Julia Donaldson: Papírbabák
Nagyon kedves könyv, sok szeretet, egymáshoz tartozás, kötődés, közeli hozzátartozóink megbecsülése, szeretete, tisztelete – ez, ami a könyvből bármelyik oldalon kinyitva – kiárad.
Nekem is gyerekkoromat, és abból két papírjátékot idézett fel – a kekszes dobozok hátán/alján ill. a Kisdobos újság kivágható mellékleteként voltak ún. öltöztethető babák – először csak pár, egy-két ruhavariációval, lehajtható fülekkel, kiszínezhető, aztán már külön csomagban is kapható volt. Órákat, napokat, heteket eljátszogattunk ezekkel a babákkal. A másik pedig a harmonikába hajtogatott lapra egy babaalakot rajzoltunk, kivágtuk, és széthajtogatás után a könyvbéli láncbabákhoz hasonló „eredményt” kaptunk – amik teljesen egyformák voltak, csak a mi fantáziánk, és színes ceruzáink alkothattak belőlük külön egyéniségeket…
Ezt idézte fel ez a mesekönyv, amelyben a rajzok is nagyon megtetszettek: egyszerűségük a maga nemében az értékük, mert valójában a gyerekek gondolatvilágának egyszerűségét és nagyszerűségét,"kombinációmentességét", tisztaságát, őszinteségét vetíti elénk.
Elolvasva – természetesen nem vitatom a gyerekkönyv szerepét – de amellett igazi anyukakönyv, amellyel ez a pár gyerekből álló papírlánc előhúzhatja/előhúzza* az anyuka gyerekkori belső képeit, emlékeit, amikor még ő is ugyanezeket a játékokat játszotta a anyukájával, amelyek egyszer csak abbamaradtak, és aztán sok-sok év múlva ismét előkerültek, amikor a kislányból anyuka lett, így megy ez generációról generációra – nálunk ez a 77 magyar népmesével kapcsolatban jött elő; nemrég olvastam a saját, újrakötött példányomból a Rbikét, amit a nagypapám olvasta az ő szobájában, az ő asztalánál, a lámpája alatt – és én végig ezt láttam magam előtt a Ribike felolvasásakor. Vagy itt az én konkrét esetem, a minap történt – bár nekem fiaim vannak, de épp nemrég említettem a kisebbnek egy új körzőkészlet vásárlása kapcsán, amikor megtanítottam neki a „körzővirágot” készíteni: hogy ezt megtanítom neki, de ezt én is Marcsi mamától tanultam. De amit pár éve még a nagyobbnak tanítottam, és ezt pedig az anyukám mutatta meg nekem kb. alsós koromban, amilyen korúak most az én gyerekeim voltak, amikor megtanítottam nekik – na, de elkalandoztam, és el is keveredtem, nem baj, ha nem értitek, én átélem… :-)
Tetszett még az egyszerű, de apró utalásokkal teli nyelvezet, és tetszett benne a megelevenedő tárgyakkal kiegészülő, mesévé összeálló gyermekfantázia történet.
Ilyen ez, amikor bármilyen kezünk ügyébe kerülő tárgyból (kupak, dobókocka, radír, tollkupak, üveggolyó, barackmag, hajcsat stb.) főszereplő lehet…
Örültem, hogy megismerhettem a könyvet, a benne sűrűsödő emlékekkel és rajzokkal együtt, szép élmény volt.
*nem tudok már sosem szabadulni a Harry Potterben lévő képtől
Ajánlott bejegyzések: