Fehér Klára: Lesz nekem egy szigetem
Ezzel kezdeném, amit az Én sose kapok levelet értékeléseként írtam: "Úgy emlékszem, hogy a Lesz nekem egy szigetem-et már olvastam gyerekként, így attól most többet, ill. legalább azt az érzéseket, benyomásokat várom…ez a könyve fog soron következni Fehér Klárának."
A kisfiamnak felolvasva ez volt a következő Fehér Klára-ifjúsági regény, amit meg szerettem volna vele ismertetni, ill. jómagam pedig felfrissíteni… Ez már jobb volt, mint az előző Zsoli-történet; ami jó-jó volt a maga módján, de ott is zavart több dolog, meg itt is – de vajon én voltam-e a legnagyobb „zavar”?? Vajon ennyire modernizálódott, és ennyire megváltozott körülöttünk a világ, hogy nem találjuk benne magunkat? De tényleg ennyire??? Hogy ami egykor nyugisan elolvasható (és esetleg nevelő célzatú, ill. nevelő hatású) volt, az ma megmosolyogtató? És vajon tényleg az csak az én hibám, hogy valósággal idegesít agyamra megy egy másodikos kissrác folytonos szerencsétlenkedése? Állandóan csak-véletlenül-így-sikerült csínytevése követi egymást, amit állandó siránkozása kísér?
Sajnos, a kisfiam is már a fejét fogta, amikor már megint bekövetkezett egy újabb balszerencse, és félő volt, hogy a csónak sosem köt ki azon a szigeten??? Láttam és éreztem, hogy Huba nagyon szurkol Zsolinak, dehát… annyi minden történt vele, hogy az már szinte lehetetlen, hogy egy gyerekkel megtörténhet (a liftezés, az elkószálás, a bélyeg, a süni, a vázányi spenót, hogy csak a legemlékezetesebbeket említsem…)
Azt gondolom, hogy a kisfiamnak tetszett a történet, maga az jó élmény lehetett, hogy egy kb. vele egy korú kisfiúról szólt; de abban nem vagyok biztos, hogy az ő esetében még hatékonynak bizonyult a nevelő hatás… mások a problémák, mások a megoldások, változik az élet, változnak a hatások, változnak a problémák, változnak a megoldások – ilyen szempontból már eléggé „poros” a könyv. Viszont azok a dolgok, amiknek köszönhetően nem tud a könyv végképp elporosodni – az a családi összetartozás pozitív bemutatása, a szülői szeretet és gondoskodás érzékeltetése, testvéri szeretet és a kisebb testvér istápolásának bemutatása. Az önzetlen örömszerzés, és a hibák feltételek nélküli megbocsátása. Ezek azok, amik összébb forraszthatják a családot…
Az avíttsága ellenére azért jó volt olvasás közben egy szép családi összefogásról olvasni, egy kisebbfajta családi önmegvalósításról, a testvéri szeretetről és szülői megbocsátások sorozatáról… Látni, hogy akkor még (nem tudom, de kb. a 60-as évek végére, 70-es évek közepére teszem a történetet) volt idő egymásra, másfajta rohanás volt a rohanás, és bár akkor is sokat dolgoztak a felnőttek és sokat voltak egyedül a gyerekek, de az kétségkívül másfajta egyedüllét volt… (ha jól érzem)
A könyvet @Jeffi – Olvassunk Fehér Klárát! kihívására olvastam.
(2. ifjúsági)
Ajánlott bejegyzések: