Sajnos engem szövegileg nem győzött meg annyira, mint az előttem olvasókat. Örömömre szolgált, hogy rátaláltam a könyvtárban, kívánságlistámon is volt, de most érzem, hogy már nem kell nekem annyira. Kedves kis piros-micisapkás Fickó lenne ez a Claude itt nálunk, talpraesett, és jó ízlésű, meg minden, rajzilag csúcs, ötletileg divatos retro, de szövegileg neeem elég…
A gyerekeket sem kötötte le – felbuzdulva jöttek körém, de hamar elapadt a lelkesülésük és csak a rajzok érdekelték őket – Bolyhos Zokni uraság meg végképp nem… sajnos ez nálunk nem volt sikeres, de azért, ha megtaláljuk a második részét, hazahozzuk a könyvtárból – az, hogy van a könyvtárban, köszönhető a Márai-programnak.
A rajzok viszont nagyon meggyőzőek: nem hiányolom a színek tarkaságát: tökéletesen elég a piros-fehér-fekete; édes pofa a kutya, és annak békaperspektívájából ábrázolni egyes helyzeteket; szerencsés ötlet Párizsban divaton belül micisapka-őrültnek lenni; tetszik Claude ágyneműje, és még a koktélozás is – ami viszont nem, Bolyhos – sajtszagú – Zokni uraság. A kórházas sztori, a banán-lázmérő, Zokni úr a tolószékben mind kiverte nálam a biztosítékot.
A doki nevén viszont jót nevettem: Dr. Sajgófar Iván… ;-)
Ajánlott bejegyzések: