Fodor Sándor: Az első hó
Az első felnőtt témájú könyvem Fodor Sándortól, és elmondhatom, szerencsés kezdet.
Tetszett a könyv, nem titok, számomra a novella kedvelt műfaj, szívesen olvasom – most sem csalódtam. Már az első novella elolvasása után tudtam, hogy szeretni fogom ezt a vékonyka kötetet, és hasonló érzéssel csuktam be az utolsó novella elolvasása után.
Az író írásaiból sugárzik a természettel való kiegyensúlyozott „kapcsolat”, annak alapos ismerete és iránta érzett hatalmas szeretete; ezen kívül számomra megható volt átérezni a novellák hangulatából az ember iránti szeretetet és mély tiszteletet, (sokszor csak feleslegesen megelőlegezett) bizalmat, optimizmust. De azt hiszem, hogy @Pintyőkével értek egyet, mert valóban olyan ez a kis kötet, mint egy számadás, összegzés, múltba nézés emlékezéssel fűszerezve.
Nagyon megdöbbentett és lehangolt a címadó novella, Az első hó, mindig sajnálom az indokolatlanul félretett embert; fájdalommal ütött mellbe a Győzelem és a Bivaly, tiszteletreméltó és sokaknak figyelmébe ajánlható (meg követendő) az Elvonókúra, a Ritka szerencse-ében az író egy mélységesen mélyfekete világot fest le, már szinte kilátástalan sorsalakulással, aztán a végén a csattanóval igazi megkönnyebbülésre is lelünk… „Így jó mégis minden” – érezzük magunkban fellélegezve… A Boldogság való boldogságot takar? A gyerek mellett fontosak és feltétlenül szükségesek a felnőttek – de nem ilyenek! Meglepően tragikus az A szerencselovag olvasása után is, igazi kesernyés szájízt éreztem jó sokáig, és nem is tudtam következő novellába belekezdeni… A Hűség számomra Csáth Géza érzéseket keltett, hasonlóan elborzasztott, mint sok ilyen stílusú Csáth-novella. Elgondolkodtató helyzet a színész története, az Elégtétel, amely bizonyítja, hogy otthonában senki sem lehet próféta- mondás igazát. A számadás, létösszegzés bizonyítékának pedig az utolsó két novellát tekintem, az Édesapám új ruhája, mely sohasem készült el, és A megálmodott ház, amely legközelebb, hogy ne fogjon rajt' a néphit, minden bizonnyal nélkülözni fogja a fenyőt, annak érdekében, hogy megmaradjon szüleivel a gyermek…
Nagyon sokáig bennem fognak égni a könyv utolsó szavai: "Ha tehetném, megtiltanám, hogy az emberek fenyőt ültessenek az udvarukba" …
– talán megmentené azt a folyamatot, hogy generációk földrajzilag, és ne adj'Isten érzelmekben is teljesen eltávolodjanak egymástól, és teljesen szétszakadjanak szülők gyerekeiktől, nagyszülők unokáiktól, unokák nagyszülőktől, testvérek a testvérektől, gyerekek a szüleiktől…
Ha tudnám, hogy ez a 'kulcs' a titokhoz, kivágnám gyönyörű, piciny fenyőfánkat udvarunkról…
Az olvasást @Bibibii Fodor Sándor kihívásához szántam, másik négy Csipke történettel együtt.
Ajánlott bejegyzések: