Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban
Nagyon szép, nagyon izgalmas, de számomra a meglepetés elmaradt – sőt, elmondhatom, hogy kiszámítható – de ez nem vesz el semmit az értékéből, jó volt úgy olvasni, hogy tele voltam várakozással, elmerültem a jó stílusban – szeretem, ha vontatott eseményeket pergős párbeszédek vezetnek előre…
Szerettem volna egyhuzamra elolvasni az egész könyvet, mert éreztem, hogy ezt így kell; azért, hogy ne sodródj el és távol az eseményektől, szereplőktől, mert gondoltam, hogy ez lesz a kulcs – nem a hajnal, hanem az, hogy kiket sodor egymáshoz a sors azok közül, akikkel már megismerkedtünk egy-egy hajnali történetben… Igyekeztem volna ezt betartani, de sajnos az időm nem engedte – az utolsó tíz oldalra nagyon későn lett alkalmam – de ma végre sikerült.
A három elbeszélés, ami egy összefüggő történetet puzzlez, három, (számunkra kezdetben) vadidegen ember sorsát vetíti elénk, akik a történet végére összekapcsolódnak és közel kerülnek hozzánk, mert olyanok, mint mi: esendőek, saját problémával küszködnek, sajátos helyzetbe kerülnek, váratlan helyzetbe, amelyet sajátos megoldás követ, ill. követne, de inkább a végkifejlet a leghétköznapibb, a legbanálisabb megoldás: egy férfi, egy nő, visszatalál/egymásratalál, és lesz velük még egy gyerek… leegyszerűsíthetnénk a történetet ilyen végtelenül egyszerűen – de nem ilyen egyszerű dologról van szó, ez a könyv érdekessége… meg a banalitás…Mindig azt vallottam, hogy a legszebb történetek itt hevernek előttünk a porban – meglátni őket, és elénk tenni, úgy, hogy az érzelmeinkre mélyen hatnak – ez az igazi siker, szerintem. Én sokat kapok a hasonló témájú könyvektől… szép stílusban olvasni pedig még jobb érzés…
Úgy gondolom, hogy a 3 történet közül a az első a legerősebb, a legmeglepőbb, a legütősebb – „legyőzi” a másik kettőt, sőt magát az egész regényt… (meglehet, már unalmas ez nektek, de engem az első Hajnal-történet Antonio Tabucchi: Cambio di mano-jára emlékeztet (és talán kicsit még Harold Pinter: Az étellift-jére)
Saját tapasztalatból mondom, hogy próbáljátok elolvasni d'un fiato; ne húzni, hanem – amint lehet egyszerre, egymás után, hamar, mert akkor nem kell keresgetni az összefüggéseket.
Jó könyv, jó a hangulata, és remény van benne – ebben a sokszor reménytelen világban ez nem utolsó dolog… reményt adni az embereknek…
Olvassátok Baricco-t, azt hiszem, jó ember lehet…
Ajánlott bejegyzések: