Békés Pál: Borz a sámlin
Engem nagyon megfogott hangulatilag.
A nagyobbik (9éves) gyerekemet is.
És Békés Pál nagyon választékosan és szépen, szép szavakkal ír, amikor elkezdtem olvasni, örültem, hogy ilyen nyelven is olvashatok a gyerekeimnek. Nagyon békés és különleges atmoszférát teremt. Sokszor érzem úgy, hogy a történetek a hangulatokkal is képesek működni a gyerekeknél, nemcsak simán a szavaknak köszönhetően. A sámlin üldögélő, Borz-szomszéd történetei ilyenek – többnyire a szomszédairól, környezetében élőkről, távoli rokonokról, mint például amerikai unokatesója: Bűzös Borzról, vagy az Esőcsináló, bölcs és nemes Azúr Borzról.
Legeslegjobb a gyűjteményben meg legmeghatóbb az A madárbogyófa „más néven Ulex occidentalis”, a legpoénosabb a B.B, a kedves rokon, meg a Lomtalanítás a Fehérlófia utcában (Te is láttál már nagypettyes bakócát?).
Elmélkedésemet a könyvről a könyvtárosnő mondatával fejezem be: "Sajnos, a mai gyerekek nem olvasnak Békés Pált."
… de molyszülők, kérlek titeket, ti legalább azért tegyetek vele egy kísérletet, hátha a varázslat nálatok is működésbe hoz valamit… az sem baj, ha csak a szülőket varázsolja félig, de ha a kicsiket is, akkor ott már nemcsak elkezdődik, de folytatódhat is valami…
UI: Amiért haragudtam, vagyis bosszús voltam, az az eleje, ahogyan kezdődött, és félve felsóhajtottam, hogy ez már megint milyen toleranciára, meg a másság elfogadására buzdító könyv, hogy az lett-e, nem tudtam eldönteni, ezért a 4ésfél*, meg a hangos felolvasáskor sokadjára már szinte nyelvettörő Szűcssebestyén-nevéért… ;-)
Ajánlott bejegyzések: