Padisák Mihály: A csúcs mindig fölöttünk van
2014.08.15. Újraolvasás
A Delfines kihívás láttán már tudtam, hogy az egyik könyv, amit a 10 közé válogatok – ez lesz. Szép emlékeim vannak erről a könyvről. Negyedikes általános iskolás voltam, amikor ez a könyv a kezembe került, és olvastam – talán e körül környékezett meg az első szerelem-féle érzés is. Tehát nekem nagyon meghatározó olvasmányélményem volt – annyira, hogy tényleg ezzel Padisák, mindenki Miska bácsija, a kedvenc íróm lett és sorra kerestem, olvastam a könyveit.
Megsárgult emlékeim alapján tudtam, hogy ebben a könyvben csalódni nem fogok – mégis izgultam, hogy talán jól emlékszem-e, vagy nem tévesztem össze esetleg másik könyvvel? Nem tévedtem, bár igaz, hogy meghalványultak a részletek.
Elégedett vagyok – nagyon. Mert ez egy valóban értékes kamasz-ifjúsági regény – azt gondolom, az ebbe a korosztályba tartozó fiataloknak meg kellene próbálniuk elolvasniuk, bár nincs benne vámpír, meg pia, meg erőszak, és tudom, hogy manapság már vad dolgok is vannak a szex és a szerelem terén akár ilyen korban is, mégis azt gondolom, hogy az első szerelem, a bimbózás, az első titokzatosságától és ismeretlentől való félelem, izgalom – valahol még ugyanaz az érzés lehet. Olyan klasszul ábrázolja ezeket a rezgéseket, egymáshoz való véletlen tévelyedéseket, véletlen hozzáéréseket, áramütés-érzéseket az író. Átélhető volt ezelőtt harminc évvel is, és most is.
Az első szerelmen kívül nagyon tetszettek a jellemábrázolások – tetszett, hogy az író egyenként végigvette a szereplőket és bemutatta őket. Plasztikusan jelentek meg előttem a regény szereplői: magam előtt láttam Kószáló tanár úr szakállas arcát, Borzaska kócos fejét és mindig izgága alakját. Talabér Dani talán túl komoly, és olykor komor arcát, Bartalos Eta hatalmas kontyát, Pille rajzmappás alakját, Ján magabiztos vezető személyiségét, a mindenbe belekotnyeleskedő, okoskodó, kövérkés és szemüveges Désy Dönci fejét, Tunyogi Jóska csíkos gatyáját, és elszánt dolgos kezét, Börcsök Laci egereit. Az is tetszett, ahogyan az író egy-egy helyzetben ismét sorra vette ki, hogyan viselkedett, ill. ki hogyan viselkedne. Mit tett, ill. mit nem tett, (mit tett volna) és mi lett a következménye, és a többiek mit szóltak hozzá. Olyan felnőttes gondolkozásúak voltak ezek a gyerekek. Olyan klasszul viszonyulnak a dolgokhoz és egymáshoz. Önállóak, nem azonnal anyuci vagy apuci segítségét kérik, hanem maguk próbálnak kitalálni és tenni valamit.
Tetszett az a rész, amikor kitalálták a kirándulás megszerzéséhez ki milyen módon gyűjti össze a pénzt – ezek a pénzkereseti lehetőségek is mind személyre szabott, az adott gyerekhez illő feladatok voltak. Tetszett a szavazás folyamata – ki miért kit javasol a Tátrai útra résztvevőként, és kit nem. Tetszett a kolibába való beköltözés annak otthonossá tétele, nem mondhatom, hogy nem tetszettek a szerelmi szálak. És tetszett a vége is – az egymásra utaltság és a segítő önfeláldozás ábrázolása. Egyedül Dani döntése nem tetszett. Meglehet azért, mert azóta jócskán megváltozott a világ, és egy kitűnő tanuló nem (biztos) döntene úgy, hogy szakmunkásba megy.
Szívesen olvastam volna többet Kószáló tanár úrról, azaz Ormos Zoltánról – most, felnőtt fejjel. Első olvasásomkor az is megvolt – élőben, az akkori általános iskolai osztályfőnököm teljesen megfelelt ennek a főhősnek; valószínű, akkoriban az ő élő, hús-vér alakja, kiegészítette a könyvben most számomra hiányzó felnőtt alakját, jellemábrázolását.
Számos dolgot szerettem volna még írni, biztos, nem is sikerült úgy ez az értékelés, ahogyan szerettem volna, mégis nagyon jó ez az érzés, hogy nem csalódtam egy meghatározó kamaszkori olvasmányomban. Sikerült lelombozódás nélkül újraolvasni, és örömmel, boldogan bezárni a könyvet.
Még azt az egyet is le szeretném ide írni, hogy az a tény, hogy ma molytag vagyok, az éppen ennek a könyvnek, vagy vmelyik fiú főhősének köszönhetem. Nem tudom, mi után kutakodtam a neten, de kidobta, ha jól emlékszem, @sztimi53 és egy másik moly párbeszédét a moly.hu oldalon – amiben olyan fiú főhősöket gyűjtöttek össze, ill. soroltak fel, akik élőben is szerethetőek lennének. De ez csak rémlik, mert a mai napig nem tudom fixre, hogy is lettem molytag – de mintha ez lett volna a mollyá válásom mozzanata… :-)
Hát ennyi, egy újabb újraolvasásnál, amit ismét tervezek, majd másról írok…
Ez a nyolcadik olvasásom @Ciccnyog Delfines kihívásához.
_
1983.
imádtam olvasni ezt a könyvet – és ez után az összes Padisák könyvre vadásztam, megvettem, kölcsönöztem, de mindet elolvastam – és ez maradt az első számú kedvenc…:-) emiatt is még eggyel több csillagot adnék rá
Ajánlott bejegyzések: