egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Mihail Bulgakov: Guruló lakótér

Ó, sajnálom, Bulgakov most sem tudott a közelembe férkőzni – oly nagyok ezek ezek a nagyítások, ezek a lódítások, ezek a sarkítások, hogy már kocka a kerék, sós az édes, keserű a humor és minél többet olvasol az alkoholról, annál józanabb leszel…
Próbálkoztam már Bulgakov-olvasással 1990-ben, ’91-ben, ’92-ben (kétszer is) – annyira nem voltam oda, végül csak a Morfiummal tudott meggyőzni igazán…
Azt hittem, hogy talán ezzel a könyvével, rövid kis karcolataival talán ez a helyzet javul, de szomorúan írom, hogy nem – sőt a helyzet még rosszabb lett – úgy éreztem magam sok helyütt a könyvben, mint régen az orosz órákon, egy-egy fahumort rejtő tankönyvbeli olvasmány fordításakor – amikor a humor nem üt, nem reccsen, nem harsan az osztályban kacaj, nem esik le senki a székről a röhögéstől – a tanár pedig kínlódva várja a "hatást". Kínos és kényelmetlen helyzet – amikor egy vicc nem működik. Pedig kellene. Hisz az aktuál politikai és szociális helyzet adta visszásságokat veszi nagyító alá és csinál minden bolhányi ügyből elefántot…
Sajnos, nem kedvelem továbbra sem Bulgakovot.
És most jó ideig ismét nem teszek arra kísérletet, hogy ez az állapot változzon.
Kár, mert volt egy-két jó ötlete, pl. A művelődés hete, vagy A páncélszekrény titka vagy a Hogyan bolondult meg egy iskolaigazgató? de többnyire nálam a többi rövid írás egyszerűen nem működött…

A könyvet az Emlékolvasás Mihail Bulgakov születésének 120. évfordulója alkalmából kihívásra olvastam el.