Eddig még csak egy könyvet ismertem Wass Alberttől, ez a második.
Olyan sokan és sokfélét írtatok már erről a könyvről, hogy nehéz ezekhez újat hozzátenni.
A könyv alapproblémája tetszett nagyon: van valamid, jelesül 13 almafád, és megtörténhet, hogy egyik napról a másikra már nem a tied… érdekes volt figyelemmel kísérni egy szeletét a magyar történelemnek, amiről sokat beszélünk, de mégsem tudunk eleget – itt most a kisemberek szemszögéből láthattuk magunk előtt a történteket.
Plusz az olvasás során végig foglalkoztatott a „sehová-de-tartozás”-problematikája – az, hogy határ ide vagy oda – ha nem úgy szólunk a velünk szóba elegyedő emberhez, ahogy az szeretné vagy elvárja, vagy tetszene neki stb. akkor könnyen válhat a székely – „magyar-székely vagy oláh-székely” de akár még zsidónak is vélhetik, csak azért, mert Mózes neki a becsületes neve…
Mózsi alakja számomra kettős volt – szerettem és mégsem – nekem kicsit „sok” volt belőle. Tetszett a családról való gondoskodása, a talpraesettsége, de nekem túlzott volt a tréfálkodása, agyafúrtsága; mindezek ellenére nem mondhatnám negatív hősnek. Szerettem, ahogyan megoldja a problémákat, ahogyan kimászik a slamasztikából. Sajnáltam a katonaságnál szerzett élményei miatt, irigyeltem azért, mert gyönyörű helyen élhet, irigyeltem az almafáit. És örülök, hogy sikerült megmenekülnie a háborús veszélyből.
Kedvenc részeim, amikor medvevadászatra viszi a katonai feljebbvalóját, és a marhabeszolgáltatás. Ezeken a részeken jókat nevettem.
Szép és reményteli a vége: "Mert az Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek."
Két kihívásra szántam:
1/ Olvassuk Wass Albert műveit! – @elle kihívása és
2/ Barangolás az erdélyi irodalom erdejében – @ÁrnyékVirág – ez utóbbinál Fodor Sándor volt a másik író, akitől olvastam.
Ajánlott bejegyzések: