Ez már más volt, mint a Vendégkönyv, visszatérni látszik a családregényeihez, de még így is a kettő között helyezkedik el: számomra olyan volt, mint egy sulis ellenőrző könyv és egy emlékkönyv összevegyítve.
Jó volt olvasni extanárként, (de jelenleg is tanárlelkülettel rendelkezőként) ismét kicsit a régi kollégák között (vagy azok lelkei/emlékei/árnyai) között éreztem magam.
Jó volt olvasni, – mit jó – megható, megmosolyogtató volt olvasni a nőkről (legyen az óvónő, padtársnő, sztártanuló, szupereszű osztálytársnő, táncpartnernő, tanárnő, táborozási emléknő, falusi szerelememléknő vagy akár kollégistanő) írott belső vallomásait, Gold Jenő nőkhöz fűződő félénk (?) viszonyulásait…
Jó volt olvasni kezdő tanárkénti botladozó kísérleteit arra, hogy átvegyen néhányat a gimisként megélt tanítási/nevelési módszerek közül.
Remélem, kiheverte már a kémiatanár okozta „egyik sarokba be-másik sarokból ki”-váltókat (viszont a fotószakkörös jótékonysági gesztusát kifejezetten szívet melengetőnek találtam); én örülök, hogy nekem nem volt ilyen pontozós kémiatanárom, bár aki volt, az sem volt veszélytelenebb… (ennek ellenére volt kedves tantárgyam a vegytan…) Viszont az Apáczai könyvlapokról is érezhető hidegen sütő és kegyetlen falai közé nem kívánkoztam, (bár ez már – igaz –, nem is aktuális). Jó volt nekem Egerben a Gárdonyi. Igaz, azt nem tudom, hogy a hetvenes években, amikor minden tantestületben ültek káderek, milyen lehetett ott a légkör? Azért a 129. oldal legfelső bekezdése és az azt követő sorok visszavittek 1990-be, és az én undorítóan elviselhetetlen kollégiumomba, az Adyba…(ott is voltak, akiknek menniük kellett, mert nem hunyászkodtak meg – köztük ma van ügyvéd, tanár, pénzügyi szakember; vagy épp késztetést érzett, hogy részt vegyen a Depeche koncerten… ő pedig ma bíró egy megyei bíróságon…)
Igyekeztem bepasszírozni sűrűre bevállalt kihívásaim közé, sikerült befejeznem, és nem bántam meg! Sőt, nagyon tetszett, már korábban is utaltam rá, hogy nekem nagyon is bejön ez az adomázó, kissé savankás, szomorkás mosollyal szája szegletében mesélő-író Bächer. Érdekesnek találtam ezt a talán csak rá jellemző mondatszerkesztést, hogy kiveszi a megszokott helyéről az ott megszokott szavakat, és a mondat végére teszi, ilyeneket, mint pl.: „Donászy Magda verseiből olvasott kicsinyt”, „keresztrejtvényt fejtett: mindenekelőtt”, „be is tudott volna durrantani egy nagykohóban bármikor”, „amelyben néhány ismerős gyerek volt csupán”, „szőke fiú és hallgatag mindenekelőtt”, „úgyhogy azt Jenő kerülte lehetőleg” stb.
Tulajdonképpen kedvencelhettem is volna, de a katonaság részben található katonaorvosos-kórházas részt kifejezetten undorítónak találtam, és ez eltérített végül ettől…ugyanezért vettem le a fél csillagot. Viszont meg kell jegyeznem, hogy katonaságot illetően gyarapodott a "szókincsem" a már ismert szimatszatyor, dandár-dizsi mellett olyanokkal, mint a bukta, futótépés, villamosoztatás…
Három kihívásra jelöltem elolvasottként:
Elsősorban a Vendégkönyv Bächer Ivánnak kihívásra, és a másik két magyar kortárs olvasókampányhoz:
Magyarok előnyben
Vásárolj két könyvet! – Kampány a magyar ÍRÓKÉRT
Ajánlott bejegyzések: