Zelk Zoltán: Egy kutya emlékei
Nagyon okos kiskutya ez a Cini…
Élmény gondolatokat olvasni egy kutya szemszögéből, még ha nem is ez az első ilyen témában írott könyv…
Hasonlóan @bozs-höz, nekem is előhívta a kis tacskó kutyánk emlékeit gyerekkoromból. Olyan kicsi volt, amikor kaptuk, hogy tesóm melegítőfelsője alá befért, ráfért egy négyzet alakú kispárnára, hátán aludt, picinyke rózsaszín nyelvét kiöltve.
Cinihez hasonlóan okos volt, fekete tacskó, de neki volt zsemleszínű mellénykéje; arra nem emlékszem, rágott-e szét valamit is, de őt is elkapta a kutyák rémálma, a szapornyica…
Szerette az egész család, és sajnáltuk, amikor helyet kellett neki a kertben keresni… hosszú ideje hozzánk nőtt, apa meg is fogadta, hogy nem lesz több kutya többé…
Zelk Zoltán kutyatörténete, igaz, nem az egyedüli a magyar és a világirodalomban, de pontosan annyira nevettet meg, mint amennyi élményt okoz egy kiskutya a gazdijainak.
Nekem a versek annyira nem illetettek a történethez, de tudván, hogy Zelk Zoltán elsősorban költő volt, így még ezt is elnéztem. Kicsit megtörték az olvasást, amelyet a Legyél te is könyvkirály! c. versenyre olvastunk el.
Legjobban a kutyabarátok és ellenségek rész tetszett, és persze a vége, amint kifejezi hűségét – ez igen megható…
Ebben a kötetben akadtunk rá a 3-as iskola könyvtárában:
Zelk Zoltán: Alszik a szél 2013.05.06.
2013. május 6-án húzta elő a kisfiam az új hátizsákjából, és örömmel újságolta, hogy végre elment az iskolai könyvtárba, de elfelejtette, hogy mi is a pontos címe az Egy kutya emlékei-nek, így tovább mesélte, hogy a könyvtáros nénivel együtt remélik, hogy benne lesz, amit keresünk… (és nagy örömünkre benne is van a 297. oldalon)
Szóval mégiscsak szép az élet…
Ajánlott bejegyzések: