Az olvasás 7 hete VI. hét (2011. augusztus 8-14.)
1/ Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Egyértelműen kortárs párti vagyok, nem szeretem a múltat történelemként előttem látni, olvasni - szeretem viszont visszaemlékezéseken keresztül, elbeszéléseken keresztül, de a naagy realista leírásokon keresztül már kevésbé... Továbbá nem szeretem a dagályos stílust, nem szeretem túlzottan a romantikát, a szentimentális ömlengéseket - talán ezek inkább a múlthoz, a régebbi írók stílusához köthetőek és talán emiatt sem hajlok a régi felé - szeretem viszont a jó stílusú írókat, a szépen megválogatott és szépen egymás mellé fűzött szavakat, a mindig aktuális, erkölcsi, politikai, emberi stb. problémákat felvető műveket, ahol megjelenik a kinek van igaza?, a gyarló ember motívuma, és szeretem az olyan témákat is, amelyek okítanak, mások példáján keresztül - emiatt azért néha kivételt teszek, és olvasok klasszikusokat: Móra Ferencet, Dosztojevszkijt, Puskint, Paveset, Boccacciot, Brechtet, Ibsent, Csehovot, Gogolt, Calvinot, Balzacot stb.
Alapvetően viszont a napi problémákról szeretek olvasni, olyan helyzeteket, amelyeknek én is szereplője lehetnék, amelyeket én is átélhettem, tanúja lehettem (volna); érdekelnek "A" "Bárki" történetei, amelyek igazándiból lehetnének a te történeteid, a tieid, de tulajdonképpen egyáltalán nem azok, és mégis azok valahol, egy mozzanatában, a főszereplőben, egy mellékszereplőben, vagy akár ezeknek egyetlen mozdulatában, szokásában, hasonló gondolataiban TE vagy...
Szeretem még a családtörténeteket, és a tanulságos, "felnőtt-meséket" - valahol ezek is a múlthoz kötődnek, de valahogy azt szeretem olvasni, ha egy kortársam megírja, vagy egy idősebb író, visszaemlékezve.
2/ Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Nálam a változás évei folynak jelenleg - eddig ui. csakis olasz és orosz kortárs irodalom olvasására rendezkedtem be - lassan egy éve leszek moly-tag - ami teljesen felforgatta a megszokott menetrendet: elkezdtem magyar szerzőket, ill. szerzőktől olvasni, és olyan nemzetek felé nyíltam ki, amelyek felé nem hiszem, hogy magamtól érdeklődtem volna ill. könyvet fogtam volna a kezembe, pl. Kína. ill. olyan elfeledett/elhanyagolt könyvekhez nyúltam, amelyekről már totál lemondtam, pl. Anna Karenina, Decameron.
Saját példámból kiindulva, igaz az a felállás, miszerint attól félünk, amit nem ismerünk... lám-lám: gimiben nem volt idő belekóstolni a kortársak műveibe, nem volt élményem, nem is kerestem őket, nem is voltak ajánlások kiktől-mit olvassak, így szépen lassan elmaradtak a magyarok olvasmányaimból - egészen addig, hogy még Lázár Ervin, Csukás István, Márai, Wass is kimaradt - kb. két-három éve mondhatom el, hogy egy-két magyar kortárstól olvastam egy-két művet, de az utóbbi egy év alatt ez az arány azért jelentősen megváltozott, ez nagyon jó nekem, élvezem, nem gondoltam, hogy ennyi tehetség van a magyar kortársak, és hát a magyar klasszikusok között... - bár utóbbiról volt némi kép előttem. Igazából ezzel most szembesültem, és most tudatosabban válogatok olvasnivalókat, tudatosan hanyagolom a külföldi írókat, és teszem a magyarokat előnybe...
3/ Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
A 21. század fordulójáig döntően regényeket olvastam, de amióta két kisgyermekem van, rá kellett ébrednem, hogy ők osztják be az időmet, és nem akkor olvasok, amikor akarok, hanem olvasok, ha az időm, energiám és a gyerekek megengedik - emiatt megpróbálkoztam a novellával, és jelenleg elmondhatom, hogy a kedvenc műfajom. Könnyű elkezdeni, mert van arra is remény, hogy legalább egyet befejezel; könnyű beosztani, mert talán egy belefér még az energiádba, aztán ki tudja, lehet, hogy egy hónapig sem tudsz könyvet a kezedbe venni, letelepedni, és elhelyezkedni, azt a hangulatot megteremteni, ami szükséges az olvasáshoz. Szeretem a kerekre kidolgozott történeteket, szép ívű történetszövéseket, felismerhető, szembesítő, karakterisztikus, humoros, groteszk jellemábrázolásokat, ill. a valamilyen logika szerint, vagy valamilyen visszatérő szimbólum alapján összekapcsolódó könyvszerkesztéseket.
Szeretem a novella műfaját, legyen az kortárs (Tóth Krisztina), vagy klasszikus (Dekameron), legyen az népies (Parasztdekameron) vagy városias (Marcovaldo, Vámos Miklós), legyen az magyar (Darvasi László) vagy nemzetközi (Antonio Tabucchi), ismert (Moravia) vagy kevésbé ismert (Siklósi Horváth Klára).
Valahogyan hajlanék arra, hogy a meséket is ide soroljam, egyrészt mert anyuka mivoltomból elég sokat olvasok, és bizony egy-egy Grimm, Andersen mese vagy akár a Hetvenhét magyar népmese darabjai hosszukat tekintve simán beillenek egy-egy rövidebb hosszabb novellának. Szóval szeretném azt mondani, hogy a mesék is speciális novellák... (Ezeregyéjszaka legszebb meséi, vagy az Aranyszamár)
Inkább, jelenlegi életemet tekintve szívesebben állok a novellaolvasók táborába, bár elismerem, hogy vannak olyan témák, amelyek kidolgozásához, olvasói (jóllakottságérzéshez) elégedettségérzéshez csakis a regény terjedelme az alkalmas - pl. Harry Potter.
4/ Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?
Erre nem tudom a választ - én mintatanuló voltam :-D és szinte minden kötelező olvasmányt elolvastam... azt hiszem, aki egyszer is megízleli az olvasás ízét, érzését, szeretetét, és megkedveli a könyveket annyira, hogy szinte szenved azok hiányától, nem érzi teljesnek magát, ha nincs könyv a táskájában, azokat nem kell bátorítani - az irodalom órák segíthetnek új utakat keresni, felnyitni a gyerekek szemét a kötelezőkön túl létező írókra, költőkre, arra, hogy vannak más nációk is, amelyekről irodalmilag semmit sem tudunk, az irodalomtanár segíthet abban is, hogy pl. egy gyereknek az olasz irodalom ne csak Dantét, Moraviát stb. jelentse.
Eltántoríthat egy irodalomtanár/óra az olvasástól, ha nincs semmi megkapó benne, ha úgy beszél az irodalomról, hogy sohasem érinti a könyveket, sohasem beszél az olvasásról. Ha festék nélkül szeretne a rajztanár festeni és a színekről beszélni - olyan lehet irodalomról irodalmi művek említése nélkül beszélni. Vagy akár a zenéről zenehallgatás nélkül... Nagyon hasznosnak tartom a rendhagyó irodalomórákat, amelyeket egy-egy kortárs tart, vagy író-olvasó találkozókra elvinni a gyerekeket, ill. irodalmi pályázatokat kiírni, de olyan témában, ami modern és ami megkapja őket. Az "Írj egy verset!" - kevés - de pl. írj egy verset a kedvenc repszámodról, vagy a kedvencedről, számodra fontos hírességről, a családról stb. már érdekes lehet számukra is.
Azt azért elmondhatjuk, és nem hiszem, hogy hazugság lenne, hogy azért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok, mert sok egyéb hatás éri őket - már a mi időnkben is nőtt a tv-néző fiatalok száma az olvasókkal szemben, de mára számosabb egyéb csábító dolog jelentkezett: videojátékok, számítógépes játékok, telefon, internet, sokféle sport, amikor az edzések gyakori száma veszi el az időt az olvasástól. Fontosnak tartom a közös könyvtári sétákat, "irányított" keresgéléseket, főleg a kisebbeknél, ahol a játékos könyvtári foglalkozásokkal felfedeztethetnénk a gyerekekkel, hogy ott könyvek léteznek, és keresik az ő társaságukat, barátságukat.
Ha ezzel foglalkoznék, biztos ezer egyéb ötlet jutna az eszembe...most csak ennyi.
Ajánlott bejegyzések: