és erőfeszítést, amit a diétára pazaroltok, fordítsátok inkább arra, hogy lelki táplálékkal is töltekezzetek. (…) Ahelyett, hogy mesterségesen elégetitek azt a sok kalóriát, amit magatokhoz vesztek, inkább próbáljátok meg átalakítani azzá az energiává, amire szükségetek van az álmaitok megvalósításához. Senki sem maradt még tartósan sovány egy fogyókúrától.
pp. 272-273. Athenaeum, Bp. 2009.
Ha a gyűlölet jobbá tesz valakit, olyankor voltaképpen nem más, mint a szeretet egyik megnyilvánulási formája.
p. 286. Athenaeum, Bp. 2007.
___________
A madarak, a majmok és Isten bármely más teremtménye
csak a beléjük táplált ösztönöket követik. Az emberi
lény esetében azonban nem ilyen egyszerű a dolog,
mert mi ismerjük a szeretetet és a szeretet csapdáit.
Hallgasd a szívverésed, kövesd a gondolataidat, amiket nem tudsz irányítani, és uralkodj a kényszeren.
Egyetlenegyszer mertem megkérdezni tőle: „Miért szeretsz te engem?”
Azt felelte: „Fogalmam sincs, de egyáltalán nem is érdekel.”
… aki folyton úton van, annak nem létezik az idő – csak a tér. […] úgy cipeljük magunkkal a múltat, mintha a jelenünk lenne.
115. oldal
… a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba."
100.oldal
Csak ezt a tökéletesen abszurd és értelmetlen mozdulatot kértem tőled, hogy emeld föl a karod, és koncentrálj a lángra. Ennyi elég: megpróbálni – amilyen gyakran csak lehet – valami olyasmit csinálni, ami egyáltalán nem illik bele a bennünket körülvevő hétköznapi valóságba.
Mindannyian abba az értékrendbe születtünk bele, és abban élünk ma is, amely azt hangoztatja: az idő pénz. Azt pontosan tudjuk, hogy mit jelent a pénz. De vajon az idő mit jelent?
76. oldal
Mindenki tökéletes mesterre vágyik, de az az igazság,
hogy bizony a mesterek is emberek, legyenek bár
isteni tanításaik – és van itt valami, amit az emberek
rettentő nehezen fogadnak el: nem szabad összetéveszteni
a tanítót a tanítással, a szertartást az
eksztázissal, a szimbólum közvetítőjét magával a szimbólummal.
Szeretni sem tanított meg senki. De szerettem már Istent, a férjemet, és szeretem a fiamat és a családomat. És mégis hiányzik valami. Bár a táncban elfáradok, amikor abbahagyom, mégis egyfajta kegyelmi állapotba kerülök, valami mély eksztázisba. Azt szeretném, ha ez az eksztázis egész nap tartana. És hogy segítsen megtalálnom azt, ami hiányzik az életemből: egy férfi szerelmét. Amikor táncolok, mindig látom ennek a férfinak a szívét, ha az arcát nem is. Érzem, hogy közel van, és ezért ébernek kell lennem. Táncolnom kell reggel, hogy utána egész nap oda tudjak figyelni mindenre, ami körülöttem történik.
Éld meg most, amit a többi ember majd csak a jövőben fog megélni! Mit akarsz? (…) Értelmet akarsz adni az életednek, ezért a lehető legintenzívebben akarod megélni. Ez egyszerre csapda és eksztázis. Maradj tehát éber, vedd észre a veszélyt, de éld át az örömöt, a kalandot, hogy az a Nő vagy, aki a tükörképeden túl van.
Amikor az ember távol kerül a megszokott világától, hajlamos kalandorként viselkedni, hiszen ilyenkor a szokásos gátakat és előítéleteket is maga mögött hagyja egy időre.
A szeretet nem szokás., elkötelezettség vagy hála. A szeretet nem az, amit a romantikus dalok mondanak róla. A szeretet van. Nincs definíciója Szeress és ne kérdezz sokat. Csak szeress.
284.o.
Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már eddig is tudott.
87.o.
Ha majd belefáradsz abba, hogy az legyél, aki nem vagy, akkor majd végre élvezheted az életet, és idővel rájössz, hogy ez nemcsak örömet szerez, hanem valami sokkal mélyebbet ad: értelmet az életednek.
Légy derűs! Programozd át magad a nap minden percében, és töltődj fel olyan gondolatokkal, amik többé lesznek! Ha ideges vagy, vagy zavart, próbálj nevetni magadon és nevess hangosan, nevesd ki azt a nőt, aki aggódik, gyötrődik, és azt hiszi, hogy az ő problémáinál nincs fontosabb a világon.
A szeretetet nem lehet kívánni, hiszen önmaga célja, nem lehet megcsalni, hiszen nincs köze a birtokláshoz, és nem lehet fogva tartani, hiszen olyan, mint egy folyó, amely áttöri a gátakat. Aki be akarja börtönözni, annak el kell zárnia a forrást, amely táplálja, de az így felgyülemlett víz hamar megposhad.
Nem lehet hinni olyasmiben, amit nem szeretünk.
Tanulj, de mindig emberek közt tanulj. Ne maradj magadra a keresésben, mert különben – ha hibázol – nem lesz, aki kijavítson.
A magány akkor a legerősebb, ha megpróbálunk harcolni ellene, ha viszont nem veszünk róla tudomást, elgyengül.
Addig kell táncolni, míg a lihegéstől megváltozik a szervezetünk oxigénellátása: amit megszoktunk, az másmilyen, furcsa lesz. És ennek következtében elveszítjük az identitásunkat, a térrel és az idővel való kapcsolatunkat.
Igen. De nem hiszem, hogy megbotlottam és elestem. Inkább úgy gondolom, hogy megint ki kell állnom egy próbát, ami megtanít a következő lépésre.
Ha teljesen átadjuk magunkat a szeretetnek, legyen az isteni vagy emberi, az azt jelenti, hogy lemondunk mindenről – beleértve a saját jólétünket és a döntéshozatali képességünket. Azt jelenti, hogy a szó legmélyebb értelmében szeretünk. Valójában nem akarjuk azt a fajta megváltást, amit Isten szán nekünk. Mi meg akarjuk őrizni az ellenőrzést minden lépésünk fölött, döntéseink teljes tudatában akarunk maradni, és magunk akarjuk megválasztani áhítatunk tárgyát.
A szeretet nem ilyen: jön, befészkeli magát, és átveszi az irányítást, csak az erős lelkűek bízzák rá magukat teljesen.
De hát a szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, még tökéletes orgazmusunk is lehet minden alkalommal, és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik.
Nem magányra vagyunk teremtve és akkor ismerhetjük meg magunkat igazán, amikor meglátjuk magunkat a másik ember szemében.
Ne próbálj meggyőzni senkit semmiről. Ha valamit nem tudsz, kérdezz, vagy nézz utána. De ha cselekszel, légy olyan, mint a folyó, ami folyik, csöndesen, átadva magát a nagyobb energiának.
Pontos útmutatást adott, de az ellenkező irányba.
– De hiszen rossz irányba küldted őket.
– Ennek semmi jelentősége sincs. Legalább eltévednek, de hát úgyis ez a legjobb módja annak, hogy érdekes helyekre jusson el az ember.
A hit nem vágy. A hit akarat. A vágy mindig beteljesítésre vár, az akarat viszont erő.
Az a szent, aki az életével azzá teszi magát. Elég ha megértjük, hogy mindannyian valamilyen célból vagyunk itt és elég ha elkötelezzük magunkat ennek a célnak. Ha így teszünk, képesek leszünk nevetni kisebb-nagyobb szenvedéseinken, és félelem nélkül menni előre, abban a biztos tudatban, hogy minden lépésünknek megvan a maga értelme.
_____________________________________________
Kali Sara, vagy Szent Sára:
Kali Sara, Saint Sara magyarul Fekete Sára vagy Szent Sára a romák védőszentje. Hivatalosan nem avatták sem szentté, sem boldoggá, de a cigányok közt tiszteletének mégis nagy kultusza alakult ki, amit a Vatikán is engedélyez.
Legendája
Maria-Jacobé és Maria-Salome – az előbbi az ifjabb, utóbbi az idősebb Jakab apostol édesanyja – tanúi voltak Krisztus kereszthalálának és feltámadásának. Az első keresztényüldözés idején menekülniük kellett a Szentföldről. Tengerre szálltak és viharos tengeri utazás, majd egy csodás megmenekülést követően a mai Franciaország területén, Provence-ban értek partot. Az ő tiszteletükre nevezik a települést Saintes-Maries-de-la-Mer-nek.
A legenda egyik változata szerint Kali Sara a két Mária egyiptomi szolgálólánya volt. Egy állítólagos apokrif evangélium szerint ő is tanúja volt a feltámadásnak, és a legelső megtért keresztények közé tartozik. A legenda ezen változata szerint együtt érkezett mag a két Máriával Provence-ba.
A másik változat szerint Kali Sara egy cigánylány volt, akinek a karavánja éppen errefelé táborozott. Amikor a két Mária hajója a part közelében elsüllyedt, ő mentette ki őket a vízből.
Kultusza
A két Máriának a tisztelete hosszabb időre nyúlik vissza. A templomban őrzik ereklyéjüket, kegyszobruk tiszteletnek örvend, melyet minden év május 24-én ünnepélyes körmenetben a tengerpartig visznek.
Erre a hagyományra épült rá Kali Sara tisztelete is az 1930-as évektől kezdődően. Bár hivatalosan sem szentté, sem boldoggá nem avatták - fel sem merült, hogy az eljárást megindítsák - a római katolikus egyház engedélyezte, sőt támogatta kibontakozó kultuszát, mert a cigánypasztoráció egyik hathatós eszközét látta benne.
A búcsú május 24-én kezdődik, de a cigányok már napokkal ezelőtt megérkeznek az európai kontinens szinte minden részéről. Nagy számban jelennek meg a ma is vándorló életmódot folytató nagycsaládok, karavánok. A vallásos áhítat mellett ez fontos társadalmi esemény is. Rég nem látott rokonok, ismerősök találkoznak ilyenkor egymással, alkalom nyílik üzletek kötésére, házasságok megbeszélésére, lánykérésre. Sokan gyermekeik keresztelését is erre az alkalomra időzítik. Vannak akik kihasználva az alkalmat a turisták szórakoztatásával, jellegzetesen „cigányos” emléktárgyak eladásával, zenével, tánccal, jóslással próbálnak jövedelmet szerezni. Mindezek mellett a táborhelyeken, az utcákon, kávéházakban folyamatosak a rögtönzött zenés-táncos mulatságok, napszaktól függetlenül.
Kali Sara tisztelete két részből áll. Először az érkezők családonként, kisebb csoportokban mennek a kriptában elhelyezett kegyszoborhoz. Ott gyertyát gyújtanak, ráterítik a szoborra az ajándékba hozott díszes palástot, vagy más ruhadarabot, rárakják a fejdíszt. Az is előfordul, hogy walkmant kap Kali Sara a hívőktől. A szobornál imádkoznak, nem ritkán énekelve, vagy csak zeneszóval tartanak áhítatot.
Másnap kerül sor az ünnepi körmenetre. Ilyenkor a közös templomi imádság után megy a körmenet a tengerig a két Mária, illetve Kali Sara szobrával. A provanszálok kisebb csoportja a Máriák szobrát követi, a romák népes tábora pedig Sáráét. Kali Sarát beviszik a tenger vizébe, és megfürdetik. Az európai népi vallásosságban erre nincsen példa, annál több párhuzam van viszont Indiában. A szoborral együtt a romák is rituális fürdőt vesznek a tenger vizében.
Az esemény után a búcsú még néhány napig a szokásos mulatozással telik. Évente körülbelül tízezer roma zarándok érkezik erre az eseményre, nem csak római katolikusok, hanem más felekezetbéliek is.
Kali Sara kultusza áthatja a roma kultúra más területeit is. Imák, dalok, versek íródnak hozzá, festmények és más műalkotások készülnek róla, legendáját színpadra vitték stb.
Külső hivatkozások
- Zenés áhítat Kali Sara szobránál (részlet a Latcho drom c. filmből, 3 p.)
- Kali Sara köszöntése (amatőrfilm, 5 p.)
- Kali Sara búcsúja (szerkesztett rövidfilm, 10 p.)
- Kali Sara búcsúja (amatőrfilm 10 p)
- Fényképes-zenés beszámoló Kali Sara búcsújáról 5 p.
- Kali Sara legendája. Színpadi táncjáték. 7 p.
- Néhány fénykép a szobrokról
- Művészi grafika Kali Sararól
- "Sara csigaházban" textilalkotás
Források
- Barthélemy, André: Cigányország útjain. (Abaliget, 1992.)
- Tomašević, Nebojša-Đurić, Rajko: Cigani sveta (Beograd, 1988.)
- Марушиакова, Елена - Попов, Веселин: Циганите в Българија (София, 1993.)
Fekete háromszög (jelvény)
A fekete háromszög a meleg büszkeség és szolidaritás egy leszbikus vagy feminista szimbóluma.
A szimbólum a Harmadik Birodalom koncentrációs táboraiból származik, ahol minden rabnak jól látható helyen kellett hordania egyet a tábori jelvények közül. A hegyével lefelé fordított fekete háromszöget hordó "aszociálisok" többsége szellemileg visszamaradott, vagy hajléktalan volt, de hordták még rajtuk kívül az alkoholisták, a prostituáltak és mások (pl. értelmiségiek). (Többnyire a cigányokat is fekete-háromszöggel jelölték, de ők később barnát kaptak helyette.)
Bár a korabeli, Hitler által 1935-ben módosított német törvénykönyv 175-ös paragrafusa (amely tilja a homoszexuális kapcsolatokat, magában foglalva az ölelést, csókot, és fantáziákat) nem terjedt ki név szerint a leszbikusokra, a fekete háromszög bizonyítottan az antiszociális személyek jelzésére szolgált. Mivel a náci gondolatrendszer a nőkkel kapcsolatban a gyerekre, a konyhára és a templomra épült, a fekete háromszöget hordó rabok lehettek leszbikusok, prostituáltak, a gyermekszülést elutasító és egyéb „antiszociális” vonásokat mutató nők is.
Fania Fénelon francia írónő szintén megerősíti ezt a Playing Time című holokauszt-emlékiratában. Fénelon emlékirata leszbikus témákat tartalmaz, és a barakkokban zajló szórakozást a Fekete Háromszög Báljaként említi [1]
Bármi volt is az ok, a fekete háromszög mára a rózsaszín háromszög párja lett.
Ajánlott bejegyzések: