Nemere István: A várúr fia (A fantasztikus nagynéni 2.)
Ebben biztos voltam, hogy nem olvastam ifjúkoromban – kár volt kihagyni, mert ismét kalandos nyár elé kerültek az ikrek. Tetszett, hogy ennek a regénynek most nem a nagynéni, hanem inkább a 3 fiú voltak a főszereplői, és minden esemény az ő kettős kalandjaik mellett haladt párhuzamosan. Két „feladatot” hozott nekik a nyár és a Balaton: egy kalandosat: megoldani az eltünedező csomagok rejtélyét, és egy személyeset, egy felelősségteljeset: lelki és kalandtársává, támaszává végül barátjává válni újdonsült fiúlakótársuknak, a balatoncsillagi várban megjelent, tragikus sorsú fiúnak.
Ezt a két feladatot maradéktalanul teljesítették, a második volt a fontosabb, bár mindkét feladattal jellemük fejlődött, mégis a másodikkal már a felnőtté válás útjának porát is megkóstolták.
Emellett más jótéteményeikben már voltak felnőtt „asszisztenseik”, hisz Oszkár munkához juttatásában Ákos várúr jeleskedett, a „csillagi várúr és a szeplőmilliomos” véletlenszerű összeboronálásában pedig a két kisöreg.
Jó volt újra látni Málikát, az energikus fantasztikus nagynénit, és a békés, mindig derűs Gergely bácsit, jó volt újra hallani Ákos bácsi dörgő hangját, megismerni a kedves Katinkát – de bogaras gyűjtőszenvedélye nekem sok volt…
És hát új szereplő volt Zoli – Anikó vesztére, akit igen hiányoltam a balatoni kalandok újabb epizódjából –, aki fájdalmas sorsa ellenére, mégis új barátokra, támogatókra, de főleg, új családra talál az új közegben. Mert engedi, és mert nem hagyja magát – de mások sem – begubózni, befelé fordulni fájdalmában.
Nagyon jó volt ez a rész is, 5 csillagra értékelem, amit esetleg csak mind a 4 rész elolvasása után módosítgatok.
Megszerettem ezt a részt is, a benne lévő szereplőkkel együtt.
@Ciccnyog Nosztalgiázzunk, avagy olvassunk Delfin Könyveket! kihívására is…
Ajánlott bejegyzések: