Döbrentey Ildikó: A világ manó szemmel (Móna Manó mesék 1-3.)
Bármennyire is szerettem volna több csillagot adni, nem tudtam, mert nem igazán értettem meg a koncepciót.
Őszintén szólva – én nagyon untam.
Sajnos, nem tudtam kipróbálni az elsős fiamon, kedvem lenne hozzá, de szigorúan csak hangos olvasásgyakorlási céllal. Ellentétben a szövegekhez kapcsolódó feladatokkal, amelyek kisovisoknak valók. Már nagycsoportosoknak sem adnám, hiszen a testrészeket akkorra egy-két fokkal magasabb szinten kell tudni – nem fej-orr-száj-kéz-láb, hanem homlok, boka, térd, könyök stb.
A sárgarépás-hóemberes történet tetszett leginkább, általában nem kedvelem a lánc-és ahhoz hasonló meséket, de ebben most elviseltem.
A könyv szerkesztésével, vagy nyomtatásával voltak értelmezési problémáim: nem értettem a rózsaszínnel szedett szavak és betűk jelentését és jelentőségét.
A rajzokkal nem volt bajom, általában kedvelem a vízfestékkel készült illusztrációkat; kellően színesek az ovis korosztályú gyerekeknek, de szegény Móna Manó néha olyan csúnya, pedig kedves szereplő. (Nem értem miért, de mindig Móka Manónak olvastam)
Két dolognak örültem: a „kacsa papó” kifejezésnek, és a Mókamikit idéző „Ádehogy”-oknak…
@meseanyu Merítés-díj / gyermekirodalom (2015) c. kihívásához.
Ajánlott bejegyzések: