HTML

egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Egyperces mondatok azért, mert nincs sosem sok időm, terveim szerint pár szóban foglalok össze valamit a napokból. Frasi sparse azért, mert lehet hogy ezzel jó témát találok - Petrarca "rime sparse" nyomán, és frasi ritrovate azért, mert talán egy ilyen megtalált mondattal egy-egy régi-új vagy valamilyen emléket húzok elő, Tabucchi "hangok jönnek valahonnan, nem tudni honnan" nyomán. "Può succedere che il senso della vita di qualcuno sia quello, insensato, di cercare delle voci scomparse, e magari un giorno di crederle di trovarle, un giorno che non aspettava più, una sera che è stanco, e vecchio, e suona sotto la luna, e raccoglie tutte le voci che vengono dalla sabbia." (da Si sta facendo sempre più tardi)

Friss topikok

Linkblog

2020.03.05. 18:03 Gelso

Suzanne Paul: A ​világ titokzatos meséi

Suzanne Paul: A ​világ titokzatos meséi

mese.jpg

Mit is írhatnék mást, mint amit még nem írtak le előttem?
Nem tudok újat hozni, sajnos.
És mivel nem vagyok egy manga rajongó, azt sem tudom igazán megállapítani, hogy ezek eredetleg annak készültek-e?
Viszont szép és kamaszoknak készült a borító, a tartalom – azt viszont nem tudom megállapítani kinek? Rémisztő történeteket találunk a könyvben – ill. számomra elsősorban rémisztőek, félelmetesek voltak, ijesztőek és nem titokzatosak. Horrorisztikusak. Biztos vagyok benne, hogy a nagyobb tinik, kamaszok kezébe fog kerülni, mert mindenhol vannak az átlagtól eltérő ízléssel, érdeklődéssel rendelkező gyerekek, de valójában én nem adnám a kezükbe – nem tudom, megítélni, mikor fél egy gyerek igazán attól, amit olvas, és mikor válik el az, hogy azért olvas ilyeneket, mert félni akar… Erre nem tudom a választ, de biztosan kezükbe veszik a könyvet azok az ifjak, akik félni/borzongani akarnak. (Én nem ilyen beállítottságú vagyok, így fel sem merül bennem, hogy olvasásra ajánljam – elnézést kérek ezért azoktól, akik másként gondolják.)
(Sajnos, csak) két novella volt (amellett, hogy elsősorban félelmetes és ijesztő volt) titokzatos, amikben megjelent a misztikus és felsőbbrendű/istenség/varázsló valaki – eleinte azt hittem, ez a téma lesz az alapmotívum, mely köré gyűlnek a novellák, mint egy közös, összekötő kapocs a történetek között. A többi pusztán riasztó, és el is vette a kedvemet az olvasástól. Naponta egy történet olvasása bőven elég volt – nem élveztem, nem szabadultam fel, nem találtam feloldást, bár hál istennek mégsem rossz véget értek, de rengeteg gyermekszenvedésnek voltam szemtanúja a sorok között – és ennek nem örültem.
Az első novella (Testvérség – milyen szó ez?) bármennyire is fura, bennem Csáth Géza gyerekszereplős-rosszul végződő meséit idézte; még a másodiknak is tetszett az ötlete (Elvarázsotl Afrika), felépítése, a misztikuma – viszont kiábrándító volt a szóhasználata, a mondatszerkesztése, a szöveg magyartalansága – mindezek már az első történetek esetében is megkeserítették az alapvetően érdekesnek ígérkező történetek élvezetét. Néha azt hittem, hogy idegen nyelvről rosszul magyarra fordított szöveg ez, aztán, hogy egy határontúli magyar írta, aki inkább használja országa nyelvét, mint a magyart, és nagyon rátelepszik az ott beszélt „idegen nyelv” hatása az általa használt magyarra. Aztán már nem tudom, merre, de elvesztettem a fonalat, nem kerestem a magyarázatot a megértésre, csak olvastam…
Legfélelmetesebb a Sötétségbe zárva és a Terrornagyi volt – ezek elborzasztottak, és tényleg szántam a gyerekekeket a gonosz ill. pipogya és hihetetlenül ostoba felnőttek miatt. Az Északi para és a Csiszolatlan életek számomra érthetetlenek voltak – nem találtam helyüket a gyűjteményben. (Talán pár percre eszembe juttatta a honfoglalós korszakomból a Honfoglaló kora idejében „megtörtént” vérnyulas időszakot – és jót mosolyogtam ezen az emléken – rég volt és mennyi embert megmozgatott, megnevettetett…)
De visszatérve általában a könyvre – a szöveg élvezhetetlenné tette az olvasást, a magyartalan, bonyolultan szerkesztett mondatok mellett rengeteg helyesírási hiba is maradt az amúgy gondozottnak írott szövegben. Nagy hiányosságnak éreztem, hogy nincs tartalom! A távoli tájakra kalauzoló összekötő szövegeknél hol az volt az érzésem, hogy utikönyvet olvasok, hol pedig hogy egy repülőn leszállás előtt hallgatom a stewardest. De a legmeglepőbb számomra a párbeszédek megoldása volt: megy az elbeszélés/leírás, majd hirtelen Beszélő1-kettőspont-mondandó pármondatban//Beszélő2-kettőspont-mondandó pármondatban formába ütköztem – ezen is jól megütköztem, annyira kizökkentő volt! Ahogy elolvastam az első ilyet, úgy éreztem, mint a nyolcvanas években, amikor egy-egy barátunknál összejöttünk videonézésre, ahol nem volt rendes szinkron, hanem a rendes idegennyelvű filmre rá volt mondva a magyar szüveg. Nem tudtam már ezután ettől szabadulni. Hallottam magamban ezeket a furán összerakott párbeszédeket. Ez nekem teljesen új és sajátos volt. Ilyen formában párbeszédekkel még nem volt alkalmam – szövegkönyveken kívül – találkozni.
Nem tudom mit is írhatnék még?
Én magamtól nem adnám gyerek kezébe. Több okból sem. Nem.
De mangának sem tudnám elképzelni – van egy manga és anime rajzoló ismerősöm – talán rákérdezek tőle, ő hogyan érzi?